Független Magyar Hírszolgálat, 1991. március-1992. február (15. évfolyam, 1-12. szám)
1991-06-15 / 4. szám
Elsősorban nekünk emigránsoknak kötelességünk gondoskodni arról, hogy ezek az eszmék ne menjenek soha feledésbe, azokat senki végleg el ne temethesse, ki ne törölhesse annak a korszaknak a történetéből, mely korszak a magyar históriában nem Rákosi vagy Kádár,talpnyalóik és kiszolgálóik, de nem is a kis lépések kényelmes taktikáját követő érsek-utódok, vagy a fórumon most ágáló percemberkék neveihez fog kapcsolódni, hanem a fogoly Bíboros, a megalázott és legyőzött, majd az emigrációban újra felmagasztalódott s most győztesen hazatért szent főpap nevéhez, Mindszenty József egyenes jellemétől mindig távolállt a frátergyörgyi tettetést kívánó taktikázás és természet dolga, hogy kinek melyik magatartás rokonszenvesebb. A mi feladatunk megőrizni tanításait, a Tőle kapott szellemi örökséget, amit emigránstársaink közül is már jaj de sokan igyekeztek elfelejteni és eltékozolni. A kádári időkben hazaingázók, akik szemforgató képmutatással hajtottak térdet emléke előtt (ha látták őket) s közben fütyültek intelmeire és a homályos háttérben a diktatúra képviselőivel paroláztak. És sajnos ők vannak többen, ők a hangadók ma is, ők könyökölnek mindenütt az első sorokban. Szégyentelen stréberkedéssel akarván feledtetni a múltat és erénynek feltüntetni a jellemgyengeséget. Most elmondták a gyászbeszédet, mert egy halottól már nem kell tartani,hogy szemükre hányja farizeusságukat,,aztán mennek tovább opportunizmussal,megalkuvásokkal kövezett útjukon. Am az új elitet mindez nem zavarja.A kétkulacsosokat valahogy közelebb érzi magához s ha nyugatról ajánlkoznak föl, őket fogadja bizalmába, velük tárgyal és nekik osztogat kitüntetéseket, előléptetéseket. A Mindszentyt követő hűségesekre rásüti a szélsőséges bélyeget és gyanakodva tekint rájuk.A kollaborálást inkább megérti. Két példát hozok fel ennek illusztrálására. Mindkét idézet hazai újságból való és bemutatja azt a torzító optikát, amelyen át az otthoniak az emigráció tevékenységét látják. Az első cikk egy németországi emigránsról szól (név nem fontos), aki a kádári években nemcsak hazajárt, de tisztséget is vállalt a Magyarok Világszövetsége elnökségében. "Hogy szeretett hazájának több segítséget tudjon nyújtani"- írják róla most otthon, hozzátéve, hogy az illető "elsők közt volt, aki hazánkat a nyugattal összekapcsolni akarta". Micsoda balgaság! Ha ismernék a Magyarok Világszövetsége akkori programját és igazi céljait, tudnák: ez a szervezet nem azért élvezte kádárék kegyeit, mert nyugat felé akart ajtót nyitni. Hanem azért,mert létezésével azt a látszatot keltette, hogy konszolidálódott a diktatúra és Magyarország érdemessé vált a Nyugat anyagi támogatására.így szereztek kádárék kölcsönöket rendszerük életének meghosszabbítására s aki ebben segítségükre volt, maga is bűnös abban, hogy a kommunizmus 1989-ig fenn tudott maradni hazánkban. A másik példa az a Kaliforniában élő egyházi ember, akiről a minap jelent meg fényképes riport a hazai Uj Magyarországban, a kormány lapjában. A cikk szerzője érdemként említi, hogy az illető "1966 óta rendszeresen hazajár." A diktatúra akkor még élet-halál ura volt Magyarországon és Mindszenty József önkéntes száműzetésben töltötte napjait az amerikai követségen, hogy öt év múlva közénk jöjjön és attól kezdve szüntelenül intse az emigrációt: "Ne járjatok haza! A farkas báránybőrben is csak farkas marad!" A Bíboros tudta,miért mondja ezt és a nemzeti emigráció megértette intelmeit. Sokan azonban szembehelyezkedtek azokkal, még papi emberek is. Lám ezek magatartását dicsérik ma otthon! S közben Mindszenty előtt hódolnak... , Kiáltó ellentmondás! Mint annyi minden más a mai Magyarországon. Vajon úgy érzik-e az otthoniak,^ hogy őelőlük is elzárkóztunk, amikor Kádárékkal nem álltunk szóba? Tévedés! A nemzeti emigráció mindig különválasztotta egymástól a népet^és a rendszert s ugyan ki merné állítani,hogy Mindszenty József^minden szíve dobbanása nem volt-e hazájáé? És mégis elzárkózásra intette híveit! - Ezért nem tudom, mit kezdtek volna ma otthon az élő Mindszentyvel,akinek teljes élete olyan példa, ami a megalkuvók ellen vall és szavak nélkül is rájuk olvassa gyöngeségüket. Aminthogy egész pályája és holta utáni felmagasztaltatása,mely egy szentet mutat a világnak,megszágyenitése a farizeusoknak, akik annakidején nem merték ót követni az egyetlen igaz úton.
