Veszprémi Független Hirlap, 1897 (17. évfolyam, 1-51. szám)

1897-09-04 / 36. szám

esssprem,

1897.

Veszprémi Független Hírlap.

Szombat, szept. 4.

alkatelemét a fenyegetés is képezi, tel'át terhelt Kompolthy Tivadar is, zsarolással csak úgy lenne vádolható ha ellenében a 95 bt elfogadásán k'vi.l még azon körülmény is igazolható lenne, hogy ő ezen 95 frt visszafizetésére akár Vadnay Bélát akár pedig ennek feleségét rágalmazó vn<ry becsületsértő állitásnak nyom talvány által való közzétételével le nyegeae volna. Úgy de ezen lé- nyeges körülmény a vizsgálat során igazolást nem nyert; mert eltekintve attól, hogy par Vadnay Béla azt, hogy Kompolthy Tivadar | tőle bármit is követelt volna, nem is áll tja, és hogy azon felje’entésbeli állítása, mintha felesége a 95 irtot Kompolthy Tivadar fenyegetései következtében fizette volna ki Kompolthy Tivadarnak, már saját magának feleségének és Györfy Zoltán tanúnak a vizsgálat során tett ellenkező vallomásával szemben figyelembe nem jöhet, és eltekintve attól is, hogy úgy Vadnay Béla panaszosnak valamint Györfy Zoltán tanúnak a vizsgálat során tett vallomása arra enged következtetést, mintha panaszos Vadnay Béla a ki saját kijelentése szerint nem igen tartott a kérdéses hírlapi közlemény következményeitől,\ és a ki dr. Óváry Ferencz tanú vallomása szerint már akkor ismerte is a ke'r-l déses közlemény tartalmát, nem annyira1 a jelelem hatása alatt mint inkább azért egyezett bele az ügy ilyen el-\ intézésébe, hogy az által Kompolthy ellen terhelő bizonyítékot szerezzen,

— a vizsgálat során kihallgatott tanuk közül egyetlenegy sem szolgál tatot bizonyítékot\ de még támpontot \cm annak megállapításához, hogy Takács Szilveszter terhelt, Kompolthy Tivadar meghagyásából vagy csak tudomással is járt volna akkor Vadnay - éknál, a mikor nekik az egyezkedésit j elajánlotta’. Ugyanis Vadnay Béláné beismeri, hogy Takács Szilveszter a midőn neki az egyezkedést ajánlotta, kijelentette azt is, hogy erről Kom-' polthy nem tud semmit, és Ő (Takácsi nem is akarja, hogy erről értesüljön. Györfy Zoltán tanú vallomása szerint is Takács Szilveszter nem mondta meg, hogy kinek megbízásából ajánlja az egyezkedést; Takács Szilveszter terhdt is a vizsgálat során tanú minőségben történt kihallgattatásá- kor hasonlóképpen oda nyilatkozott, hogy nem Kompolthy megbízásából járt Vadnayéknál, és hogy az ügy lebonyolítása után a kefelenyomatol is Györjy Zoltánnak Kompolthy tudta és beleegyezése nélkül ő küldte el, Györfy Zoltán tanú azt beismeri, hogy csak akkor kereste fel Kom- polthyt, a mikor már az egyezség feltételeit Takács Szilvesztertől megtudta, és akkor is ő ajánlotta fel az egyezkedést; Hajagos Antal, Fehér Juli, Szűcs Dezső, Jerzsabek István, Gáspár Viktor, Ebei Gyula és Gáspár Mihály tanuk pedig igazolják, hogy Kombolihy Tivadar a f. évi január hó 16-án nála jelentkező Györfy Zoltánt nem csak, hogy nem fogadta, hanem egyenesen meg is tiltotta, hogy hozzá bebocsássák.

