Független Magyar Hírszolgálat, 1983. március-1984. február (7. évfolyam, 1-12. szám)
1983-12-15 / 10. szám
A Magyar Hírekből vett idézetek sora nem ler^ne teljes, ha kihagynék az^ismert hídépítő New Brunswick-i Nagy Károly interjújának idézését. A Magyar hirek kérdésére Nagy Károly hetet-havat összehordott a hatvanas években megindult, a hetvenes években megerősödött s a nyolcvanas évekre egyre határozottabbá vált "magyarságtudat, küldetéstudat, vállaláskészség, nemzetféltés, együvétartozás, segíteni akarás értelmi-érzelmi folyamatának ötvözetéről". Mindez természetesen az emigráció viszonyát, kapcsolatait jelenti a hazához, Magyarországhoz, a magyar néphez. Ami rendben is lenne, ha Nagy Károly nem építené ezeket a kapcsolatokat az uralkodó rendszer felé is. Szorgalmasan járván az Anyanyelvi Konferencia rendezvényeire, ápolván a barátságot olyan "hivatalosokkal" is, akik kivülesnek a magyar nép fogalmán. A sajnálatos az, hogy Nagy Károly azzal igyekszik "bevágódni" ezeknél, hogy a interjút is felhasználja hitelképessége növelésére és siet elhatárolni magát azoktól az emigránsoktól, akik nem hajlandók összeszúrni a levet a Magyarok Világszövetsége uraival. Azt mondja ugyanis az interjúban ez a Nagy Károly New Brunswickból* "Ne akadályozza együttműködésünket ellenséges hang, tiltó szankció, ideológiát a magyarság fölé helyező agitáció." És ezt a közeledést mozdítja elő - mondja - "minden újságíró, aki nem ellenségeskedést szít". - Nagy Károly valószínűleg kiváló pedagógus, de a politikához annyit konyít, mint az a bizonyos hajdú a harangöntéshez. Nyilvánvalóan őszinte magyarságszeretetében nem veszi észre, hogy a rendszer föl- és kihasználja őt a maga céljai érdekében és ahhoz sincs szeme, hogy meglássa« amig diktatúra van otthon, a magyar néppel való gyakorlati kapcsolatfelvétel nem képzelhető el a rendszer hivatalosainak megkerülésével. Sokan azt mondják» akkor is törekedni kell erre, ha ennek ez az ára. Kompromisszumot kell kötni az adott lehetőségekkel. Kompromisszumot kössenek azok, akik otthon kénytelenek élni* az emigráció - a politikai emigráció - soha nem teheti ezt meg. Önmagával és elveivel kerülne ellentétbe. Dehát ezt Nagy Károly és a hozzá hasonló széplelkek soha nem fogják megérteni. Csak könyvekből ismerik a kommunizmust s az bizony édeskevés. Galambvadászatról szóló hazai riportot közöltünk multhavi számunkban, ezúttal őzvadászatról adhatunk hírt egy pesti rendőri ügy kapcsán. A galambot az egyik fővárosi parkban csípte nyakon egy fiatalember, hogy hazavigye ebédre, az őzet az Állatkertben "ejtette el" három hasonlókép derék ifjú ember, akik őzpecsenyét akartak vacsorázni. A Magyar Nemzet rendőri riportere színesen írja le az esetet, attól kezdve, hogy három jóbarát együtt iszogatott s közben megéheztek. Egyikük a vadhúsok kiválóságát kezdte dicsérni, mire megszületett a nagy ötlet» "szereznek" az Állatkertből egy őzet és megsütik. Éjnek idején, késsel és sportszatyorral fölszerelve átmásztak hát a kerítésen és az őzek ketrecébe behatolva egy fiatal állatot sikerült megölniök. Begyömöszölték a sporttáskába és ugyanúgy távoztak, ahogy bejöttek« a kerítésen átoEgy rendőrjárőrnek föltűnt a nehéz táskát cipelő három fiú és igazoltatták őket. Előkerült az őz még gőzölgő teteme, a “vadászok" pedig a dutyiban kötöttek ki. - A fiatalok régen sétálni, az állatokban gyönyörködni jártak az Állatkertbe. Ma vadászni mennek oda» hogy legyilkolják az állatokat. Micsoda lelkivilága lehet azoknak a fiataloknak, akik ilyesmire vetemednek? Milyen szellemet szívtak magukba az iskolában,a KISz-ben? "A Köztársaság téren felavatták a néphatalom mártírjainak új emlékhelyét" - olvassuk a november 5”i pesti lapokban az MTI jelentését egy előzőnapi ünnepségről. November 4-ét ünnepelték az elvtársak s erre - a szovjet agresszió évfordulóján kívül - az adott alkalmat, hogy a Köztársaság (volt Tisza Kálmán) téren emlékművet emeltek az "ellenforracfalmárokkal vívott fegyveres harcban elesett hősök tiszteletére". A tér közepén felépített dombormu-kőfal felírása a következő* "Örök emlékül a néphez, a párthoz hű harcosoknak, akik 1956. október 3O-án a proletárhatalom védelmében hősi halált haltak." Az emlékmű avatásakor számos beszed hangzott el es a különböző társadalmi szervezetek képviselői megkoszorúzták azt. A pártbizottság nevében Maróthy László beszélt és többek közt ezt mondotta» "1956 őszén itt, ezen a téren csapott össze a szocializmus szervezett munkásereje és a megsemmisítésére előmerészkedett reakció kísértethada." Az ötvanhatos forradalmi szabadságharcról még ma is így beszélnek a rendszer urai és azokat avatják hőssé, akik védték a "bukott rendszert". Amíg ez a szemlélet meg nem változik otthon, amíg a szabadságharcosokról mint ellenforradalmárokról beszélnek a hivatalosok, az emigrációnak nem lehet velük tárgyalási alapja. Addig csakis a teljes elzárkózás politikáját folytathatjuk velük szembeni