Független Magyar Hírszolgálat, 1987. március-1988. február (11. évfolyam, 1-12. szám)

1987-06-15 / 4. szám

2 érkezett Rómába. Ott azonban csak alig néhány hetet tartózkodott, jóllehet ki­tüntető kedvességgel fogadta VI. Pál pápa. Október 23-án áttelepedett Bécsbe. A Pazmanaeumban rendezkedett be, ahonnan személyes érintkezések, utazások és levelezés formájában végezte a külföldi magyar katolikusok lelki irányítását. Hatása és befolyása azonban nem korlátozódott a katolikus egyház tagjaira. A magyar emigráció túlnyomó többsége hallgatott a szavára és őszintén tisztelte. A hit és az egyház szabadságáért folytatott küzdelme, igazságtalan és jogtalan meghurcolása, sok éves rabsága, majd másfél évtizedig tartó önkéntes száműzött sége a budapesti amerikai követségen, valamint makacs kitartása elvei mellett oly tekintélyt és megbecsülést adott neki, amellyel sem előtte, sem utána ma­gyar emigráns az elmúlt negyven esztendőben nem dicsekedhetett. Mindszenty nyugatra érkezve, szemmel láthatóan két közvetlen célt tűzött maga elé. Végleges formába kívánta önteni emlékiratait és meg akarta újítani a magyar lelkipásztorkodást az emigrációban. Tárgyalásokat kezdett emlékiratai megjelentetéséről és kiadta első külföldi pásztorlevelét. 1972 márciusában a világ minden részén megemlékeztek nyolcvan év előtti születéséről. 1972 máju­sában ment első nagyobb kőrútjára, mégpedig Németországba. Még abban az évben, majd az elkövetkező években ellátogatott Belgiumba, Portugáliába, ismét Német­országba, Angliába, Kanadába, az Egyesült Államokba, Dél-Afrikába, újból Ame­rikába, Ausztráliába, Uj Zélandba, végül Dél-Amerikába. Útjai és a magyarokkal való találkozásai diadalmenetek voltak, az emberek szeretettel és ragaszkodás­sal vették körül, nem takarékoskodva a megbecsülés és a bizalom jeleivel. A bíboros nemcsak a. hitben való megmaradást és tanuságtételt sürgette, de a magyar nyelv és kultúra ápolását,a magyarok összetartását és a jövőben va­ló reménykedést is. Tábora nagyobb volt katolikus híveinél, mert vallásra va­lóló tekintet nélkül mögéje állt, aki kérlelhetetlen és tántoríthatatlan anti­­kommunizmusát, a budapesti rendszerrel szemben tanúsított elutasító magatartá­sát és minden egyezkedéstől való idegenkedését példamutatónak és követendőnek tekintette. (....) .Amikor 1973* november 1-én VI. Pál pápa az esztergomi érsekség­ről és a prímási méltóságról való lemondását kérte,' majd december végén az esztergomi érseki széket megüresedettnek nyilvánította, a külföldi magyarok egyértelműen melléje állottak és méltánytalannak nevezték a vele szemben tanú­sított bánásmódot. A pápai döntést érthetetlennek és sértőnek érezték azok a külföldi magyarok is, akik sok mindenben nem értettek egyet a bíborossal. A széles körű tiltakozási akció éreztetni engedte, hogy ebben az ügyben a magyar emigránsok az c oldalán állottak. Az 197^ októberi frankfurti nemzetközi könyv vásáron bemutatták németül is megjelent emlékiratait, de nem örülhetett soká­ig könyve sikerének. 1975« május o-án hirtelen meghalt. Bécsben 1973« november 17-én fogalmazott végrendeletében az emigránsok­nak azt üzente, hogy "Ne járjatok haza... Ne pénzeljétek elűzőiteket, a nem­­zetirtókat. De térjetek haza - ne olvadjatok be -, amikor a hit és a magyar­ság napja felkél otthon. Addig igen fontos a magyar iskola..." Az emigránsok nagy hányada nem követi Mindszenty tanácsát. Szép sorjában és egyre rendszere­sebben hazajár, szembeszökő módon pénzeli elűzőit és aligha fog majdan tömege­sen hazatérni, mert olyannyira gyökeret eresztett nyugaton, hogy nehezen lesz képes onnan elszakadni." Eddig a könyvnek Mindszenty József emigrációs életével és halálával fog­lalkozó része, melyhez még a következőket fűzi hozzá a szerző: "Az nem mondható, hogy Mindszenty József emléke elhalványult, de az idő múlásával mind kevesebb menekült tartja magát azokhoz az elvekhez és maga­tartási normákhoz, amelyeket a prímás életében emigráns társai figyelmébe ajánlott." Igen, ez a szomorú való! Az emigráció időnként fel-felidézi nevét,évről­­évre megemlékezik halála évfordulójáról, szónokok hivatkoznak rá és citálják egyik-másik mondását, emlegetik állhatatosságát,azonban ez inkább már csak gépies formaság, igazi tartalom és belső átérzés nélkül. A legtöbben csupán szajkózzák a halott bíboros nevét, de eszük ágában sincs követni tanításait. Igyekeznek el is felejteni azokat, mert így kényelmesebb. Legszívesebben nem is gondolnak arra, hogy mit kötött lelkűkre szentbeszédeiben és végrendeleté­ben. Míg élt, az iránta való tisztelet és a belőle sugárzó tekintély sokakat

Next

/
Thumbnails
Contents