Független Magyar Hírszolgálat, 1983. március-1984. február (7. évfolyam, 1-12. szám)
1983-07-15 / 5. szám
A Kodály-évforduló alkalmából ünnepség volt a kondoni magyar nagykövetségen. Dr. Bányász Rezső nagykövet oklevelet és enni ékplakettet nyújtott át azoknak a személyiségeknek, akik hozzájárultak Kodály életművének megismertetéséhez. A kitüntetettek között volt Doráti Antal,Sir George Solti és Kertner Lajos. A lengyel katonai ügyészség letartóztatta az ország tokio nagykövetsége mellett működő kereskedelmi kirendeltség egyik volt munkatársát, Jozef Grochowskit,aki tavaly ősszel megtagadta a hazatérést, de most mégis visszatért Lengyelországba. Azzal vádolják, hogy az amerikai és a francia különleges szolgálatok javára hirszerző tevékenységet folytatott. Manno Koivisto finn köztársasági elnök Moszkvában járt, ahol újabb húsz évre meghosszabbították az 1948-ban megkötött és most lejáró finn-szovket barátsági és együttműködési szerződést. Armand Kammer, az Occidental Petroleum igazgatótanácsának elnöke június első felében Magyarországon járt. Társaságában volt Zoltán Merszei, az Occidental alelnöke, a magyar-amerikai gazdasági tanács alelnöke - idézzük a Magyar Távirati xroda jelentését. - Kádár János fogadta Hammert, aki köztudomásúan igen büszke arra, hogy Lenin barátságába fogadta és ennek emlékére mai napig is íróasztalán tartja Lenin dedikált fényképét. A megbeszélésen jelenvolt Zoltán Merszei is, aki azonos Merszei Zoltán 56-os magyar menekülttel. - Hammer egyébként magávalvitte Budapestre világhírű magángyűjteménye legszebb darabjait» a festményekből a Szépművészeti Múzeumban rendeztek kiállítást. Magasak a zöldségárak a Balaton partján - panaszkodnak az üdülők. Néhány ár a siófoki piacról» cseresznye kilója 30-40 forint, eper kilója 60,-, málna 100,-, őszibarack 120,- forint. Egy kis csomó sárgarépa 10 forint, egy (!) darab zöldpaprika ugyanennyi, paradicsom kilója 5°»- forint - most van a lecsószezon! -, újkrumpli 24-26 forint. Föltűnt a sárgadinnye is, kilónként 150 forintért. A budapesti piaci árak valamivel alacsonyabbak, de azoktól is hideglelést kapnak a szegény háziasszonyok. Mert ugye minden kapható ma már Magyarországon, a magyar mezőgazdaság mindent megtermel - lelkendeznek a hazai és a nyugati lapok - csak éppen az árakat felejtik el megnézni a Pestre vetődő külföldi újságírók. Arra pedig végkép nem terjed ki a figyelmük, hogy összevessék azokat a magyar dolgozok jövedelmével. Pedig egyszerű kiszámítani, mennyi gyümölcsöt vehet a fizetéséből egy tanár, vagy egy átlagtisztviselő, akinek a havi keresete 2,500- 3,000 forint körül jár, de mondjuk a túlórákkal együtt felmegy kerek 4,000-re. (Az országos átlag ma 4,500 forint körül jár Magyarországon.) Az óránként 15-20 forintért dolgozó értelmiségi tehát még egy kiló újkrumplit sem vehet egy órai munkabéréért, de ha őszibarackra támad kedve, azért majdnem egy teljes napi keresetét kell kiszámolnia a maszek zöldséges, vagy TSzCs áruda pultjára... Miért érkeznek megviselten a külföldi csomagok? - olvassuk a panaszok nyomán támadt jogos kérdést a Magyar Nemzetben. A cikkecske megmagyarázza, hogy a külföldről érkező postacsomagokat a y0-es posta "illetékesei" bontják fel vizsgálat céljából és a ő dolguk a visszacsomagolás is. A két művelet között a Pénzügyőrség megbízottja vizsgálja meg a csomagok tartalmát, de - írja a közlemény megszövegező je - ő hozzá sem nyúl ahhoz. A felelősség tehát a posta dolgozóié, illetőleg - most tessék figyelni! - legtöbb esetben a csomag feladójáé, aki hanyag, gondatlan csomagolásban küldi ajándékait. - E sorok írója tanúsítja, hogy kartondobozba, többszörös papírburkolatba nagy gonddal becsomagolt küldemények érkeznek szétzilálva, megsérülve a címzetthez.Kakaópor összekeveredve a mosószerrel, félig kinyomott fogpasztástubus a kiszórt tea közepén, papirburkolatától megfosztott csokoládé a szappanok mellett. Hogy az eltűnt, hiányzó, a címzetthez soha meg nem érkező apróságokról, értékekről ne is beszéljünk... A cikkecske végén ott a bíztatás» akinek panasza van, azt előadhatja a 70-es posta "illetékesei" előtt, ha magávalviszi a csomagot és bemutatja nekik, olyan állapotban, ahogy átvette a kézbesítőtől. Ki tudja és ki fogja ezt megtenni? És ha veszi is fáradságot, várhat-e kártérítést, kárpótlást? Aligha! Cirillbetűs üdvözlő sorok a június 14-i budapesti lapok homlokán* “Szeretettel köszöntjük hazánkban a bolgár párt- és állami küldöttséget!".Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt főtitkára, aki egyben az államfő is, Magyarországra érkezett .- 6 -