Veszprémi Független Hirlap, 1891 (11. évfolyam, 1-55. szám)
1891-03-14 / 14. szám
> 111«1 Veszprém 1891. Szombat, márcz. Iá. XI. évfoyam. 14. szám. Hegjelen mlrdcji s.-ombaton. - A lap ára: égési évre 6 frt ; negyedévre 1 frt 50 kr.; egyes szám ára X5 Jj;r, __ Hirdetések petitsora 6 kr ; nyilttér petit-tere 20 kr.. 30 kr.t kincstár illeték.—A hi.lap irodába : „Petőd -intését V.s p.em (városház tér A nemzeteket a szabadságra rendesen a szolgaság és az elnyomatás szokták megérlelni. Mert a nemzetek életereje csak akkor nyilatkozik meg a maga teljességében, midőn érzi a rabbilincsek terhét és szolgaságának tudatára ébred. Az emberiség fejlődésében és az eszmék folj tonos haladásában vannak oly hatalmas időszakok, midőn a szabadság láza általános izgalomba hozza a szellemeket. Ilyenkor gyengébb nemzetek szemei hatalmasabb nemzetek példáira tekintenek, melyek történelmi hivatást nyertek úgyszólván a gondviseléstől arra i.ézve, hogy a czivilizá- czióna'« zászlóvivői legyeuek. Ily korszakalkotó jdó'szak az 1848. év, amely a szabadság tárogatója volt, amelybe egy franczia iró szerint maga az Isten fújt bele. A franczia császárság visszaállítása után egyesültek a népek absolut ha tál mii uralkodói, hogy a „szent szövetség “-ben biztosítsák a dynastikus jogokat a népszabadság rovására. De a nagy franczia forradalom nem azért dobta az emberi haladás eszméjét a müveit Európa szivébe, hogy a népek milliói szótlanul tűrjék a nemzetek jogfosztásának kisér'étét. A császári hatalom nem nyugodhatott többé azon az alapon, amelyre a hűbériség korában fektetve lett, mert a haladás szelleme átgázolt a trónok absolutizmusán. Az öntudatra ébredt u4f* nem isii Ived betett ismét szolgaságba, mert a század haladásával oly színvonalára jutott a műveltségnek, mely az önkény-uralomban a gyalázat bélyegét látja sütve a nemzetek önállóságára. Az 1848-iki vihar, mely végigsöpört azután Európán, semmi más, mint visz- szahatása a megelőző évtizedek nyomásainak s mig ez az óv a többi nemzeteknek politikai szabadságát fokozta csak, addig nálunk sokkal mélyebbre ható eredményre vezetett, mert Magyar- országunk társadalmi újjászületését is vonta maga után. Mindazt, ami a szabadság biztosítéka, ez időben tudta megszerezni magának a nemzet azzal, hogy egyesülve a nemzeti törekvésekkel, végre valahára férfiúnak mutatta magát. A szabadságharcz úttörő hőseinek a legnagyobb dicsőség tehát az, hogy Magyarországot nemcsak politi- tikailag alakították újra, hanem a nemzet társadalmi szerkezete alá is uj alapokat raktak. Midőn 1812-ben a Metternich korszaka mindinkább kezdte elnyomni önállóságunkat s fokozta a sérelmeket, amelyek alkotmányunk bástyáit fenyegették, a magyar nemzet nem érett meg az ellenállásra. Ez az oka, hogy 1821-ig rendelkeztek a nemzet alkotmányos jogaival anélkül, hogy csak véleményét is kikérni jónak látták volna. A czentralistikus áramlat oly erős volt már az időben, hogy Metternich 1821, 1822-ben meg mérte kocz- káztatni a magyar törvényhozás megkérdezése nélkül, hogy kivetette e nemzetre a vér és pénz adóját. Az auíikus párt elérkezettnek látta az időt, hogy Magyarországot beolvaszsza az örökös tartományok sorába, — s ezen politikai miseriákboz hozzájárult még az a társadalmi erőtlenség, mely a nemzetietlenség korszakait jellemzi. Különben is tartliatatlanok voltak már a magyar társadalmi állapotok, melyek