Veszprémi Független Hirlap, 1893 (12. évfolyam, 1-54. szám)
1893-02-04 / 5. szám
Veszprém, 1893. XXII. évfolyam. 5. szám. Szombat, febr. 4. VESZPRÉMI FÜGGETLEN HÍRLAP Megjelen minden szombaton. — A lap ára: tgész évre 6 frt; negyedévre I frt 50 kr; egyes szám ára 15 kr. Hirdetésük petitsora 6 kr.; nyilt-tér petit-tere 20 kr.; 30 kr. kincstári illeték. — A hírlap irodája: Petífi-intézet Veszprém. Szabadi utcza. Lupus in fabula. Veszprém, febr. 4. Önkéntelen a farkas | a bárány meséje jut az embernek eszébe, ha most megolvassa a budapesti lapokat-, különösen a kormány által „átalányozottak“-at s azokat, kik olcsó népszerüséghajhászat lép- csején minél .nagyobb előfizető publikumra akarnak felvergödni. Ezek a máskor oly óvatos, jámbor, se hús se hal-forma újságok, most egymást Hezitálják- tirl abban, hogy ékes khórusban rárohannak a katholikus klérusra, nemcsak, hanem ránk, az ország intelligens vidéki katholiktisságára is, amiért nem merünk megijjedni a bigottéria vádjától s ki merjük nyilt-an mondani a kormánynak, hogy nekünk a kötelező polgári házasság, semmiféle alakban, kiadásban és kosztümben nem kell; de ha már a kormánynak épen polgári bázasodhatnékja van : alkalmazza azt az ép most ősz szeirt czigányokra. Azoknak nem fog megártani ez a paragrafusokra húzott stemplis szentség. Nekünk azonban hagyjon békét atyai kormányunk. Engedjen benün két dolgozni, munkálni a magunk és családunk kenyerén; hogy rét tentőn felsrófolt adónkat megfizethessük | a kormánynak legyen mi vei fizetnie százezernyi hivatalnokseregét s pórázon járó újságíróit. Nem .panaszoljuk föl az óriási adóterhet se; hiszen Muszkaország még nagyobbat hajt be vérein. Hanem ha már anyagi teherrel megtámadja anyagi exisztentiánkat, kétségessé teszi a megélhetésünket s válság elé viszi a családok jövőjét anyagilag: hagyjon békét legalább lelki életünknek, hagyjon békét meggyőződésünknek, vallási hitünknek, elvünknek. Ahoz nincsen jussa sem- jniféle jsten csodája — kormány- bak. Mert ez Istentől eredett; áltála" oltatott a lelkekbe s a szivek vérébe s ha vakmerő kézzel azt ki akarja onnan tépni a kormány: magára vessen, hahogy a népharag lekorbácsolja őket a nemzeti hatalom piedesztáljáról. ■ Aztán a legnagyszerűbb ebben az alávaló spektákulumban az, hogy ime mikor a kermány a senki és semmi, felekezet által nem kívánt kötelező polgári házasság üszkével fölgyujtja az országot: még neki áll föllebb I rákiált a katholikus papságra s a református, evangélikus zsinatokra, hogy vallási harezot, vallási békétlenséget szítanak. Mint a hegytetőn álló farkas, mikor rámordul a völgyi pataknál lló bárányra, hogy mért zavarja fel neki a vizet | Hiába mondja néki a bárány, hogy hisz nem fölfelé folyik a viz; ellenkezőleg, a farkas zavarja föl neki a lefolyó patakot: az mindegy. A végén mégis a farkasnak lesz igaza, mert ez mindenkép okot keres, hogy beleharaphasson a bárányba. így van a kormány a néppel 1 az egyházzal is. Akaratuk ellenére reformálni, czivilizálni, agyonboldo- gitani akarja őket; pedig jó maga is olyan gyatra czivilizálatlanság- ban és boldogtalanságban sinlódik — hogy irgalom csak nézni is. Valóban érdekes látvány. A kormány mindenáron beakarja hozni a kötelező polgári házasságot; belelovalja az egész pártját, összes fizetett tintás-tollas hadait s mikor megharsan az induló harsonája: hát nem mozdul senki a banda után. A nemzet azt mondja: „Isten