Független Magyar Hírszolgálat, 1987. március-1988. február (11. évfolyam, 1-12. szám)

1987-05-15 / 3. szám

1 EREDMÉNYEK ÉS TERVEK Beszámoló az Amerikai Magyar Református Egyesület 1987. tavaszi közgyűléséről Az Amerikai Magyar Református Egyesü­let 1987. március 30. és április 2. kö­zött tartotta évi tavaszi igazgatósági gyűlését Washingtonban, ezúttal először az Egyesület tavaly novemberében felava­tott új székházában. A gyűlés, mely a Kossuth, emléktábla megkoszorúzásával kezdődött, az Egyesü­let jövőjét illetően fontos kérdésekről tanácskozott és határozott, ugyanakkor számbavette az edigi eredményeket. A főtisztviselők és a tanácsadók je­lentéseiből kitűnt, hogy 1986 gyarapo­dást jelentett számokban és lelkiekben egyaránt. Vagyonunk az első évekhez ha­sonlóan, növekedett. Fedezetünk a tör­vény által kötelezvények összességére nézve emelkedett, éspedig oly mértékben, hogy új korszakot nyitó^szolgálatokat in­díthattunk el ezen a gyűlésen. Az Egyesület újszerű és rendkívül ked­vező feltételeket kínáló, versenyképes biztosítási formákkal jelentkezik ebben az évben, hogy fratemális szellemben nyújtson lehetőséget a biztonságot adó életbiztosítások megkötésére. Hatvanhat esztendő után most először kiszélesítjük azt a mind ifjakra, mind öregekre kiterjedő áldásokban gazdag szolgálatot, melyet a Bethlen Otthon je­lent az Egyesült Államok és Kanada ma­gyarlakta területein. Részt kérünk a menekültek, főleg az Erdélyből jöttek fogadásának és letele­pítésének gondjaiból, ugyanúgy, mint ed­dig is tettük. (Youngstown - New Bruns­wick. ) Az elszakított területeken kisebbségi sorban élő magyarság emberi szabadságjo­gaiért mind amerikai, mind pedig nemzet­közi fórumok előtt tovább harcolunk. Egyházaink nyári ifjúsági táborait (Ligonier és Kanada), továbbá a magyar cserkészmozgalmat a lelkigondozói szol­gálaton túl anyagilag is támogatjuk. A.ligonieri Bethlen gyűjtemény új mú­zeumi epületenek megvalósítását napiren­den tartjuk, mely kérdésben a mostani i­­gazgatósági gyűlés résztvevői messzeme­nően egyetértettek. Almainkon felül aranybetükkel írtuk be nevünket a magyar művelődés történe­tének lapjaira a Debreceni Kántus észak­amerikai hangversenykörútjának megrende­zésével. Az Egyesült Államok Népszámlálási Hi­vatalának (Census Bureau) 1990-ben követ­kező adatgyűjtéseire vonatkozólag elvi javításokat ajánlottunk, az itt élő ma­gyarság számának realisztikus kimutatása érdekében. Bethlen Naptárunk immár 66. évi ki­adása mellett a magyar sorskérdésekkel foglalkozó újságok, folyóiratok és köny­vek ^kiadásával járó anyagi terhek vise­léséhez a jövőben is éppúgy hozzá szán­dékozunk járulni, mint azt eddig tettük. Öröm volt látni a teljes Igazgatóság őszintén pozitív hozzállását a fent em­lített tervekhez. Ezúton köszönjük és továbbra is kér­jük az amerikai s a kanadai magyarság irántunk való szeretetét és támogatását. Bertalan Imre elnök * Megjelent a BETHLEN NAPTÁR, az Amerikai Magyar Református Egyesület évkönyve. A 336 oldalas kötet áttekintést ad az Egyesület múltévi munkájáról és többek közt beszámol olyan fontos eseményről is, mint az új washingtoni székház, a Kossuth Ház felavatása. — A kötet felét az amerikai református gyülekezetek tevékenységéről szóló jelentések töltik ki. A szöveget számos kép tarkítja. Lelkészi címtár egészíti ki a kötetet,melyet a ligonieri Bethlen Otthon adott ki. To: firs. L<ísl.SLe Kerkay 73 Columbus Ave. Garfieini, N.J. 07026 INDEPENDENT HUNGARIAN NEWS SERVICE FÜGGETLEN MAGYAR HIRSZOLGAiAT c/o George Stirling 7245 Parkwood Ct. Fall« Church,VA 22042

Next

/
Thumbnails
Contents