Független Magyar Hírszolgálat, 1981. március-1982. február (5. évfolyam, 1-12. szám)

1982-01-15 / 11. szám

nem is várhatunk ettől valamiféle fordulatot, már maga az a tény, ,hogy a kérdés fölött vitaznak, előrelépést jelent az eddigi némasághoz képest. Es vitáznak» ha csak egyetlen folyóirat, az Élet és Irodalom legutóbbi számait lapozzuk át, már abban is annyi hozzászólást olvashatunk, hogy arzt lehet mondani« a kérdést minden szemszögből megvilágították azok, akik erre a légilletékesebbek. Elmondja véleményét a statisztikus, az író,az orvos, a demográfus, és megszólal több gyakorló családapa és családanya is. S valamennyiük soraiból árad az érzelmi fűtöttség» mintha zsilip szakadt volna át és régen érlelődő gondolatokat vallhatnának meg,amikről nem lehet, nem szabad tovább hallgatni!

A sort Varga Domokos terjedelmes írása nyitotta meg, melyet "Népesedési gondok" címmel a folyóirat november 14.-i és 21.-i száma közölt két részben. (A szerkesztőség vitaindítónak szánta az írást, mely - mint a szerkesztő bevezetője megjegyzi - "kényes témát érint"...) Ezt aztán hétről-hétre számos újabb tanulmány és cikk követte, melyeknek - ilyen vagy olyan okból - mind érdemes figyelmet szentelni. De hadd maradjunk egyelőre a kiindulásnál és emeljük ki Varga Domokos írásából a legfontosabb részeket» kimásolom a megrázó cikk első két bekezdését, mert ebben a pár sorban - mint lepárolt só a kiszárított tengerfenéken - ott az egész gyötrő probléma, a maga töménységében és sivárságában.

"Kezdjük a nyers tényekkel - olvassuk -, azzal, hogy az országos születésszámok a 70-es évek derekán átmenetileg emelkedtek, azóta rohamosan csökkennek. 1970* 152 ezer, 1975* 19^ ezer, I98O: 149 ezer újszülött. A csökkenő tendencia minden jel szerint tovább tart s a születések száma hamarosan az eddigi mélypont, az 1962-es alá süllyed (I30 ezer újszülött). Időközben azonban nőttek - s láthatóan tovább nőnek - a halálozási arányszámok: ma mintegy negyvenezerrel többen halnak meg évente, mint 1960-ban. Nemcsak a népesség elöregedése miatt, hanem mert a betegségek 50, az öngyilkosságok 80, a balesetek és mérgezések 86 százalékkal több embert visznek el, mint húsz évvel ezelőtt, s ezek közt lényegesen megnőtt a 60 éven aluliak aránya, kivált a 40 ^és 5^ közötti férfiaké. Az orvosok szerint ez főleg a hajszoltabb, feszültebb életnek tulajdonítható, s nem utolsósorban az ezek ’ellenszereként' fogyasztott növekvő mennyiségű alkoholnak. 1970-ben például hatmillió, 1980-ban már huszonhárommillió liter égetett szeszes ital fogyott (abszolút alkoholtartalomban kifejezve), s ehhez járult még mintegy tizenegymillió liter gyümölcspálinka."

"Az ország lélekszáma ma már csökkenőben van - folytatódik a cikk -, a népesség átlagos biolo'giai állapota, életereje hanyatlófélben. De még az is kérdéses, hogy az átlagos szellemi színvonal tekintetében lépést tudunk-e tartani a nemzetközi mezőnnyel? Ma ugyanis a legalacsonyabb iskolai végzettségű - az analfabétizmus határán mozgó - népesség reprodukciója többszöröse a középiskolát és az egyetemet végzettekének. Az utóbbiak kereken 10 százalékban gyermektelenek, további 4O-4O százalékuk pedig egy-, illetve kétgyermekes. A nagyobb művelődési igényeket tehát viszonylag kevesen viszik tovább,a művelődési igénytelenséget viszont jóval többen. Ezáltal évről-évre óriási szellemi tőkét veszít az ország."

Az író nem mondja ki, de nyilvánvaló, hogy mire, azaz kikre céloz: ha a párszázezres magyarorszagi cigányságnál nem születne még ma is csaladonként 8-10 gyerek, a hazai népesedési statisztika görbéje már sokkal előbb negatív irányba fordult volna. És egyedül a cigányoknak köszönhető (?), hogy egyelőre csak évi páré zerre 1 csökken a trianoni határokon belül élő lakosság szama. De ezért - mint varga Domokos rámutat» nagy árat kell fizetni! A cigányság szaporodása ugyanis a népesség általános szellemi színvonalának rovására megy - állítja az író és nyilván nem alaptalanul. (És milyen szokatlan ilyen véleményt olvasni kommunista rendszer sajtójában! Mert ez -a. cigányokon túl, szélesebb körre kivetítve - végeredményben annak: elismerését jelenti, hogy az ország kultúrájának hordozója az értelmiség, vagy ha úgy tetszik: a középosztály. A szétvert, megalázott, leköpdösött középosztály, mely lassan újra jogaiba kerül, de mely — úgy tűnik - közben elveszítette életerejét, biológiai regenerálóképességét. Mikor megtaposta a rendszer és elvitatott tőle mindent, megmaradt s átvészelte a nehéz időket, ma pedig, hogy az "osztálynélküii társadalomban" is elismerik létét, önmagát ítéli halálra. .,)

De nemcsak a szellemileg kisebbértékuek számának emelkedését figyeli aggodalommal Varga Domokos, hanem a terhelten világrajött - az író szavait idézve - - "testi, szellemi, illetve erkölcsi fogyatékosok" arányának növekedését is. A