Veszprémi Független Hirlap, 1897 (17. évfolyam, 1-51. szám)

1897-11-20 / 47. szám

Veszprém, 1897. Veszprémi Független Hírlap. Szombat, nov. 20. gégünknek s minden megjelenése a színpadon mindnagyobb rokon«zen- vet hoz neki. Elmondhatjuk, hogy két évtized óta közönségünk nem kedvelt még úgy színtársulatot, mint ezúttal Fekete Béláékat. _ A közösügyek deleg. bizottsá­gába ezidén is beválasztatott Feny- vessy Ferencz orsz. képviselőnk, ki aztán a naplóbiráló bizottság elő­adói tisztével’ is megbizatott. A ki­rályi bemutatón Bécsben ő Felsége Fenyvessyt is kitüntette megszólli- tásával, azt mondva neki, hogy már sok idő óta tagja a delegátióknak. Megyebeli képviselőink közzül ez I jogosítja föl, minthogy előbbi a képesítéshez, utóbbi pedig az en­gedélyhez kötött iparágak közé tartozik s igy a vegyeskereskedő — ha ezekre külön engedélye nincs — sem húst nem mérhet ki, sem pedig utasokat iparszerü- leg el nem szállásolhat. Hason lóképen nem' fogadhat el a ve­gyeskereskedő külön iparengedély nélkül megrendelést oly ipar ké­szítményeknek saját üzletében való elkészítésére, melyek a képesítés­hez kötött mesterségek körébe vágnak; ellenben jogosítva van a nála megrendelt czikkeket erre jogosított iparosok műhelyeiben készíttetni.“ úttal Szabó Imre orsz. képvise I lőnk is beválasztatott a delegatió pótbizottsági tagjául. — A hajmáskéri uj plébánosról ftdő Nemes Antal úrról Írják ne­künk Hajmáskérről, hogy lelkészük két a kath. hívek nagy 1 szeretettel fogadták s máris rövid ottidőzése alatt mindenek tiszteletét és becsü­lését vívta ki magának, igazi lelki­atyja egyházközségének, kihez min- dení ügyükben teljes birodalommal fordulnak. Örömmel’-jelezzük é pél­daadó szép dolgod mint napsuga­ras - üde oázist, feldúlt katholikus egyházunk sivár avarán. — a veszprémi polgári társaskör könyvtára javára, saját helyiségei­ben tartandó társas-estélyeit 1897. nov. 27-én felolvasó estélylyel kezdi meg. Ezen estélyekre. az egysZer s mindenkorra szóló meghívókat már szétküldte a rendezőség. Belépti díj személyenkint I korona. — Kezdete este nyolcz órakor. A további esté­lyek megtartásának időpontja hirla- pilag etólegesen jeleztetni fog. Az estélyek1 házias jellegűek s rend­szerint igen sikerültek szoktak lenni. — Uj vasút megyénkben. A ke­reskedelemügyi minister előmunkálati engedélyt adott: Giez állomástól Pápa-Teszér, Úgod, Csóth és Gyimóth községek élintésével Pápa állomásig építendő helyiérdekű vasútra. i—~A piáristák jubileuma. A jövő hónap 8-ikán lesz tudvalevőleg öt- venesztendős évfordulója annak, hogy a piaristarend fönáll. A félszázados évfordulót a rend az egész világon, hol házai vannak megünnepli; igy Magyarországon is, hol huszonnégy rendháza van. A legnagyobb sza­bású ünnep természetesén Buda­pesten lesz és' a kegyes lanitórend igazgatósága nagyban készül a jú- bileumi ünnepségre, a melynek fő­része á piaristák városháztéri házá­ban fog léfolyni. — A Somlyóról. Az idei Somlyói borok jósága a vevők egész töme­gét hpzta a Somlyóra -vásárolni. Régen volt a Somlyón ily rövid idő alatt annyi vevő, mint mostan. Vevők