Független Magyar Hírszolgálat, 1982. március-1983. február (6. évfolyam, 1-12. szám)

1982-07-15 / 5. szám

2

a lengyel kormány minisztertanácsi határozattal intézkedett a legfontosabb tee.-* dókról. Nehéz mosoly nélkül olvasni a határozat pontjait, melyek mint valami ú.’ felfedezést közük az érdekeltekkel, hogy a lengyel ipari termelés azért képtelen eredményeket elérni, mert az ipar túlzottan centralizált, a tervet mechanikusan és nem a piac igényei szerint tűzik ki, a vállalatvezetők kezét megkötik a központi intézkedések és ha mindezeken nem változtatnak a lehető legsürgősebben, a helyzet további romlása várható* Javulást csak rugalmasabb, kötetlenebb, szabadabb gazdasági rend hozhat. Ami hasonlít ugyan a kapitalizmushoz, de mégsem az« mivelhogy Lénnyélországban szocializmus van és annak is kell maradnia. Na tetszik, ha nem. legalábbis jiévleg.

Még mulatságosabb olvasmányt nyújt a Pravdának az a száma, mely a katasztrofális szovjet élelmezési helyzet miatt tartott Központi Bizottsági ülés után jelent meg és elemezte az ott hozott döntéseket, illetve Brezsnyev nagy beszédét az "új" élelmiszerprogrammról. A szovjet párt központi lapja úgy fejtegeti a túlzottan központosított és túlméretezett mezőgazdasági termelőegysegek - a szovhozok és akolhozok- eredendő hibáit^és nehézkességét, mintha soha nem hallott'volna Lenin tanításairól és olyan ékesszólóan- érvel a háztáji gazdaságok előnyei, az egyéni termelők munkájának hasznossága mellett, akár egy szabad farmerekhez szóló szakmai közlöny valahol Amerikában. Ha ez abban az országban lehetséges, ahol hatvan év alatt módszeres alapossággal kiirtották az egyéni gazdálkodásnak még az irmagját is - a kulákokat pedig fizikailag is likvidálták - igazán nem szabad csódáikóznunk azon, hogy a budapesti Népszabadság az elragadtatás hangján ir például az új rendelkezések szellemében alakult 25- 30 munkást foglalkoztató kisüzemek fontos gazdasági szerepéről és eredményességéről. Hedig - ha jól emlékszünk - 19^8-ban, az államosításkor előbb a tíz, majd később a még ennél is kevesebb munkaerővel dolgozo' üzemeket is elvették tula jdonosaikt-óír," akiket kapitalistáknak bélyegeztek.

Ha a Pravda megteheti, hogy kommunista reformokként népszerúsit kapitalista módszereket, a Népszabadságtól ki vehetné zokon? Csak ügyesen kell csomagolni, hogy az olvasók ne vegyék észre a turpisságot. Dehát tényleg egészen korlátoltnak - vaknak és süketnek - kell lenni ahhoz, hogy némelyik cikkből ne érezze ki az ember: itt az egész rendszer rossz, nemcsak a módszerek és az alapokban van a a hiba. Hadd hivatkozzam újra a leghitelesebb forrásra, a Pravdára, melynek egy közgazdasagi tárgyú cikkét^igy ismertette legutóbb a Magyar Távirati Jrodas ” "Erőteljes szemléletváltozást, a tudományos-muszaki haladást gátló, elavult gazdaságirányítási módszerekről való lemondást sürget a moszkvai Pravda május ?.-i számában Vagyim Trapeznyikov akadémikus, az ismert szovjet közgazdász. A cikkíró kifejti, hogy a tervezésben még ma is mennyiségi mutatókkal számolnak, s a minőseggel szemben előnyben részesítik a tonnákat. A tervüket teljesíteni akaró vállalatok termelésük mennyiségi növelésére törekednek, de szinte semmi sem készteti őket arra, hogy gondot fordítsanak a minőségre. Helytelen - írja Trapeznyikov akadémikus -, hogy az ipar termelésének döntő részét viszonylag kis számú, hatal más és iparágában monopolhelyzetet élvező vállalat adja. Lzek léte ugyanis lehetetlenné teszi a fogyasztó érdekeinek szolgálatát: a versenytárs nélküli nagyvállalatnak ki vannak szolgáltatva a fogyasztók. A gyártók közti aktív verseny hiánya elkényelmesíti a termelőket s a terme'sszerkezet korszerűsítésének ellenében hat. Trapeznyikov akadémikus szükségesnek ítéli azt is, hogy a vállalatvezetők nagyobb szabadságot élvezzenek munkájukban. A jelenlegi gyakorlat ugyanis,amikor több százmillió rubel^értékű termékeket kibocsátó nagyüzemek igazgatói nem dönthetnek szabadon néhány száz rubeles összegek felhasználásáról sem, ahhoz vezet, hogy a vállalatvezető közömbössé válik, elveszti kezdeményezőkedvét."

A hibák, melyeket Trapeznyikov elvtárs oly kemény szavakkal ostoroz, egytőlegyig a kommunista szisztéma alaptörvényeiből fakadnak. Ha ezeken változtatnak,a kommunizmus lényegétől szakadnak el és közelednek a kapitalizmus - a szabadpiaci gazdálkodás - módszereihez. Más megoldás, más kiút azonban nincs. A kommunista közgazdászok - ,hogy legalább a látszatot megőrizzék - szemfényvesztéshez folyamodtak hát és úgy tüntetik fel "reformpolitikájukat", mint saját zsenialitásuk termékét. Holott nem történt más, mint újra feltalálták a spanyolviaszt. Amit a kapitalisták már régesrég feltaláltak és sikerrel alkalmaztak. Most - válságról válságra bukdácsolva - a kommunisták egyszerre felfedeztek a szabad gazdasági rendben rejlő előnyöket és igyekeznek azokat hasznukra fordítani, lemásolni. A-