Mindezeknél fogva tehát (minthogy Takács Szilveszternek a vizsgálat folyamán, habár önmagát is terhelő módosított vallomásának — különösen Vadnay Béla és Györfy Zoltán tanuk ellenkező bemondásainak szemben hitel nem tulajdonítható, és minthogy Takács Szilveszter módo-itott terhelő vallomásának figyelembe nem vehetőségénél fogva az I bűnössége is megállapítást nem nyerhet,) a kir. törvényszék úgy Kompolthy Tivadar ellen (valamint Takács Szilveszter ellen is) a büntető eljárást megszüntette és ennek folyamányaként a Kompolthy Tivadar által a vizsgálat során beterjesztett 50 frtos eredeti váltót és 95 frtnyi készpénzt ugyanannak visszaadni rendelte.*

A királyi törvényszék ez Ítélete jogerős lett, mert a lefülelt svihá- czius nem merte azt megfellebbezni. Szerkesztőnk tehát fölvette az ő 95 frtnyi letétét a kamatokkal s egyszersmind beadta Vadnay ellen a hamis-vádakodásérti kriminális panaszt, szintén kamatostul együtt.

Mire fogja a büntettő törvényszék Vadnayt elítélni; közömbös előttem, hanem hogy amiért e gaz orvtámadásával gyermekeimet több ezer forintnyi vagyontól, hamis tanúit a kenyérkeresetüktül, saját jó feleségét pedig I léleknyugodalmától fosztotta meg és a hamiseskü alternatívája elé merte állítani: ezért a gaztettekért bizony az abasztófa is kevés volna.

Ennek a kaputos betyárnak a sorsa többé nem érdekel. De hát nem mulaszthatom el ezúttal őszinte gra- tulátiómat kifejezni | megyés püspök urnák afölött a szerencsés tapintat fölött, hogy az ő nevét kompromi- tálló I Veszprémi Hírlap“ szerkesztőit a társadalom legbicskásabb gent- Iemanjaiból sikerül neki kiválogatni, mely urak egyike súlyost estisértés, a másik csalás- sikkasztás, a harmadik hamisvádaskodás miatt kerül a jól megérdemelt börtönbe.

Remélem, nem Vadnay Béla lesz itt a megveszett zelenyákok kezében az utolsó ganéjesutak; akad még, itt jómadár elég.

Ám ha netán kifogynának a gaz- ;mber-szerkesztökből, kérelmezzék j laza Illaváról Hoszter urat — nép- I lárti szerkesztőnek épen jó lesz. Nagyszerű antiszemita és gyilkolni lompásan tud.

A szerkesztői bűntettekre pedig íullassák a várbeli főtisztelendő fe- 1 iete bácsik továbbra is a bünbo- isátó szent absolutoriumot.

Fizessen meg nekik érte az igaz- ágos Isten !

Kompolthy Tivadar.

Az úri pálya.

Megkezdődött az uj iskolai esz- endő. Ez alkalomból, igaz jóakaratai ajánljuk az érdekelt szőlőknek aég egyszer, gondolják meg kétszer i a dolgot, mielőtt fiaik pályája felett atároznának. I

Egy egész élet, egy hosszú jövendő sorsának irányitó hatalma van a kezükben és ilyenkor semmi megfontolás se sok, semmi elóvigyázat sem felesleges.

Az általános emberi haladás ellent- állhatatlan mozgató ereje hatalmas átalakulásokat létesített az egyes nemzetek szocziális viszonyaiban. Nehezebb lett a megélhetés, drágább az élet, fokozottabb az igény és hevesebb a verseny. Egyesek úgy mint egész nemzetek kénytelenek összes erőiket működésbe hozni, teljes buzgalmakat kifejteni, alkotó képességék összes rugóit munkába állitaui, hogy lépést tartva a korszellem haladásával, el ne bukjanak.

Magyarország egész a közelmúltig majdnem tisztán agrár-állam volt. A föld volt egész jövedelmének alapja, az adta meg szükségleteinek túlnyomó nagy részét. Bőségesen termett és I termés jó áron kelt.

Az idők azonban változtak. Nemzetgazdaságunk és nemzeti jólétünk ez egy tényezője többé a rneggya- rupodott igényeket kielégíteni nem képes. A föld maga nem volt képes eltartani az egész magyarságot.

