Veszprémi Független Hirlap, 1893 (12. évfolyam, 1-54. szám)

1893-03-11 / 10. szám

Megjelen minden szombaton. — A lap ára: egész évre 6 frt; negyedévre I frt 50 kr; egyes szám ára 15 kr. Hirdetések petitsora 6 kr.; nyilt-tér. petit-tere .20 kr.; 30 kr. kincstári illeték. — A hírlap irodája: Petéfl-intézet Veszprém, Szabadi-utcza.

400 faczér forint kerestetik!

Veszprém, m&rcz. 11.

Pár hét előtt, mikor egy polgári értekezlet, azt határozta, hogy az eddig 200—200 írttal dijjazott, első és második városi tanácsosi állások fizetését egyenkint 400 írtra emelje fel a város úgy, hogy az eddigi budget ne terheltessék, hanem az adóügyi tanácsos évi 1200 írtjából 200 írt s a íogyasztási adó-könyvelő 1000 forintjából szintén 200 írt vonassék le e czélra: már akkor kifejeztük abbeli nézetünket, hogy az nem helyes spekuláczió s egyáltalán nem illő egy város méltóságához.

Amaz értekezleti határozat még nem került hivatalos tárgyalás alá s igy még kiállja a kritikát. Ellenőrző faktorai vagyunk városi közéletünknek. Hát nem is késünk véle.

Kijelentjük, hogy midőn egyrészt arról van szó országszerte, de városunkban is, hogy a hivatalnokok fizetéseit okvetlen emelni kell — akkor nagyon furcsa íélszegség az, hogy két hivatalnoknak felemeljük -úgy a fizetését, hogy azt másik két hivatalnoknak a fizetéséből vonjuk le.

Ha elismerjük, hogy ez a két hivatalnok megérdemli a fizetésfelemelést úgy, hogy az másik két kollegájuk révén jusson ki: akkor azt, kell feltételezni, hogy i megrövidítendő hivatalnokok kevesebb érdemeket szereztek az eddigi fizetésre.

De épen ellenkezőleg áll a dolog.

Úgy az értekezlet, mint az egész polgárság beismeri azt, hogy ez az adókezelő-osztály a legdolgosabb hivatal a városi adminisztrátióban s amellett az egyedüli, mely hasznot, évi 10.000 frt jövedelmet hoz a városnak — amely jövedelemre pláne a város létérdekét, a kiépülendő vasút áldozatösszegét akarja bazierozni a város.

Hátha igy áll a dolog, akkor van-e csak egy csepp rátió is abban, hogy ez egyetlen jövedelem-produkáló hivatalnokok fizetéséből, lesir- jon a város 200—200 irtot ? Bizony nincs abban egy csepp se.

Belátja ezt ama deputátió is, mely az alkut létrehozni megkisérlé; bárha a dolog lényegével nem is azonosította saját álláspontját. Egyszerűen megfelelt az értekezlet kiküldetésének ; annak bizalmi végrehajtó közege volt.

De belátja e dolog eminens ildomtalan voltát maga a polgárság is s bizony a városi képviselet is ez érdemben fog határozni.

Nos ennek előrelátásában a ta- ' nács más módot keres e 400 frtnyi többlet előteremtésére s még esetlenebb dologra készül, mint az előbbi spekulátió volt. Eszükbe jut, hogy az italadó- s helypénzkezelő hivatalnál éppen van egy 400 írttal dijjazott állás, amit (miután a kezelő személyzethez tartozik) könnyű szerrel beszüntethet: hát el kell csapni azt a hivatalnokot, punktum.

Ez a hivatal pedig a legszükségesebb. Az egyedüli ellenőr a he 1 y p é n z s z e d é s n é 1. No már aki azt be nem látja, hogy épen az ilyen apró tételek be- hajtásánák ellenőrzésére, mennyire szükséges egy állandó controllor, akkor, mikor rosszfizetésü szegény emberek kezelik ezt a helypénzt: aki ezt be nem látja, az olyan szere- csen, akit hiába szappanozunk.

Ám azt mondja a tanács, hogy az adóügyi tanácsos maga is -elvégezheti ezt a control lort is. Megható bizalom. Egy felől uj terhet rakjunk rá, másfelől sirjunk le neki 200 forintot.