hirével! Mi már csak itthon maradunk, mint immár 800 ével* Hát nincs ahhoz jussa a nemzetnek! S ha szent a népakarat: hát bigottak, fanatikusok a nép papjai, püspökei; akik lerántják e könnyelmű kormánypaklikról a leplet s feltárják az abban rejlő veszedelmeket | És mikor az ilyen egveneslelkü főpapok ez által csak nehéz kötelességet — kénytelen-kelletlen — teljesítenek, mert koczkára teszik ezzel a hatalom grátiáját: akkor ők a lázitók, demagógok, amint azt, a vidéken erősen kolportált kormánylapok, sőt nemzeti mezbe öltözött olyan újságok is kürtölik, minő pl. a „Magyar Hírlap“? Már csakugyan furcsa keréken jár ami politikusaink esze — különösen ebben a kérdésben. Úgy vannak vele mint az az ember, aki életében sokat olvasott — de keveset emésztett meg. A mi politikusaink is (vulgo: lupus Colpmannus Tisza) nem vesz magának fáradtságot arra, hogy a liberális nemzetek történelmét tanulmányozzák, kikeresendő belőle azt, hogy pl. az amerikai nagy republikánus Unió azért — és semmi másért — nem hozta be, mással nem is indokolja a kötelező polgári házasságot, mint azzal, hogy ezer mértföldnyi territory-ein, countryain nem volt papsága s igy a családi élet erősségét, kötelékét máskép nem szilárdíthatta meg az Unió, mint ez expediens alkalmazásával : mely azonban ott sem bizonyult egyébnek, mint pl. nálunk a delegationálís intézmény: szükséges rosznak. Nálunk a szükséges rosszakból már kelleténél több van: erre a legfrissebb sütetü keletlen-tésztára nincs szükségünk. Magyarországon semmi; de semmi sem indokolja szükségességét. Nem kivánja sem a nép, sem az egyházak. Nálunk a papság, a káptalanok — hála Isten! — nincsenek még úgy dhcreditálva, mint azt erkölcstelen irodalom és politikai szédelgők Francziaország- ban s egy exaltált fejű államférfi Németországban mesterségesen dis- credit.áltáh. Itt a harmónia, a nép § a papság közt, a tisztelet az egtház ífányábánj a ' benső" vallási" érzület — az egyház áldásai s a hit szentségei iránt, a legkevéshbé sincsenek megingatva s hacsak a kormány nem tesz másként, hosszú időkre, századokra erkölcsös, vallásos is marad a magyar generátió. Mi kissé lelkiismeretesebben tanulmányoztuk a világ történelmét s körültekintőbben vizsgáltuk meg a magyar nemzet u. n. liberális érzületét, melyet a kormány most már aféle torzszülött örökbefogadására is képesnek tart, minő a polgári kötelező házasság. És azt tapasztaltuk, hogy ha egyáltalán valaha törvénybe igtatható lenne is a javaslat: szerencsétlenebb polikikai s egyházjogi constellatiók közt, mint a mostaniak — nem hozhatta azt tapétára szerencsétlenebb kezű kormány, mint a mostani. A felekezeteket félfűlü bolond recdeletekkel sikerült már alaposan egymásra bősziteni: hát most valamit ki kell találni, ami még jobban megrázza az egyház kapuit sarkaikban ! Túlságos nagy a papság hatalma, befolyása, vagyona. Ez az a bizonyos örökös szálka a kormány szemében I ama bizonyos vörös fonál, mely az állam s egyház közti politikai velleitásokat jellegzi. Hanem az bizonyos, hogy erősebb és daliásak b .legények,, mioő. a Tisza-handa,- sem voltak sohse képesek ezt az erődöt megingatni. Vagyonát elkobozni nem lehet: meg kell nyirbálni jogait, befolyását a népre s az állami életre. Ez a mi szerencsétlen kormányunk egyetlen nyílt tendentiája. Ám ha ilyen megtépáztatását, kizsebel tetését, le vetkőztetését lemondó türelemmel venné is az egyház: mi, a