Független Magyar Hírszolgálat, 1979. június-1980. február (3. évfolyam, 4-12. szám)
1979-07-15 / 5. szám
r / döttség tett kéthetes tanulmányutat az Egyesült Államokban. A négytagú delegáció az amerikai polgármesterek tavaly őszi magyarországi látogatását viszonozta. A magyar küldöttség - több város meglátogatása után - New *ork-ban fejezte be körútját, ahol a delegációt fogadta Edward Koch polgármester. ( _Aczél Györggyel folytatott interjút egy Uj-Delhiben megjelenő lap riportere. Az indiai újságírónak adott válaszokat leközölte a VALÓSÁG májusi száma "Többfelől egy irányba” címmel. Ebből a cikkből sok érdekes aczélgyörgyi megállapítást lehetne idézni, de csupán néhány mondatot emelünk ki. Melyek 1956-ra vonatkoznak. Az indiai újságíró ugyanis 1956. decemberében járt már egyszer Magyarországon és most érdeklődött az akkori idők után. Aczél György itt sajátos magyarázattal szol gálti "A szocializmust építő ország tízegynéhány nap alatt eljutott az ellenforradalom küszöbére. (Nem az ellenforradalomba, csak annak küszöbére: tehát Aczél is elismeri, hogy 56-ban nem volt ellenforradalom!) Ha akkor nem segítenek a szov jet csapatok, Magyarországon véres polgárháború tör ki. Mert bármennyire is megzavarodtak is a párt eszméit magukénak valló százezrek, lassan magukhoz tértek volna s fegyveres harcot kezdenek a szocializmusért, ami véres, hosszantartó polgárháborút jelentett volna. Es ha a nyugati hatalmak nem avatkoznak be ebbe a harcba, végül a szocializmus erői győztek volna. Ha ezt az utat választjuk, talán könnyebb lenne megértetni igazunkat akkor és ma." Ilyen újszerű magyarázattal eddig még nem hallottuk indokolni az orosz katonai beavatkozás szükségességéti az orosz tankok azért lőtték szét Budapestet és azért gyilkolták le magyar hazafiak tízezreit, hogy megkíméljék az országot egy polgárháború borzalmaitól... Es vájjon kik kezdték volna ezt a polgárháborút? Valószínűleg csak szovjet zsoldban álló ügynökök lettek volna erre kaphatók, mert "a párt eszméit magukénak valló százezrek" csak Aczél elvtárs fantáziájában léteztek. A munkásság - a csepeli, az újpesti, a kőbányai és a dunaújvárosi melósok - az utolsó töltényig harcolt az orvtámadó szovjet csapatok ellen. __"Forró kutya - angolul" címmel olvashatunk gloss zát a BÉKÉS MEGYEI NÉPUJSAG-ban arról, hogy a "Hot-Dog" már Békéscsabán is hódít... A mai magyar bestédben - minden felülről erőszakolt oroszosítás és elemiben kezdődő orosz nyelvtanítás ellenére (vagy. talán éppen ezért, ezek reakciójaként) - gombamódra szaporodik és terjed az angol szavak használata. Az újságok tele vannak - néha teljesen fölösleges és a magyarosság rovására menő ~ angol kifejezésekkel (pld. brain-washing, bodybuilding, design, stbo) és a mai iskolásgyerekek már nem tízórait, hanem snack-et visznek magukkal az iskolába. (E sorok írója már többtucatnyi ilyen új jövevényszót gyűjtött ki a hazai lapokból, melyeket alkalomad^ín majd közkinccsé tesz az FMH révén.) Most megtudtuk, hogy a békéscsabai polgárok sem virslit esznek ezentúl a sör mellé, hanem "Hot-Dog"-ot... Feltehetően snack-bar-ban, kocsma helyett. A jelenségnek bizonyára ugyanolyan "mélylélektani" okai vannak, mint a blue-jeans viselésének, a nyugati divat utánzásának és az amerikai rock-zene térhódításának: nyugat iránti nosztalgia, az amerikai életforma majmolása. (A békéscsabai történet teljességéhez tartozik, hogy - mint a cikkíró megjegyzi -, valaki nagy ákombákomokkal odafirkalta a Hot-Dog-ceger alá; hótt dög... Magyarít a néphumorl) Az U.J TIJKQR rádiórovatában olvastunk egy közelmúltban elhangzott rádióadásról, melynek során - micsoda bizarr ötlet! - történelmi nevek viselőit, régi nagyhírű főnemesi családok "beilleszkedett" sarjait szólaltatták meg a mikrofon előtt. Nem minden tendencia nélkül; hogy bizonygassák, ime a szocializmusban még egy Esterházy, egy Windischgraetz vagy egy Széchenyi leszármazott is megtalálhatja a maga helyét, ha alkalmazkodik. Be nem is ez az érdekes, hanem a cikkecske befejezése. Ebben afölött mélázik az újságíró, hogy míg "ezek az arisztokrata sarjait a maguk módján búcsút intettek a családi múltjuknak, sok mindennek, ami volt, mások, nem is kevesen olyasmit kaparnak elő, ami talán volt, talán nem, de ők akarják, hogy legyen. Egy "menő" műkovács nemrég már figyelmeztetett is: jól tenném, ha megrendelném nála családunk címerét, ahogy annyian teszik. Mondván: címere ma már mindenkinek van!" - A pesti újságíró szavaiból igazolást nyernek azok a hírek,melyek hazulról szállingóznak; ma már nemcsak olyan státusszimbólumokért törik magukat az emberek, mint hétvégi ház cifra kerítéssel, családi kripta, kocsi és vadászat, hanem mindehhez még ősi címerre is vágynak. Kutyabőr ugyan nincs hozzá, de a "mű■ T
