Független Magyar Hírszolgálat, 1979. június-1980. február (3. évfolyam, 4-12. szám)
1979-09-15 / 7. szám
Az Amerikai Magyar ^/.övstséf; szeptember.' 28-29-30,-án rendezendő tisztikarválasztó közgyűlésére megtörtént minden előkészület. A közgyűlés hivatalos megnyitása 28.-án, pénteken este lesz a ^ew York városi Magyar Ház nagytermében. 29,-én zártülésen történik az uj tisztikar megválasztása, majd utána nyilvános bankett lesz. Az urszágos közgyűlés szeptember 30c-án déli egy órakor zárul s utána tartja első ülését az új igazgatóság, hogy soraiból megválassza az igazgatóság elnökét. He lyre 1 ga z 11 ás . Az FMH augusztus 1.5» -i számában két rövid hírben foglalkoztunk a New York Állami Amerikai Magyar Szövetséggel. Kiderült: darázsfészekbe nyúltunk. Ráadásul nem a legszerencsésebb kézzel, mert hiányos és egyoldalú információkból következtettünk. Az FMH múlthavi számának megjelenése után tartott ülést az AMSz Intézőbizottsága s itt azt a véleményt fogadták el, hogy az úgynevezett NyAMSz-ügy még mindezideig nein tekinthető lezártnak. Ugyanis a. bírósági ítélet fellebbezés alatt van és másrészről a bíróság új választás megtartását javasolja, ami - az AMSz vezetősége által elfoglalt álláspont szerint - nem egyértelmű döntés. (A bírósági jegyzőkönyvben ugyan az áll, hogy "the election held February 27. 1976 is hereby held to be invalid and illegal" - dehát mi nem vagyunk jogászok és nem értünk a paragrafusok magyarázatához...) A NyAMSz-hírben érintettekkel szemben viszont ezúton fejezzük ki sajnálkozásunkat, hogy nevük ilyen összefüggésben szerepelt és Ígérjük: máskor nem ártjuk bele magunkat a A- merikai Magyar szövetség legbelsőbb ügyeibe! - Ugyanakkor helyre kell igazítanunk azt a hírt is, mely a legutóbbi számban a NyAMSz-ügy után közvetlenül állt az 'FMH-ban es azzal összefüggésben látszott lenni, legalábbis ami a személyeket illeti. Megállapítjuk, hogy a hírben szereplő sajnálatos esethez sem a NyAMSznak, sem annak vezetőségi tagjainak semmi köze sincs s ezért a hír befejező mondatában megfogalmazott, rájuk vonatkozó konklúziónkat készséggel visszavonjuk. Független Magyar Hírszolgálat. A washingtoni Mindszenty Szabadegyetem szeptember lé.-án tartja idei évfolyama első előadását. Meghívott, előadó Haraszti Endre történész (Hamilton, Kanada), aki "Bethlen Gábor erdélyi fejedelem és kora" címmel tart előadást, mintegy a "Bethlen Gábor Emlékév" megnyitásaképen. (Az előadás kezdete d.u. 3 óra.) Füry Lajos írói jubileumára, harmincadik könyvének kiadása alkalmából műsoros irodalmi est lesz szeptember 16.-án este a Washington melletti Old Budapest étteremben. A nívós műsor keretében dr. Somogyi ierenc (Cleveland) fogja köszönten! az emigráció népszerű íróját. A hálás olvasók és tisztelők seregéhez csatlakozva mi is gratulálunk dr. Füry -^ajósnak, akinek harmincadik könyve - "Vasárnap l'arkaspusztán" - bizonyára éppoly maradandó értéke lesz könyvkiadásunknak, mint eddigi- művei voltak. _Egyre többet hallani jólérte sült emigrációs körökben egybizonyos ultimátum-szerű nyilt levélről, mely állítólag a közeljövőben fog megjelenni, mégpedig az egyik legelvhűbb, legintranzigensebb magyar emigráris^ujság* illetve annak jelenlegi szerkesztői ellen. A hírek szerint épp az elvhűség az, amivel az említett lap - mely mellesleg a világ egyetlen magyarnyelvű katolikus hetilapja - kihívta maga ellen többek ellenszenvét.Ott a baj,hogy az újság szerkesztői nem úgy értelmezik a fölebaráti ozorötetét»ahogy azt egyesek óhajtanák és néha kemény szavakkal bíráljak az elvtelenségeket. Ez a "hang" főleg a hazajárogatók egyre népesedő táborában okoz felzúdulást, ahol sokan magukra veszik a kritikát. (És. joggal!) Úgy hírlik, ezeknek sikerült megnyerniük az emigrációs közélet egyik New Jersey-ben élő tiszteletremélté alakját, aki - mondják - vállalkozott arra, hogy móresre tanítja a rakoncátlan szerkesztőket. Mégpedig úgy, hogy kilövi a lovat alóluk: körlevélben felszólítja az emigrációt, hogy ne olvassák, mondják le a lapot! Ha ez valóban bekövetkeznék, az a szabadföldi magyar sajté szégyene lenne és aligha vál na az akció lebonyolítójának dicsőségére. Adminisztratív eszközökkel, a terrorizálás módszerével csak a diktatúrákban szokás elhallgattatni a szókimondó újságírókat és a szabad sajtót! Próbáljunk a demokráciában a klasszikussá vált szállóige szellemében élni és cselekedni: "Nem értek vele mindenben egyet, de utolsó le he leiemig küzdeni fogok azért, hogy elmondhassa a véleményét!" (Ezt a felfogást képviseli a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége is - és figyeli az eseményeket! e *» Melyek mellett - ha azok netán bekövetkeznének - bizonyára nem megy majd el szó nélkül.) Ifr