A helyett, hogy megjavittatnék az ellenőr fizetése, hogy terhes szolgálatát annál hatékonyabban tölthetné be, hát a helyett egyszerűen beszüntetik az ellenőrzést, elcsapják a külön controllort

Úgy lehet, nem tetszik tán a tanácsnak ez ember egyénisége, ki morózus, csiszolatlan öreg spéczi, de hát glacé-keztyüs, gummibotvé- ges gigerlikeb nem kapni ám hely- pénz-controllornak. Megfelel az az ember jól a hivatalának, ha kikopott is már a kurizálásból. Oda épen olyan hang kell, amilyen az övé.

Mindebből csak az a concluzum, hogy hübelé ne csináljunk felemás dolgokat, a városi érdekek s a tisztesség rovására.

Ha fel kell emelni 1—2 tanácsos vagy tisztviselő fizetését pár száz forinttal; tessék tágítani a budge- ten. Egy város, mely 80 ezer írttal adminisztrálja magát évenkint, pár száz frtnyi többlettől még nem mond csődöt, kivált ha hivatalnokainak adja.

Az még árnyéka sem, holmi 383 ezer frtos vasúti veszett tőkének.

Hnllám József emléke.

Korán sirbaszállt, feledhetlen zseniális íőmunkatársunk sírhelyét díszes emlékkel kívánja diszitni a magyar ifjú írói generátió, melynek Hullám kimagasló, közbeesőit tagja volt

Jeleztük, hogy Budapesten Gárdonyi, Szereday Leo s többen ind»- : tanak ez ügyben mozgalmat; a győri, pápai hírlapok, a szombathelyi és fejérvári kollegák felolvasó estélyeket rendeznek az emlék javára s czikkeinben felhívják hírlapunkat, melynek az elhunyt iró legtöbb munkásságát szentelte, hogy a gyűjtést e czélra nyissa meg és állandósítsa.

Szivünk igaz kegyeletével állunk e lelki tartozás lerovásához. Hullám ifjan hajt meg, de pihenéstelen munkássággal annyit dolgozott az irodalom s a közügyek szolgálatában — mint kevés öreg publicista. Az ó sorsa is az önzésteleu jó emberek sorsa lett Az életben nem méltányolták ; csak halála döbbenté meg azokat, kik e genie hiányát aztán észrevették.

Hát di.szesit.se porló bajt&rsunk nyughelyét márvány-emlék. Megérdemli, hogy a kegyelet örök emlékezetbe fogadja- nevét

Részt veszünk s rendezni fognnk az emlék czéljára egyes estélyeket, mikre fővárosi barátaink már megígérték közreműködésüket. Egyúttal megnyitjuk a Hullám-emlékre a gyűjtést, hírlapunk irodája részéről, egy darab cs. és kir. aranynyal,

Az e czélra irodánkhoz befolyó összegeket hétról-hétre nyugtatni s takarékpénztárilag kezeltetni fogjak.

Felhivjuk a jó polgárokat, kiknek Hullám ragyogó tolla annyi derült perczet szerzett, kövessenek im minket a kegyelet utján!

A malomipar.

Örömmel közöljük a mindinkább pangásnak — sőt pusztulásnak indúló vidéki malomipar fellendítésére irányuló alábbi csikket, melyei vidékünk s illetőleg a Dunántúl egyik legkiválóbb, szakembere ir( oly czélból, hogy egyrészt e bajokra felhívja a kormány figyelmét, másrészt ezáltal megadja az impulzust arra, hogy a vidéki kismalomiparosok kongressusa minél élőbb létrejöjjön.

Az egyesek panasza mindig meddő. Kívánjuk, hogy a kongressus segítsen e pusztuló ipar ügyén.

Pozsgay urnák, egyidejűleg a „Budapesti Hírlap."-ban is közlőtt, nagy- érdekű csikké ez:

(Levél a szerkesztőhöz.)

Veszprém, márcz. 4.

Hazai gőzmalomiparunk fennálhatísának ürügye alatt a kismalomipart tönkre tevő kedvezményeket viv ki magának. így aknázza

ki a romániai búza őrlésre szőlő vámmen- tességi kedvezményt is, melyet a malomipar érdekében Magyarország miniszterelnöke óly hathatósan védelmez, hogy azt még áldozatok árán is fentartáni kívánja.

