Független Magyar Hírszolgálat, 1987. március-1988. február (11. évfolyam, 1-12. szám)
1987-06-15 / 4. szám
9 / A sajtóhibák fölött gúnyolódni nem illik. Főleg nem az emigrációban, ahol - ki nem tudná? - rendszerint egy-két ember áldozatvállalásából, díjazás nélküli túlmunkájából léteznek az újságok és minden szám megjelenése egy újabb csoda. Az emigrációs lapoknak gyakran nincs megfelelő apparátusa ahhoz, hogy minden hibát kiszűrjenek a készülő számból és előfordul az is, hogy idegen anyanyelvű szedő keze alól kerülnek ki a magyar cikkek. Tele elütésekkel, sajtó- ás méginkább helyesírási hibákkal. Ugyanezt tapasztalhatjuk egyesületi felhívások, meghívók és hosszabb-rövidebb közlemények szövegében. Vannak elkerülhetetlen hibák (a V/as hing ton Postban is akad bőven minden nap), de a mi lapjaink nem naponta, hanem hetente és havonta jelennek meg, kis figyelemmel tehát lenne idő kijavítani a hibák zömét. Mert lehetne egy kicsit gondosabban is dolgozni. Az idegen nyelvi közegben ez fokozottabban kívánatos lenne. A környezet mindennapi hatására úgyis romlik a nyelvérzék, legalább írásban fejezzük ki magunkat fpontosan, szabatosan és magyarosan, ahogy annakidején tanultuk, is a helyesírásra is ügyeljünk, mert ott bizony súlyos hiányosságok vannak. Pedig - annak számára,aki már kijött a gyakorlatból - csak egy helyesírási szótár kell és még annyi, hogy vegye a fáradságot (és nem a fáradtságot, mint a napokban láttam valahol) a szótár használatához, ^z nem szőrszálhasogatás, hanem nyelvünk megőrzésének parancsa: ne csak szólam legyen, hogy a magyar újságok ^feladata nyelvünk és kultúránk ápolása, hanem élő program, hétről-hétre ismétlődő feladat. (Az egyik, magát az^emigráció legnagyobb lapjának hirdető kanadai magyar újság még vastagbetűs címeiben is olyan hajmeresztő hibákkal és magyartalanságokkal kínálja magát az olvasóknak, hogy többet ront, mint javít a nyelv megóvásában. Tucatnyi példát sorolhatnék, de senkit sem akarok megbántani. Nem ez a cél, hanem az eszméltetés...) - Az emigrációs szerkesztőknek, újságíróknak és a cikkek korrekcióját végző munkatársaknak felelősség van a vállán: felelősség nyelvünkért és ezt komolyan kell venni, űe ugyanilyen felelősséget kell érezniök az egyesületi vezetőknek és köriratfogalnazóknak, amikor valamilyen magyar szöveget kiadnak a kezükből. (Legutóbb olvastam egy meghívót, melyben Pünköst ünnepére szólt az invitálás.) Ha egy ilyen fogalmazvány a hazaiak kezébe kerül, megmosolyognak bennünket. Igaz: kevés joggal,mert az otthoni újságokban is hemzsegnek a sajtóhibák és a magyartalanságok,az élőbeszéd torzulásairól nem is szólva. (Pld: a hazai toliforgatók már alig ismerik az ikes igéket, ezek használata kiment a divatból. A Magyar Nemzet egyik cikkírója következetesen lukat használ lyuk helyett - még címben is! -, és a korrektor ezt átengedi. Ami az élőbeszédet illeti, az újságokban idézett nyakatekert, magyartalan fogalmazásoktól néha borsódzik az ember háta. A napokban hallhattuk is ezt a stílust egy máskülönben kiváló ember szájából, akir.ev nem a mondanivalója ellen lehetett kifogásunk, hanem ahogyan mondta azt. ^>z~~ aény anyanyelvűnket bizony úgy kerékbetörte, hogy néha fájt. Es ez ma a stílus otthon: néhány nyelvvédő próbál ellene küzdeni, de ár ellen nem lehet... (Ssak egyetlen példa: elterjedt nyelvi ficam ma otthon a "lerendezni". Nos előadónk, még továbbfejlesztette ezt és sűrűn használta a "lereagálni" szó— sí örnysáSEFcTttet. jellemzői. egyes emigránsok nyelvérzékének elsorvadására, hogy akadt valaki a hozzászólók dtözül, aki ezt a szót úgy üdvözölte, mint valami újat, amit ő most megtanult.) Ezért kell szent hivatásnak tekinteniük a magyar újságoknak a nyelv1tisztaságának őrzését. Semmivel sem indokolható a pongyolaság, a sajtó munkásai nem lehetnek "már-még" magyarok: olyanok, akik már elfelejtettek magyarul és még nem tanulták meg annak az országnak nyelvét sem, melyben élniök rendeltetett. (Ezek használják aztán az annyiszor kigúnyolt un. öresramerikás nyelvet, a magyar ragokkal képzett angol szavak torzszüleményeit. Ha nem emelünk időben szót a nyelvrontás ellen, előbb-utóbb ide jutunk.) Nem keresünk a kákán is csomót, de épp azzal követnők el a jóvátehetetlen hibát, ha szemethúnynánk e jelenségek fölött. CÚfyan újság még nem volt a földön, amelyikben ne lehetne hibara bukkanni, de kell lennie egy bizonyos tűrési határnak, amin túl nem szabad menni. S hogy ezt a minimálisát elérjük, magasra kell emelni a mércét. Már otthon is megindult egy mozgalom a nyelvrontás ellen, ^ne maradjunk el mi,se tőlük. A emigrációs olvasóközönség stílusa nem csiszolódhat a magyar szépírók művein, mert könyvet kevesen olvasnak. De újságot aránylag sokan. E^ért legyünk igényesek sajtónk nyelvezetében! (A Szabad Magyar Újságírók Szövetsége rövidesen nyilatkozatot ad ki e tárgyban.
