Független Magyar Hírszolgálat, 1991. március-1992. február (15. évfolyam, 1-12. szám)
1991-07-15 / 5. szám
F u Független Magyar Hírszolgá INDEPENDENT HUNGARIAN NEWS SERVICE WASHINGTON, D.C. Szerkeszti: Stirling György 4301 Columbia Pike, Arlington, VA 22204 1991. .iúlius 15. Megjelenik minden hó 15-én ^V. évf. 5. sz. júniusi sajtószemle Annakidején, araikor hazánkban még a kommunizmus uralkodott, többször is foglalkoztam az akkor még csak a baloldali emigrációból és otthoni szamizdatos berkekből jelentkező próbálkozással, amely arra irányult,hogy Ötvenhatot kisajátítsa a kommunisták számára. Néhány nyugatra került volt kommunista és hazai reformkommunista elvbarátaik minden elkövettek annak érdekében, hogy úgy tüntessék fel az 1956 őszi eseményeket, mintha azok elindítása kizárólag a pártvezetéssel és Rákosi módszereivel 1955-től egyre inkább szembekerült kommunista írók s más intellektuelek érdeme lett volna. Ezt elsősorban Nagy Imre és a mártírsorsban vele osztozó kommunisták szerepének túlhangsúlyozásával igyekeztek elérni - ebben élenjárt a,volt prominens kommunista Méray Tibor által szerkesztett párizsi Irodalmi Újság -, de más úton-módon is folyt annak szuggerálása, ho^y a magyar forradalom tulajdonképpen nem volt más,mint a reformkommunisták újitómozgalma. Ezzel a nézettel már akkor vitába szálltam, hiszen aki azokban a napokban otthon élt, az tudja, hogy a forradalmat nem kommunista szerkesztők és a pártvezetéssel meghasonlott funkcionáriusok csinálták, hanem a magyar nép, a pesti srácok, a Szabó bácsik, a Pongrácz Gergők és a Szigethy Attilák. Nagy Imre és köre, az első miniszterelnöksége, 1953 óta körülötte összeverődött kommunisták - akiknek érdemeit a szellemi előkészítésben, a légkör megteremtésében senki nem vitatja - nem a forradalom élén haladtak,nem vezették a népmozgalmat, hanem az események sodorták magukkal őket, némelyiküket olyan szerencsétlenül, hogy az életükkel kellett fizetniök érte. De ami a szellemi előkészítést illeti, azt torzító optikán át látják a mai, többségükben reformkoraimon ista történészek. Annak ugyanis, hogy csupa kommunista nevet találunk az írószövetségben és sajtóberkekben lázadók között, egyetlen oka volti az ország szellemi életében akkor már más nem juthatott szerephez, csak aki piros pártigazolványt hordott a zsebében. A többiek börtönben vagy kitelepítésben tengődtek, esetleg kubikolással vagy gyári munkával keresték a kenyerüket: ugyan milyen fórumon hallathatta volna a szavát azokban az időkben egy nemkommunista értelmiségi? A nyolcvanas évek derekán,mikor a vörös csillag még magasan állt hazánk felett, de már lefelé hajlott az íve, hazai és emigráns körökből egyaránt jelentkeztek hangok,megyek 56 rehabilitálását követelték a hatalomtól. Akkor bátorkodtam megjegyezni: ha ez bekövetkeznék és a rendszer jószántából rehabitálná Nagy Imrét - mint ahogy rehabilitálta például Rajkot és társait -, az a furcsa helyzet állhatna elő, hogy a hatalom is ünnepelné a "mi" forradalmunkat és dialektikus módon mintegy magáénak vallhatná, kisajátíthatná azt. Végülis megtörtént a forradalom rehabilitálása - persze nem Kádárék részéről, mert ők a történelem szemétdomjára vettettek - és a bukott rendszert felváltó új emberek először megadták a végtisztességet Nagy Imrének, majd helyére tették magát 56-ot is. Am különös módon majdnem azt kell látnunk, amitől még a pártállam virágzása idején tartottam: Ötvenhatot a volt kommunisták ünnepük, ők hivatkoznak rá, ők írják meg történetét, ha valahol 56-ról rendeznek ankétot,a résztvevők között^alig olvashatunk más neveket,mint hajdani kommunistákét és ha koszoruznak,ők állnak az első sorban.Csaknem ugyanott vagyunk hát, ahol lennénk, ha a sors még ad pár évet Kádárnak és 5 kényszerül arra, hogy rehabilitálja Nagy Imréékét. Ötvenhat kisajátításán ma is szorgalmasan dolgoznak azok, akik valamikor egy párthoz tartoztak Kádárral...
