Független Magyar Hírszolgálat, 1979. június-1980. február (3. évfolyam, 4-12. szám)
1979-09-15 / 7. szám
- zr~^ a munkaadója. Következéskápen ugyanabból a pénzből fizeti az alkalmazottait - a - magyar dolgozókat -, mint amelyikből a dotációkat adja a támogatásra szoruló vállalatoknak, mezőgazdasági üzemeknek. Az ártámogatásra fordított összegből lakótelepek tucatjait, lakások ezreit lehetett volna felépíteni, Ez az elmúlt évben már AO milliárd forint fölött járt, amit valahonnét el kellett vonni, illetve valahol meg kellett "spórolni". A dolgozó ugyan 3,60-ért kapott egy kiló kenyeret, akárcsak 3Ü évvel ezelőtt,de a fizetése már kevés volt ahhoz, hogy a kenyérhez elegendő húst is vegyen - an~ nak ugyanis 6ü forint fölött volt a kilónkénti ára. Csak volt: mert július 23„ óta már 80 forintért mérik a disznóhús kilóját! (Öt órai munka be're 1) A kenyér és a hüs példáján lehet egyébként a legjobban látni, milyen nagy erőfeszítéssel és anyagi áldozattal tartotta a régi szinten egyes élelmiszerek árát az állam: a kenyér ára 19^9* óta változatlan volt s most egyszerre ugrásszerűen emelkedett. Mindjárt ötven százalékkal, amire még nem volt példa Magyarországon. Ezzel szemben a húsfélék "csak" 20-30 százalékkal drágultak most„mert azok nem kaptak akkora árkiegészítést az elmúlt években és nem volt annyira mereven rögzített árúk, mint az aránytalanul olcsó kenyérnek. / A mindennapi kenyér árának "drámai" ugrásával szemben a húsárak lassan, fokozatosan emelkedtek az elmúlt három évtizedben. (Akárcsak a kapitalizmusban - tehetjük hozzá -, csakhát ott mégiscsak más az árak és a bérek viszonya,..) I9Á9.ben például 1? forintba került egy kiló disznóhűs s az évek során tornászta fel magát 62 forintra, amiből most kereken 80 lett. (30 %-os emelkedés.) A húsárak összehasonlítása egy kis számításra ad alkalmat, ami nem mutatja jó színben a kádári életszínvonalpolitiká. 19^9*-ben 850 forint volt Magyarországon az átlagkereset, ma 3,200. Akkor éppen 50 kiló disznóhúst vehetett egyhavi keresetéből a dolgozó, ma csak Á0 kilót! Hogy 19Ű9c~ben, négy évvel a háború után, a Rákosi-uralom elején nagyobb vásárlóértéke volt a forintnak, mint ma, ez szinte hihetetlen! Es szomorú fényt vet a sokat emlegetett életszínvonalemelésre. Az árkiegészítések rendszere, ez a szocialista vívmány tehát több kárral járt, mint haszonnal. A rendszer - propagandaokokból - mesterségesen alacsony szinten tartott néhány árat, hogy a kapitalista viszonyokkal való összehasonlításkor legyen mivel kérkedni, Ez viszont idővel elviselhetetlen terhet rótt a népgazdaságra: nemcsak az általános életszínvonal sínylette meg, de már a forint amúgy is labilis értékét rontotta. Az egyensúlyt csak újabb nyugati kölcsönök felvételével lehetett biztosítani, a szabad árak pedig - főleg az iparcikkek árai - az átlagkeresetekhez viszonyítva szinte elérhetetlen magasságokba emelkedtek,. Mindezt persze nehéz megmagyarázni annak, aki havi két és félezerért gürcöl s az egészből csak annyit lát, hogy most már az alapvető élelmiszerek is megdrágultak. A lapok megpróbálják fájdalommentesen beadni a keserű pirulát és a lakosság szocialista öntudatára hivatkozva magyarázzák a népszerűtlen intézkedés szükségességét. A DUNÁNTÚLI NAPLÓ például így ír: "A cserearány romlás, a gyarapodó külgazdasági veszteségek miatt évről-évre nőttek a fogyasztói árkiegészítésekre fordított összegek. Tavaly 4-0 milliárd 900 millió forint árkiegészítés terhelte a költségvetést, ^agy összeg, melynek terheit a jelentős egyensúlyhiánnyal küzdő népgazdaság nem vállalhatja tovább. így napirendre került az észszerűbb,a reálisabb árarányok kialakítása, az árrendszer továbbfejlesztése. Az intézkedések célja az árúellátás színvonalának fenntartása, a költségvetési terhek csökkentése, a termelés ösztönzése." , A lényegre világít ráférni önkritikával a MAGYAR HÍRLAP néhány mondata: "Az ország gazdasági, egyensúlyi helyzete a lakosság széles köreiben ismert. Ahhoz képest, amilyen nálunk a munka termelékenysége és hatékonysága, viszonylag jól éltünk. Úgy is mondhatnánk: fogyasztásunk évek óta nincs teljes mértékben megalapozva a munka hatékonyságával." Körülbelül ugyanezt mondja, csak egyszerűbb szavakkal az az utcán megszólított járókelő, akivel Komlós János próbál humorizálni az áremelésekről: "Nézze én nem vagyok közgazdász, de egyet tudok: eddig úgy éltünk^ ahogy szeretnénk élni. Most majd úgy élünk, ahogy tudunk. wem könynyu..." (NÉPSZABADSÁG - julius 22.-én, az árváltozások bejelentésének napján.) Persze, hogy eddig mennyire éltek jól a magyar dolgozók, arról lehetne elmélkedni. A "Három család új költségvetése" é§ a "Visszhang a gangon" című riportokból, melyek a NÉPSZAVA-ban, illetve a NEPSZABADSÁG-ban jelentek meg, aligha lehet mást kiérezni,mint azt: eddig is nehéz volt, ezután még nehezebb lesz.Az