Foglalkozás után kellett tehát nézn'. A fiatalság ellepte azokat a pályákat, a melyeket úriaknak elfogadott a köztudat és a melyeknek a diplomáit megszerezték az öregek is, ba nem is éltek vele. így támadt egy példátlanul népes magyar ügyvédi kar, — olyan népes, hogy már szinte túlzsúfolt. A zsúfolásig megteltek az egyetemek többi fakultásai, mindeu ember diplomás ur akart lenni Magyarországban és ez a féktelen urhatnámság valósággal a csőd veszedelme elé kergette a lateinei elemeket. Hiábavalónak bizonyull minden figyelmeztető szó, minder jóakarata tanács, az áramlat nem szűnt meg, meg se igen csökkeni és olyan veszedelmekkel fenyeget a közel jövendőben, a melyek esetleg sok intelligens, képzett diplomás ember exisztencziáját teszik kétségessé.

A tudományos pályákra ne menjenek azok, akiket valami nemesebb igazabb ambiczió ide nem terel. Á korszellem ereje ledönt minden elválasztó falat „úri* és „nem úri* mesterség között. A szorgalom és tehetség nem csupán a túlzsúfolt ^tudományos* pályákon érvényeeül- íet. A kereskedelem és főként az par terén még hálás muukakőrt lyerhet minden igaz törekvés és >ecsü!etes igyekezet. Az anyagi bol- lugulás sokkalta több garancziája únálkozik az ipar különböző ágai- >an, mint a lateiner diplomájában.

Ss nem leh.et vitázni azzal az igaz- ággal, hogy; az az igazi ur, aki izet.

Boldog az, a ki távol a bajoktól z apjától öröklött földet saját ök- eivei szántja, — de a kinek az isten iem adott milliomos apát, nem ér- emes a tudományos pályák diákveit végignyomorognia, hogy azután ovább nyomorogjon.

Protekczió az iskolákban.

Veszprém, szepfc. 4.

Bármennyire hangoztassák is i XIX. század vívmányait, azt az igazságot megdönteni még sem képesek, hogy e század a protekczió százada.

Soha olyan mértékben nem virágzott az emberi nem gyöngesé- gét takargató, az erkölcsöket megrontó protekczió, mint ebben a században.

Sziute közmondássá vált már, hogy aki protekczió nélkül iudul valamely állás e'.nveréséért, annak vakszerencséjének kell lennie, hogy azt csakugyan meg is kapja.

Ma már minden téren azt keresik, hogy kinek milyen a protek- cziója. Teljesen áll az a közmondás | „Aki bírja, marja."

Fogj egy »jó« protektort, s teljesedik minden kívánságod. Nem néznek ma érdemre, uem néznek ma képességre, csak a pártfogót mérlegelik. Az erkölcsi hanyatlás egyik helyes mérlege ez, a mely hűen jelzi u társadalom mai sülye- dését.

Szomorú jelensége ez a tizenki- lenczedik századnak. Miniszterek hangos szóval keltek ki ez ellen a ra gadós betegség ellen és fönnen hirdették, hogy minden erejükkel küzdenek ennek kiirtásán. A társadalom minden egyes tagja üdvrivalgással fogadta a miniszteri kijelentést és üdvrivalgással üdvözölték a jobb, a becsületesebb jövőt, mely az érdemnek, a tisz'es munkának biztosiba a megérdemelt helyet.

Az eredmény azonban nagy csalódás lett. A teJetorokkul hirdetett szavak elhangzottak, I a nagy közönség azt látta, hogy a protek- cziós rendszer még csak most éli teljes világát.

De nemcsak a hivatalos világban uralkodik ez a rendszer, hanem az iskolákban is. Különösen olyan iskolákban, a hol valami kedvezményben részesülhet a tanulók egy része.

Igazán megbotránkoztató az az eljárás, a mit ilyen helyeken művelnek. A kedvezményt rendesen azok kapják, a kik kevésbbé vaunak rászorulva, de mivel protekczió van, megy minden.