Azt hiszem, a liberális miniszterelnök inneni fog neheztelni, hogy egyszerit falusi molnár létemre, saját statisztikai adataim szerint (mert a hivatalos adatok nem állanak rendelkezésemre) óhajtón; meggyőzni, hogy az ő annyira pártfogolt nagymalomi párán kivól ván az országban (legalább most még van í) kisínalomipar is, mely épp oly számottevő tényező, mert vagyoni tőkéje, állami kötelezettsége, nemcsak hogy a jogos egyenlőséget megkívánja, hanem azonfelül , létérdekében, a nagy malomipárral szemben kivételes, ke dvézményt joggal követelhet.

Számításom szerint ötven olyan nagy ma- i lomiparvállalat van az országban, mely saját számlájára őrlet. Ebből tizenegy van Budapesten mintegy tizennégy millió forint tőkével s ezek átlagos számításai szerint hat-hét millió métermázsa búzát őrletnek évenkint.

A vidéki nagy malomiparváHaiatok körülbelül ugyanannyi tőkebefektetéssel hasonló mennyiségű őrlést végeznek, tehát ez az ötven nagy malomiparváilalat képes Magyar- ország búzatermésének egyharmadát megőrletni. Ezek a 13 millió mm. liszt- és korpa- nemttek kivitelénél vasúti díjkedvezményben részesülnek, a mi logos és méltányos. Adóztatás, czimén — mint bármely. nyilvános számadásra kötelezett vállalat.— a tiszta jövöde- lem 10 százaléksát fizetik; itt számítási álapui vészem a fő- és székváros 9 gőzmalmának 1891. évi nyereségszámléját, a szegedi és temesvári egyesített malmokkal, melyek szintén a budapestiekhez tartoznak. E hzerint mutatkozik 1,843.588 frt 7 kr. tiszta jövő- delem s ennek 10 százalékos adója 184.358 frt 80 krt tenne ki; azt hiszem, inkább sokat mondok, mint keveset, ha az ország összes nagy malomiparának évi tiszta .jövedelmét 5 millió forintra teszem, mely utón 600.000 fit jövődelmi adót fizetnek.

A nagymalomipar vállalatokon kívül van az ország területén 20,000, kisebb-nagyobb számot tevő, vizerőre épített mő- és sima őrlőmalom. Ezek nem saját kereskedési számlájukra dolgoznak, hanem két tizedrésze a nagy malomiparral versenyezni kénytelen s a, vidéki lisztkereskedőknek őrlet, nyolcztized- része pedig közvetlen a fogyasztó közönség lisziazükséglétét szolgáltatja. E malmok értéke minimális számítás szerint — átlag 3000 forintjával — 60,000.000 frt, őrletési képességük 60,000.000 métermázsa egy évben. Állami adójuk 30 frtjával — 600,000 írt, xsaláöbeli létszámuk 100,000 főre tehető. És e tekintélyes számú honpolgárok érdekében ez ideig semminemű állami kedvezmény nem történt.

Ezt a számottevő értéktőke-, évi prodnk- cióképesség- és adóalap-kimutatást azért ajánlom a miniszterelnök ur figyelmébe, hogy igazoljam a kis malomipar tekintetbe vételének jogosságát a nagy malomiparral szemben, melyet még áldozatok árán is fenn kíván tartani és hogy föltehessem azt a kérdést, vájjon mi üdvössebb az államra, az-e, ha 60 nagy iparvállalat évi 500,000 frt adót fizet, vagy ha 20,000 mesterember 600,000 frtot.

A romániai búza káros hatását a miniszter ur is beismeri, a mennyiben áldozatként juttatja vissza az őrlésre behozott bnza után járó vámilletéket a nagy malomipar létérdekének támogatására. Ez a vámkedvezmény a .Köztelek* czimü szaklap szerint 1891. évben 592,000 mm.-ra, ezt 1 frt 60 Injával (aranyban) számítva egy millió forintra rag. E számadatok szerint tehát az állam 4891. évben a nagy malomiparnak elengedett egy millió forintot, holott ugyanabban az évben az összes nagymalomipartól csak fél millió forint adót kapott '1892. évbén 1.100,000 métermázsa romá* nini búza volt a behozatal, mely után 1.870,000 frt vámilleték engedtetett el kedvezményül a nagymalomiparnak, holott ebben az évben sem fizetett az összes nagy- malomipar fél millió forintnál több adót az államnak.

