Független Magyar Hírszolgálat, 1984. március-1985. február (8. évfolyam, 1-12. szám)

1984-03-15 / 1. szám

Februar első .jelentős híre a magyarországi lapokban Margaret Thatcher budapesti látogatása volt. Nagy-Britannia miniszterelnöke az "Iron Lady'^ február 2.-án érkezett meg a Ferihegyi repülőtérre, ahol Lázár György, a minisztertanács el­nöke fogadta. A kommünikék hangsúlyozzák, hogy Thatcher az első angol kormányfő, aki Magyarországra látogatott. A vendég két napig tartózkodott Budapesten. Pierre Trudeau kanadai kormányfő február első napjaiban hivatalos látogatásra Romániába érkezett - jelentette az MTI. Trudeau és Ceausescu tárgyalásokat foly­tattak a két ország kapcsolatairól és közös közleményt adtak ki. Varsói MTI-jelentés szerint a lengyel kormány hivatalos választ adott Lech Wa­lesa panaszlevelére, melyet "az egykori Szolidaritás szakszervezet elnöke" nem­régiben intézett Jaruzelski kormányfőhöz. A levélben a hatóságok zaklatásai ellen tiltakozik Walesa, a minisztertanács panaszirodája válaszlevelében viszont kimutatja a panaszok alaptalanságát. r Újabb bányaszerencsétlenség történt Komlón. A mélyben bekövetkezett robbanás mi­att Öt bányász meghalt, további öt pedig megsebesült. A kivizsgálás folyik. A Központi Statisztikai Hivatal jelentését közük a budapesti lapok “a magyar gazdasag es társadalom 1983* évi fejlődéséről". A statisztikai mutatók szerint a nemzeti jövedelem "valamivel meghaladta az 1982. évit", az ipari termelés 0,8 százalékkal nőtt, a mezőgazdasági termelés - a kedvezőtlen időjárás miatt - ál­talában csökkent. Az építőipar - a terveknek megfelelően - 2-3 százalékkal ke­vesebbet produkált az előző évhez képest. Kétesértékű éredmények, de kész a ma­gyarázati a világgazgasági problémák és a külpiaci cserearányok romlása követ­keztében lassult le a magyar gazdaság fejlődése. (A különös csak az, hogy nyu­gaton már el is felejtették a nehéz éveket és^mindenütt fellendülés vani csak a szocialista országok topognak egyhelyben.) - érdemes elolvasni a statisztikának a népesség alakulásáról szóló részét. 1984. január 1.-én az ország népessége 10,679*000 fő volt, 21 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. 1983« folya­mán 128,000 gyerek született, hatezerrel kevesebb, mint 1982-ben. Ezer lakosra 11,9 élveszületés jutott. 1983-ban 149,000-en haltak meg, ötezerrel többen,mint az előző évben. Az ezer lakosra jutó halálozás 13.9 volt. (Érdemes összevetni ezeket a számokat a tavaly ilyenkor közreadott adatokkal: 1983* január 1-én az ország lakossága 10,700.000 fő volt, 10,500 fővel kevesebb,mint egy évvel ko­rábban. A születések száma 133,600 volt, 9.300 csecsemővel kevesebb, mint 1981- ben. 1982. folyamán 144,100-an haltak meg. A népesség az év folyamán csökkent.) A lakosság jövedelmi viszonyai 1982-höz képest 4,6 százalékkal javultak» az egy főre eső átlagkereset (a bérkiegészítésekkel együtt) havi 5.240 forint volt. Bajcsy-Zsilinszky Endre szobrát rövidesen fölállítják Budapesten - írja a Magyar Nemzet. A szobor legvalószínűbb helye a Deák téri templom előtt lesz. Roosevelt elnök negyven év előtti újraválasztására emlékezve a Magyar Nemzet föl­idézi annak a "Magyarok Rooseveltért" című kiadványnak jelentőségét, melyet 43 akkori magyar emigráns, ill. amerikai magyar állított össze az akkor negyedik elnöki turnusra készülő Roosevelt támogatására. Az összeállítók nevei közül is­mertebbek» Lugosi Béla, Vértes Marcell, Szőke Szakáll, Gellért Hugó, Moholy- Nagy László, Vámbéry Rusztem, Dr. Takaró Géza. Dr. Demszky Gábor bírósági tárgyalásáról s azt megelőző rendőrségi meghurcolásá- I ról több közleményből is értesülhetett az emigráció. így nem bocsátkozunk ismét­lésekbe arról, milyen zaklatásokban volt része a magyar ellenzékiek egyik leg­ismertebb vezetőjének, csupán egy nemrégiben kezünkbe jutott hazai újsághírt is­mertetünk, annak bizonyítására, hogyan hamisítják meg a tényeket a kommunista sajtóban, félrevezetve és becsapva a közvéleményt. Az újsághír címe (I983. de­cember 22-én jelent meg az Esti Hírlapban) valóban drámai és meghökkentő volt« "Rendőrökre támadt az autós", majd ezt követte a ferdítésektől hemzsegő szöveg. Ebből megtudhatta a jámbor olvasó, hogy "a budai Hankóczy utcában egy rendőrségi gépkocsi már percek óta próbálja utolérni az előtte haladó Trabantot, hogy a két rendőr megtudja« miért halad ilyen szokatlan gyors tempóban a kis Trabant?" Az izgalmas üldözés leírása után - amire csak a Trabant gyorshajtása miatt került ügye sor (notabene Trabant legyen a talpán, azaz a kerekén, amelyik 80 kilométer­nél nagyobb sebességre képes és el tud szökni egy rendőrautó elől»»») - imigyen

Next

/
Thumbnails
Contents