nép, az olyan vadházasságforma álliberalismust, melynek semmi egyéb czélja nincs, mint a házasságot szent- séges jellegétől megfosztani s egyúttal az egyház jogköréből kivonni: barátai sohse leszünk s ha kell, az ecclesia militans fegyverével verjük vissza ránkeröszakoltatását. Biz Isten, gonosz játék ez a kormánytól, a nemzet türelmével. A nép elszegényedését, melyet elementáris iskolába való nemzet- gazdasági politikánk csak siettet: követte a morális sülyedés, a lelki elárvulás. Hiszen csak nem kell vaknak lenni, hát akkor látni kell — hogy ami még valahogy egyensúlyban tartja ezt a züllö magyar társadalmat — az a morális kapocs az, melyet a házasság szentsége által köt családokkal össze az egyház, 1 mely .csak addig erős és biztos, ' míg s'zentségés' nymbüszát äz állam el nem rabolja s isteni erejét, meg- hagyatik-paragrafusokkal nem akarja helyettesitni. Igazán pompásan kultiválja ez a mostani sikerületlen kormány a nemzet lelki életét, lm már a születésnél is mellőzni kivánja az állam az egyházat. Valami fésületlen egyházpolitikai talentum kisütötte, hogy el kell venni papáktól az anyakönyvvezetést is; rá kell bízni a Körorvosokra. Nagyon sikerült idea. Csáky ur mindjárt meg is emésztette, mint kedvencz eledelét, a paczalt. Csakhogy persze arra nem gondoltak, hogy járvány-, koleravész idején, mikor hetekig se lehet falujában a körorvos, meg mikot majd hadba kell mennie, ki vezesse helyette az anyakönyveket? Ohó, az se baj! Hát persze, hogy a — bába. Az is jobb lesz, mint a pap. Aztán fölösleges lesz az egyház áldása a házasságnál. Mire való ott is a pap ? Á polgármester parolát fog az ifjú párral, beprotokollálja őket; mint az egymáshoz szegődött sujszter-majszterokat, aztán haza- küldi őket — mehetnek a házasságot gyakorolni. Elmehetnek ugyan | templomba is, a pap áldását kérendő. De az nem szükséges és nem muszáj. Csak a városháznál legyen meg a.protokollumban.. Érvényes az akkor, mint a patyolat. , .Legjobb lesz aztán minél előbb az egyházi temetéseket is kaszszálni. Be kell hozni a halottégetést. Minden város, falu építsen egy embersütődét. Mihelyt valaki meghal, nem a paphoz, hanem a városi fu- nerátorhoz (legjobb lesz a bikabiró erre!) kell menni, aki belapátolja a megboldogultat a kemenezébe; a pap csak arra lesz jó, hogy a tüzet fújtassa. így aztán pompás lesz az uj világ. Megszületik a gyerek; fogja az apja hónalj alá, viszi a városházra. Protokolluinba veszik, hogy neve lészen : Pityi Palkó ; vallása : f e 1 e- kezet nélküli. Mire felnő a gyerek, nem kell ám a templomba menni sohse. Nem muszáj. Csak a városházra muszáj járni, legalább egyszer negyedéven- kint — az adókönyvvel. Ha itt az idő, hogy megnősüljön : dehogy kell oda pap. A polgármester meghagyatik stylus és paragrafusok csavarodása szerint rövidebben elvégzi azt. Diktum-faktum. Házasodik a lapát — elveszi a piszkaiét. (Juj de jó lesz ! Úgy élnek majd a famíliák, mint az amerikai „free lowers“-ek, a szabad szerelmesek ~. idem: a — házi nyutak.) Aztán ha az ember lekvittelt az élettel — akkor is ötödik kerék és utolsó persona lesz a pap. Kilódit- ják majd az embert minden idegrázó „Circumdederunt“ nélkül, ke- ßfl flj ÍtallIléréSÍ tÖFVénV." délyes meghagyatik rendeletre — “ a ebből a keserves árnyékvilágból. sunknak szárnyvonalat biztosit Ká- dártáig, senki se ámítsa magát, hogy ez csak némi kárpótlást is nyújtana. Ellenkezőleg, ez a város