A miniszter rendeleteket ad ki arra nézve, hogy a kedvezményes helyekre előnyük van ezeknek, vagy azoknak 1 mikor arra kerül a sor, hogy ezt a kedvez.méoyt az illetők meg is kapják, akkor mindenféle kifogásokkal elülik a kedvezményre jogosultakat és megadják azt olya- nokuak, a kik sem anyagi, vagy családi helyzetüknél fogva nem jogosultak, sem a tanulásban elért eredménynél fogva ilyenre számot nem tarthatnának. De van pro- j tekezió! I

Tudunk esetet, mikor magas nyug- ' dijat élvező s emeletes házzal bíró egyén gyermekét a miniszter tandíj-elengedésben részesítette, pedig egyik sem volt kitűnő tanuló.

Tudunk olyanról is, hogy ma- gasrangu miniszteri hivatalnok gyermekét benntartásra vették föl egyik állami iskolába vidékre, holott az illető hivatalnoknak módjában lett volva gyermekét otthon, Budapesten szülői felügyelet alatt iskoláztatni !

Tudunk eseteket, a mikor nőké- pezdéknél olyan növendékeket mel lőztek, a kik taDitónók akartak lenui. Mellőzték őket olyanokért, a kiknek eszük ágában sem volt soha tanítónőkké lenni, de szüleik akarták, hogy tanuljanak, mert igy olcsóbba került nekik, ingyenes helyet szerezvén az internátusbán — protekczióvalAz a növendék, a ki tudja, hogy sem az apjának, sem magának semmi érdeme, legkisebb joga siucs arra nézve, hogy kedvezményeket vezzen és mindennek daczára mégis élvez, az a növendék csakhamar tisztában lesz a protekczió jelentőségével és teljes életében azt keresi a helyett, hogy muukával, szorgalommal akarna érdemeket szerezni.

Az a tudat, hogy protekczióval mindeu lehetséges, megmérgezi a gyermek lelkét, elveszi ambicziőját.

Másrészről meg leveröleg hat azokra, a kik szorgalmuk, tehetségük mellett sem boldogulhatnak, kedvezményt nem kaphatnak a pro- tekeziósok miatt.

Hanem ezzel édes-keveset törődnek a mai világban. Hirdetik, hogy az iskola egyúttal nevelő-intézet és mégis arra használják föl, hogy a protekc/ió-keresés mérgét már ott ültessék be az ifjúság szivébe.

Hogyan várhatnánk ilyen körülmények között a jövő nemzedéktől szorgalmat, urabicziót, mikor már az iskolában azt látják, tapasztalják, hogy első a protekczió.

k.

A helybeli ipar ellen.

Veszprém, szept. 4.,

Sajnálattal vettük hírül, hogy a megyei szolgák ruhaszükségletének versenyárlejtésénél az illető megyei gazdasági szakbizottság a helybeli összes szabó-ezégek mellőzésével, a budapesti Tiller ezéget bízta meg a szükséglet szállításával.

S aun ál szomorúbb a bizottság ez elhatározása, mely évi 3000 frtnyi pénzt, idegen ezégnek juttat, hogy a budapesti ezég ajánlata mondhatni semmivel sem volt előnyösebb a mi iparosaink ajánlatánál.

A mellőzött iparosok természetesen íelfolyamodtak e határozat ellen az alispán uihoz s meggyőződésünk, hogy az alispán ismert szigorú igazságérzete szerint fog dönteni iparosaink javára.

Az ügy megvilágításául im közöljük a fellebbezés szövegét, mely így hangzik:

Tekintetes Alipán ur l

Veszprém vármegye gazdasági 1 - bizottsága f. hó 3-án döntött a vár- I

megye szolgáinak ruhaszállitási ügyében, mely alkalommal a szállítást Tiller budapesti ezég nyerte el.

Mi Veszprémváros szabó munkásai, kik a vármegyének és a városnak rendes adózói vagyunk, egész biztosan reméltük, hogy valamelyik helybeli szabó iparos fogja a munkát elnyerni.