naponta vannak s ezidőszerint már több. mint négyezer hektó bort adtak el á Somlyóról. Hozzávetőleges szá­mítás szerint az idei termés a Som — Vasul megnyitás. A kis-czell- pándorfi (fertő vidéki vasút) építését legközelebb befejezik. A munkálatok már annyira előhaladtak, hogy a vonalat valószínű e hó végén már átadják a forgalomnak. — Kerteszek dróme- A honvé­delmi minister és a közös-hadügy- ministcr egyetértőén elhatározta, hogy ezentúl,' azok a- növendékek, akik a budapesti magyar kin. ker­tészeti tanintézetet végezték, önkén- tesi joguk lesz. Ez a rendelet tehát a kertészeti tanintézetet, egy nívóra emelte a főgymnáziumokkal és a főreálisk-alákkal. — Fegyelmi eljárás. A vármegye alispánja 12 község birája és jegyzői ellen, a költségvetési előirányzatok és számadások késedelmes beterjesz­tése miatt, a fegyelmi e járást fo­lyamatba tette. E községek' a kö­vetkezők : 7 Szt. Gaál, Pápa-Teszér, B.-Tamási, N.-Dém, Szt.-Iván, Gsögle, Adorjánháza, Egerallja, Kis-Pirith, N.-P'rith, Tüskevár és Torna-Pinkócz. rr Gyújtogató gyermekek. Csak a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a közelmúlt napokban Vecse község nem lett a lángok marta­léka. Vásott fiuk ép akkor akartak egy' szalmakázalt meggyujtani, mikor egy idegen úriember ép arra ment, ,ki is észrevéve a gyermekek-rossz szándékát, - elcsípte őket, a náluk talált gyufát 5 'elszedte tőlük s szü­lőiknek' adta át a gyermekeket. Bizony égető szükség volna az óvodákra, különösen falvakban, hol a szülők sokszor kénytelenek gyermekeiket otthon magukra hagyni s a legtöbb tüzeset gyermekek által jön létre. — Lepsény és vidéke ifjúsága 1897. évi november hó 27-én a lepsényi nagy vendéglő temeiben zárt^ körű tánczestélyt rendez, melyre a meghívókat már kiadta a rendezőség. Kezdete 8 órakor. Belépti-dij személy­jegy 1 frt., családjegy 2 frt. Tiszta jövödelem a kaszinó könyvtára ja­vára fordittatik. — iutalomjáték. Közönségünk méltó kedvenczei Bánfalvy Béla és aranyos lánykája Etuskának - jutalomjátéka jövő csötörtökön november 25-én lesz, mely alkalommal Rosen Gyula világhírű kedves bohózatja a „Nagy­lyón mintegy 9—10.000 hektoliter; igy a termésnek már majdnem fele eladatott. A bor ára 1 némileg már emelkedett is. Ez időszerint az árak 100 literénkint 20—40 írtig kelnek. — A vizadó Veszprémben. (Hir­detményi) A vizadó áz 1897. étre és visszahatólag az 1896. év utolsó negyedére kivettetett, s a munkálat a városi adóügyosztály helyiségében reggeli 9 órától 11 óráig betekint­hető és. pedig november hő 22—30-ig, mely idő alatt az esetleges felfolya­modások a városi tanácshoz benyújt­hatók. A közönség egyúttal a kive­tés mennyiségéről külön is értesítve lesz. Veszprém, 1897. nov. 20. Kováts Imre, polgármester. — Gyilkos boszut állt Smecsko János helybeli csapó-legény, egyik társán Párizs János csapó-legényen. E. hó 15-én este 6 órakor az utcz&n rálesett s mikor ez közelébe ért, zsebkésével számos szúrást ejtett rajta. Két szúrás a tüdőt szúrta át 8 igy., ,a aebzés életveszélyes. A sérült a kórházban van, a gyilkos legény pedig az ügyészségi börtönbe azállitatott, — Kereskedők figyelmébe. Re­indl J, ajkai lakos kérdést intézett a győri keresk. és iparkamarához, hogy jogosítva van-e a vagyeske- reskedő, vendéglő- és mészáros ipar üzésére, lisztkereskedés vitelére, ruha- és czipőraktár tartására, posztó és szövet eladására s ruhák megrende­lés szerinti elkészítésére anélkül, hogy üzletében erre képesített üz letvezetőt tartana ? — A kamara ebben a következőleg határozott: , ..