Független Magyar Hírszolgálat, 1986. március-1987. február (10. évfolyam, 1-12. szám)
1986-10-15 / 8. szám
- 3 -Ennek ellenére a szovjet tárnadók a főváros több helyén ütköztek kemény ellenállásba és egyes elszigetelt csoportok - felsőbb parancs nélkül is - hősiesen védekeztek az utolsó töltényig. De mivel a védelem nélkülözte a központi irányítást - a Nemzetőrség főparancsnoka már kifelé tartott sz országból,helyettese pedig a jugoszláv nagykövetségre menekült -, a város belterülete 24 óra alatt a szovjet csapatok ellenőrzése alá került. Csak a Corvin-köz tartotta magát még egy-két napig és egyes külső kerületekben hallatszott elszórt lövöldözés. A harc eldőlt, a forradalom elbukott. ^. De szálljunk vissza még kisidőre november 3-ról 4-re virradó éjszakához. Az ország népe ezen az estén azzal tért nyugovóra, hogy hétfőn teljes erővel megindul a munka mindenütt és az életnek vissza kell térnie a rendes kerékvágásba. A kormány felszólította a munkásokat, hogy mindenütt vegyék fel a munkát - de hisz' ki gondolt akkor már sztrájkra?... - és félhivatalosan kitűzték annak a nagyszabású gyászünnepségnek időpontját is, melyet a Vérmezőn szándékoztak megtartani, a forradalomban elesett hősök tiszteletére. A dátum hétfő lett volna, nov. 5* Mai ésszel az ember érthetetlennek tartja, hogy a fővárostól szinte kődobásnyira felsorakozott szovjet páncélosok ágyúinak torkában ilyen békés tervek jártak az emberek fejében és a kormány nem tett semmit, hogy felrázza, hogy ráébressze az embereket a fenyegető veszélyre. Egyedül egy felelős vezető gondolt erre és csak az ő szájából hangzott-el figyelmeztetés! Mindszenty József hercegprimás november 3-i esti rádiószózatában szerepelt ez a mondat: "Egész helyzetünket az dönti el, hogy a 200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével?" A bíboros reményét fejezte ki, hogy a szovjet hadsereg nem támad meg bennünket és nem igázza le az országot. Ez a beszéd akkor sok embert elgondolkoztatott. És pár óra múlva megkaptuk a választ a kérdésre: a szovjet ágyúkból. A támadás megindult a békére készülő főváros ellen. November 4-én, hajnali 5 óra 20 perckor hangzott el a rádióban Nagy Imre drámai szózata. Felhívás és segélykiáltás a világ közvéleményéhez, mely ezekkel a szavakkal fejeződött be: "Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van." A valóság ezzel szemben az, hogy Nagy Imre - nyilván a magyar életek kímélése miatt - vonakodott tűzparancsot kiadni. Még mindig Andropowal próbálta "tisztázni a helyzetet", ettől remélt megoldást. A szovjet páncélosok már a Parlamenthez közeledtek és az ágyúlövedékek már a környező házakba csapódtak be, amikor a miniszterelnökség telefonja elnémult: a kormány elnöke nem kért több jelentést. A kormány tizenkét tagjából mindössze egyetlen egy, Bibó István, tartózkodott a Parlamentben továbbra is, illetve maradt a helyén a reggeli órákig. Kádár az oroszoknál szervezte az ellenkormányt, Kéthly Anna Becsben rekedt, Maiétert lefogták az oroszok, Nagy Imre és Losonczy Géza a jugoszláv követségen keresett oltalmat, a többi hat polgári, ill. szociáldemokrata miniszterről senki sem tudta, hol vannak. Tartozunk a történelmi igazságnak, hogy minderről kertelés nélkül, nyiltan szóljunk. Hiszen mindez eddig sem volt titok, csak valami rosszul értelmezett tapintatból elsiklottunk a részletek fölött. Pedig ha le akarjuk vonni a tanulságot a történtekből, azt nem segíti elő a szemérmes félrenézés. Természetesen semmit sem von le^a forradalom becsületes szereplőinek emberi értékéből az, hogy történtek hibák. Ok - legjobb belátásuk és képességeik szerint - mindent megtettek, ami tőlük tellett és kötelességüket messzemenően teljesítették. S akkor sem alkudtak meg, amikor megválthatták volna az életüket vagy a szabadságukat azzal, hogy hűségnyilatkozatot tesznek Kádár mellett és megtagadják ä forradalmat. Nem tették. Inkább vállalták a börtönt, a mártírsorsot. 1956 szerencsétlensége, hogy a forradalomnak nem akadt egy Kossuthja, nem volt a feladatra alkalmas igazi vezetője. A külső körülmények Szerencsétlen Öszszejátszása, a felelőtlen uszítás, a vezető egyéniség hiánya és a belső árulók aknamunkája, mindez megtette a magáét: a bukás szinte elkerülhetetlen volt. Időt kellett volna nyerni. Mert aki időt nyer... Persze utólag könnyű okosnsiKlGrim« , ..^November 4-én mégsem bukott el a magyar forradalom! A parázs ugyan nem lángolt föl újra, ahogy még hónapokig vártuk és reméltük mi, akik akkor otthon maradtunk. De a szellem, amit 1956 kibocsátott a palackból, ma is ot4- lebeg Moszkva fölött és óvatosságra intő árnyéka rávetődik a Kreml kupoláira. Ezerkilencszázötvenhat legyőzve is győzedelmeskedett... _____________________________________________ Hd _► FOLYTATÁS A 3. OLDALRÓL:
