Független Magyar Hírszolgálat, 1985. március-1986. február (9. évfolyam, 1-12. szám)
1985-03-15 / 1. szám
vassuk a cikk befejező részében és ki vonhatná kétségbe ezt az állítást? A magyar nép élniakarása és alkotóereje csodákat tett s - a kommunisták ellenére is - talpraállította az országot a háborús összeomlás után. De a Moszkvából irányított ügynökök - "Rákosi és munkatársai" - által okozott mérhetetlen károkat - pusztítást az emberéletekben, rombolást a lelkekben - soha többé nem lehet jóvátenni. Hiábavaló igyekezet a "felszabadulás" évfordulójának ürügyén fehérre mázolni a Rákosi-korszakot és annak szereplőit. A történelemhamisítás ellen elsősorban nekünk kell tiltakozni, akik tanúi és szenvedő részesei voltunk ennek a vértől és könnytől áztatott korszaknak. És tiltakoznunk kell a szabadságharc márciusát elhomályosítani akaró tendenciák ellen is. Számunkra mindig március 15* marad az igazi nemzeti ünnep, április pedig soha nem lesz más, mint egy gyásznap tragikus emlékeket ébresztő évfordulója, X A Rákosi-korszak rehabilitálásával foglalkozó pártkörök számára tanulságos olvasmány lehet az a cikk, mely az Élet és Irodalom január 25.-i számában jelent meg Litván György tollából. Címe» "Kik is^csinálták az ötvenes éveket?" és arról szól, milyen lelki és szellemi torzulásokon mentek át azok az írók (újságírók, művészek és egyéb értelmiségiek), akik az ötvenes évek elején meggyőződésből, vagy gyávaságból, opportunizmusból Rákosi szekerét tolták, majd - újabb belső átalakulás után - szembefordultak hajdani vezérükkel. Es olyan szellemi erjedés elindítóivá váltak, mely később az 56-os eseményekhez vezetett. - Nos Litván György ezeket írja az ötvenes évek értelmiségi közreműködőiről: “Azután jött a mélypont, amikor elkötelezett értelmiségi számára alig volt megállás, amikor csak a kivételesen humánus alkat, az el nem fojtott Ízlés, a^hatalomnélküliség, a szerencse, vagy a kellő időben bekövetkezett kirugatás vagy letartóztatásmentett meg sokakat igazi gazságok elkövetésétől. Sokan^ekkor írják szörnyűséges dicsőítő vagy - ami még rosszabb - éberségre uszító műveiket, zsdánovi szellemben fogant esztétikai dolgozataikat, s bonyolódnak csúnya klikkharcokba az írószövetség más csoportjaival." Litván György ezek érdeméül hozza fel, hogy ("bár 53”5^-ben Rákosi és az általa képviselt vezetés feltétlen hívei és támogatói voltak") 5^ után egyre inkább ellenzékbe mentek. "Történelmi tény - olvassuk a cikkben -, hogy az akkori észtélenségekkel és embertelenségekkel a magyar írók vették fel az elsők közt a küzdelmet és ők folytatták azt, nagyon erős nyomással és gyakori retorziókkal is dacolva, teljes három éven át." Mindez érdekes, de a legelgondolkoztatóbb az a kérdés, melyet a cikk írója föltesz: "Az igazi kérdés, amelyre írónak, történésznek, szociológusnak, pszichológusnak, politológusnak választ keílene keresnie, nagyjából így^hangzik: miféle kor, miféle rendszer volt az,, fyiíeíy annyi járavaló, sőt kiváló, morálisan és szellemileg igényes embert is - átmenetileg vagy végleg és jóvátehetetlenül, szörnyeteggé tudott formálni?" Csakugyan, micsoda szörnyű kor lehetett az,melyben szörnyeteggé vált a nyárspolgár és szellemi ember egyaránt? Szörnyeteggé, vagy áldozattá. Lehet erre a korra mentséget találni, szabad ezt a kort (és prominens szereplőit) egy pillanatig is konstruktívnak, hasznosnak föltüntetniV Mint aho^y most ezirányban ügyködnek egyesek a kommunista sajtóban. - De olvassuk tovább Litván György sorait: "Mert csakugyan szörnyetegekké lettünk, rövidebb vagy hosszabb időre, kisebb vagy nagyobb mértékben, ki-ki alkata, temperamentuma s nem utolsósorban az akkor kezében lévő hatalom nagysága szerint. Nem mindenki, ahogy a cinikusok, saját felelősségük eltüntetése érdekében beállítani szeretik, de sokan." - Nem mindenki, de sokan: épp elegen ahhoz, Rákosinak legyen elég embere végrehajtani aljas terveit, az ország módszeres tönkretételét. Litván György a magyar értelmiségiek javára írja» az adott pillanatban szembementek Rákosival. Ebben azonban bennefoglaltatik az is,^ hogy egészen eddig a pillanatig mögötte mentek és lelkesen vitték a vörös zászlót. És készséggel tették, ami ezzel járt: írták a lázító, tömegeket félrevezető, megtévesztő, fanatizáló cikkeket, hamis riportokat az ország felemelkedéséről, Rákosi nagyságáról. Felelősségük tehát sokkal nagyobb, mint az átlagembereké. Rákosi Mátyás nem egyedül csinálta a terrort:^ahhoz emberek kellettek, parancsvégrehajtók, rendőrök, ávósok, verőlegények. És szellemi emberek is, írók.propagandisták. A cikk címére felelve: ezek csinálták az ötvenes éveket. Mind. Együtt.Következésképp a felelősséget is együttesen kell viselniük a korszakért.