Értesíti a kamara folyamodót, hogy a vegyeskereskedő üzésére iparjogositványt nyert kereskedő jogosítva van üzletében bármily árukat s iparkészitményeket, sőt élelmi szereket is árusítani. Mé­szárszék tartására, vagy a ven­déglői ipar üzésére azonban a yagyeskereskcdői igazolvány nem zás hóbortjai4 kerül színre, mely alkalommal a kis művésznő egy gyimnázista-diák szerepében lép fel. Az est érdekét kétségkívül növelni fogja, hogy a darabban egy műked­velő is ' fellép s pedig Kiss István ur a „Korona"-szálloda bérlője, ki Bekker szerepében fog játszani. Jó lesz ez estére jegyekről már most gondoskodni, mert amint közönsé- güuk Báufalvyékat szereti — bíz­vást nem lesz már jegy kapható az érdekes előadás napján. — Esterházy-adoma. Abból az alkalomból, hogy a Dreyfuss-ügyben egy elfrancziásodott Esterházy -Valsin is belekeveredett, a „Magyar Újság" a következő érdekes adomát moudja el: „Esterházy Pál, 1848-iki honvéd ezredes, a mostani veszprémi főispán atyja, a komáromi kapituláczió után -tudvalevőleg külföldre költözött és legnagyobbrészt Párisban ólt. Egy ízben Francziaországban utazgatv án, meg akart nézni egy érdekesebb erődöt és jelentkezett a parancsnok­nál, a ki megtudván nevét a láto­gatójegyről, azonnal eléje sietett és őrömmel üdvözölte, mert, mint mondá alatta szolgált egykor — Algírban. Esterházy Pál gróf nagyon elcso­dálkozott és figyelmeztette a pa­rancsnokot, hogy kétségkívül téve­désben leledzik. „De hiszen az én ezredesem csakugyan Esterházy volt — Esterházy-Valsin." — „Az meg­lehet, viszonzá Esterházy Pál gróf, az ön ezredese kétségkívül végte­lenül sokkal inkább ezredes volt mint én, de én meg végtelenül sokkal inkább Esterházy vagyok, mint S.“ — Öngyilkosság. Csütörtök reg­gel 6—7 óra között, Barabics Ká­roly 48 éves, nejétől elváltán élő gombkötő, miután eleve lábán, ke­zén felvágta az ereket, felakasztotta magát hosszu-utczai lakásának ge­rendájára, s mire a laktulajdonos Libenátné észrevette s rendőrökért ment, meg is halt. A szerencsétlen ember züllött volt már régideje s napokkal előbb bejelentette a ren­dőrségnél, hogy öngyilkos lesz, mert nem birja magának megbocsátani azt az esztelenséget, hogy 25 évi özvegység után megnősült. Kusza- irásu levelet is hagyott hátra, de azt nem lehet elolvasni. A halottas kamarából temették el ma. — Uj miniszteri tanácsos. Ő Fel­sége, bárdányi lovag Brim Miksa a déli vaspályatársaság vezérigazga­tó-helyettesének a miniszteri taná­csosi czimet adományozta. Brám ki­tűnő tevékenysége a közlekedési ügy terén, a vezetésére bízott elő­kelő forgalmi vállalat fejlesztése irá­nyában és az előzékenység, mellyel a magyar érdekek szolgálatába