Független Magyar Hírszolgálat, 1983. március-1984. február (7. évfolyam, 1-12. szám)

1983-03-15 / 1. szám

A népgazdaság 1982. évi fejlődéséről adott ki jelentést a Központi Statisztikai Hivatal. A jelentes azt állítja, hogy a fejlődés megfelelt a tervben előírt kö­vetelményeknek. A nemzeti jövedelem 1,5-2 százalékkal nőtt, összege több mint 670 milliárd forint volt.- A munkaerőhelyzet nem javult« az iparban foglalkozta­tottak harmincegyezerrel fogytak (2 százalék) 1981-hez képest. A külkereskedel­mi mérleg kedvezően alakult« a kivitel 7 százalékkal magasabb volt a behozatal­nál. - A Népesség címszó alatt azt olvashatjuk, hogy 1983 január 1-én az ország lakossága 10,700.000 fő volt, 10,500 fővel kevesebb, mint egy évvel előbb. A szü­letések száma 133,600 volt, 9,300 csecsemővel kevesebb, mint 1981-ben. A csökke­nés okai egyrészt a 15-49 éves szülőképes korban lévő nők számának csökkenése, másrészt a szülési kedv mérséklődése. 1982-ben 144,100-an haltak meg. Az aktív keresők száma 1982 végén 4,^22.000 volt, számuk az elmúlt évhez képest 10 ezer fővel, azaz 0,2 százalékkal csökkent. 1982-ben a népgazdaság szocialista szekto­rában - a mezőgazdaság kivételével - befejeződött az ötnapos munkahétre való át­térés. - A munkások és alkalmazottak egy keresőre jutó havi átlagkeresete a bér­­kiegészítésekkel együtt 4,970 forint volt, 5.6 százalékkal több, mint 1981-ben. Nyugdíjakra 69 milliárd forintot fizettek ki, 12 százalékkal többet,mint az elő­ző évben. 1982 végén 233 elför anya vette igénybe a gyermekgondozási segélyt, 8 ezerrel kevesebb, mint 1981 "decemberében. - Az egy lakosra jutó reáljövedelem mintegy fél százalékkal volt magasabb az előző évinél. A lakosság összes fogyasz­tása 1 százalékkal emelkedett. - Az Idegenforgalom címszó alatt megtudjuk, hogy 1982-ben 9,8 millió külföldi látogatott Magyarországra, 34 százalékkal kevesebb, mint 1981-ben. A beutazók háromnegyed része a szocialista országokból érkezett. Magyar állampolgárok 3»9 millió esetben utaztak külföldre, ami az egy év előtti­hez viszonyítva 30 százalékos csökkenést jelent. Udvariassági tanfolyamot kell elvégeznie minden postai dolgozónak a Budapesti Postaigazgatosag területén. A tanfolyam három napig tart és kitér a közönséggel való kapcsolat minden ágára. A posta azt várja, hogy ezután kevesebb lesz a pa­nasz a postai dolgozók modorára... Fekete Párducok néven alakítottak bandát 7-14 éves gyerekek a békásmegyeri lakó­­telepen és bűncselekmények sorozatát követték el« loptak,betörtek, üzleteket, raktárakat fosztogattak, bicikliket tulajdonítottak el. Jólnevelt gyerekek vol­tak, mert a lopott holmik e-gy részét - főleg italokat és készpénzt - hazavitték a szüleiknek, akiknek eszébe sem jutott megkérdezni, honnét jött az "árú" és a forint. A banda két tagja egy ABC-szupermarketban bukott le, amint éppen ital­lal megrakott szatyorral akart kisurranni az üzletből. Az egyik srác elmondta, hogy anyukájának akarta vinni a szajrét, aki imigyen buzdította« - CSak vigyétek az italolat, de arra vigyázzatok, hogy meg ne fogjanak benneteket! - A tolvaj kisfiú, mintha csak tréfáról lenne szó, azonnal beismerte a lopást és elmondta, hogy hasonlókorú társaival másfél év^óta teszi ezt. - A nyomozás folyik és mivel a fiatalkorúak ellen nem lehet bírósági úton eljárni, a szülők felelősségrevo­­nása várható. Arról már döntöttek, hogy a gyerekek közül nyolcat nevelőotthon­ba utalnak. Púja frigyes külügyminiszter február 9-én Franciaországba utazott. (MTI) A madridi konferencia többhetes szünet után február 8-án folytatta munkáját. A résztvevő 35 ország küldöttségét Anthony Williams, az elnöklő brit nagykövet kö­szöntötte . Rendkívüli havazások voltak február 9-10-én i'iagyarországon. A Kékestetőről 42 centiméteres havat jelentettek. A közlekedés akadozik, az utak nagyrésze járha­tatlan. A hófúvás nehezíti az eltakarítási munkálatokat. Claude Chevsson francia külügyminiszter munkaebéden látta vendégül a Párizsban tartózkodó Púja Frigyest. (MTI - febr. 11.) A genfi leszerelési bizottság legutolsó ülésén felszólalt dr. Kőműves Imre nagy­követ, a magyar küldöttség vezetője és beszédében keményen ostorozta "szélsősé­ges imperialista körök támadó politikáját és katonai erőfölényre való törekvé­süket, aminek következtében a leszerelési tárgyalások évek óta^eredménytefenség­re vannak kárhoztatva. Az imperialista körök - hangoztatta Kőműves elvtárs - olyan akciókba kezdtek, melyek semmivé akarják tenni az e téren elért eddigi ered­ményeket is."- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents