Független Magyar Hírszolgálat, 1990. március-1991. február (14. évfolyam, 1-12. szám)

1990-07-15 / 5. szám

emigrációnak. (Az akkori emigránsok áldozatkészségének és magyarságának emlékét őrzi a két amerikai Kossuth-szobor: a Monarchia idejében állított clevelandi és a Horthy-korszakban leleplezett New-york-i. Hogy a mostani emigráció* hány 56-os emlékművet hagyott a következő generációkra, hirtelenében elsorolni is nehéz lenne!)

Az, hogy a politikai emigráció szerepe - az otthon elhallgattatott ellenzék helyett vállalt ellenzékiség - lényegében fölöslegessé vált, még nem jelenti azt, hogy a szélesebbkörű emigrációra, pontosabban a nyugati magyarságra nem várnak további feladatok. A politikai emigráció hazatelepülésre már nem vállalkozó tagjai is "hasznosíthatják" magukat: a politikai aktivitás ezután már nem a rendszerrel ab ovo szembenálló ellenzékiségben kell megnyilvánuljon, hanem a konstruktív kritika formájában. Úgyis vannak otthon olyan hangok, hogy a parlament túlságosan is homogén,a kormánynak nincs komoly ellenzéke, pedig a jólműködő demokrácia feltétele az erős ellenzék. Az emigráció az elmúlt évtizedek alatt megmutatta, hogy sok tekintetben képes pótolni az ellenzéket, hiszen voltak kérdések, amelyeket a hazai rendszer csak azért nem tudott a szőnyeg alá söpörni - hogy csak néhányat említseki a népességcsökkenés, a kisebbségben élő magyarok sorsa, dunai vízlépcső -, mert azokat az emigráció (a szabadföldi magyar sajtó) szüntelenül napirenden tartotta. A nemzeti emigráció nem vindikál magának érdemeket abban, hogy otthon megtörtént a rendszerváltás, mert az egyedül’ a magyar nép erőfeszítéseinek köszönhető, de azt nem lehet elvitatni, hogy bizonyos részkérdésekben hozzájárult a kibontakozáshoz és segítette a tisztánlátást.

Ez utóbbi feladat továbbra is megmarad a nyugati magyar újságok és a politikailag aktív kinti magyarok számárai több évtizedes, kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező egyesületeik révén - de egyénileg is - meg kell keresni a hazai fejlődéshez legjobban használható megoldásokat és rá kell mutatni azokra. Nem szabad ezután se fukarkodniok a nyugati magyaroknak az építő kritikával. A demokráciát és a gazdasági átállás fortélyait nem lehet máról-holnapra megtanulni: néha bizony dilettantizmust, a felfogásban pedig provincializmust láthat az ember az otthoni erőfeszítések mögött. A jobb hatásfok kedvéért érdemes meghallgatni a nyugati magyarokat, akiknek tapasztalatait és személyi kapcsolatait a haza javára lehet kamatoztatni. Vagy Magyarország 0ly gazdag, hogy mindezt nélkülözheti? Es az se biztos, hogy egyik napról/a másikra most egyszerre minden hiba nélkül fog menni otthoni sok a visszahúzó erő, a régihez való ragaszkodás. (Jelenleg például a rehabilitációk teljessétételét, az anyagi kárpótlás kérdését tartja folytonosan felszínen az emigráció, nehogy ellaposodjék és feledésbe menjen.) A nyugati magyarságnak továbbra is élnie kell kritikai jogával, de egyre kell ügyelnie: hogy mindent a hazaiak szemszögéből, az ő érdekeik szerint Ítéljen meg.

Az emigráció tehát nem marad munka nélkül, mint ahogy eltűnni se fog. Bár a politikai okok megszűntek, amelyek tíz és tízezreket késztettek hazájuk elhagyására, mindig lesznek majd, akik - élve az új törvénnyel, ami mindenki számára biztosítja a ki- és visszatelepülés jogát - nekivágnak a nagyvilágnak szerencsét próbálni. De míg a kommunizmus menekültjeit az ország elhagyásáért bűnözőkként kezelte a rendszer és azzal, hogy megtiltotta visszatérésüket, ellenségéve' tette őket, addig most a szabad költözködés alapvető joggá vált - mint bárhol a demokráciákban. Régebben az csábított a disszidálásra, hogy tiltva volt. Am adminisztratív eszközökkel ezt úgysem lehet megakadályozni. Olyan életet kell teremteni a hazában, hogy onnét senki el ne kívánkozzék. Reméljük, ezúttal végre sikerülni fog!...

Nincs többé menekült, hontalan, száműzött: ezek a fogalmak a káros múlt rossz emlékeivé váltak. Az emigráció, mely eddig a Rákóczi- és Kossuth-emigrációk nemes hagyományainak szellemében küzdött az önkényuralom ellen, igyekezvén ugyanakkor ébrentartani a szabadság reményét az otthoniakban, a történtek után összetételében és céljaiban is átalakul. Egy sötét korszak lezárult a nemzet életében: a hazaiak és az emigránsok életében is, sehogy a nehezebb sors melyiküknek jutott, gond lenne eldönteni. De ne a múltba,a jövőbe nézzünk!Amikor a szembenállás politikájának helyébe az együttműködés, a segítés programja kell lépjen: a nyugati kormányokhoz és gazdasági körökhöz jó összeköttetésekkel rendelkező külföldi magyarok hasznosan támogathatják a hazai átalakulást és ha tudásukat a nemzet szolgálatába állítják, közösen tán több remény van a sikerre.-2. -