Független Magyar Hírszolgálat, 1984. március-1985. február (8. évfolyam, 1-12. szám)

1984-09-15 / 7. szám

a nemzet tiszteletét érdemlik. A vértesi, a balatoni, a székesfehérvári csaták hőseiről^senki sem beszél, tetteiket sehol sem örökítették meg. Pedig megérdemelnék. Értelmetlen volt az áldozatuk? Katonailag talán ^igen,__ de egy nemzet életében nincsenek értelmetlen áldozatvállalások. Az önfeláldozás példa s amelyik nép nem tud felmutatni történelmében olyan férfiakat és nőket, akik a reménytelenségben is helytálltak, annak ifjúsága eszményképek nélkül indul az életnek és soha nem lesz képes lelkesedni.

Az "utolsó csatlós" jelző igazságtalansága ma már nemcsak minket emigránsokat bánt, akik szabadon tiltakozhatunk a megbélyegzés ellen, de az otthoniak közül is néhányakat, akik ahhoz a korosztályhoz tartoznak, melynek életét döntően befolyásolta a második világháború. Páran ezek közül kutatni próbálják a jelző eredetét s eközben - óvatosan ugyan, de félreérthetetlenül - védelmükbe veszik a Horthy-rendszer háborús politikáját. Az "utolsó csatlós" jelzőről pedig bebizonyítják. hogy éppen ellenkező előjellel érvényes» ^olyan értelemben, hogy Magyarország volt a sorban az utolsó,mely a hitleri háborúhoz csatlakozott.

Igen - hangzik az ellenérv -, de ugyanakkor Magyarország csatlakozott elsőként az antikomintern paktumhoz és a 3erlin-Róma tengelyhez. Ezek politikai lépések voltak, melyek természetesen következtek Horthy kommunistaellenes és revíziós politikájából. Trianon revíziójára pedig - mivel a nyugati hatalmak elzárkóztak minden közeledés elől - nem látszott máshol lehetőség, csak a tengely szövetségében. (Horthy revíziós politikájának jogosságát ma már kommunista történészek sem vitatják.) A hadseregnek az ország határain túli bevetését - a feltétel nélküli németbarátokon és a végső győzelemben vakon hívőkön kívül - jóformán mindenki ellenezte. A csonkaországot ellenségek gyűrűje övezte és azok ellen kellett védelemre fölkészülni: ezért szerette volna Horthy a honvédséget a háború végére érintetlenül megőrizni. De ez nem sikerült, nem sikerülhetetett. A két bécsi döntésért - melyeket elutasítani a nemzet elleni bűn lett volna - a háborúbalépéssel kellett fizetni.

Látszott-a akkor más út, más megoldás is? Aligha. Nemeskürty István, a rendszer vezető történésze mondotta nemrégiben egy interjú során: "Bár Magyarország reakciós volt, mégis közvetlen szomszédainál jóval liberálisabb. A fasiszta Szlovákia, Antonescu Romániája, az usztasák Korvátországa vette körül, Hitlernek elég lett volna egy intés, és lerohannak bennünket. Horthy és vezérkara úgy vélte, hogy létfenntartásunk érdeke a kompromisszum." Mi volt ez a kompromiszszum: engedni a német követeléseknek és csatlakozni^, háborúhoz - (vajon melyik magyar államférfi merte volna vállalni akkor a kockázatot, hogy egy netán mégis bekövetkező német győzelem esetén Bszak-£rdély újra elvész és a románok jutalma lesz?...) -, de minél később és minél kisebb erőkkel.

£z a taktikázás 1942. nyaráig - a 2. magyar hadsereg frontraküidéséig - sikeresnek is bizonyult. (Lásd Gosztonyi Péter: "Magyarország a második világháborúban,!." című munkájának első két fejezetét.) — 1942. elejétől - amikorra nyilvánvalóvá vált, hogy az orosz tér és tél ellen nem lehet villámháborút viselni, s a német előretörés Moszkva alatt megtorpant - a németek oly erős nyomást gyakoroltak Horthyra, hogy azelől lehetetlen volt kitérni. A német igényeket így is sikerült lefaragni: Keitel 28 hadosztályt kívánt, de végül megegyeztek 15 magyar hadosztályban. (Gosztonyi Péter adatai.)

De mindez már a német-szovjet háború második évének történetéhez tartozik.

Ami bennünket most érdekel, az a kezdet: kik voltak a leglelkesebb csatlósok akkor, amikor 1941. június 22.-én Hitler megindította hadait a Szovjetunió ellen? Mocsár Gábor hazai író most jelentette meg Budapesten önéletrajzát - címe: "... eleitől fogva” - s abban több fejezetet is^szentel a háborús éveknek, a háború előzményeinek. Hadd idézzünk ezekből néhány idevágó mondatot. "Fenn északon - olvassuk a könyvben - Finnországban is német csapatok állomásoztak és Mannerheim német biztatásra megtámadta a Szovjetuniót. A román uralkodó réteget Hitler Nagy-Romániával szédítette: Antonescu csapatai azonnal meg is indultak Ogyessza felé. Rögtön csatlakozott hozzájuk a német védncksé? alatt álló ’önálló’ Szlovákia is. Déli határainkon Ante Pavelic horvat usztasa állama: ők is azonnal bejelentették csatlakozásukat. A mind követelőbb náci szorítás körbezárult, utolsó csatlósként Magyarország is hadbalépett. (Június 27.-én, a kassai bombázást követő napon. S.Gy.) ^A magyar hadsereg valóban utolsó csatlósként lépett be a Szovjetunió elleni háborúba. Hz ténykérdés. Tehetett-e mást ilyen környezetben? Maradhatott volna-e sziget ebben a fortyogva gőzölgő tengerben?..."

FOLYTAT hS A 8. OLDALON ->- 3 -