Független Magyar Hírszolgálat, 1986. március-1987. február (10. évfolyam, 1-12. szám)
1986-05-15 / 3. szám
- 3 -Az alkoholizmus pusztításának vázolása után más témára váltott az előadó: gazdasági összefüggéseken keresztül mutatta be a mai magyar társadalom mentalitásának sajátos vonásait, hogy igényeiből, önbecsüléséből mennyit veszített ez a társadalom, a magyar gazdaság utóbbi években kialakult furcsa gyakorlata miatt. A magyarországi gyárak, üzemek tudvalevőleg kétféle árút állítanak elő: a silányabbat, a rosszabb minőségűt, az alig csomagoltat a belföldi fogyasztásra, és a minőségi árút exportra. Ebből azonban néha egy-két tételt nem sikerül eladni:- vagy nem felel meg a nyugati piac igényeinek, vagy túl magas árat szeretnének kapni érte a magyar külkereskedők - s ezt "exportból visszamaradt" jelzéssel hazai piacon értékesítik. S a nép kezét-lábát töri, hogy ilyenhez hozzájusson,Mert erről mindenki tudja, hogy jobb minőségű, mint a belföldi fogyasztásra szánt árú. Ez is egyike a magyar abszurditásoknak - mondotta Csurka István: nem az, hogy a magyar ipar kétféle árút gyárt, hanem az, ahogy ezt a tényt a magyar vásárló' fogadja. Meg sem ütközik ezen a jelenségen. Természetesnek tartja, hogy gazdasága kétféle minőséget kínál: az egyiket, a jót, egy bizonyos magasabbrendű, nagyobbigényű és emelkedettebb tartású emberfajta számára, a másikat, a hibásat,a csúnyán csomagoltat a magyar állampolgároknak. Annak az önmagát e vásárlási művelettel is leértékelő embernek, akinek ez is jó kell legyen. Közgazdasági nyelven a nemzeti munka leértékelésének is nevezhetnék ezt. Mert vajon mi történik annak az embernek a lelkében, aki nemcsak megveszi, hanem elő is állítja ezt a kétféle minőséget? Nem alakul-e ki benne bizonyos kisebbrendűségi érzés, azzal szemben, akinek exportra termel és akinek a visszamaradtját mindenáron meg akarja szerezni? Az emberek tudomásulvették, hogy a világ két részre van osztva: egy minőségire, dollárosra, és egy silányra, vagy mondjuk közepesre. Ezzel együtt azt is elfogadják, hogy ők kevésbé értékes emberek, hogy Ők nem is érdemelnek jobbat. Ami csak hazai eladásra, otthoni fogyasztásra készül, annak nincs becsülete. Ez is egyike a magyar abszurditásoknak - állapította meg Csurka. Nagyon szépen s valóban megrendítően szólt az előadó az erdélyi magyarok sorsáról. Azokéról, akik boldogan sorbaállnának még ezekért a gyöngébb minőségű gyártmányokért is, csak magyarul beszélhetnének a sorban... De nem tehetik,mert saját helyzetüket tennék még rosszabbá. Aztán kifejtette, hogy a hazai magyarság tudja, milyen nehéz körülmények között élnek "odaát", de nem tehet semmit. Tétlenül kell néznie, hogy a testvérei szenvednek. A magyar abszurditások legszerencsétlenebbike, hogy sokmillió magyarnak nincs meg a lehetősége segítséget nyújtani vérző magyaroknak. Karbatett kézzel kell néznie, hogyan vérzik el a testvére. S az előadó újra hangsúlyozta: mert nem tehet semmit! Furcsának tűnt, hogy az író nem részletezte: miért tér ki a magyar kormány gyáva és sunyi módon a felelősség és a feladatok elől, dehát végeredményben ez úgysem titok. Romániát nem szabad bírálni, a románok gaztetteiről nem szabad beszélni, mert ők is a szocialista tábor testvéri közösségének tagjai. És Moszkva nem tűr ellentéteket e táboron belül. A kérdés tehát tabu. Ceausescu tehet az erdélyi magyarokkal akármit, a budapesti kormány félrenéz és hallgat... Az előadás befejező részében az író az új magyar magatartás kialakulásáról szólt, melynek egyik feltétele, hogy kezetnyújtsanak majd egymásnak az egyformán gondolkodó hazai magyarok és a határokon túl élők. Egyetértünk. Ennek azonban gyakorlatilag ellentmond az író azon kijelentése, hogy ő nem kíván pulicitást nyugaton, mert számára csak az fontos, ha otthon publikálhat. Azzal tisztában kell lenni - mondta -, hogy pld. a monori találkozón elmondott felszólalása (amit tudvalévőleg a Nemzetőr leközölt) az emigrációs sajtóban hatástalan. A hazai olvasók úgysem jutnak hozzá az emigrációs újságokhoz. Es számára a legfon-^ tosabb - mondotta -, hogy az otthoni közönség ismerje könyveit, írásait, hogy ő otthon lehessen író. "S azok, akik hozzám hasonlóan idekint szerepelnek - idézem ezúttal szószerint Csurka Istvánt - azoknak mind ez a fontos, mert az a hazánk, az a közeg, amiért élünk, hiába, akármilyennek néz is ki az innen. Az Magyarország. " Ezt senki sem vitatja. De azt már annál inkább, hogy milyen hatása van az emigrációs sajtónak. Annak feladata egyébként sem a hazaiak tájékoztatása, hanem a szabadvilági magyaroké. S akármit közöl otthonról, azt segítő szándékkal publikálja. Ez is fontos. És ezenfelül még jó leszögezni valamit: az emigráció toliforgatói is magyar íróknak, magyar újságíróknak érzik magukat, akár Csurka István. Akik éppúgy a magyarságért élünk és dolgozunk, csak éppen a kegyetlen határok másik oldalán. Számunkra meg ez a legfontosabb...
