Független Magyar Hírszolgálat, 1982. március-1983. február (6. évfolyam, 1-12. szám)
1982-11-15 / 9. szám
- 7 -' nak Magyarországon is lesz ’rossz lapjárása’. Arról a pár tucat emberről van szc aki arra vár ábrándozva, hogy a többi tízmillió magyarnak nehezebb legyen a sorsa. Ez a nem nagyszámú társaság, miközben a demokrácia korlátlan érvényesülését követeli, a tárgyszerű, nyilt vitát nagy ívben elkerüli.A nyilt fórumokon folyó viták elől kitérnek, a problémáink megoldását szolgáló konstruktív elképzeléseik nincsenek. Sőt ilyen cselekvés nem is áll szándékukban. Azokról van tehát szó, akiknek igazi gondolat helyett csak a zavart keltő demagógia van a tarsolyukban. Ezután Horváth elvtárs azt ecseteli, hogyan járnak majd el a renitenskedők ellen? Természetesen messzemenő tapintattal és megértéssel, ahogyan az már a népköztársasági belügyi szervek 25 - nem 35 - éves gyakorlatában kialakult: "Amikor ilyenfajta ügyekkel foglalkozunk, szem előtt tartjuk a bűnüldözés (?) legfőbb vezérlő elvét: elsődleges feladat a megelőzés. Ha büntetendő cselekményeket követnek el, az eljárásokban nagyfokú differenciálás érvényesül. A megtévesztetteket és a tudatos ellenséget gondosan meg kell különböztetnünk. Mi nem keresünk gyanakvóan ’ellenséget’ és nem célunk ellenséget csinálni, vagy kinevezni egyeseket annak. Mi nem akarunk a kenyerétől megfosztani senkit, nem akarunk mindenáron börtönbe zárni embereket, és nem akarunk senkit sem elüldözni hazájától, akinek ez tényleg hazája, és nem átutazóban él ebben az országban. Ez a felfogásunk magabiztosságunk jele. Ellenfeleink közül egyesek ezt félreértik. Tudniok kell, az állam szerveiben van megfelelő éberség, kellő türelem és szükséges határozottság ahhoz, hogy a törvény minden eszközével fellépjenek azok ellen,akik társadalmunk alapvető érdekeit és törvényeit sértik, akik veszélyeztetik szocialista vívmányainkat." Ez már őszinte^beszéd és nem kertel: akit bűnösnek találnak (vajon miben? a szocialista vivmányok veszélyeztetésében? demagógiában? avagy talán a Bibó-emlékkönyv összeállításában, a Beszélő, vagy a Kisúgó anyagának külföldre juttatásában?...), azellen a törvény minden eszközével fellépnek Horváth elvtársék. Ami köznyelven letartóztatást, elítélést, börtönt, esetleg csak internálást jelent. De mindenkép megtorlást. Amiben csupán azért lehet némi ellentmondást felfedezni, mert egy mondattal később Horváth István már a szocialista demokráciáról és arról beszél, hogy a mai Magyarországra "nem jellemző a félelem és a kiszolgáltatottság", merthogy - folytatja - "a hatóságainkra szigorúan kötelező a törvényesség és ez elegendő garanciát nyújt arra, hogy senki ne tartson fölösleges zaklatástól, attól, hogy ártatlanul hurcolják meg." - A kommunisták minden nyugati demokráciában jogosnak tartják a legszélsőségesebb felforgató propagandát, s ha valahol ebben gátolni akarják őket, Moszkvától Budapestig és Havannáig felhördül az egész kommunista világ s elnyomásról óbégat. Magyarországon - a "szocialista törvényesség" országában - természetesnek kell tartani, hogy a törvényesség legfőbb őre, a belügyminiszter megtorlással fenyegeti azokat, akik nem bólogatnak szervilisen a rendszernek. Es rájuksüti rögtön a bélyeget: "Az imperializmus oldalán állnak, elvakult hidegháborús erők szövetségesei". Ez pedig nagyon súlyos vád, éppen a belügyminiszter szájából. - Lehet, hogy ez a beszéd nyilt hadüzenet a hazai ellenzékiek címére: fokozottabb figyelemmel kell kísérnünk sorsukat, mert talán ez visszatartja a rendszert attól, hogy nyiltan fellépjen ellenük. Mert arra - egyelőre legalábbis - kínosan ügyelnek Kádárék, hogy ne lehessen őket a helsinki egyezmény nyilt megsértésével vádolni. A kérdés csak az: vajon meddig?... Lékai László bíboros, a magyar püspöki kar elnöke, aki püspöktársaival együtt "ad limina" tárgyaláson Rómában tartózkodik, csütörtökön, október 7-en este fogadást adott a római Magyar Akadémián. Megjelent a fogadáson Casaroli bíboros és Luigi Poggi érsek is. "Két világhírű hazánkfia kiállít Budapesten" címmel számol be a Magyar Nemzet két budapesti képzőművészeti kiállításról. Az egyiken Victor Vasarely, a másikon Nicolas Schöffer műveit láthatja a közönség. Hivatalos közleményt adtak ki Babrak Kariam afganisztáni elnök budapesti látogatásáról és nyilvánosságra hozták a tárgyalások eredményeképen aláírt magyar-afganisztáni barátsági szerződés szövegét. A szovjet kormány bejelentette, hogy október Iá. és 25. között hordozórakétakísérleteket végez és rakétákat indít a Csendes-óceán egyes körzetei irányába. A TASzSz-iroda megadta a szélességi és hosszúsági fokokat és figyelmeztette a hajókat és repülőgépeket a jelzett körzet elkerülésére. T