Ezekből világosan kitűnik, hogy a kivitelre dolgozó nagy malmok, csupa liberáli- í fásból, háromszor , annyit kapnak a vámon mint a mennyit fizetnek a réven.

E nyilvánvaló kedvezmény jogosít föl arra a kérdésre, hogy mit szólna a miniszterelnök ur, ba 20,000 kismalomiparos, fenyegetett létérdekének, szempontjából, há- rwú'zor annyit kérne vissza 100,000 tagból álló családja részére, mint a mennyi évi adót fizet!

Ily ellentétes állapotot csak a magyar- országi molnárok voltak képesek ez ideig hallgatagon tűrni, bár a vámkedvezmény kivételes behozatala éta, a pusztulás lejtőjén rohamos gyorsasággal közelednek a végképpen való tönkremenéshez. És ez természetes következménye a nagymalomipar által élvezett kedvezménynek, melylyel szemben, hogyan is bírhatnék ki a versenyt. Hisz e vámkedvezmény folytán a nagymalomipar legalább 60, .krral olcsóbb búzát őrlet, mint a kismalotnipar. Erre példaképpen kimatatom a mai buza-árfolyamot. 100 kiló tisza-vidéki búza 8 frt., fejérmegyei 7 frt 70 kr., romániai 6 frt 20 kr., összesen 21 frt 90 kr., melyből levonva az 1 frt 70 krnyi vámkedvezményt, a 800 kiló búza ára 20 fit 20 kr., vagyis ICO kiló 6 fit 73*/,» kr., holott a közép minőségű bűz» ára is ma 7 frt 40 kr.

Ily állapotot hallgatagon eltűrni, fölér az öngyilkossággal. Mert ezzel a kedvezménynyel adatott meg a nagymalomiparnak, hogy a börze-biróság oltalma alatt, minden felelőség terhe nélkül, potom áron, az ország minden részében elárusítja silány romániai búzából kipréselt keserű minőségű kenyér-lisztjeit a kis malomiparnak elnyomására, mert ez, a hazai jó minőségű búzának drágább ára miatt, nem birja a versenyt folytatni; pádig a kis mü- malom-ipar 100 kiló búzát mindenkor képes oly olcsó rezsi mellett, esetleg még 10 krral olcsóbban 1 is, előállítani, mint a nagymalmok.

Ezzel a saját tapasztalásomból merített megokolással elég világosan kimutatom, hogy ' a vámkedvezmény még a nagy malomipar létérdekében sem tartható fenn a jelenlegi állapotban, mert annak erőszakos fentartása a kis mümalom-iparnak szándékos elnyomása, a mi ellen küzdeni minden molnárnak kötelessége.

A magyar nagymalomipar fennállása eléggé' biztosítva van azzal az óriási tőkével, melylyel rendelkezik, mert kellő óvatossággal még szűk termésű érben is kellő haszonra dolgozhatnának vámkedvezmény nélkül is.. Az én egyszerű eszemmel bírálva helyzetüket, a létérdekük hangzatos czime alatt kicsikart vámkedvezmény valóságos kétélű kard az ö kezükben, melylyel nem oda rágnak, a hova néznek, mert a vámmentes romániai búza hozta őket összeköttetésbe az aldonai gabonakereskedő világgal, hol szükségleteiket tetszés szerinti mennyiségben inkognité bármikor. fedezik. Ez tette őket elkapatott börze-játékosokká, hol a búzaárakat tetszésük szerint emelik vagy nyomják.

A vámmentességi kedvezményt a nagymalmok ama czim alatt eszközölték ki, hogy ők, világhírű fejlettségűknél fogva, képesek I külföldi búzát is itthon folörletni s mint lisztárut külföldre exportálni. Ha csakugyan igy használnák föl a kedvezményt, senki sem szólna ellene; de nem igy tesznek, hanem a romániai búzát kétharmad rész magyar búzával összekeverve őrletik azért, hogy a hazai nyersterményt a külföldi hozzákeverésével tetemesen olcsébbithassák, s az ily számítás szerint olcsébbitott nyerstermékből őrletett fehér lisztet exportálhassák.

