Független Magyar Hírszolgálat, 1987. március-1988. február (11. évfolyam, 1-12. szám)

1987-05-15 / 3. szám

A romániai állapotokra jellemző másik esetről is érdemes szólni, amit nemrégiben mondott el valaki, aki rokonokat látogatni járt Erdélyben. A minden magyar utasnak kijáró zaklatásban neki is része volt a határon, de miután átesett rajta, továbbengedték Kolozsvár felé. Innét kocsival Csíkszeredára utazott és mielőtt Székelyudvarhelyről nekivágott a Hargitának, ottani ismerősei figyelmeztették, hogy a kevésbé forgalmas erdei utakon nagyon vigyázzon, főleg este. Ha a szokásostól eltérő elterelő vagy irányító útjelző táblát lát, figyeljen jól előre és a főútról csak akkor térjen le, ha más lehetősége nincs továbbjutni. Ugyanis - mesélték helyi ismerősei - a Románia útjain még ma is nagy számmal bolyongó kóbor oláhcigányok újabban azt csinálják, hogy az esti szürkületben útjavítást jelző táblát tesznek ki a magányosan közeledő autós elé és mellékútra terelik a kocsit. A földes, kátyus mezei út pedig sehová sem vezet: a kocsi csak lépésben haladhat rajta, megfordulni nem lehet s a vezető egyszerre fatörzsekből rakott torlasz előtt találja magát a homályban. Amint megáll - mert mást nem tehet - a bokrok mögül cigányok csapata rajzik elő és a kocsit, meg utasait mindenükből kifosztják. Szerencséről beszélhet, aki ép bőrrel szabadul az ilyen kalandból, mert ha netán szembeszáll a rablóbandával, egy-kettőre elintézik. Már nem egy autós tűnt el örökre a hegyvidéki utakon és hetek múltán legfeljebb darabokra szedett kocsijának roncsait találták meg valahol egy erdőszélen. A tetteseknek persze ,nyomaveszett, mert a kóborló cigányokat semmiféle hatóság nem tudja elérni*. Úgy eltűnnek, mint a kámfor. - Ennyit a romániai közbiztonságról, amivel ajánlatos számolniok az odautazóknak.

Az április 4,-i "nemzeti ünnep" alkalmából - mint mindig - idén is vörös címbetükkel jelentek meg a hazai újságok. A "felszabadulás" ünnepének előestéjén Hámori Csaba, a KISz központi bizottságának első titkára mondta a hivatalos beszédet, amit a rádió és a televizió is közvetített. Nem véletlen, hogy idén a párt ifjúsági szervezetének vezetőjére osztották ezt a megtisztelő szerepet: Kádárék számára a fiatalság a legnagyobb gond. Többségük közömbös, szenveciélyek rabja és semmi sem érdekli. Legkevésbé Lenin és Marx. Egy jelentős részük ellenzéki és vallásos. A rendszer még a KISz-tagokra sem számíthat feltétel nélkül, mert azok között is csak kevés az olyan, aki meggyőződésből és nem kényszerből vagy karrierizmusból lépett be az ifjúkommunisták közé. Hámori Csaba szerepeltetése az ifjúság felé szóló gesztus volt.

__ Volt az ünnep alkalmából nagygyűlés, zászlófelvonás, koszorúzás, nem is egy. A

Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél megjelent a párt és a kormány minden vezetője, no és természetesen a Szovjetunió polgári és katonai képviselői: Borisz Sztukalin nagykövet kíséretével és Alekszej Gyemidov vezérezredes, az "ideiglenesen" Magyarországon állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. Es utána - igen utána - megkoszorúzták a Hősök terén álló magyar hősi emlékművet is. Osztogattak ezenkívül számos díjat és kitüntetést, melyeknek kettős célja van: jutalmazni a párt támaszait és lekötelezni, kompromittálni, a párthoz édesgetni az ingadozókat. Végül fényes fogadást tartottak a Parlamentben és a Szovjet-Magyar Baráti Társaság székházában, meg ünnepségeket országszerte. De ünnepség volt Moszkvában, a magyar követségen is, ahol Rajnai Sándor nagykövet mondta az ünnepi beszédet.

A Magvar Tudományos Akadémia elnöksége szintén szükségesnek tartotta, hogy nyilatkozatot adjon ki az Akadémia kiadásában megjelent ERDÉLY TÖRTÉNETE elleni román sajtókampánnyal kapcsolatosan. A tartózkodó és európai hangvételű nyilatkozat méltó válasz az izgága román vádaskodásokra. "A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége szükségesnek tartja kijelenteni, hogy a történelemhamisítás vádját megalapozatlan rágalomnak ítéli, s méltatlannak tartja, hogy ilyen jellegű vádaskodó polémiákba bocsátkozzon. Tudományos vitákat csakis a tudományosság keretei között lehet eldönteni, s az üres vádaskodás nem lehet vitaalap. Kétségtelen, hogy bizonyos kérdésekben úgyszólván évszázados vita folyik a román és magyar történészek közt. Nem tartjuk magunkat csalhatatlannak, s vitás kérdések minden tudományos műben adódnak. Az Erdély-történet szerzői, ellentétben a román kollégáikkal, nem osztják a dáko-román kontinuitás elméletét." A mindvégig hasonló hangnemben fogalmazott nyilatkozatra nehéz lesz válaszolniok a román történészeknek, akik "tudományos" tételeiket eddig ú^y próbálták megvédeni, hogy a Horthy-fasizmus irredenta politikájának emlegetésével igyekeztek megfélemlíteni vitapartnereiket. Nem sikerült.