Független Magyar Hírszolgálat, 1977 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1977-11-15 / 18. szám
Kommentar nélkül közöljük az első*hírt, mely a Szent Korona sorsáról a hazai sajtóban napvilágot látott, íírdemes elolvasni ugyanakkor a MAGYAR NEMZET aznapi számában megjelent etárgyú cikket is, melybál megállapítható” a Kadar-rendszer magatartása a Szent Koronával kapcsolatosan: egyre'szrál diplomáciai gyo’ze lémként könyveli el megszerzésát, másre^zrÓl igyekszik majd annak jelentőseget a minimumra csökkenteni. •Vasárnap, 1977. november 6. Az Egyesült Államok visszaszolgáltatja a magyar koronát Az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője Washingtonban bejelentette, hogy a magyar koronát és a koronázási ékszereket visszaszolgáltatják Magyarországnak. A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmazták annak közlésére, hogy a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Államok kormánya között tárgyalások folynak a magyar korona és a. koronázási ékszerek visszaszolgáltatásának időpontjáról és ezzel összefüggő egyéb részletkérdésekről. A magyar korona István királyunk koronájának hányatott sorsa nemcsak a világtörténelem — és benne természetesen hazánk életének — nagy hullámveréseit tükrözi, hanem szemléltetően mutatja a belső és külső erőviszonyok bonyolult harcát, érdekellentétek összetűzését, de különös módon a valóság és a legenda öszekevereriését is. Már a korona eredetéről is a legkülönbözőbb magyarázatok születtek. Tudvalevő, hogy a magyar uralkodó — a maga és a nép függetlenségének megerősítése céljából — a pápához fordult hatalmának elismerése érdekében. Ezt az akkori szokásoknak megfelelően korona küldésével fejezték ki. I. István küldötte, Asztrik kalocsai érsek ezt meg Is szerezte, az első homályos pont azonban már itt jelentkezik. Több jel váll ugyanis arra. hogy ez a korona eredetileg a lengyeleknek készült, a magyar püspöknek azonban — úgy látszik — jobbak voltak kapcsolatai a legmagasabb egyházi körökkel. A legenda szerint a pápa „isteni sugallatot kapott”, hogy a már előkészített koronát Asztriknak juttassa. Abroncs alakú diadém volt ez. amelyet 13 zománckép díszített. Kereszt elekor még nem szerepelt rajta, ezt csak később helyezték el reá. Ez volt egyébként a későbbi, ismert királyi korona felső része. A hozzá • forrasztott alsót Dukász Mihály bizánci császár ajándékozta utóbb I. Géza királynak. Itt mindjárt megcáfolhatunk egy másik legendát. Még századunk elejéig történetíróink úgy tudták, hogy Istvánt a pápa a koronához mellékelt „bullában” felhatalmazta egyház körüli tevékenységre. Furcsa módon ennek az állítólagos pápai iratnak csupán másolata került elő. ez is csak századokkal később. Trauban, n mai jugoszláviai Trogirban. Ma már világos az ügy: a buba ravasz hamisítvány, még pedig Tomkó János boszniai büspök műve. Bizonyos körök így kísérelték meg annak igazolását, hogy a magyar uralkodó csak pápai engedéllyel intézkedhet egyházi ügyekben. Kiderült tehát, hogy ezt I. 1stván a saját uralkodói joga alapján végezhette, tehát ilyen irányban is megmaradt teljes függetlensége. Megkezdődött tehát a magyar korona viszontagságos útja. Először Székesfehérvárott őrizték, majd Bécsbe került, megjárta Spalatót. Prágát, Esztergomot, Komáromot, újra Bécset, Székesfehérvárt, Pozsonyt. Az 1608-i országgyűlés törvényt hozott, amely szerint a koronát állandóan a pozsonyi várban kell őrizni. A hozzá készített vasládát a .nádor, három főpap és három világi fő úr pecsétjével ellátva állandó őrség biztosítsa. A rendelkezéseket két koronaőrnek kell ellenőriznie, ezeket mindjárt meg is választották két főispán személyében. A hadiszerencse azonban továbbra ís változott. Sok éves vándorlás után, lG22-ben a korona viszszakerült az új koronázó városba, Pozsonyba. Ezúttal sem maradt itt sokáig, de további kalandjairól ezúttal nem beszélünk. Pedig még túl kellett élnie II. József 1784. évi parancsát, amely szerint az ereklyének a bécsi udvari kincstárban lesz helye „a birodalom egyéb koronái” mellett. Túlélte a napóleoni időket, meg 32 1848-as szabadságharc utáni titkos helyen történt elásást is. Mindez azonban tulajdonképpen