Tekintetes Alispán ur I Egyedüli reménységünk ezek után a vármegyének szállítandó ruhák elkészítésére irányult, melyre vonatkozólag mestereink, a veszprémi iparosok, a télre, tehát a legrosszabb munkaidó évadjára tekintélyes munkabért biztosítottak számunkra, hogy családjainkat a rossz munkaidőben, a tél közepette, fentarthassuk, házbér és adóinkat megfizethessük és a nyomortól bennünket megóvnának.

Mi tekint.es Alispán ur! adóinkat ép úgy megfizetjük Veszprém vármegyének, mint akár a budapesti ezég Pest városának, de azért Pest- megyéuek soh’se jutna eszébe, hogy a megyei munkát egy Veszprémmé- gyei iparosnak aduá ki.

Tiller Mór ur bizonyára a markába fog nevetni, a midón nyilvánvaló dolog, hogy Veszprém városában is elég képzett szabó-iparosok és munkások vannak, és ennek daczára, Veszprém vármegye gazdasági választmánya jónak találta határozatában kimondani, hogy e munka Budapesten készüljön el.

Mi veszprémi szabó munkások tisztelettel kérjük a tek. Alispán urat, méltóztatna hatáskörében odahatni, hogy a f. ho 3-án tartott gazdasági választmány ülésén a veszprémi szabó-iparosok hátrányára hozott határozatot hatályon kiVÜl helyezni és a mnnkát valamelyik veszprémi szabó iparosnak átengedni szíveskedjék, tekintettel azon körülményre, hogy ár tekintetében, alig van valami különbség.

Magunkat a tek. Alispán ur becses jóindulatába ajánlva, maradunk

Veszprémben, 1897. szept. lén a tek. Alispán ur alázatos szolgái a veszprémi szabó-iparos munkások : (Aláirások.)

Fürdőélet a Balatonon.-Kenese, szept. L • j Fürdő ivadunk, daczára a közeledő őszi napoknak, élénkségéből nagyon keveset veszített. A még mindig itt fürdőző 56 család a legcsaládiasabb viszonyban lévén egymással nap nap után más és más mulatságot gondol ki.

Múlt hó 26-án igen fényesen sikerült házi tánczeestélyt rendezett a gavallérságáról ismert Schindler ferencz ur m. kir. államvasuti főeltenör. A jól sikerült estély szolgált búcsúz- 1 tatójául a szeretetre méltó házi gazda s bájos neje távozta alkalmából.

Fürdőhelyünk emelkedését dokumentálja dr. Petro vies László fővárosi ügyvéd ur villatelek vásárlása, ki már az ősszel élkezdi építtetni a

bűnösnek nyilvánitassék. Mindenesetre ez csuk az első benyomás utáni itele1 en, — mi részletek megismerése után meglehet, hogy változni fog.

Délután 2 órakor érkeztem Tarltom-ra. Hogy a történtekről hű képet alkothassak magamnak, felkerestem a kis helység reu- dőrfelüuyelöjét és meghivtam a tarltoni kocsmába ebédre. Az ebéd alatt kellőleg informál-am magamat az esetről. A rendőr felügyelő értesített, hogy hiábavaló minden lépésem a gyilkos érdekében, — és tadatta velem, hogy Tarlton gróf unokaöccse ártatlanságának kiderítésével akar engemet megbízni. Stewart ki már átszállította a legközelebbi fegyházba és ur, első kihallgatáskor azt vallotta, hogy ama éjjelen azért követte a kapitányt a kertbe, hogy tisztázza vele a köztük felmerült szóváltást. A kertben teljes sötétség lévén, csak vigyázva haladhatott előre, és fürkésző szeme előtt egyszerre fény, villant fel, után«* lövés dördült el, ezt pedig halk kiállás követte. Gyorsított léptekkel ama irány ban haladt előre, — mig egy- kis márványszoborba ütközött és laba egy emberi tesírt érintettek. Lehajolt hogy jobban lath-isson, — és megtapogatta a lábainál feiíVŐ testet, miközben meleg nedvességet érzett. Gyufát gyújtván rémületére lattá, hogy a kapitány vérével borított holtteste fekszik a földön, — és iszonyodva vette észre, hogy kezeit és roháit a tapogatódzás közbe bevérezte. Még annyi időt sem vett magának, hogy meggyőződjék a- felől, vájjon a kapitány honnet vérzik, hanem vissza futott a terembe, hogy hirt adjon szörnyű felfedezéséről. "Vidióit enne! többet nem mondhatott. „Bármikép is legyen4* — fölytatá a reddől kapitány Stewart ur ügye igen roeszni áil. M ndenki tudja, hogy a kapitány Eilen gróf kisasszonynak erőseu udvarolt, továbbá az is köztudomású, hogy et fiatal ember ellenséges viszonyban állt.