romlását csak siettetné; jövő fejlődhetésének reményét pedig örök időkre megsemmisítené, mert ide ugyan többé semmiféle vasút nem czentralizáltat- hatnék. Mig e főfontosságu kérdés tisztába nem hozatik illetékes köreink által: a dolog egyéb érdeméhez hozzá szólni sem lehet. Vesz'prém, Í893. febr. 5.' Dr. Halasy Vilmos, városi képviselő. Hanem ha aztán, az ily morális alapon ingadozó bolond Bábel-világ egyszer csak összedül s maga alá temeti fertőjébe, a Bábel lelketlen építőit, a lelkileg satnya, világ- és emberismeretben kuka-vak kormányokat — minő a mi mostani derék felekezetnélküli kormányunk is : akkor magukra vessenek. Pedig igy lesz. Csak reugessék tovább is vakmerőén a társadalmi béke, a családélet s az egyház sarkait. . . . Ceterum censeo, esse delen- dam... Kompolthy Tivadar. Yeszprémvaros vasútja ügyében. Hangsúlyozva, hogy én annak az elvnek és meggyőződésnek voltam harezosa, a vasút ügyében minap Szabó Imre orsz. képviselő ur elnöklete alatt tartott gyűlésen, hogy a vasút góczpontja okvetlenül Veszprém városba hozassák: kijelentem most is újból, hogy—ezt Veszprém városra nézve életkérdésnek tartom. Ha végleg elbukni nem akar, nem szabad megengedni, hogy a vasút Hajmáskérnél terelje el tőlünk a vidék amugyis csekély forgalmát. Ám egy rejtély előtt állunk. Ha a kormány által követelt 383 ezer frtot a város nem szavazza meg, mely ránézve teljesen elvjsfel- hetlen terhet képezne, kérdés: pjggy a vármegye által már a priori csak is azon feltétellel megszavazott 400 ezer frt, hogy mindkét vasút góczpontja kizárólag Veszprém-városban legyen: akkor is folyóvá tétetnék-e, ha a megyeszékhely vesztére, a vasút Hajmáskernél szelné át a nyugati vasút sineit? Mert azzal ugyan, hogy a kormány ez esetben vároAz 1893 év január 1-ső napja jelentékeny eseménynyel köszöntött be az italmérési jog ,és fogyasztási adók bérlői, valamint az italok kimérésével és kismértékben el árusításával foglalkozó üzletemberek ajtaján. Január 1-én lépett ugyanis hatályba az állami italmérési jövedékre vonatkozó 1888. XXXV. és 1890. XXXVI. törvényezikk számos rendelkezését lényegesen megváltoztató 1892. évi XV-ik törvényezikk, vagyis az úgynevezett uj italmérési törvény. Az uj törvény az italmérési és fogyasztási adót a bor- és sörnél egyesíti és ekként a kizárólagosságot legalább e tekintetben megszüntetve, behozta a megváltás, bérlet vagy ráutalás utjáni kezelést. Érvényre emelni igyekszik továbbá a közteherviselésnek egyik legáltalánosabb alapelvét, az egyesitőséget, az által, hogy a borfogyasztási adót a magánfogyasztásra is kiterjeszti, kiméivé az italméréssel nem foglalkozó bortermelők érdekeit, kik az eddigi adómentességet továbbra is élvezik. Csekély előny a műbőr megadóztatása is. Csekélynek mondjuk azért, mert mesterséges bort „gyártott bor“ czéggel alig hoznak forgalomba. Ezen előnyök mellett azonban az uj törvény ellen máris merülnek fel oly kifogások, mellek méltán megérdemlik a törvényhozás figyelmét. Ezek közül a lényegesebbeket a következőkben soroljuk fel: Helytelenittetik a kizárólagos jogosultság további fentartása, mely tág tért nyit a bérlők visszaéléseinek, a szabad versenyt pedig csaknem lehetetlenné teszi. Felhozatik itt, hogy azon előny, mely szerint *) A „Magyar Kereskedők Lapja“, a legrégibb kereskedelmi szaklap szívességéből közöljük a fenti gyakorlati iránya czikket, melyet olvasóink kiváló figyelmébe ajánlunk. Wé § Lázas álmák. Lázas álmák, kínos éjek Bús ködében teng az élet. Terhe alatt a keresztnek, Lelkem összeroskad, reszket. Az a fáklya, — mely úgy égé — É El-kihamvad, vége... vége... Alig pislog, alig perczeg : _ Megszámlálva már a perczek. Kong az óra indulóra... Pihenőre... nyugovóra... És hogy többé dalt ne hozzo7i ; Megszakad a húr a kobzon ! Kenőse, 1893. febr. 1. SOÓS LAJOS.