csak külső érdekesség A lényeg az, hogy a magyar korona a királyi hatalom jelvénye és szimbóluma lett, majd az államhatalomé, sőt az országé. Nagy része volt ebben Werbőczi Istvánnak, a magyar feudális jog összefoglalójának, aki Hármaskönyvében először dolgozta ki a „Magyar Szent Korona Tanát”: ebben összefonódott a korona „teste”, azaz az ország, illetve annak tagjai: a rendek. Másnak nem. volt köze az országban a Hármastörvény szerint, amely ecvébként úlból leszögezte a jobbágyok röghözkötöttsógét Werbőczi szélsőségesen feudális elméletét az 18G7-es kiegyezés után némileg meg-' változtatott alakban felújították és az ország területén élő nem magyar nyelvű lakosság háttérbe szorításának igazolására igyekeztek felhasználni. Magától értetődik, hogy az ellenforradalmi rendszer tovább haladt ezen az úton. A Horthykorszak misztikus „szentkorona-koncepciója” a magyar kultürfölény hangoztatásával az István-i birodalom feltámasztásának szükségességét hirdette. Nem akarta tudomásul venni, hogy közben mennyire megváltozott az idő. Két idézettel szeretnénk mindössze jellemezni az ellenforradalom jobboldali tudósainak államjogi felfogását. Timon Ákos jogtörténész, a budapesti Pázmány Péter egyetem rektora szerint „a Szent Korona személyisége, vagy ami egyet jelent: misztériuma, az a kőszikla, amelyre az alkotmány építve van (1920)”. Egy másik alkotmányjogász, Egyed István pedig még 1943-ban, a nagy világégés vége felé, amikor csak a vált nem látta az előttünk levő korszakos változásokat, ezeket irta: „A szentkoronatan értelmezésében az újabb közjogi felfogás szerint csalt az a változás állt be, hogy a nemesi előjogok kiterjesztésével minden magyar állampolgár a szentkorona tagja lett. Egyébként a szentkorona-tan Vonatkozásában ma is él és egész közéletünk alapja.” De azért ebben az időben is megszólaltak tárgyilagosabb hangok. Szekfü Gyula 1938- ban például kifejtette, hogy István király „kialakította a .magyar nép testére szabott, egyéniségének megfelelő alkotmányt, amelynek egyes részei tovább fejlődve adták meg a későbbi századok alkotmányos berendezéseit”. Érdekes az a megállapítása, amely szerint ,.a Szentszék azon felfogásával szemben, hogy a koronát 5 adta Szent Istvánnak, s ezzel trón betöltő jogot szerzett magának, megjelenik szinte védekezésként az a nézet. hogy a szent korona egyenesen angyal adománya, hogy így a legmagasabb, elérhetetlen legyen az eredete”. Végül rámutatott: István király szerint az ország más nemzetiségű lakosai „különféle hasznos szokásokat, mesterségeket, a fegyverforgatás új módjai1 tudják az egész ország javára meghonosítani. Az uralkodónak a magyar nép mellett ezeket a nem-magyarokat is meg kell becsülnie.” Íf igyelemre méltó Szekfü Gyulának ezekről a kérdésekről írt, a Magyar Nemzet 1941. március 31-i számában „A szentkorona-eszme” címmel megjelent cikke is. Szembeszáll a Werbőczi munkája nyomán ..kikerekitett művészi elméletekkel”, amelyeket — mint írja — a történészek nem látnak bebizonyí.tottnak, tehát nem is fogadhatnak el. „A valóság nemcsak iqazabb, de szebb és lelkesítőbb is, mint akár a legszebb elmélet... A historikus nem hisz az államelméletet és politikát alakító, tehát nagyon ■is világias misztériumokban s általában nem szereti a homályt, még akkor sem, ha azt nemes indokból terjesztik. Azt sem tudja összeegyeztetni tudományával és annak módszereivel, hogy egy ezeréves nép alkotmányos és politikai gondolkodása ne változzék, hanem megakadjon a kiinduló ponton.” István király koronáját — amint tudjuk — végül is évtizedeken át a budavári palota páncéltermében őrizték. A Horthy-korszak alatt kétszer került ki vasládájából. 1928- ban a régészek nemzetközi kongresszusa alkalmából, majd 1933-ban. amikor egyszerre két új koronaőrt választottak és nekik meg kellett győződniük. hogy a :orona valóban a helyén van. 1944-ben azután nyugatra szállították. Az „István király emlékezete” című, 1971-ben meglelent album szerint „ez Időtől fogva ismeretlen helyen őrzik.” Valójában a korona az Egyesült Államokban volt. A ma megjelent hivatalos közlés szerint a korona rövidesen hazatér egyedüli jogos tulajdonosához, a magyar néphez. Kemény István
