Független Magyar Hírszolgálat, 1983. március-1984. február (7. évfolyam, 1-12. szám)

1984-01-15 / 11. szám

között. Es még akkor is, ha soha nem támadja frontálisan a rendszert, hanem követeléseinek kizárólag Helsinkire hivatkozva kíván érvényt szerezni.

A hazai "látható ellenzék" tevékenységét együttérzéssel kell figyelnünk, de alaptalan illúziókba ne'ringassuk magunkat,Ha végső céljaink fedik is egymást - hogy szabad, demokratikus élet legyen hazánkban (és hogy ez szocializmus,vagy polgári demokrácia keretei közt, vagy más rendszerben valósulhat-e meg, arról úgyis a magyar népnek kell döntenie, szabad elhatározásából) -, gondolkodásunkban., a múlt megítélésében, részletek tekintetében óriási különbségek vannak közöttünk. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a hazai ellenzék legjobboldalibbnak tartott tagjai is balrább állnak a köztünk található legbaloldalibb felfogású emigránsoknál is. És ennek nemcsak generációs okai vannak. Származásuk, társadalmi hátterük, beidegződéseik, neveltetésük és még sok más tényező is közrejátszik abban, hogy a "másképgondolkodó" jelző nemcsak az otthoni hatalomhoz,hanem hozzánk, a kinti emigrációhoz viszonyítva is rájukillik.

A pártsajtóban a másképgondolkodók címére egyre sűrűbben megjelenő figyelmeztetésekből - így az 1982. december 11.-i fenyegetésnek szánt emlékezetes Rényicikkből is - ki lehet hámozni, hogy a hatalom három csoportba osztja a szándékait kisebb vagy nagyobb mértékben keresztező erőket. A fokozatok« ellenzék, ellenfél és ellenség. Az első kategóriába tartozók még szocializmusban gondolkoznak és az "érted haragszom, nem ellened" álláspontjáról bírálnak - velük igyekszik a rendszer szőrmentén bánni, mert ezt a kritikát még elviseli, sőt Nyugat felé tőkét is kovácsolhat belőle a maga javára,hiszen hivatkozhat rá, mint a szabad szólás bizonyságára -, a második csoporttal már nem bánnak kesztyűs kézzel (s hogy kiket sorolnak ide, az a hatalom urain múlik és talán egy kicsit a mindenkori külpolitikai helyzet függvénye is) s végül az ellenséghez nyilván azokat számítják,akik nemcsak a jelenségekkel, a módszerekkel, hanem már a szocializmussal állnak szemben'és magát a rendszert is elutasítják.

Hogy eg utóbbiak hányán.lehetnek -<nagyon kevesen, vagy. talán éppen sokan? - azt senki sem tudhatja (hiszen a "látható ellenzék" csak a jéghegy csúcsa),legkevésbé a hatalom birtokosai:-,'*1:, de ők nem is firtatják, mert kellemetlen feladat lenne^ számukra keményebb eszközökkel fellépni ellenük. Esetleg veszélyeztetné egy újabb dollárkölcsön-kérelmük kedvező elbírálását... Kádárt nem érdekli, ki mit gondol magában, csak dolgozzék és tartsa a száját. Ha a szólás- és a sajtószabadság még nem is valósult meg Magyarországon, a gondolatszabadság már igen« az "aki nincs ellenünk, velünk van" jelszava a közömbös tömegek és a magukban füstölgő óvatosak számára ad menlevelet. A veszélyesebbeknek szól a Rényi-cikk, a "Nem babra megy a játék" fenyegetése« ^"Ellenségeink számát nem akarjuk szaporítani, nem nevezünk ki senkit szembenállónak. De ha valaki végkép javíthatatlan és fellép a szocialista rendszer ellen, annak értésére kell adni» népünk szocialista vivmányait minden eszközzel megvédjük, olyan módon, aho^y azt a helyzet megköveteli."

Érdemes elolvasni, amit Eörsi István író válaszolt Rényi Péternek a BESZÉLŐ 7. számában,védve az ellenzékiek "igazi" szocializmust kívánó építő kritikáját, ugyanakkor elhatárolva magát az ellenségtől, mondván« "Szocialista vagyok, mégpedig azok közül, akiknek gondolkodására Marx gyakorolta a legnagyobb hatást. A szocializmussal egyetlen bajom van» az, hogy nem létezik." Eörsi az ellenzéki csoportba sorolható írók egyik prominens alakja. Élesen vitázik Rényivel, aki a párt véleményét sugározza, de szocialista meggyőződését nem tagadja meg. Azt a fajta^ellenzékiséget képviseli, amit becsülhetünk ugyan, de ami számunkra idegen. Es könyveikből, cikkeikből, megnyilatkozásaikból tudjuk, hogy nagyjából a többi ellenzékiként ismert író - Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Czine Mihály, Mészöly Miklós, hogy csak a legnevesebbeket említsem - véleménye, politikai meggyőződése is hasonló Eörsiéhez.

Tudomásul/kell vennünk, hogy ez a mostani ellenzék más,mint mi vagyunk és különbözik a három-négy évtized előtti ellenzéktől is. Realistább annál. Csak azokat a szabadságjogokat követeli, melyek egy demokratikus társadalomban mindenkit megilletnének. A "látható ellenzék" tagjai társadalmi reformokért harcolnak. De ez is kockázattal jár s hogy bármilyen kompromisszum révén védettséget élveznének a hatalomtól, az egészen valószínűtlen feltételezés. Megérdemlik rokonszenvünket« úgykell elfogadnunk őket, amilyenek. Es azt kell keresnünk, ami közös bennünk, ami összehoz velük s nem azt, ami elválaszt tőlük.