Ha most számításba vesszük, hogy a romániai bnza, silány minőségénél fogva nem tartalmaz 3Ő százalék fehér lisztnemet, mig ellenben a 78 kilés magyar búza legkevesebb 60 százalék fehér lisztet tartalmaz ; ebből az arányból elég világosan kitűnik, hogy a nagymalmok. romániai bnza czimen magyar buzábéf őrlőit lisztet exportálnak és az: importált romániai búza sötét lisztuemeit a hazai termés rovására és a kismalomipar elnyomására, az 5 igen szép hasznukkal itthon adják el. Ez pedig visszaélés és igazán nem méltó az állam támogatására I az a kismalomipar som szolgált rá, hogy az állam szántszándékkal tönkretegye.

A miniszterelnök ur figyelmét óhajtottam fölhívni az itt elmondottakra s ha jogos érdekeink védelmében tett jelen felszólalásom méltányos fogadásra talál, akkor elhiszem, hogy nem csupán üres frázis az a sokat hangoztatott liberálizmus.

Pozsgay Miklós,

molnár.

A diphteria gyógyítása

Kneipp szerint.

(A „Veszprémi FQgg. Hírlap“ ered. közleménye.)

Most, midiin a diphteria áldozatait sorra szedi a előtte az orvosi tudomány a legtöbb esetben meghátrálni kénytelen, úgy gondolom nem leend haszon nélküli, hogy ha a közönség, különösen pedig azok, kik a Kneipp-féle gyógymód kővetői, az ily eseteknél alkalmazandó eljárásról tudomást szereznek. A módszer, mint látni fogjuk egyszerű, és eredménye kétségtelen, természetesen ha szorosan az utasitás szerint járunk el, mert ezen gyógymódnak is, mint egyebeknek, meg vannak a maga szabályai, miket szem elől téveszteni nem szabad. Az elhamarkodottság és meggondolatlanság csak itt is, mint más dologban, rosszat vonhat maga után. — De lássak magának Kneippnek előadását, mit a Kneipp-egylet hivatalos lapjából irtunk le:

Gyors időváltozás alkalmával, különösen tavaszszal és őszszel, a gyn- ladások hasonlithatlannl hevesebbek, mint tartós, egyenletes temperatura mellett. A betegségek közül, melyek gynladás következtében támadnak, a legveszélyesebbek egyike a diphteria, s minthogy most épen ily időszak felé közeledünk, elő akarom adni azon szabályokat, miket ezen

f

e>

MAGYAR VERBUNKOS A DÉLI CSENDES TENGER SZIGETEIN.

Irta: Kecskemétby Albert.

(Alábbi érdekei czikket hírlapunk főizerkeiz- tője Kompolthy Tivadar urnák egy, Ausztráliában megte epedett egykori tengerésztársa Kees. keméihy Albert irta. Az érdekei levél 1893. január 6-án kelt Brocken Hill-ben (Viktoria- állam, New-South-Walles. Austrália.) b 55 napi nt után érkezett czimbez. A szerk.)

(Folytatás.)

Azon éjen a Burnett torkolatnál maradtunk horgonyon, s másnap napfelköl- tével vitorláink szélnek feezitve csakhamar a Coral tenger vészes, zátonyos labirynt- jában voltunk.

Tíz nap múlva ,ködzátony*-nak látszó kékes foltokat pillantottunk meg a láthatáron, melyek a

Salamon-sziget-csoport egyikének San Christoval hegyfoknak bizonyultak.