a feudális rendszer régibb traditióit ápolták. Nemzetünk ellentétbe jött az európai kö/.szellemrnel és átröpült volna rajta a haladás szelleme, ha idejében nem képes alkalmazkodni a haladáshoz. A nemzeti élet azonban még jókor megnyilatkozott és ezt főleg az irodalom'munkásainak köszönhetjük, kik szóval és tettel folyton izgattak, csakhogy a nemzetet önállóságának tudatára ébresszék és a halálcsapást, mely alkotmányunkra mérve volt, idejében elhárítsák. Nekik köszönhetjük, hogy a bécsi udvar észrevette a húr tulfe- szitését. I. Ferencz 1825-ben összehívta az országgyűlést, mely a nagy reformkorszak kiindulási pontját képezte. Ettől fogva szédítő gyorsasággal kezdte kifejleszteni e nemzet minden téren anyagi s társadalmi erejét. Már az 1836. III. t.-czikkben kimondta, hogy a törvények hiteles szövegének a magyart tekinti, mely eddig hazátlan volt e földön. Sót 1847-ben már a helytartósági rendeletek és a törvényhatóságok feliratai magyar nyelven jelentek meg, s midőn ugyancsak az év november havában V. Ferdinand megnyitotta az országgyűlést, meglepte a nemzetet azzal, hogy a királyi trónusról is magyarul hangzott a trónbeszéd. E sikerek csak fokozták a nemzet önérzetét, megteremtették azt az általános hangulatot, a melynek méhében a szabadságnak nagy alakjai születtek. A mérsékelt irány képviselőjét leszorította a térről a radikális irány hatalmas alakjai; a habozó Széchenyit felváltotta a merész Kossuth, ki lángeszének hatalmával, ékesszólásának erejével a végletekig fokozta a nemzet ellenállási erejét; megkezdette vele azt a muukát, a mely Magyarországot politikailag és társadalmilag regenerálta.. És Kossuth alakja épen azért marad örökké nagy a történetben, mert ha állandó politikai eredményeket felmutatni nem is volt képes, de a társadalom ujjászervezési munkáját teljesen befejezte. () neki köszönhetjük az önálló Magyarország nagy eszméjét, mely vezércsillag fog maradni politikai lát- köriinkben minden időszakon át. Neki köszönhetjük a független magyar minisztériumot, neki köszönhetjük, hogy a népképviseleti rendszer rendi alkotmánya át lett változtatva ; neki köszönhetjük a testvérhaza összeolvasztását Magyarországgal, vagyis az erdélyi uniót, de a mi talán mindennél még fontosabb, neki köszönhetjük a jobbágy-rendszer eltörlésével az urbériség maradványainak megszüntetését, mely a jobbágyrendszer eltörlésével az urbériség maradványainak megszüntetését, mely a jobbágyból polgárt nevelt, mint egykor a kereszténység a rabszolgából jobbágyat. Hogy a szabadság külső alakjában se hiányozzék az éltető szellem: leverte a szabad szó és a szabad gondolkozás testéről a bilincset és jogaiba igtatta az emberi szellem szabadságát a sajtó felszabaditásával. Mig 1848 a többi nemzeteknél csak politikai térfoglalás kísérlete volt, addig nálunk egy nagy nemzeti újjászületés, a mely nélkül Korhadt intézményeink mellett sírba roskadt volna a nemzet. Ezért drága nekünk 1848. márczius 15-ike, mert sarkpontja lett nemzeti törekvésünknek, a melyen a magyar nemzet culturális hivatása és nemzeti szabadsága megfordul. Hock János, orsz képviselő. 1848. márcz. 15. Veszprém, márcz. 