-A. UEVELŐ. — Elbeszélés. — Xxta: Xv£olxiáur Oyva.la. (Vége.) Egy negyed óra múlva fiakker állott meg a kastély kapujánál, aztán siető léptek hallatszottak a lépcsőkőn, pár perez múlva pedig egy utazó ruhába öltözött alak állott meg a Csinos özvegy előtt, ki a léptek neszére íelrezzent álmádo- záfcából. Megismerte a doktort és az első pillanatban arra gondolt, hogy karjai közé rohan, de aztán másra ha- | távozva el magát, nyájasan, mosolyogva, I lelkesedéssel mondta: — Isten hozta doktor ur 1 | A. nevelő elragadtatással emelte aj- I kaihoz a fiatal asszony fehér kezét és E megcsókolta. Piroska érezte, hogy mily lláng fut végig az ereiben, azt is Ó6zrn- I vette, hogy a doktor a rendesnél erő- I sebben szorítja meg a kezét. Nagyon megkésett — tette hozzá Piroska vidáman, — Zoltán már nyugtalankodott és — vártuk nagyon! A nevelő arczát, mintha az öröm villanó fénye tenné ragyogóvá. — A körülmények és a helyzet, nagyságos asszonyom, — felelte Brúnó élénken, — az édes anyám felgyógyulását akartam bevárni. — Tehát a kedves anyja jobban van, valóban örülök e hírnek. Nagy beteg volt? r Állapota, aggodalomra adott okot, de most már jól érzi magát és nélkülözhet engem. Levegő változtatásra van csak szüksége és elutazik Pestről. Piroska egy pillanatig gondolkodott aztán szeretetreméLtásággal viszonzás — — Gondoltam valamit, a mi igen könnyen megvalősithatő. Doktor ur hozza magával ide az édes anyját. A kastély bal szárnyában négy szobát rendelkezésére bocsáthatok. Aztán legalább közelében lesz az édes anyja és ez a tudat nagyon boldoggá tenne engem is. Kétségtelen, hogy nagyon szeretik egymást. — Kimondhatatlanul! — feleli a doktor hálás tekintettel. — Nagyságod kegyessége mérhetetlen. Részemről. — — Nos, írjon neki, hogy utazzék le, — szakította félbe Piroska az ifjú szavait, — pár nap múlva már itt lehet. Nagyon fogok magam is örülni, ha kedves anyja mellettem lesz most az elhatározások nehéz pillanatában. — teszi hozzá a szép asszony jelentős hang- sulylyal. A doktor összerezzen, -a szive elszorul és érzi, hogy valami csodálatos dolog lebeg a légben, mely váratlanul lec-apni készül. De mi ? ... Aztán reá néz a fiatal nőre, ki székkel kínálja meg az ifjút. Leül, de nincs tisztában az egész dologgal. Hallgat. — Ugyebár nem értette meg szavaim értelmét, — kérdi Piroska és ekközben valami hamis mosoly játszadozik eperpiros ajkán. — Valóban nem, nagyságos asszonyom — feleli a nevelő, aztan leül a székre. — — Nos, mindjárt megmagyarázom. Ismét azon a ponton állok, hogy újra férjhez menjek. Mielőtt még ön távozott, nem tudtam az egész dologról semmit, de az óta két kérőm akadt, az egyik előkelőbb a másiknál. Piroska látta, mint halványul el az ifjú ember arcza, észrevette azt is, hogy erősen összefogja az öklét, csakhogy annál jobban leküzdhesse azt a nagy rémületet, mely rajta erőt vett e szavakra. A szemei rebbentek, mintha elsötétült volna előtte ez a rózsafényes világ. Kissé szánni kezdte a doktort, ki nem tudott már uralkodni többé magán