állt, legfelső helyen nem maradt észre­vétlenül, hanem legújabban kitün­tetető kegye által méltányolta a király. Brám lovag ezt az utóbbi nagy kitüntetést közvetlen annak a hazafias működésének köszöuheti ugyan, mellyel fontos reformokat vitt keresztül a déli vasút magyar vonalain, de ez csak egy töredékét képezi ama magas czéloknak, me­lyeknek elérését és keresztülvitelét a magyar állameszme, a magyar kereskedelem és forgalmi ügy ér­dekében lehetővé tette. E becsülettel megérdemelt kitüntetés mellett a magyar közgazdasági körök elisme­résében is részesül Brám és a m a- gyar sajtó sem zárja ki magát ezúttal az üdvözlök tömegéből, akik az érdemes igazgatónak a magas kinevezést még értékesebbé és kel­lemesebbé teszik: — A méhes-társaság köréből amaz értesülés', vesszük, hogy a jeleztük hazárdjáték csak egy Ízben 8 nem a tagok, hanem vendégek által ins ceuáltatott s hogy egyáttalán a ha­zard kártyázás alapszabályilag ti los ebben a körben. Az értesítést megnyugvással kommentáljuk az egyesület becsületes hírneve ér (lekében. — Iskolai ünnepély. A veszprémi róm. katb. elemi fiú iskolánál tiz szobor emlékére az ünnepély folyó bő november 23-án reggel 9 órakor leszen, melyre a t. szülőket és tanüjry barátait egész tisztelettel meghívja az igazgatóság. — Pfilf Andor-ipartanácsss. Helyi ipartestületünk elmulasztotta a győri kamrái Pfilf eltűnéséről értesíteni s úgy történt, hogy a kamra köze­lebb tartott közgyűlése az 1884. XVII. t. ez. 175. §-án alapuló jog­gal 1897. október 1-től 1898. szep­tember 30-ig terjedő egy évre Vesz- prémvármegye ipartanácsába rendes tagokul Brenner Lőrincz czement- gyárost és PfilfAndor faze­kast, póttagokul Szilágyi Mihály rézművest és Eszterhay Ferencz ke­reskedőt választotta meg. Pfilf bíz­vást köszöni a szives bizalmat, — de alig veendi igénybe. — A Balaton jege két napi fa- gvás után kedden felolvadt s most megint csacska-csobogós lett a ná­das párt. A szerteszéledt vadréczék es ludak is visszaszállingóztak s még utókurát vesznek, tán a jövő hócap közepéig. — A házi barát- Egy helybeli férjnek a menyecske-feleségét meg­szöktette a házi-barát, ki apai örök­ségét a napokban vette íöl. A szal­ma-özvegy a rendőrséghez ment, hogy fogják el az elrepült madarát. Szép családi boldogságra van kilátása — a szegény tatárnak ! — Öngyilkos cselédleány. Kis Juli veszprémi születésű r. kath. ha­jadon pápai illetőségű cselédleány f. évi november 10-én délelőtt fél tizenkét órakor Pápán az 1255. számú házban, szolgálatadója Spácz Ignáczné lakásán, felakasztotta magát. Mire- észre, vették halva volt. Az öngyil­kosság oka ismeretlen. — Magyar Agrár- és Járadék­bank részvénytársaság a „Budapesti Közlöny* f. ó. november 17-iki számában deczember 5-én tartandó rendkívüli közgyűlésre hivja egybe részvényeseit. Ezen közgyűlés napi­rendjére ki van tűzve az alapsza­bályok megváltoztatása, illetve ki­egészítése az 1897. évi XXXII. t.