Mihelyt utasaink értesültek, hogy föld közelében vagyunk, előbqjtak a fedélzet áléi, s az árboczokra tódultak. Evek múltával látják szülőföldjük hegy csúcsait; komolyan, szóltanul, hosszasan szemlélik a sziget gyorsan növekedő kék tömegét, de ha szivük gyorsabban ver, jelét annak nem adják. Sem öröm kiáltás, sem ka- czaj nem jön ajkaikra. Mi az oka ez egykedvűségnek ? Talán hazájuk megpillantásával reájuk derill a gondolat, hogy a müveit világot odahagyva, az előbbeni vad, kezdetleges élet küszöbén állanak ismét, hogy egy atyai kormány pártfogása alól szigeteik törzefőnökei féktelen zsarnoksága alá fognak visszatérni pár nad múlva; az ültetvények nyugalmas, hékéB életéből, Boha végét nem érő irtó hadjáratokra, a .fehér ember* országából, hol munka és szorgalom védelmet s elismerést nyer, vissza a .fekete ember*-ebe hol eyő és vérszonri képezi a jogot. Amint közelebb erűnk S.-Christo v a! hoz, e a sziget egyes ríezei kivehetőbbé lettek, utasaink több érdekeltséget kezdtek mutatni, de haza érkezésük fölötti lelkesüitsé- gűk csak annyiban nyilvánult, hogy csoportokba gyülekezve egyes kiválóbb pontokra vonták egymás figyelmét, mig érthetetlen, gyorsan hadart, hangsulylyal nem biró nyelvünkön hosszasan beszélgettek.

A ,Helenen* megtettük az ekkoráig elmula8ztottt intézkedéseket a hajó rendbehozatalára .szigeti szolgálat“ czéljából, csoloakainkat kéz ügyébe helyeztük, két tükörfényes sárgaréz ágyucskánkat felhoztuk a kabinból, s a kormánykerék közelében helyeztük el. Kicsinységüknél fogva csak díszítményül szolgálhatnának a világ pgyébb részeiben, de itt a nyilak, hajitő lándzsák és meztelen vadak országában a csendes tenger szigetei között ép oly nagy tekintélyben állanak, mint a hírnevéé .Woolwich testvérek* Európában. Revolvereinket, karabinjainkat megvizsgáltuk, s egy csomó uj cutlaset élesre köszörültünk. A kapitány kiosztotta fegyvereinket a töltvényeinket, — intvén, hogy ne bolondozzunk velük — kijelölte mindegyikünk helyét és teendőjét megtámadás esetére, s folytonos vigyázatra emlékeztetett bennünket .éjjel vagy nappal, ébren vagy alva,* s midőn a fekete gömböt a .fekete madár vadász* ismertető jelét felvontuk a nagy árbooz begyére, készen voltunk a .szigeti szolgálat* minden eshetőségére.

E készülődések alatt hajónk lassú széllel haladt be a Cape Surville, Santa Anna és Santa Catalina közötti Bzorosba.

E föld darabok bujazöld ligetei, melyek majdnem közvetlenül a tenger szélével kezdődnek, kellemes nyughelyül Bzolgálnak a szemnek, de a kókusr, banána és mangrove ligetek gyanúsan eflrü és behatolhatatlanoknak látszottak, e a gondolat hogy mily ellenség leekelődhetik a sűrű lombok mögött, első pillanatra el vette kedvemet a további kutatástól, ba éppen lehető lett ie volna. Majd elhaladtunk Point Fanaiita előtt, e a következő reggel Cape « Ki beck átellenébeo- ■ talált

