Független Magyar Hírszolgálat, 1983. március-1984. február (7. évfolyam, 1-12. szám)
1983-09-15 / 7. szám
"A kornyék emeleti lakásaiból fantasztikusan gazdag választékban repül ki a hulladék a keskeny gyalogjárdákra, vagy a gondozott füves területekre." A mondat egy lakótelepi riportból való, ami a Szombathelyen megjelenő megyei újságban kapott nyilvánosságot, hogy felfedje korunk hazai lakótelepi szokásait. És azt, hogy piszkosságban már a vidéki városok is kezdik utolérni Budapestet...olvassuk tovább» "A leszórt szemét közt akad fél sertésgerinc, temérdek tyukláb és csirkeaprólék, fácán két tollas szárnya, babfőzelék, fél kenyér, s a kevésbé étvágygerjesztő UFO-kat már nem is részletezzük,^kivált melyek szorosan a testkultúra eszköztárába tartoznak... A lakók egyszerűen kihajigálják„ mindezt az ablakon, mert lusták megtenni a pár lépést a szemétledobó aknáig. Es aki netán azt hinné, hogy a szóbanforgó lakásokban úgynevezett lumpen-elemek vertek tanyát, az nagyon téved, Dsupa ’jobb családról’ van szó, csinos bundácskákban sétáltatott bébikkel, a legutolsó divat szerint öltözködő asszonykákkal, elegáns gépkocsikkal. Saját környezetükben a világ minden kincséért sem turnék meg a hulladékot.” De a közterület az ugye senkié. Oda lehet szemetet, mindenféle mocskot leszórni. Azelőtt soha egyetlen rendszer sem hangoztatta únos-űhtig, hogy a nép rendszere, melyben minden a közösségé, minden a népé. Es soha egyetlen rendszerben nem kezelték ennyire nemtörődöm módon a közvagyont, a közterületeket. Mindenkié - tehát senki sem érzi igazán a magáénak. Es ennek megfelelően is bánik vele. "Bíróság előtt a nővérmaffia" címmel közöl törvényszéki riportot a Hétfői Hírek. A cikkből kiderül, hogy a Kállai Éva Kórház magukkal tehetetlen, u.n. elfekvő betegeit rendszeresen fosztogatták az ápolónők. Valóságos bűnszövetkezet működött a kórházban» volt, akinek az jutott feladatul, hogy zsarolja a betegeket (nem kap orvosságot, sem ételt, ha nem osztja szét a nővérek közt a nyugdíját), de aki nem "parírozott", attól egyszerűen ellopták a pénzét. Szólni, panaszt tenni egyik beteg sem mert, mert tudták, hogy ki vannak szolgáltatva az ápolószemélyzetnek. A botrány véletlenül pattant ki s a nyomozás felgöngyölte a maffiát. Tagjai^most bíróság előtt felelnek aljasságaikért. (A múltban, amikor apácák és hivatásukat komolyanvevő nővérek ápolták a betegeket, ilyenre aligha lehetett volna példát találni. Dehát változnak az idők, kivész a tisztesség. Nem mentség, csak némileg magyarázat» a nővéreket (is) gyalázatosán fizetik manapság Magyarországon. Más is lop, ők is lopnak. Mindenki ott lop, ahol tud. A kenés - a baksis, vesztegetés - azelőtt csak az oláhokra s egyéb balkáni nációkra volt jellemző. Ma már mindennapos, sőt a boldogulás előfeltétele hazánkban is. "Kenni vagy nem kenni"címmel szól erről humorosnak szánt írás a Hétfői Hírek egyik legutóbbi számáoan. "- Kit kell megkenni? - kérdezte kétségbeesetten ismerősöm, miután tűvé tette a várost egy beszerezhetetlen autóalkatrészért. Am egy maszek autójavító felajánlotta: megszerzi, de kétszeres áron. Valakit ugyanis meg kell kenni..." A második eset kiskereskedőnél árult dezodorról szól» a flakonon feltüntetett á5 forint helyett 60 forintot fizet a vevő. Kérdésére a magánkereskedő mentegetőzve mondja» - Ha árut akarok kapni, le kell adnom némi dohányt... "Autómosó üzemét bővítené a szomszéd fiatalember - olvassuk a harmadik történetet. - Kéri a szükséges engedélyeket. A "hivatal" simán elutasítja. A következő héten ismét kopogtat, ezúttal borítékkal. Megkapta az engedélyeket. Tudta, kit kell megkenni..." S a cikkecske konklúziója» "Hovatovább már nem elég, ha tudjuk, kit kell, az sem ártana, hogy - mennyivel? Mert egy ismerősömmel történt legutóbb, hogy egy bútorbolt eladóját környékezte meg az áhított hiánycikk ülőgarnitúráért, de az ötszázas kevésnek bizonyult. Valaki meguberolta." Hja minél több a hiánycikk, annál magasabb a kenés taksája is. "Szekek bilincsben"» ez a címe az Elet és irodalom glosszájának, mely a győri Sziget eszpresszó vendégváró szokásáról szól. Az eszpresszó előtt fehér asztalok. "A vendégek - olvassuk - szívesen melléjük ülnének, inkább, mint hogy rendelésüket a dögletesen levegői;len,enyhén szólva piszkos belső teremben fogyaszszák el." De erre nincs mód. Az asztalok körül álló székeket a góré vaslánccal szorosan egymáshoz fűzte és gondosan lelakatolta. Valaki tornászügyességgel mégis bepréselte magát az egyik székbe és úgy issza sörét. - Hát mégis van itt kiszolgálás? - kérdezzük a pincért. A válasz foghegyről jön» - Egy frászt. Csak egyeseknek van pofájuk kihozni ide a sörüket, aztán én cipelhetem vissza a szarhaziak mocskos poharait." - Ez világos beszéd« magyaros vendégszeretetről és jó szakmai érzékről tanúskodik. Asztal van, székek vannak, de bilincsben. Hogy valaki el ne lopja őket.