S minthogy Hendrik kapitány volt Sie* art egyetlen komoly vetélytársa, — nyomatékor oka volt azt lábaló! eltenni: Aiui azon bau főkép csaknem kétségtelenné teszi Stevart bűnösségét az, — hogy teljesen kizártnak, tekinthető, mintha a

kapitányt egy harmadik ismeretlen személy lőtte volna agyon, mert a kertben, melyet rögtön átkutattak senkit sein találtuk, sőt még nyom sem volt található mely azon következtetésre vezethetett volna, hogy valaki a tett színhelyéről futva menekült volna. A rendőrkapitány teljesen meg volt győződve arról, hogy Stewart a gyilkos, és a rendkívül terhelő körülmények mérlegelése után magam is szinte befejezettnek láttam ezen ügyet, hogy az más, — Stewardra nézve kedvezőbb — fordulatot vehessen.

Mindazonáltal a meghívásnak eleget teendő elmentem Tarlton grófhoz kastélyába A gróf ki várva várta megérkezésemet, azonnal fogadott. .Rendkívül két— ségbeejtette őt nnokaöcsének kritikus helyzete, — és midőn esdve kért, hogy tegyek meg mindent, ezen ifjú megmentésére, számtalanszor ismételte, hogy Stevart; ártatlan. Miután a gróf is elmondta a részleteket, — melyek a rerdőrfelügyelő tudósításával teljeoeu megegyeztek, felkértem, hogy a ház minden tagjával érintkezhessen». Keresőmet kézséggel teljesítendő, első sorban leányához Ellen gróf kisasszonyhoz vezetett. Igen szép és kedves leány volt, élénk sötét szemeiből kiolvashattam az aggódást és az átélt izgalmakat. A korábbi vallatások már szinte idegessé tették őt, és nem a legszívesebben fogadta látogatásomat. Csak akkor, midőn megtudta, hogy Steward érdekében fogok eljárni, ajándékozott meg teljes bizalmával és köuytelt szemekkel mondta el nekem, hogy mi történt.

„Valamelyik táncz után* szól Ellen kisasszony* a buffett-be mentem Henrik k&pitáDynyal, és a terem egyik sarkábban állva, beszélgettem vele. Par perez múlva Stewart is oda jött és megszóllitott minket. A kapitány csípős megjegyzésére Stewart, — ki különben sem rokonszenvezett vele, — hevesen válaszolt, sőt amint emlékszem meg is sértette a kapitányt. Üjz rendkívül felbőszült a sériő kifejezésekre, — de irántami udvariasságból visszafojtotta haragját, és minden szónál kül gyors léptekkel kiment a büffeből annak a kertbe nyíló ajtaján. Stewart pár pillanat

múlva utánna sietett, ón pedig egy mellettünk álló hölgyhöz fordultam, ki amint gyanítom, tanúja volt e kellemetlen jelenetnek. Mindketten a kert felé fordultunk] hol egyszerre világosságot láttunk, — aztán tompa durranást hallottunk. A többi ismeretes. A ház többi tagja—beleértve a cselédséget is, — nem nyújthatod ne- i kém semiféle újabb adatot. Már esi ól e- j dett. midőn Tarlton gróffal kimentem a j kertbe, — hogy szemügyre vegyem a tragikus eset színhelyét. A gróf értesített, — hogy a rendőrség kereste a kertben a gőlyőt, mely a kapitányt leterithette, —

| de nem talált sémit. Sttwartnál találtak egy hatlövetű revolvert, — melynek bar minden csöve töltve volt, — de minthogy átkutatáskor o maga azonnal elővette a fegyvert, és hivatkozott, — hogy abból töltés nem hiányzik, akaratlanul igen tér- { Mő vallomást tett maga ellen, mert a | rendőrkapitány jogos állítása szerint nincs kizárva, — bogy a lövés után ismét megtöltötte pisztolyát, — hogy a bűntény ezáltal rábizonyítható ne legyen.

