Független Magyar Hírszolgálat, 1981. március-1982. február (5. évfolyam, 1-12. szám)

1982-01-15 / 11. szám

csodálkozni, mert azt a felfedezést tette, hogy manapság »agyarországon képteler ség bicskát találni! A hitelesség kedvéért most atadom a szót az otthoni újságírónak: "Elkopván, eltörvén és eltűnvén régen vásárolt bicskáim, elindultam,hogy vegyek egyet magamnak. Ellátogattam négy árúházba - két pestibe, két budaiba -, ám sehol nem volt bicska. Az egyikben ridegen kijelentették, nem tartanak ilyesmit, egy másikban udvariasan közölték, hogy két évvel ezelőtt volt bicskájuk, s lehet, hogy két év múlva újra lesz. Ezután egy sor vas-és edényboltot keresnem fel, hiszen a bicska, ha nem is edény, de vasból van. Hírét sem hallották! így jártam a Vasért különböző fiókjaiban is, amíg végűi megtaláltam a kézenfekvő megoldást: vagyis azt a körúti üzletet, amelyre az van kiírva: "Kések-oliók". Itt azonban úgy néztek rám, mintha kéjgazt kerestem volna. - Zsebkést? Bicskát? - kérdezte vissza egy húsz év körüli magabiztos leányzó. A mozdulat pedig, amellyel a szavait kísérte, megroggyantotta idegeimet. Barati tanácsra trafikokba indultam, vándorútra. 3 vagy a tizedik dohányárudában rá is bukkantam egy olyan bicskára, amelyre nemcsak dugóhúzó volt rászerelve, hanem kis villa, sőt apró kanál is. A penge azonban olyan anyagból készült, hogy már a második kinyitásra (nem is vágásra!) eltört. így aztan elapadtak életerőm maradék forrásai is. Ha tehát a Nemzeti ■Színház kelléktárából esetleg kölcsönkapok egy igazi - nem kanállal ékített, és nem azonnal szétmálló - bicskát, már csak egyet tehetek vele: szíven szúrom magam..."

! Ehhez a "storyhoz" csak annyit lehet hozzátenni, hogy ha valami, akkor a bicska - zsebkés - igazán mindennapi közszükségleti cikk. Ami nélkül pld. a falusi, vidéki ember aligha tud meglenni. A magyar paraszt világéletében bugylibicskával, vagy bicsakkal szelte a kenyér mellé a szalonnát és ez a művelet nehezen képzelhető el életlen asztali késsel, de az nem is az igazi... Marad a konyhakés - ha éppen nem hiánycikk, mert írják: néha az is eltűnik a boltokból. Nincs más hátra: a falusi népeknek is le kell szokniok a szalonnazásról és at kell térniök a búzapehely - cereal-félék - fogyasztására reggelente, ami biztosan könnyen fog menni, hiszen Magyarországon ma mindent majmolnak, ami amerikai: szavakat, kifejezéseket, ételeket, szokásokat, öltözéket, stilust. Ha már Amerikánál tartunk: itt minden "drugstore" bőséges választékban árul zsebkést, kicsit, nagyot, egypengéjűt, sokpengéjűt. Az ilyen összehasonlításokra - tudom - sokan azt mondják: ne vonjunk párhuzamot, mert Amerika gazdag ország, a mi hazank meg szegény. Ez igaz és áll, ha költséges dolgok összehasonlítását erőltetjük, dehat engedelmet kérek: a bicska gyártásához nem kell sokmiEiárdos költségvetés, vagy gyári beruházás, még automata gépsor se nagyon. Csak egy kis jóakarat, a fogyasztók igényeinek szemelőtttartása. És még valamit hadd jegyezzünk meg: abban a szegény kis országban, "Magyarországon azelőtt annyi bicskát vehetett, akinek volt rá pénze, amennyit csak akart. Negyven évvel később, a szocializmusban miért vált ritkasággá, beszerezhetetlen hiánycikké ez a közönséges kis kéziszerszám?...

Ideillik a mélabús hangú írás is, melyet az Elet és irodalom közölt a minap.Ennek témája az autó-akkumulátor, röviden: az aku. Ami nélkül a legjobb márkájú gépkocsi is mozgásképtelen ócskavas. Nos azt tudjuk ugye, hogy Magyarországon egyre szaporodnak az autók, a motorizáció mérföldes léptekkel halad előre. Ezzel csak három dolog nem tart lépést: az alkatrészellátás, a gumiabroncsgyártás és az akkumulátorkészítés. Autót már négy-öt évi várakozás után kaphat a magyar állampolgár, de ha mondjuk az akuja "meghibásodik" (!), szaladhat fűhÖz-fahoz,amíg tud szerezni egy újat. ^e adjuk át a szót a kesergő cikk írójának: "Négy és féléves akkumulátorom kicserlélése elkerülhetetlenné vált. A Mártírok útján megkerestem az Unitechnika kátéesz telepét (akkumulátorgyártás a "profiljuk") és kértem, tegyenek be egy új "aksit" a régi helyére. Megrökönyödve néztek rám, aztán közölték, hogy nin$s. - És mikor lesz? - kérdeztem. - Az idén mar nem lesz. Talán majd jövőre. - ^s akkor én hogyan vészelem át a telet? - Reménykedjen uram..." A boldogtalan autós elment egy másik szakboltba, ahol rögtön felvilágosították, hogy Budapesten nincs akkumulátor. A beszélgetés a továbbiakban igy alakulti "- Mit tudna ajánlani? - Semmit. - Kölcsönözni nem tudnának? - Nem. - Valami maszekot nem tud? - A maszeknak sincs. Az is onnan kapja, ahonnét mi. - Akkor mit csináljak? - Várjon uram, és reménykedjen!" Ettől még ugyan nem fog menni az autó, de mit tehet a szegény pesti polgár? Vár és reménykedik. Hol bicskára, hol aksira, hol másra. Vár arra, hogy hiány lesz a hiánycikkekben és reménykedik abban, hogy egyszer még más világ is lesz a Duna-Tisza táján...