-cz. értelmében (a hazai pénzintézetek által kibocsátott némely kötvények biztosításáról), — és választás az igazgatóságba. — Halál evés közben. Pintér Jó­zsef jómódú kupi-i gazdaember egy szintén kupi-i lakos gazdával a múlt héten, kedden, a korcsmában iddogált s később ludpecsenyét ettek. Egy fél ludat fogyasztottak el ketten, az utolsó falat azonban Pintér halálát okozta. Ugyanis Pintér az utolsó falat lenyelése után egyet csuklott, lefordult székéről és azonnal meg­halt. Pintér hirtelen halála a köz­ségben nagy részvétet keltett. — A gyermekek réme, a difteri- tis szórványosan jelentkezik Vest­prémvárosban is. A szülék jól te­szik, ha minél nagyobb gonddal ügyelnek gyermekeikre s a leg-' csekélyebben jelentkező torokbaj­nál azonnal orvosi segélyt vesznek igénybe. — A Szarvas utcza mizériáiról, a Jeruzsálem-hegyi városrész ez elát­kozott helyéről már számos Ízben volt alkalmunk hangot adni, az ot­tani lakosok panaszai révén. Ez ut- czának szörnyűséges a talaja s eső vagy hóesés idején ott képtelenség gyalogszerrel közlekedni: fényes nappal kitörheti ilyenkor aa ember a nyakát a viz vagy hómegUlte lyu­kakban. Jő volna, ha a város gaz­dasági tanácsosa erre az elhagyott utczára is ügyet vetne ; hisz az ott lakó polgárok se mostohagyermekei a városnak, azok is keservesen fize­tik a pótadót — illő vélük is tö­rődni valamikép. — Vizbefult Varga József 72 éves marczaltői lakos £ hó 8-án Egyház-Keszőról,. hova követelései behajtása végett ráudult át g yalog- szerrel, hazafelé tartott Marczaltőre. a mikor is ittas álapotában az ut mellett vezető „cigány-kanálisba" esett,, a hol. másnap reggel halva találták meg. Dr. Kövi József járás­orvos végezte az orvosrendóri vizs­gálatot és megállapította, hogy a halál oka véletlen szerencsétlenség, vizbefulás által. — Időjárásunk a múlt heti fagy után alaposan megemberelte magát s kedd óta valóságos utónyarat élvezünk. A nap melegen süt úgy, hogy az őszi felöltő is megizzasztja a verőién yen sétálókat. — A tánczkedvelöknek. Lukácsy 1. t&ncz-iskolája a Buhim-völgy volt laktanya épületében van, hol tanulók jelentkezhetnek a taníttatásra. — A balatoni halászat. A part­vidékről írják lapunknak, bogy a halászat változó szerencsével folyik ; nagy fogást azonban még nem tettek halászaink, mely érdemes volna a megemlítésre. Leginkább apró süllő, garda, ponty, keszeg stb. van a hálóban, nemesebb, nagyobb halak is, vagyis fogast is fogoab, de kevés mennyiségben, s ennek már száz és száz megrendelője van és viszik Bécs, Budapest felé, úgy hogy szomszédmegyék városainak piaczhira csak ritkán jut belőlük. A 3.—4 kilós fogast 1 frt 60—80 krig kápva-kapják. A halászati rend­szabályok rövid idő múlva nagy változáson mennek át, legalább az irányádó egyéneknek ez a vélemé­nyük. — A szegény Schnellbach-család részére, a kapitányságnál Quirico Domokos 50 krt, — irodánknál De­utsch Izidor 1 frtot és Lengyel Mór szabó szintén 1 frtot adomá­nyozott, melyért a szegény szén- j védő család nevében igaz köszöne­tét mondunk. —- A káposzta-piacz tán sohse volt oly olcsó, mint most. Száz da­rabot 1 htjával kínálnak s igy se igen veszik. — Késmárki és Illés, Budapesten a leg­híresebb czégek egyike, Kossuth Lsjo8 utczai 2 üzlethelyiségét összpontosította a külön e ezélra épült 12-ik szám alatti látványosság számba menő árnházába. Fél­reértések kikerülése végett megemlítjük, I hogy a régi hires „Kerepesi Bazár* nagy raktárhelyiségei továbbra is fennmaradnak sőt meg is nagyobbitattak. — A Zoltán féle osukamájolaj kedvező hatásáról az orvosi kar igen eli8merőleg nyilatkozik, mert tudva levő dolag. hogy e készítmény teszi lehetővé ez áldásos gyógyszer használatba vételét. 