A gyorsan beállott este megakadályozott abban, hogy a kertben személyesen kutathassak, legjobban szerettem volna megnézni Hendrik kapitány holttestét, hogy a halál okáról esetleg közvetlen szemlélés alapján alkothassak magamnak fogalmat. Minthogy azonban a holttest bonczolás czéljából már Londonba szállíttatott, egyelőre megkellett elégednem az orvosi látlelettel, melyben tragédia estéjén megjelent hivatalos orvos megállapítja, hogy a halál lövés által következett be. Az orvos, — ki a hullát részletesen leírja azt is jegyzőkönyvbe vette, — hogy a fejen talált seb sokkal nagyobb, mint milyet egy rendes revor- vergolyó előidézhetne továbbá megállapította azt is, hogy a seb körületén a 16- ebeknél a füst által okozott feketeséget — nem találta, — miért is nincs kizárva azon eset sem, — hogy a kapitányt valaki tompa szerszámmal leütötte. Ez azonban — az orvosi látlelet szerint nem valószínű, mert ily szerszámot a tett színhelyén, vagy a kertben nem találtak, de főképp gazért sem, mert

több tanú egybehangzó állítása szerint a : kertben lövés hallatszott. Nagyon kevés reményt fűztem e rejtély megoldásához, — midőn másnap reggel* — a helyi rendőrkapitány szívessége folytán meglátogathattam Stewartot a börtönben. i A vádlott körülbelül 30 éves előkelő I megjelenésű fiatal ember volt, — ki felemelt fővel, és bátor tekintettel jött . elibém zárkájából. Midőn őt megpillan- ’ tottam, — mél sajnálat fogott el iránta, í, — de egyszersmind felébredt bennem a remény, hogy talán mégis megmenthe- ! tem őt. Stewart elmondott mindent, de J egy szóval sem tudott többet mond&ui, mint amit eddig hallottam. Hendrik kapitánynyal Judiában ismerkedett meg és benső barátságot kötött vele. Csak később értesült arról, hogy uj buraija közönséges kalandor, ki elkövetett csinyjei nratt volt kénytelen Angolországból megszökni. Ennek folytán, — ha csak tehette, — kerülte társaságát és két év óta nem hallott felőle semmit sem. Midőn Angolországbu vissza! ért, felkereste rokonságát és nagy meglepetésére Ellen kisasszony ünnepélyén találkozott vele nágybátyjának házában.

Stewart bevallotta nekem, hogy Ellen kisasszonyt szereti, és tudja, hogy a leány viszonozza szerelmét, éppen azért nem jó szemmel nézte, hogy Hendrik kapitány is udvarolt a leánynak. Ama estén történt összekocczanásuk után, megakarta kérdezni a kapitánytól, hogy mily szándék vezette Tarlton gróf házához, — azért menc utánna a kertbe, midőn ő haragra lobbanva odasietett.

Kétségbeesetten távoztam a fogházból. Egy csalódással gazdagabban és egy reménnyel szegényebben.

Az eset szálai összekuszálódtak, és minél jobban fontam és bontottam azokat annál szorosabb lett a csomó, melyet megfejtenem kellett volna. Mély sajnálatom kifejezése mellett búcsúztam el Tarlton gróftól, — hogy visszatérjek Londonba, mert mindjobban kezdettem belátni, hogy Stewart nem kerüli el szomorú sorsát, mere a fennforgó körülmények között a reá nehezedő bizonyítékok

terhe alól nem kerülheti ki súlyos büntetését.

Távozásom előtt i*méb betértem ama fogadóba, hol a rendőrfelügyelővel megebédeltem, és asztalhoz ülve ebédet rendeltem.

