Független Magyar Hírszolgálat, 1985. március-1986. február (9. évfolyam, 1-12. szám)
1985-04-15 / 2. szám
- 6 -A telefonhistóriákkal a szegény hazaiak úgy vannak, hogy ha valaki társaságban elpanaszolja a maga bánatát és e téren szerzett szomorú tapasztalatait^ mindig akad a jelenlévők közt más, aki rádupláz a hallottakra egy még cifrább történettel. Az előbbihez ugyanígy kívánkozik egy másik, amit az Elet és Irodalomban olvastunk. íme: Bertha Bulcsu "Jelenségek" című rovatában írja, hogy a minap sürgős telefohívást kellett (volna) lebonyolítania (otthonról), de mivel a lakásán nincs telefon, leballagott az utcára, hogy egy nyilvános fülkével próbálkozzék. Nem táplált illúziókat: azt tudta, hogy a ház sarkától párszáz méterre lévő telefonfülke már évek óta rossz. Kicsit arrébb van egy másik is, de azt az utolsó hónapban már kétszer kirabolták. Vasakkal szétverték, a perselyt kitépték belőle. Másfél kilométernyire oda áll^egy fülke, elsétál addig, de az ajtaja zárva. A perselyét ennek is kifosztották. Az utca másik oldalán a párja és csodálatosképpen az működik. Csak éppen foglalt. Két tizenkét év körüli kislány lóg a kagylón. Kintről jól hallani, hogy éppen rossz viccet csinálnak valakivel: egy javítószolgálatot hívtak, hogy menjenek ki ide és ide az elromlott televíziót megjavítani. Közben jókat kacagnak a sikerült tréfán. Az újságíró kezdi elveszíteni a türelmét és bekopog. Az egyik kilány kilöki az ajtót s a következő párbeszéd zajlik le kettőjük közt: - Mi van? - Elég lesz, gyertek ki!- Kint is lehet hallani? - Igen. - Nincs humora? - Van,de nem ennyi. A két tizenéves mérgesen elviharzik és az újságíró végre föl tudja tárcsázni a kórházat, hogy megtudja: öreg barátja életveszélyes operációja sikerült-e? De térjünk vissza az elejére: miért nincs telefonja Bertha Bulcsúnak a lakásán? Elmondja, hogy öt éve költözött át régi lakásából az újba s a költözéskor leadta a telefonját a Krisztina központnak és kérte az áthelyezést az új címre. Mely történetesen ugyancsak a Krisztina központhoz tartozik. Ennek ellenére az áthelyezés mai napig nem történt meg. A társasház sarkától negyven méterre álló másik épület minden lakásában van telefon. Az újságíró házában lakott egy idős orvos: ő sem kapott telefont. De most már nincs is rá szüksége. Szívbeteg volt s amikor Rosszul lett, nem tudta a mentőket hívni. Mire a szomszédok valahogyan orvost hívtak, már késő volt... "A televízió napokig dicsekedett vele - morfondírozik az újságíró -, hogy az amerikai műholdban magyar műszerek vannak. Nem lehetne esetleg itthon is csinálni valamit? Műhold? Hát igen... De ha nincs telefon és nem tudunk orvost hívni, megdöglünk.. ." "Egy szál drót" a címe a harmadik (negyedik?) telefontörténetnek, amit az elmúlt hetekben olvastam hazai újságokban. Ez utóbbi is az Élet és Irodalomban jelent meg, csak egy későbbi számban. Közlője, Antalffy Gyula Bertha Bulcsu élményeihez kapcsolódva mondja el a maga telefonkálváriáját. "Milyen lehet az élet ott - kérdi -, ahol nem csak e^y társasház, hanem egy egész lakótelep van telefon nélkül? Budapest legkorszerűbbnek (!) minősített lakótelepéről, az óbudai Kaszásdűlőről beszélek, ahol nemcsak kétezer lakás van telefon nélkül, de a körzeti orvosi rendelő is. Sőt nyilvános utcai fülke sincs egyetlen egy sem, ahonnan segítséget lehetne hívni, ha a hétezer lakó valamelyikével baj történik. Amikor két évvel ezelőtt ideköltöztem, s kértem a telefonom áthelyezését, a Postától azt a választ kaptam, hogy az érintett területen a távbeszélőhálózat kiépítése még nem történt meg, az igény nem teljesíthető. A kiépítés időpontja jelenleg még nem határozható meg... Az utolsó mondat döbbentett meg legjobban^- olvassuk tovább Antalffy Gyula siramait -, mert fölépítenek egy“korszerű lakónegyedet", betelepítik emberek ezreivel, de még hozzávetőlegesen sem tudják, mikorra készül el az elemi életszükségletet - életvédelmet - jelentő telefonhálózat." - Jogos a zúgolódás, csak kicsit meglepő. Mert Antalffy Gyula negyedik évtizede el a szocializmusnak gúnyolt rendszerben - ahol ugye legfőbb érték a.z ember -, ígyhát megszokhatta volna, hogy itt mindent fejetlenül, átgondolás nélkül terveznek. Az infrastruktúra'val édeskeveset törődnek: készülnek új lakótelepek iskolák és üzletek nélkül, új utcák világítás nélkül. Pont a telefonra gondolnának a tervezők? (Amikor talán nekik maguknak sincs?!...) Összenőtt medencecsonttal született egy ikerpár 1983-ban Pécsett. Münchenben hajtottak végre rajtuk sikeres műtétet és szétválasztottak a magyar sziámi ikreket. Most érkeztek vissza Magyarországra és egészségesen fejlődnek. Bálint és Tamás az első magyarországi "sziámi“ ikerpár, akiket sikerült szétválasztani és életben tartani.