14. Zord tél járt a nemzetre. Idegen nép, idegen befolyásával, még idegenebb szokásaival dominált bennünket. S az ezáltal okozott behatásoknak consequential a egy tartós lethargia volt. Lethargiája a nép tevékenységének, öuuralkodási képességének s lélek- zsibbas/tó documentuma annak, hogy elfelejtkezett magáról s csak egy óriás rázkódtatás fogja felébreszthetni a kórban sinlőddt, csak egy világrenditő momentum hozhatja öntudatra, ez öntudat felébresztésében pedig arra á meggyőződésre vezetni, miszerint százados hagyományai, átélt küzdelmei, e küzdelmekben szivóssága s kitartásának nem a nyomorult meghunyász- kodás, hallgatag megalkuvás a körülmények nyomasztó terhével, merev tehetetlenség, ellenállási s tiltakozási képtelenség a hatalom, az eltiporni akarás colossusával szemben lehet jutalma . . . És jött a szellő áldást hintő lehé- vel . . . bejárva Európa összes országainak téréit. A müveit nemzetek két zászlóvivője Francz.iaország, Ausztria követelték a szabadság, egyenlőség s testvériségben gyökeredző elvnek az érvényesitését. S a népek, — melyek a nagy, az életképességet magukban involváló eszmék áldásdus hatásait, üdvös következményeikben részben már élvezték is, — ez eszméknek egész terjedelmükben való érvényesítésért fegyvert ragadtak egy szívvel lélekkel. A korszellem követelte, ez eszmék hangoztatása elért mihozzánk, a hirdető szavát felfogta egy ember, növelte azt saját ékesszólásának, sza- badságszeretetének, tollának egész erejével, lelket szivet betöltő gyújtó hatalmával s a hírnek szei'ény szellője, orkánná változott, midőn a bécsi cabinet noir ottani, mozgolódásunkkal szemben elfoglalt gyűlöletes magatartása, még mélyebb s károsabb behatásokkal akarta uralni Magyarországot úgy, ahogy arra sem történelmi, sem állami, annál kevésbé az egyenlőség Istentől hagyott elve alapján jogezime sem volt. A letárghiának vége lett, zsibbadtságunkat tetterő, a tétlenségét lázas tevékenység s a helyzettel való megalkuvás birkatürelmű politikáját hangos követelése a mult, a szenvedés, a hajdani nemzeti nagyságon alapuló jogok elismerésének váltotta fel. S akkor, amidőn a durva erőszak, a nyers hatalom jogos igényeinkre izgatással, zsold bevitette fegyveres csordák ránk küldésével felelt, Kossuth Lajos lángszavai, a segesvári Tyrtaeus dalai után, törekvéseink érvényesité- séért a nemzet együttes akarattal hadba szállott, diadalt diadalra vivott. I)e a fátum most is a bűnnek kedvezett — kiütötte az árulás kezeinkből a kardot, — s a lelkesedésnek gátot vetett a bitófa, a honfi tüzet lehütötte a börtön s küzdéseinknek meddőséget biztosított a száműzetés. A nap azonban, a melyen a rövid dicsőség kezdődött, a történelem Múzsája által annak annalesein arany betűkkel vau beírva. Életerőnk, szabadságszeretetünk bizonyítéka az. s annak, hogyha kell — mint a múltban — úgy soha sem fogjuk megtagadni sajátos faj jel legünket, vétót kiállt a leigázó törekvéseknek s utolsó cseppével fogja megvédeni örökét annak az ereiben buzgó vérnek, mely Pusztaszeren közakarattá tette a hon megszerzését. S ma, midőn 43 éve, hogy a szabadság napja reánk mosolyogni kezdett, — midőn a bizonytalanság útvesztőjében bolyongunk sorsunkra nézve, — a sivár mai he yzet képe ne lebegjen lelkünk előtt, hanem e nagy nap emlékezete adjon reményt annak bebizonyítására, amit Macaulay mondott: „a népek élete ismétlődések lánczolata, hol a rég találkozik a kezdettel“, s hogy mi ott végezzük, ahol egyszer hatalmasak és dicsők kezdtünk lenni. Légy íidvöz hát márczius Idusa. Tóth Imre. TÁBCZA. Petőfi szobránál.