A fogadó szobájában még egy asztal volt elfoglalva. Több helybeli lakó sörözött ott, élénk beszélgetés közben. Észrevettem, hogy a tarltoni esetről beszeltek és figyeltem.

— Az napon este, szólt az egyik, lefekvés előtt kertemben sétálgattam, — és egyszerre a kasté’y irányában vakító fényt pillantottam meg. A fény alig tartott egy másodperczig és úgy tűnt nekem, mintha fölülről lefelé röpült volna. Csak másnap tudtam meg, hogy miféle fény volt az tulajdonképen.

— Különös, hogy ugyanazon éjjel én is láttam a sötét, de tiszta égbolton egy fényes sávot, — szólt a másik meglehet, hogy ugyanazt, mit ön látott, — de az semmi esetre sem lehetett a revorver tüze, — mert én távol lakom a kastélytól és a park sürü lombjain körösztül még a legközelebbi szomswdságban sem lehetett volna meglátni azt . . •

xLí szavakra felkeltem ülőhelyemről és oda mentem a társasághoz. Bemutatván magamat megkértem az illetőket, — hogy az ügy érdekében jöjjenek velem a rendőrfelügyelőhöz. Utt jegyzőkönyvbe vétettem e két ember nyilatkozatát, — mit ők esküvel is megerősíteni hajlandók. Azután odasiettem Tarlton grófhoz, — ki igen meg volt lepetve váratlan visz- szetérésem felett. A gróffal azonnal a kertbe mentem és hozzáfogtam a kert ama részének tüzetes átkutatásához, — ahol a szerencsétlenség történt. Igen, igen, szerencsétlenség, — és nem gyilkosság, — eziránt már teljesen tisztában voltam magammal.

Két órai fáradtságos kutatás után meggyőződtem arról, hogy helyesen következtettem. A kis márványszobor közelében egy sürü orgonabokor állott. Széthajtottam a gyenge ágakat és odahívtam Tarlton grófot.

— „Látja gróf ur azt az ökölnagy- ságu mélyedést a bokorban ?• szélek örömtől reszkető hangon.

A gróf kérdőleg tekintett reám.

— »Nos és mit bizonyít avval?*

— „Bizonyítom*, — szólék felemelt hangon, »hogy Stevart ártatlan I*

A nemes gróf kétkedve és aggódva tekintett arezomba, úgy tűnt nekem, mintha uzt akarta volna mondani, hogy ez a szegény ember megbolondult ezen eset kutatása alatt.

Nem engedtem neki sok időt a gondolkozásra, hanem elhivattam a rendőr- felügyelőt és több tanút.

A kertésszel tövig leuyesetiem az or- gon&bokrot és egy kis kapával a legnagyobb elő vigyázattal tágítottam,*— tágítottam a felfedezett mélyedést. Félmé- ternyi mélységben egy fekete érdes kővet találtam. Óvatosan kivettem azt helyéből, — és felmutattam alsó részét.

A körülállók ajkairól a csodálkozás és meglepetés hauja hallatszott. A kő alsó része véres volt!

Minden szem felém volt irányítva, és néma csendben lesték nyilatkozatomat.

»Uraim, szólék örömittasan, önök szemtanúi voltak annak, ami itt történt, — ez a kő ölte meg Hendrik kapitányt, — igen nem más, mint ez a meteor.**

Tarlton gróf zokogva borult nyakamba mig a rendörfelügyelő néma kézszoritás- sal gratulált nekem.

A tárgyalásnál természetesen én is jelen voltam. A szakértők egyhangúlag megerősítették, hogy a talált kő tényleg meteor volt. Azok, kik ama éjjelen a kastélytól távolesö részen fényt láttak, — és ilyenek jelentkeztek még számosán, — esküvel megerősítették vallomásukat. A kövön talált vérnyomok fényesen bizonyították következtetésemnek helyességet, és az esküdtszék, — e meggyőző bizouyitókok mérlegelése után felmentette a vádlottat.

Hogy Ellen gróf kisasszonyt unoka- öcscse nemsokára oltárhoz vezette az természetes.