Független Magyar Hírszolgálat, 1983. március-1984. február (7. évfolyam, 1-12. szám)
1983-12-15 / 10. szám
Szerkeszti: Stirling György 7245 Parkwood Ct., Falls Church, Virginia 22042 Magyarországi sajtószemle november l-t51 30-ig 1968-ban, tizenöt esztendővel ezelőtt vezették be Magyarországon az u.n. Uj Gazdasági Mechanizmust, mely sok tekintetben szakítást jelentett a marxista gazdaságpolitika ortodox módszereivel és az állami irányítás lazítása révén több önállóságot adott a vállalatoknak,sőt a magánkezdeményezéseknek is teret engedett, bizonyos, erősen megszabott korlátok között« Mindez elég volt ahhoz, hogy az ötvenhatos forradalom megrázkódtatása után csak nehezen magáhoztérő magyar népgazdaság talpraálljon és a többi szocialista ország viszonyaihoz képest tiszteletreméltó eredményeket mutathasson föl. A Kádár-rendszer gondjainak sokasodása miatt kényszerült ezekre a nyilvánvaló engedményekre, de a politikai és a gazdasági vezetés soha nem szűnt meg az elmúlt másfél évtized alatt hangoztatni, hogy a gazdasági reformok nem jelentenek letérést a marxi-lenini útról, mert a cél ma is kommunizmus megvalósítása. Változás csupán a módszerekben történt. A szocializmus - mondják - minden országban a helyi adottságok szerint fejlődik és a kommunizmusig való eljutás módjai is különbözőek lehetnek. A gazdasági reformoknak kezdettől fogva voltak természetesen ellenzői is. Az apparatcsikok, a pártapparátus Leninen nevelkedett szűklátókörű tagjai közül sokan gyanakodva figyelték a falusi kiskertgazdaságok megerősödését, a városi maszek-vállalkozások számának ugrásszerű növekedését és a liberálisabb iparpolitikát, mely előtt elsősorban nem a terv követelményei lebegnek, hanem a piac igényeihez igyekszik alkalmazkodni. És nem a szovjet-magyar kereskedelmi kapcsolatok bővítésére helyezi a súlyt, hanem nyugati exportlehetőségeket kutat. Hogy a magyar nép életszínvonala az elmúlt tizenöt év alatt jelentősen javult, az csakis ennek a négy tényezőnek köszönhető, de a szemellenzős párttagok a rég lomtárba való kommunista tanok győzelmét előbbrehelyezik a nép érdekeinél és az ideológia tekintélyét féltik az engedményektől. (Melyeknek szükségességét mellesleg ők is belátják, mert ezek nélkül a gazdasági csőd éppúgy bekövetkezett volna Magyarországon is, mint ahogy bekövetkezett például Lengyelországban.) A gazdasági reformok ellenzőinek egyszer már sikerült elgáncsolniok a fejlődést» alig öt évvel az Új Mechanizmus kihirdetése után, 1972-73-ban a politikai csökönyösség erősebbnek bizonyult a gazdasági észszerüségnél és a reformot erősen lefékezték, híveit háttérbe szorítótták.A gazdasági problémák újabb sűrűsödése kellett figyelmeztesse a párt makacskodóit arra, hogy a reformok nélkül semmire se mennek. Kénytelen-kelletlen ismét szabad jelzést adtak a reform helyeslőinek. Akiknek derékhadát egy új^ közgazdászgeneráció alkotja» zömmel harminc-negyvenéves szakemberek, akik már nem sokat adnak az ideológiára és Leninre. Tudják - ha ki nem is mondhatják -, hogy a kommunista gazdaságirányítás megbukott és nincs más lehetőség a felszínenmaradásra, mint annyit átvenni a szabadpiaci gazdákodás elemeiből, amennyit csak lehet. Ezek a fiatal közgazdászok nincsenek irigylésreméltó helyzetben, mert még ma is sok pártos előítélettel, marxista beidegződéssel és gyanakvással kell megküzdeniök munkájuk közben. S a hazai lapokat, szakcikkeket olvasva úgy tűnik, ismét erősödött a reformok ellenzőinek hangja, befolyása. Egyre több írás, tanácskozás foglalkozik az ideológiai nevelés erősítésének szükségességével és néhol már egész nyílt célzásokat lehet találni arra, hogy a reform végső soron az imperialista bomlasztás eszköze és és veszélyt jelent a párt egységére. Kis túlzással már azt lehet mondani« a magyar társadalom két táborra oszlik. A többségre,^ mely lelkesedik a reformokért és egy számszerűleg kicsiny, de a hatalom bástyáiban lévő csoportra, minden újítás és változás dogmatikus kerékkötőire. független Magyar Hírszolgálat Megjelenik minden hó 15-én VII. évfolvam 10. szám - 1983. december 15