*) Álljatok meg. álljatok a Hömpölygő Dunánál! Mondjatok egy szabadságdalt Petőfi szobránál. Lelkesítő, Ián gr a gyújtó Szabadság dalt mondjatok. Hadd vigyék szét a hazába Hömpölyögve a habok! Dobbanjon meg a Gellérthegy Zúgó dalotokra . . . Tán fölérez örömében A nagy költő szobra! Homlokáról tán elszáll a Honfibánat fellege! Tán megzendül bűvös ajkán Rég nem hallott éneke! Oh ha egyszer még Petőfi Újra megszólalna! S fölsírna a csatatéren Kettétörött lantja! Oh ha mindazt elmondaná, A mű el nem mondhatott: Uj vér forrna ereinkben S megmozdulna a halott. Látjátok-e dicssugárban ? Féngt vet századokra. Néma ajka is szebben szól, Mint az élők kobza. ) Mutatványul közöljük ezt a megragadó köz- »A. z én Uj nágom“ legújabb, márczius 15-iki számából. Érczszobrának hideg szivét Villamos tűz hatja ál — Égre emelt kézzel zengi: „Szeressétek a hazát!“ PÓSA LAJOS. Konstantinápolyi élményeim. Irta: Reményi Ede. Keleti utazásomból visszatérve hazámba, sokszor és sokan kérdezősködnek ottani élményeim felől; miután pedig bajos dolog mindenkor részletesen kielégíteni e részben az igényeket s elsorolni e történteket: elhatároztam magamat megkísérteni leírását mindazon érdekesebb tapasztalatoknak, melyeket ottani időzésem alatt gyűjtöttem. Egészen tárgyilagosan, és egyszerűen fogom ezt tenni, a miért is ne várjon a t. olvasó tőlem czifra szavakat és körmondatokat. Ha egy pár kellemes perczet okozandok élményeim ecsetelésével: czélomat elértnek fogom tekinteni. Kezdjünk tehát hozzá. Legtöbbször és legtöbbek által ostromol- tatván azon kérdéssel, hogy voltain-e háremben, s hogy milyen az a török hárem ? — szóljunk legelőbb is hát erről. Tehát mi az a hárem? — Ama szentély, bol a mohamedán vallásu ember neje, oda- lisque-je és gyermekei élnek. Y-annak. kik több nőt tartanak, mert a vallás ezt megengedi, de ritkán engedik ám meg ezt a luxust a török nők férjeiknek, mert vagy szegény, vagy középrendü, vagy gazdag a i török is, ép úgy, mint mindep más nemzetbeli; ha szegény, úgy hálát ad Allahnak, ha egyet eltarthat; ha középrendü, ily esetben a két vagy három házastárs is (t. i. a mennyi a nő és azok gyermekei) már igen nagy kiadás, mit csak a dúsgazdag török bir el; és ime innen az az általános hiedelem, hogy a töröknek 5—6—7 felesége is van; ha tehát a gazdag ember több nőt tart, úgy több házat is kell tartania, mert a nők nők ám Törökországban is, és ha az orthodox u.ozlim nem is tartja őket egyébnek tetszős bútordarabnál, ; (odalisque annyit jelent: szobába való) de ők maguk épen nem tartják magukat bútornak s ezen meggyőződésüket éreztetni is tudják illető férjeikkel, kiknek úgy meggyül a bajuk ezekkel az élő bútordarabokkal, — ha ugyan a töröknek eszébe jut több nőt egy hárembe elhelyezni — hogy Allah sem segit rajta a mikor akar, mert a nő, kinnk első szülötte fiúgyermek, legitim nő, ki férjének s a második vagy harmadik feleségnek úgy kaparná, vagy talán ki is kaparja a szemét, hogy aztán szem nélkül, de mégis világosan be- és átláthatja, hogy ez az élet igazán nem gyöngyélet! Mi a következtetés mindebből? Az. hogy az emberi természet mindenütt egy és Isten bennünket mind egyformáknak alkotott. A saj átlagosságok éghajlat és vallas szerint változnak, de ha a felső eredeti zománezot elvesszük, az emberi természetet ős eredetiségben mindenütt egyaránt föltalálhatjuk. Bejuthat-e minden ember fia a török család e szentélyébe ? Be is, nem