és elárulta érzelmeit, melyekkel a szép asszony iránt viseltetik. A fiatal asszony aztán tovább folytatta : — Igen, két kérőm akadt; ismeri mindkettőt, az egyik Rétfalussy báró főispán, a másik gróf Pálraay Engen. Mindkettő verseng a kezemért, de én egyiket sem szeretem és ugyebár szerelem nélkül ne menjen férjhez soha egy nő sem?... Mit szól ehhez doktor ur? — Nagyságod érzelmeiben sohasem lehetek véleményadő, — nyögte a szerencsétlen ifjú, ki szerette volna, ha e pillanatban meghal vagy legalább elájul, hogy kikerülje azt a nagy fájdalmat, mely tőrként járta át a szivét. — De ha megengedem, hogy véleményét nyilvánítsa, — felelte Piroska, ki tervét keresztül akarta vinni. A házassághoz okvetlenül megkiván- tatik a kölcsönös szerelem, mi teszi különben boldogokká a házas feleket ?... A rang, a pénz?... Ön kétségtelenül szerelemből nősülne meg doktor ur ?... Villumosi nagy erőfeszítést tett, hogy uralkodjék magán, aztán busán válaszolta: — Nem tudom, mert nem nősülök meg soha. Piroska oly komikusnak találta ezt a komoly feleletet, hogy nem állhatta meg, hogy fel ne nevessen. Aztán sebesen kérdé: — Igazán?... Pedig meg kell nősülnie, mert ön nagyon szerelmes. — Én, én? — hebegte a doktor és most halvány arcza pirosra vált. * — Igen, ön; doktor ur. És mint tudom, | érzelme viszonzásra is talál. Villamossi Brúnó nagy zavarban volt, I mert nem tudta mi fog kisülni. Mire | czélozhat Mártoof.ilvyné ? ... i — Nagyságod tréfálni méltóztatik velem, — feleli komolyan. — Tudománynyal foglalkozó ember nem ér reá az ilven szentimentális dolgokra ! — Legalább ne tagadná! — kiáltá vígan Piroska, — hiszen megfogom mindjárt. Doktor ur ön az ideáljához szerelmes sorokat ir, miket azonban nem is méltat arra, hogy legalább a kezéhez juttatná annak, a kihez szól. A nevelő legyőzte izgatottságát és raegkisérlé a tréfa terére átvinni a társalgást, mely pedig neki úgy fájt; oly kínzó volt reá nézve az a tudat, hogy Mártonfalvyné kezét megkérték, kétségtelenül férjhez megy a grófhoz, ki gazdag, aztán neve van, rangja, pénze. Már látta is a templomban egymás mellett az előkelő párt, amint megesküsznek, aztán elutaznak messze, messze külföldre ő pedig ott marad Zoltán mellett és keserves könnyeket hullat elvesztett boldogsága felett, mely összeroppant, mint a talaját vesztett ház, melyet még a remény tartott fenn... Aztán eszébe jutottak az édes anyja szavai, melyekkel vigasztalni próbálta a boldogtalan fiit. .. Hagyja ott a kastélyt, távozzék el a csinos asszony oldala mellől és keressen valamelyik iskolánál alkalmazást, hol a tanítás elfoglaltsága melleit hamur el fogja felejteni azt a nőt, ki nem lehet övé és az idő apránként beheggeszti a sebet, melyet a szív kapott, aztán nőül vesz egy egyszerű kis leányt, kivel boldog lesz... Nos, de mikor a szive úgy hozzá van nőve ehhez az asszonyhoz, hogy oem tud megválni tőle... — Ideálom? — kérdé a doktor. — Igen van, nem tagadom, a tudomány, melyhez ragaszkodom és melyet imádok. — De Dbm úgy, mint azt az asszonyt, kinek képe szírébe van vésve, de kit nem vehet nőül, mert... A doktor világosságot érzett derengeni maga előtt. Tehát ő nagysága a főszolgabirónőre czéloz. Ah 1 Ah ! . . . mily csalódás. — Mert.... — Mert nem akarja bevallania neki a szerelmét és nem veszi észre, hogy az a nő pedig imádja, szereti viszont. — Engem ? — Igen, önt! — mondja Piroska csaknem boszu8&n. Ön szerelmes egy