Független Magyar Hírszolgálat, 1987. március-1988. február (11. évfolyam, 1-12. szám)

1987-10-15 / 8. szám

\

A NŐK LAPJA augusztus 15 .-i számának egyik cikkéből idézem: "Szombati piaci vásárlásomkor idős asszony áll előttem a hentesnél: - Egy kis szelet combot kérek - mondta halkan. - Kinek lesz, mama, a macskának? - kedélyeskedett a henteslegény. - Nem fiam, nekem lesz vasárnapra... A közért fiatal pénztárosnője kilenc hatvanat üt be a gépbe. A megkopott idős űr riadtan néz a lányra: - Nem hét hatvan? - Mi? Hét hatvan? - És a lány a csomagolópapíron lévő számra bökdös hosszú vörös körmeivel: - Kilenc hatvan! Papa! Nem lát a szemétől? Kát mit gondol,mi ez? Kódszám?.,. Az idős űr szó nélkül megfordul és visszateszi a rekeszbe az egy kiló kenyeret. Mert hiányzott hozzá két forint. - Egy szelet sonka mennyibe kerül? -kapargatja a markában lévő aprópénzt az idős asszony a pult előtt. Majd folytatja: - Ne legyen drága, mert még vajat is akarok venni, öt^dekát, meg egy kiflit is. A születésnapom van. A nyolcvanharmadik. Szívszorító..."

Az újságírónő így folytatja: "A Szivárvány árúház egyik üzletvezetője 27 milliót sikkasztott a pénztárból. 6-7 ezer forintos jövedelméből 800 ezres betétkönyve, családi háza, nagyértékű berendezéssel, hatalmas telekkel és lakása volt. Amikor mások egy kis szelet húst vesznek, egy szelet sonkát és egy darab kiflit vesznek és nem zörög a zsebükben még aprópénz sem kenyérre.Hát rendben van ez így? Hat rendben van az, hogy édesapám, aki 40 évig volt orvos, 3200 forint nyugdíjjal halt meg hetvennyolc évesen? Akkor, amikor mások luxuskocsikon szaladgálnak, lopásból, csalásból, sikkasztásból szerzett luxusvillákban laknak?..."

Persze a nagy jövedelmek nemcsak illegális forrásokból származnak. Az ÖTLET havi folyóirat "Ki a gazdag?" című cikkéből idézem: "A családtagokat is beleszámítva vannak vagy kétmillióan. Ennek a kétmilliónak azonban csak a a felső 5-10 százaléka az igazán gazdag. Hozzájuk dől a pénz, de szórják is. Ahogy jön, úgy megy. Ide tartozik a klinikai professzor, aki minden jobb betegét maga operálja és mindekitől beszedi az 5-10 ezer forintot. Ide tartó zik a régiségkereskedő, aki mindennel seftel, pénzét állandóan forgatja. Itt található az ügyes kisiparos, aki a vevőit ragyogóan kiszolgálja, bedolgozóit kizsákmányolja s a hiány szülte extraprofitot bezsebeli. Jövedelmük jórésze adózatlan és adóz tathatatlan. Végül ide tartozik egy pár befutott művész, író, feltaláló és néhány olyan család, ahol a kereső családtagok mind magas beosztásban vannak, tehát az egyszerű gazdagság ’dúsgazdagsággá’ duzzad egy-két évtized alatt."

Ismét egy kép másik végletről. A NŐK LAPJA munkatársa keserűen meditál: mi lenne,^ ha a vásárlók egy szép napon fittyet hánynának a kirakatokban lévő csábító árukra és nem venné meg azokat senki? Sorolja máris: mi lenne a sorsa a négyezer forintos pulóvernek,a kilencezer forintos női ruhának, de még az ezerötszáz forintos "olcsó" pulóvernek is,melynek ára alig fele az édesanyja nyugdíjának és egyharmada diplomás fia fizetésének? De mi lenne a kétezer forintos gyerekjátékkal, a kilencszáz forintos társasjátékkal, a kétezer forintos retiküllel és az ezernyolcszáz forintos blúzzal? Mit csinálna ezekkel a boltos, ha nem venné a kutya se?Ha az emberek - férfiak és nők is - zsákot húznának magukra a hideg és meztelenség ellen?

S aztán válaszol is a kérdésre: divatba jönne a zsák és pár hét múlva annak is trillájára emelnék az árát... Es csak butikokban lehetne kapni.

Az előbbihez fájdalmasan hasonlító üzleti életképpel az ÉLET ES IRODALOM is szolgál: a pénztár előtt tipródó öregasszonynak, aki a drága házi kenyeret olcsó fehér kenyérnek vélte, s most nincs rá elég pénze,s az ifjú pénztárosnő gonosz-hidegen odaveti: - Aki nem lát, ne vegyen kenyeret!...

A kicsi öregasszony hangja könyörgőre fordul: - Akkor kicserélem fehérre,

angyalom! - Kenyeret nem cserélünk! - csattan a pénztárosnő hangja. Végül a többi sorbaálló vevő összeadja a hiányzó három hatvanat s a megalázott kis öregasszony szégyenkezve hálálkodik. S amint kifelé botorkál,az újságírónő szánakozva néz utána: hát így becsülik meg az öregeket,ha^szegények?

Visszatérek az ÖTLET már fentebb idézett cikkére, melynek írója bevezetőjében megállapítja: "A társadalmi egyenlőség jegyében vallottuk, hogy mindnyájan egyenlőek vagyunk. De már körülbelül két évtizede az egyenlőség elsősorban esélyegyenlőséget és mérceegyenlőséget jelent.vagyis magától érértetődő egyenlőtlenséget. A vagyoni különbségek az elmúlt másfél évtized- 2 -