1 különösen szükséges, hogy meghonosodjék náluok is az az angol divat, hogy gyermekeink 2—3 éves korukban csukamájolajat igya- •■»k s ezzel a sok ycrophuloticus bántatom ifejlődéae meggátolható. 4 gyermekeket erőteljessé csak e szer neveli. IRODALOM. — Uj napiláp. A fővárosban no­vember 20-án uj politikai napi­lap indul meg mOrsiágos Hírlap‘ czimen. A lapot, amely nagyszabású, előkelő hírlap lesz, negyven, külön­bőzó pártáll&su, országos nevű poli­tikus adja ki, főszerkesztője pedig Mikssá/h Kálmán országgyűlési kép­viselő lesz. Az uj hírlapot a főváro- hirlapirók olyan előkelő gárdája esi nálja, amely teljes gáranczía a vál lalkozás fényes sikerére. Lipcsey Ádám, a lap felelős szerkesztője eddig a következő nevesebb hirlapirókat nyerte meg az uj laphoz: Papp Dániel, Mérai Horváth Károly, Papp Dávid, Lovassy Andor, Keszler József, Kabos Ede, Lendvay Sándor, dr. Gnthi Soma, dr. Molnár Géza, Lakatos Sándor ég még többeket. A lap segédszerkesztője, Kálnoki Izidor, a j Magyar Hírlap és Pesti Napló volt • helyettes szerkesztője, aki tavaly az ezredévi kiállítás sajtóügyi előadója volt. Az uj lap fényesen berendezett szerkesztősége és kiadóhivatala Vili. József-kórut 65. szám alatt lesz. = Gr. Csáky pályadija a tanítók szá­mára. C s á k y Albin gróf, volt vallás- és közoktatásügyi miniszter, 100 korona pályadijat bocsátott 1 Htvai Gyula dr. kir. tanfelügyelő szerkesztésében kö­zelebbről KolozBvárott megindítandó ,U a- gyar Pestalozzi* czimü gya­korlati nevelésügyi heti;' lap randelkezé- j eére. Az érdekes pályatétel, a melyre I müveit tanítóink figyelmét ezennel fel- I vjuhk, a kővetkező: „Meg kell ismer­tetni azon gyakorlati eszközöket és mó>. dókat, a melyek segélyével a kötelesség- érzet erényét fejleszthetni.* A pályakér­dés részleteire nézve szívesen szolgál felvilágosítással a „Magyar Pestalozzi“ azerkeBztősége Kolozsvárott, Hossszu- ntcza 1. sz. Mi csupán azt közölhetjük, hogy a nemes gróf a biraló bizottság elnökéül Kozma Ferencz kir. taná­csos, tanfelügyelőt, a m. tud. akadémia tagját; tagjaiul pedig U r b ó k Mór ál­lami tanitóképző-intázeti igazgatót, az ismert tankönyvirót; Sólyom János községi polgári iskolai tanárt, a kolozs- vármegyei tankerületi tanítótestület el­nökét ; Marosán Jakab gör. kath. el. tanítót és Cznkráez Róza róm. kath. el. tanítónőt nevezte ki. = A Hála Könyve. Köszöntök ée alkalmi mondóké k. Irta Gerley Szívét. (Dobrowiky és Franke kiadása. Ára 50 fillér,) tiszta nyelven gördülő verssorok, ideális gondo­latok s a köszöntők stereotip formájától elütő gyermekversek gyüjteméoye. A min­den családi ünnep kedvesebbé tételére alkalmas kis könyvet ajánljak olvasóink — „Nemzeti