bennünket, egybe fordított vitorla rudakkal ringatózva a hullámokon. Négy kanaka volt névsorunkon kiknek rendeltetési helye a Fanárita pont mögötti csekély öböl végében, egy kókusz dió liget által jelzett Kahua nevű bennszülött telep volt; de egyik sem ismerte föl e helyben elöb- beni lakhelyét, s ismételték tört angol nyelven, hogy nem szülőföldjük .több, messzebb* volt; igy hát vitorláinkat ismét szélnek feszítettük, s lassan hajtódtunk el a part mentén mígnem Wainoni öböl átelienében a négy között legértel- mesebbnek látszó kanaka kijelentette, hogy ez az .illetőségi és lakhelyük, mig a másik három láthatólag kétségben volt, de mindamellett előkészületet tett a kiszállásra, 8 csakhamar .levetkőzvén az ő embert* njdon hófehér vászon nadrágban, vörös- sárga-kék csikós ingben, vörös szallegu szalma kalappal, sárga réz veretes derék szíjba dugott késekkel, rikító színes selyem- kendőkkel nyakukon jelentek meg a fö- délzeten, fontosságuk érzetének minden jelével arozukon ültek ládáikra, egykedvűen várni kiszállásuk perezét, mely csakhamar elérkezett midőn két czethslász- bárkánkat vizbe eresztettük. Az egyik csolnakba négy matróz és két kanaka, ládáikkal, és egy hadnagy szállott, mig nem csekély örömömre, én lettem a kormányzással. meghízva. A másik bárka személyzetét szintén négy matróz, két kiszálló kanaka és egy kormányos képezte, s az .ügynök* helye minden ily alkalommal e csolnakban volt. E két bárka mindegyikének, saját, külön rendeltetése volt. Az én csolnakom njonczozáa és utasaink partra tevésére szolgált, mig a másiknak feladata volt fedezetünkül szolgálni. Ez utóbbiban minden, a hajó személyzetéhez tartozó egyén 15 töltvéuynyel ellátott Winchester puskával és cutlással volt felszerelve, mig kiknek • bennszülöttekkel közvetlen érintkezésbe:, kellett jönnünk a .verbuváló bárkában“, revolver ée cutlással voltunk fegyverkezve. Az arra vonatkozó rendeletek szerint, mig a csolnakok qjonczozással fannak elfoglalva, a hajónak negi. szabad több mint 3 tengeri mértföldre lennie a partról, sem több mint 6 mértföldre a osolnakoktól.

Minél közelebb jöttünk a parthoz, ka- nakáink annál inkább kezdtek kételkedni a hely azonosságában. Nyugtalanul te- j kintgettek föl s alá a part mentén ■ ismételt- kérdéseinkre - töredezett angol nyelven feleltek: ,Mi nem ismerjük e helyet, mi inkább a caoihakban maradunk.* A fedező bárka közelünkben volt s az ügynök kijelentette a hadnagynak — ki nolens-volens partra pakolta volna a szerencsétlen kanakákat — hogy ő nem engedi egyébütt, mint szülőföldjükön kiszállási, legyen az bárhol is, a daczára az ekként kilátóéba helyezett hosszadalmas és fáradságteljes kutatásnak e ide- oda evezésnek, mi már megadtuk magunkat e gondolatnak, midőn egészen váratlanul meg lett a kérdés oldva. Gyorsan eveztünk egy sima homokos mangrure és pálmával szegélyzett keskeny öböl felé, honnét az erdő áthathattón sötét tömegben terült el jobbra és balra s egy közeli lejtős halomeoron át föl a sziget benaeje felé, mikor az erdő szélén mindkét irányból fekete alakok kezdtek elő tünedezni, melyek gyorsan fntottak az öböl mélyét képező homokos tér felé, hová bárkáink irányultak, és mikor száz evezöcsapáe- nyira voltunk a parttól, kanakáink rokonokat s ismerősöket pillantottak meg a bennszülöttek gyorsan növekedő tömegében. Később kiderül*, bogy a partot azért nem bírták felismerni, mert mind a négyen a sziget bensejében lakván, nem igen volt alkalmuk a sziget külalakjával a tengerről tekintve, megismerkedni.

Az én csolnakom pár perez múlva a fehér homokban talált kényelmes helyet, mig á másik csekély távolban maradt a parttól* nyugodtan, mintha horgonyt vetett volna, az angolok puskáikkal kezükben, vigyázva a pillanatonként növekedő tömeget a parton, mely csakhamar el lett lepve édeni parádéban büszkélkedő fekete, szög-sárga és sötét-pej szinü férfiak, nők és gyermekekkel. A férfiak, majdnem kivétel nélkül nyálakkal és az elmaradhatlan, ezigony-szerü dobó-lándzsával voltak ellátva, de ellenséges szán- I dákot nem mutattak. Különös megnyugtatásunkra szolgált azonban, hogy a nők ée gyermekek vplük maradtak, mely körülményt békés szándokuk kétségtelen jeléül magyaráztunk s mikor utasaink előttünk érthetetlen néhány szavára vagy tiz benszülött a közelükben ácsorgó nők és gyermekeknek adta fegyveréit s a vizbe ugrott, hogy ntasaink ládáit a partra vigyék, mi nyugodtan segítettük őket, majd kieveztünk a fedező bárkához, átvettük a másik két kanakát és ládáikat s szárazra tettük. Engem meglepett, bogy a férfiak majdnem semmi vagy igen csekély örömet mutattak földiáik hazaérkezése alkalmával. Sem kézszoritással, sem ölelő karokkal nem fogadták őket, hanem annál nagyobb sietségben voltak a ládákat ledobni a homokba a vissza futni a osol- nakhoz, hogy tőlünk dohányt és gyufákat bunyoráljanak, az alsóbb népfajoknál a fehérekkel érintkezés közben szokásos dévajkodás közben. Engem igen élénken emlékeztettek az alföldi falurégeken az utast fogadé czigány-seregre.

