Független Magyar Hírszolgálat, 1985. március-1986. február (9. évfolyam, 1-12. szám)

1985-09-15 / 7. szám

2

•c

megfiatalodtak volna s mintha talán többen is lennének..." A szerző ezután azt fejtegeti, hogy a vallásosság régi, hagyományos formái pusztulóban vannak,ugyanakkor pedig "uj vallási közösségek ezrei alakulnak.es végeznek figyelemreméltó önnevelő, kultúrális és szociális munkát." Tomka Miklós a kisközösségekre utal, melyek főleg a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején szerveződtek tömegesen országszerte és eleinte sok főfájást okoztak a rendszernek, mely minden alulról kiinduló kezdeményezéstől fél, különösképp, ha annak ráadásul még vallási jellege is van. (A Bulányi atya ellen indított és felsőbb egyházi körök által is támogatott hajszára még mindnyájan élénken emlékszünk: a piarista szerzetes körül kialakult kisközösségek - aktivitásuk miatt - rendkívüli módon irritálták a rendszert.)

A KRITIKA cikkéből kicseng a pártkörök csalódása, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogy ők képzelték: "A hetvenes évek végéig egyértelműen ügy látszott, hogy a csökkenő számú vallásos ember egyre inkább az öregek, a falun élők, az alacsony végzettségűek, a nem keresők közül kerül ki. Ebből adódott az a következtetés, hogy a generációváltás, a városiasodás, az iskolai végzettség emelkedése, stb. a jövőben további elvallastalanodáshoz vezet." - olvassuk Tomka Miklós sorait, melyekre csattanósan rácáfolt az élet. Egy másik Írásában maga a szerző ismeri be: tévedett. Az Élet és Irodalom július 12-i számában "Hanyatlás vagy megújulás?" címmel foglalkozik Tomka a vallásosság alakulásával napjainkban és többek közt így beszél': "A legalább egy éve működő közösségek számát négy-hatezerre becsülik, a tagok létszámát hetven—százezerre tehetjük. Főleg két életkor és élethelyzet kedvez megalakulásuknak: a fiatalok eszmélésének ideje, a 16-20 éves kor, illetve a fiatal családok gyermeknevelési problémái, vagyis a 25-30 év közötti időszak. Határozottan városi jelenségről van szó: míg régen a falu volt a vallásos, most az egyetemről, középiskolából vidékre kerülő ember terjeszti inkább a hitet. A tagok között a közép- és felsőfokú végzettségűek vannak túlsúlyban."

Tomka hetven—százezerre teszi a kisközösségekben aktív vallásos életet élő hívek számát. Ez nyilvánvalóan igen óvatos becslés, mert a hazulról szivárgó hírek szerint a kisközösségek terjedése tovább tart, sőt egyre fokozódik. (Sokak szerint népszerűsödésének csak használt a Bulányi-féle kisközösségek elleni adminisztratív fellépés...) - Azon nincs mit csodálkozni, hogy a hivatalos adatok igyekeznek aláértékelni a kisközösségekhez tartozó katolikusok számát, hiszen a kisközösségek jelentkezése a rendszer marxista-materialista világnézeti nevelésének és ateista propagandájának csődjét mutatja. De nem is a pontos szám érdekes - hogy száz vagy két- esetleg háromszázezer magyar állampolgár lelkében támadt igény az aktiv hitélet iránt -, hanem az, hogy a kommunizmus negyedik évtizedében ilyen jelenségnek lehetünk tanúi. 19^8 óta minden lehető eszközzel, a diktatúra hatalmával elnyomják a vallást s íme, a nyomás alatt nem várt új virágzásnak indult a hitélet Magyarországon.

Ezt Tomka Miklós is kénytelen elismerni: "Egyszóval él és újjászületik a vallás a szocialista társadalomban - írja cikke konklúziójaképp - Két dolog élteti. Egyrészt egyéni és társadalmi életünk hiányai, a magánélet megrázkódtatásaitól a társadalmi-gazdasági lét még megoldatlan ellentmondásaiig. Sokak, talán a népesség fele vagy egyharmada számára a vallás a legteherbíróbb értékhordozó. Gazdasági válságok, politikai baklövések nem befolyásolják. S ez tud összhangot teremteni az ember véges lehetőségei és a végtelenség felé való vágyakozása között. A vallásos emberek zöme életével ilyesmit képvisel. Ezért válik modellé a társadalom nem vallásos felében."

Hát nem különös? Abban a társadalomban, mely a szocialista embertipust, a marxi-lenini materialista filozófia alapján álló kommunistát tekinti - hivatalosan - követendő példaképnek, abban a társadalomban a népességnek legalább a fele a hívő emberre figyel, mint modellre. Fele? Lényegesen több! Hiszen ki nem tapasztalta volna már életében, hogy a vallástalan, vagy közömbös ember azt a morális mércét fogadja el, a jó és rossz megítélésében önkéntelenül is azokat az erkölcsi normákat tiszteli, melyeket a vallás, az Egyház megfogalmazott és elénk állít. Miért? Mert ezek örökérvényűek és mert a materialista világnézet képtelen volt helyükbe más elfogadhatót állítani. "A vallás és az erkölcs rokonitása az ifjúság körében ma is erőteljes" - olvastuk a minap az IFJÚSÁGI SZEMLE egy cikkében. S ami az ifjúságra áll, érvényes az egész társadalomra is.