Népnev6lés„ a czime an- nak a gyakorlati nevelés és oktatásügy szolgálatában álló lapnak, mely f. é. de- czember elsején jelenik meg Bíci-Topo- lyán, Szőllősi Jenő kitűnő szer­kesztésében. előfizetési ára: egész évre 2 frt e havonkint kétezer jelenik meg. Ez a lap lesz a magyar tanítóság leg­kedvesebb lepje, mert oly bő és válto­zatos tartalommal ily olcsó lapot, még a külföldön sem ismernek. Vezérelve, hogy a magyar tanítóság, a magyar ifjúságot, a magyar nemzeti szellem Útmutatása szerint nevelje. Melegen ajánljuk tanitók, szülök és neveléssel foglalkozó minden egyén figyelmébe és pártolásába. Mutat­ványszámot szívesen küld a kiadóhiva­tal : Bács-Topolyán. Az általánosan elismert jő hírnévnek ör­vendő I többoldalúin» kitüntetett sősbor- eze8z-készitményem — kelendőségénél fogva sok utánzásnak lévén kitéve, elhatároztam, hogy azokon czimjegyeimet módosítom s arra kék nyomatban saját házam külső alak­iét veszem fel, bejegyeztetvén azt egyszer­smind védjegyként a budapesti iparkama­ránál. 8755. SÓSBOBSZESZ általánosan elismert kitűnő háziszer, külö­nösen a bedörzsolés kenő-gyurő-gyógymodnál (massage) igen jő hatású. Ajánlható egy- Bzeramind fogtiszté szerül is, a mennyiben a fogak fényét elősegíti, a foghust erősbiti Védíf*gv 19 és 20 és a száj tiszta szagtalan izt nyer a szesz J * elpárolgása után, úgyszintén fejmosásra is, a hajidegek erősítésére, a fejkorpa képződés megakadályozására és annak meg szüntetésére. Egy nagy üveg ára 90, egy kis üveg ára 45 kr. Brázay Kálmán Budapesten, IV., Muzeum-körut 23. sz. Veszprémben kapható: Bokrossy V., Kelemen Imre, Kéz Vilmos, Magyar Antal, Márton Gábor, Politzer Áron, Szemerey János. Ungár Lipót. 0 0 0 Zene és énektanítást hirdetmény. Alulirtt, számos évi szakadatlan tanulmányozás után, e napokban a budapesti országos zene- Ä konzervatóriumban a zenetanán vizsgálatokat teljes sikerrel tettem le s az erről szóló tanári diploma Q A részemre kiállíttatott. A kővetkező tananyagokból vizsgáztam: 1.) .Összhangzattan. (Harmonia). 2.) Q Q Ellenpontok. 3.) Kanon és Fuga tana. 4.) Az L II. III. részes dalformák szerzésének tana. 5,) Zenetör- Ä P ténet. E tantárgyakat tanítani fogom. Q Q A fentieken kívül még a kővetkező tantárgyakból adok oktatást: Hölgyeknél soprán-ének, férfi- Q aknái tenor, bariton és bassus hangkiképzés. A Rendszerem ebből áll: Helyes test, száj és nyelvtartás: szabályos lélekzetvétel: a meglevő hang q nemesítése s szakszerű képzése (mutatió) a hangmegcsattanás beálltáig. q Itt jeleznem kell azt, hogy az oly énektanárok, kik nincsenek tisztában azzal, hogy a hangtneg- X csattanásig mi módon — s a megcsattanás után mikent kell a hangot képezni és fejleszteni: azok a A legjobb hangot is tönkreteszik. Q Tanitni fogok tehát; Összhangzattant, Ellenpontok, Kannon és Fuga, I. II. es 111. reszes dalfor- a mák szerzése, zenetörténetem : hegedű (violin), gordonka (cello) czimbalom és bassus-hangszerekből. A Áraim olcsók s jelentkezéseket elfogadok. Szives támogatást kérve, vagyok A Teljes tisztelettel Kiss Kálmán zenetanár. (Veszprém.)

Next

/
Thumbnails
Contents