Mig, — mint mondám — a férfiak csak nagyon keveset törődnek földieikkel, a nők be nem bírtak telni örömük végét nem érő nyilvánítással. Ha valaha — mint remélem — én meglátom az én szülőföldemet, 8 oly szívélyes fogadtatásban részesülök női ismerőseim részéről mint ezek . részesültek az övéiktől, kárpótolva nem: bövem megjutalmazva érzem magamat a távoliét keservei, szenvedései és fájdalmaiért. Ezek itt valóságos verekedést kezdettek egymással a hazaérkezők ölelgetése és caókolgatásért, s a mint e^yik vagy másik mind két kaiját valamelyiknek a nyaka köré kulcsolhatta, rúgott, harapott és elköltött ha a többi, részt követelve a boldogságból, megakarta fosztani szerelme tárgyától. Csak egy öreg, fehér hajú amazon ült egymagában némi távolban a homokon, ősz fejét tenyerébe .hajtva. Mikor néha, föltekintett, láttam hogy, könny, futott le ráuezos arczán. Sokáig senki se látszott vele törődni; de I mihelyt a négy visszatért kanakák legtiatalabbja megpillantotta, kitépte magát az ölelő karok közül, hozzá futott, mellé térdelt, ölelte, csókolta, simogatta, airt, kaczagott, dalolt és jajgatott, látszólag elfeledve mindent, az egyetlen, végtelenül édes tudaton kívül, hogy évek múltával ismét aDyja keblén nyugszik. Én sokáig szemléltem e kettőt ott, hol oly mindent feledő boldogságban ültek egy árbocz- magai pálma tövénél, mig nem tekintetem önkéntelenül is más felé vándorolt, gondolataimat követve, el, az Oczeáu végtelen távolába. Szerencsémre rövid időn más teendőm akadt. A hadnagy, rendeleté szerint, ujonezozást akart megkísérteni, s e őzéiből leteritettünk a földre egy pok- róczot, * „szemkápráztató* kirakatot rögtönöztünk az e czélra magunkkal hozott színes calicób, szekerezék, kések, derék- ezijjak, fapipák, dohány, tükrök, bádog és cserép fazekak és egyébb ritkaságokból. Nem ie sok fáradságunkba került a vadak kíváncsiságát s kapieieágát fel éleszteni, s ez utón őket a hozzánk becsapásra serkenteni. E végből egy termeteB bennszülöttnek, ki a hazatért kanakák állítása szerint, a sziget királya volt, egy baltát, pipát, dohányt és egy sárga réz veretes matróz kést ajándékoztunk .melyben néki kedve telt“, hogy ne ellenezze alattvalói eltávozását; mert itt, mint akár Európa katonai államaiban, a .monarchia érdekei ellen* ran a fegyver, (vagy ez esetben lándzsa) fogható személyek kivándorlása. Ez a potentát is váltig tiltakozott ily kihágás ellen, de egy tuczat pakli gyufa részünkre' dönté el e nemzetközi kérdést, a azt hiszem egy üveg rumért maga a király is leköszönt volna trónjáról az én javamra; de meggondolván, hogy ily köpönyeg-fordítás, részemről, ki egy köztársasági egyletének vagyok titkára New- South-Walesben, elvtársaim örök megvetését fogná nevemre hozni, a hasonlóképpen eszemben tartván a királyi fizetés itt nem kis nehézséggel járható behajtását — yarn gyökér, édes krumpli és kókusz dióban — csakhamar kivert m agyamból az .átkos gondolatot* s elhatároztam az angol királynőnek esküdött alattvalói