Független Magyar Hírszolgálat, 1984. március-1985. február (8. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-15 / 1. szám
V ’.ám - 1984. március 15. Szerkeszti: Stirling György 7245 Parkwood Ct., Falls Church, Virginia 22042 Magyarországi sajtószemle február 1-től 29-ig Mit tudunk az otthoni márciusokról, a március 15.-Í ünnepségekről, a negyvennyolcas eszmék tiszteletéről? Keveset - mert nincs is sok tudnivaló - s amit tudunk, az is elszomorító. Március 15. szürke pártünneppé sorvadt, melyet a kommunisták töröltek az iskolai szünnapok és a pirosbetűs nemzeti ünnepek sorából. A múlt annyi más szép és nemes hagyományával együtt megölték ennek az egykor annyira lelkesítő, tavaszt és nemzeti újjászületést hirdető ünnepnapnak hangulatát is. Március 15. az ifjúság ünnepe és a szabadságé. Az volt abban az átkosnak gyalázott Horthy-rendszerben is, amire annyi mocskot, rágalmat szórnak^a kommunisták mellett az emigráció egyes körei is: z, fiatalok szívét átmelegitette a márciusi ifjak elszántságára, a szabadságharc hős honvédéinek tetteire vale emlékezés, hevítette Petőfiék példája. Az iskolai és szerte az országban spontán rendezett ünnepségeken lelkes volt a légkör és a Nemzeti Dal refrénjét szívve1-lélekkel harsogta mindenki a versmondók után« Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! A kommunista diktatúrában nem ajánlatos ilyesmiket hangoztatni, mert bánthatja a rendszer urainak fülét. Szabadságról sem tanácsos szónokolni a mai rendszerben, mert mindjárt akadna, ^aki célzásnak venné és lázítást,^ izgatást emlegetne. Éppen ezért a kommunisták Budapesten, az ország fővárosában egyetlen majdnemhogy zártkörű hivatalos ünnepségre korlátozták március 15»-ét, ahol a kijelölt pártszónokok eldarálják a lapos szólamokból álló sablonbeszédet s aztán mindenki megy a dolga után. Lehangoló volt hallani a néhány év előtt Amerikában járt Csoóri Sándor vallomását, hogy 1947. óta először nyílt alkalma résztvenni egy igazi március 15*~ i megemlékezésen. Szomorú, hogy még egy ilyen országos hírű és tekintélyű író sem ünnepelhetett szíve szerint a magyar szabadság napján s nyugatra kellett jönnie, hogy őszintén beszélhessen. Es ezt nem mindenki képes elviselni lazadozás nélkül. A magyar fiatalok közt is voltak olyanok, akiket nem elégített ki a párt rendezte ál-ünnepség és a maguk módján,a saját szájukize szerint akartak emlékezni a márciusi szabadság születésére, ^zek a fiatalok utoljára tíz évvel ezelőtt hallattak magukról. Akinek jó a memóriája, még fölidézheti emigráns lapjaink 1973. es 1974. márciusa után megjelent cikkeit, melyek sokszáz budapesti fiatal - diák és munkásifjú - tüntetéseiről számoltak be. Es arról is, hogy milyen brutálisan verte szét ezeket a tüntetéseket a rendőrség. Érthető ezekután, hogy a rendszer erőszakszervezetének durva;,,, beavatkozása elriasztotta a fiatalokat minden további megmozdulástól. Évek teltek el és semmi rendkívülit nem'hoztak az otthoni márciusok» ^ unalmas érdektelenségben zajlottak le évről-évre a hivatalos pártünnepségek és tudtuk, hogy mindannyiszor nagy rendőri készültség ügyelt a rendre. Hogy elejét vegye bármi rendbontásnak, tüntetésnek« nehogy újabb meglepetés érje a pártot, mely már azt képzelte, hogy sikerült minden nemzeti érzést kiölnie a fiatalokból. Nem sikerült! Legalábbis <ezt bizonyítja az a levél, amit a BESZÉLŐ című szamizdat-folyóirat legutolsó számában olvashatunk. A levelet egy budapesti középiskolás diák juttatta el a "második nyilvánosság" részére készülő publikáció szerkesztőihez, hogy a maga szavaival, a szemtanú hitelességével írja le, mi történt Budapesten a Petőfi szobornál és a Batthyány örökmécsesnél Független Magyar Hírszolgálat Megjelenik minden hó 15-én