asz- szonyba már régóta.. . Szereti... — Nem tudom kit?... — Hát engemet I — felelt#» Piroska arczát a kezébe rejtve. — Olvastam a naplóját, mig ön oda volt, és — és... A doktort oly váratlanul érte ez a kinyilatkoztatás, hogy első perezben elkábult, azt hitte álmában hallotta ezeket a szavakat, melyek most minden féle •bolondos gondolatokat ébresztenek fel a szivében, lelkében. ,. Aztán erőt- vett rajta a szenvedély, mely ha kiszabadul az ész korlátái közül, nem ismer semmi gátat, hanem fel tartóz tatlanul tör előre a czélja felé. Maga előtt látta a szép asszonyt üd ességében, a mint arczát kezeivel eltakarja és — a másik pillanatban már a fiatal nő lábainál térdelt, átfogta a derekát, aztán mesélt neki a szerelem magasztos nyelvén sokat, sokat., mi leírhatatlan boldogsággal töltötte el Piroska asszonyi szivét. A szív mindig csak szív marad. Oly sok dolgot tudtak egymásnak elmesélni és mégis az ifjú előtt úgy tűnik fel az egész dolog, mintha tündéries igézet alatt állana, mintha ópiumot szedett volna be és most ilyen term eszel feletti dolgokról ábrándozik. És Piroska átengedve magát a doktor ölelésének, hami-ul, nagy szerelmétől sugárzó tekintettel kérdé a nevelő úrtól: : — Hát mondd csak Brúnó, igazán kívánod, hogy férjhez menjek te hozzád, mikor pedig nem kellene, hiszen tulajdonképpen én vagyok az, a ki megkértelek. Majd megkérdezem az edes anyádtól, jó lesz?... — A doktor megcsókolja a fiatal nő eper piros ajkát, aztán kissé komolyan monda: — De igazán meggondolta-e Piroska a dolgot. Mit mondanak majd az emberek abhoz, hogy maga, az előkelő asz- szony, visszautasít egy grófot és nőül megy egy szegény, bár becsületes emberhez ? — Azzal nem sokat törődöm, — felelte az ifjú nő szerelmesen simulva a férfiúhoz, — a boldogságot ott keressük, a hol feltalálhatjuk. Alig várom, hogy édes anyja megérkezhessek. Képzelem, hogy haragudhatott ream, a jó asszony, hiszen engemet szeretett meg a fii, ki bánatot érzett szivében, nagy bánatot és inkább kész volt lemondani rólam, sem- hogy előbb kipuhatolta volna az érzelmeimet, aztán bevallotta volna a szerelmét nekem, tudva, hogy viszonzásra talál. De látod, kedvesem, a napló nélkül bizony sohasem tudtam volna meg, hogy szeretsz... Te büszkébb voltál, semhogy szóltál volna érzelmedről, melyet elfojtani törekedtél... És hányán vannak az életben olyanok, kik boldogok lehetnének, de nem vet utjokba ám a sors nekik- is egy naplót, mely feltárja a titkolódzó férfiú rejtett szerelmét a uő előtt... Azok aztán szenvednek, végig sanyarogják az élet göröngyös utait... Talán egymás melleit mennek el, a uő titokban sóhajtja „Hogy szeretem én azt a férfit!...* A férfi pedig azt mondja: „Ne tudja meg soha, hogy egész életemen keresztül bánkódom miatta, mert övé nem lehet a szerelmem 1.. .* Különben is az én drága jó fiam, Zoltán vezetett szerelmed nyomára. Elmesélte, hogy nagyon szépen lefestettél engemet. Aztán a női kíváncsiság ... mily jő ugye, hogy mi nők gyakran kiváncríak vagyunk. — A kedves Zoltán, fiamként fogom szeretni! — kiáltá a doktor. — O is nagy szeretettel viseltetik irántad, azt már tapasztaltad és most kétszeresen fog szeretni. — Mondja Piroska meggyőződéssel. — Hanem egyet nem értek, hogy hova tűntek el a naplóból a kitépett lapok ? . .. A fiatal ember elpirult, aztán kissé zavarodottan válaszolta: — Bocsásson meg Piroska, de észrevéve, hogy a gróf udvarlásait szívesen
