Független Magyar Hírszolgálat, 1982. március-1983. február (6. évfolyam, 1-12. szám)
1982-09-15 / 7. szám
Czeslaw Kiszczak tábornok, lengyel belügyminiszter interjút adott a POLITYKA címu hetilapnak és elmondotta, hogy az országban mindenütt javult a rend és a fegyelem, a gazdaság sok területén kezd növekedni a termelés, vagy legalábbis fékeződik a visszaesés üteme (!).Tovább is fennáll azonban a lengyel állam külső és belső biztonságát fenyegető veszély. Kiszczak tábornok kijelentette ezenkívül- idézzük szószerint a Varsóból keltezett MTI-közleményt, hogy senkit sem kényszerítenek nézetei megváltoztatására. "Bárki azonnal visszanyerheti szabadságát- hangoztatta a belügyminiszter -, ha kötelezi magát, hogy nem folytat törvénybe ütköző, a szocialista állam ellen irányuló, a nemzet érdekeit sértő tevékenységet." - Milyen humánus rendszer! Bárki visszanyerheti szabadságát - azt a szabadságot, melytől azért fosztották meg, mert tagja volt egy szabad szakszervezetnek -, és nem kell mást tennie, mint aláirni a nyilatkozatot, hogy ezentúl csendben marad s nem vétkezik a szocializmusbelien... Igazán csábító lehetőség egy internált számára, de a lengyelek közül úgy látszik, nem sokan élnek vele, mert a sokezer letartóztatottból eddig csupán alig párszázat engedtek szabadon... - A POLITYKA cikke még azt is hozzáteszi ehhez, hogy a szabadon bocsátott internáltak kívánságuk szerint szabadon elhagyhatják az országot. Már több ilyen kérelem is érkezett a hatóságokhoz, de az országot ténylegesen nem sokan hagyták el, mivel a nyugati országok konzuli hivatalai különböző nehézségeket támasztanak a vízumok kiadásakor. - Jaruzelszkiék a legrövidebb úton meg szeretnének szabadulni belső ellenzéküktől és még arra is hajlandók, hogy útlevelet adjanak a menni szándékozóknak. A kommunista országok közül elsőnek Fidel Castro alkalmazta ezt a trükköt, hogy Amerikába exportálja az ellenzékieket (meg egyéb nem kivánatos elemeket)« Jaruzelszki csak az 5 példáját követi. Dom Mintoff máltai kormányfő néhánynapos budapesti tartózkodás után augusztus 1-én elutazott "agyarországról. "Üzleti titok*' címmel írt glosszában panaszolja el egy pesti nagymama, hogyan próbált kisunokájának bébizoknit vásárolni Pesten. "Hónapok óta járom a Hófehérke üzleteket s legutóbb - ki tudja, hányadszor - a körúti Hófehérka boltba is benéztem. - Van már kettes bébizokni? - kérdeztem, mint minden alkalommal,reménykedve. A válasz mindig ugyanaz« - Nincs. A hangvétel azonban, különös tekintettel a fiatal eladónőre, egy kicsit szemtelenebbül csengett, mint amennyit az ember el tud viselni. - Miért nem rendelnek a nagykereskedelemtől? Biztosan nemcsak én járok ide bébizokniért - mondtam enyhén ingerülten. - Nem kapunk és kész! - így a válasz. Ezek után már igazán emeltebb hangon érdeklődtem:- Hol találom az üzletvezetőt? - Szabin van. - Es mikor jön vissza? - Ez üzleti titok, ne tessék faggatni." - Eddig a pesti életkép, melyből az derül ki, hogy az üzletekben még mindig hiánycikk ez-az, csak egyben nincs hiány: az udvariatlanságban. Kuba nemzeti ünnepe alkalmával Kádár üdvözlő táviratot küldött Fidel Castronak. Leonyid Mjzin admirális, a szovjet hadiflotta parancsnoka a Szovjet Flotta Napja alkalmából nyilatkozatot adott az APN hírszolgálati iroda tudósítójának. A nyilatkozatból - melyet a magyarországi lapok is átvettek - megtudja az olvasó,hogy az amerikai imperialisták agresszív terveikből következően támaszponthálózattal igyekeznek körülvenni a Szovjetuniót s ezért az kénytelen erős hadiflottát kiépíteni. Ennek ellenére - mondta Mizin admirális^- az USA-tól eltérően a Szovjetunió következetesen küzd az óceánok militarizálása ellen. Az Országos Anyag- és Arhivatal közlése ^szerint július végétől a kávéárak 40 százalékkal emelkedtek. A negyedosztályú vendéglátói egységekben egy dupla eszpresszókávé ára ezentúl 5 forint lesz. Két név a Magyar Nemzet halálozási rovatából: meghalt Pengő Pál és ugyanazon a napon elhúnyt Csütörtök Csaba is. Szép nevük volt - nyugodjanak békében! Az idei balatonfüredi Anna-bálról olvastunk hosszú tudósítást, melyből kiderül, hogy négyszázhusz vendéget számoltak meg a SzOT-szanatórium színháztermében, ahova a báli estén potom 600 forintért lehetett bejutni - személyenként. A szépségverseny győztese^egy tatabányai kislány lett, udvarhölgyei közül pedig az egyik egy japán, a másik egy amerikai.