is. Például: ha zongora van a háremben, azt meg is kell néha hangolni, de nő zongorahangoló más országban is alig található, s igy annál kevésbbé keleteu; ha tehát el van hangolva a zongora, legyen bár a ház ura törökebb a töröknél, mégis meg kell azt hangoltatni s igy a hangoló frankot (minden európait igy nevez a török) el kell hivatni. Azt lehetne kérdezni, vájjon nem lehetne-e a zongorát a háremből kivitetni a ház azon részébe, ahol az ur szokott tartózkodni? Felelet: igen de ezt nem teszik és még sincs baj, mert mikor pl. a hangoló a hárembe érkezik, az ott nem lát senkit, de öt látja mindenki, aki akarja. A hárem belseje, főleg a tehetős törököknél úgy van elrendezve, hogy a nők tetszés szerint mindent és mindenkit láthatnak, de őket — ha csak szépelgésböl vagy ritka vé- letlenségből nem — senki sem. Hogyan írhatom hát le mindezt részletesen, ha oly nehéz, vagy plane lehetetlen a bejutás a hárembe? Egyszerűn azért t. olvasó, mert benn voltam a háremben, még pádig a ház urával. A hárem nem volt üres, mert ott volt Kabuli pasa neje. odaliskje és gyönyörű fogadott cserkesz fia. Ezen 5 esztendős gyönyörű fiúcskát — a mint Kabuli pasa maga mondta — ép egy évvel ezelőtt fogadta fiának, miután Allah fimagzattal meg nem áldá. De hogyan juthattam én a hárembe ? A felelet nem épen egyszerű. 1- ször, Mert a török a háremében még a saját rokonait sem fogadja, kivéve a nőrokonokat,, s olyankor, midőn a nő a papucsot az ajtó küszöbe elé teszi: ilyenkor a férjnek sem szabad belépni. 2- szor. A hárembe a nő atyja eljöhet látogatóba, de csak a férj és a nő közös megegyezésével. 3- szor. A nő férfi testvérei ritkán látják férjes nőtestvéreiket. 4- szer. Az idegen pedig soha. n.s igy azt vélné a t. olvasó, hogy a török nő elevenen el van temetve; társadalmilag igen, mert hiszen a mi fogalmunk szerint ott nincs is társadalom; egészen más az ottani állapot, de azért van ám a török nőnek száz elfoglaltsága és a török fogalom szerint szórakozása is. (Minden a fogalomtól függ.) Már föntebb emlitém, hogy a nő ép any- nyira nő Törökországban, mint bárhol másutt. Az a szende, jó, kedves, mikor kell s főleg a mikor akar; azonban kedvtelen, szeszélyes, furfangos, akadékoskodó, szép és csúnya grimace-t vágó. s főleg ezermester akkor, mikor neki bármely czél elérésére arra a bizonyos női ezermesterségre van szüksége. Itt van tehát a nyitja annak, hogy én a hárembe bejutottam, természetesen akkor, mikor a férj is olt volt, történt pedig ez Kabul pasa, az igazhivő mozlem nagy ur nejének személyes kívánságára. Tehát ez esetben is szükség volt ama bizonyos ezermesterségre, melyet fönneb említek. Ha tehát én a hárembe bejutottam, azt korántsem Kabuli pasának (a szultánnak neje ágán rokona) köszönhetem, kinek (fel- világosodottságának daczára a sok mendemonda végett sem) soha esze ágába nem jutott volna, hanem nejének. E török delnő, kit én természetesen nem ismerék, egyet gondolt és imigyen szólt férjéhez : Kabuli pasához. A nő: Nemde édes férjem, van mostan- ság egy madzsarli kamondzsi (magyar hegedűs) Stambulban ? A férj : Biz én azt nem tudom, de ha van is, mi következik ebből? A nő : Egyéb semmi, csak az, hogy hallani akarnám. A férj : De szép virágom! hol akarnád te őt hallani? A nő: Itt, a háremben. A férj : Allah legyen kegyelmes és irgalmas hozzánk! de a te kívánságod nem teljesíthető. A nő: (Ez már most az ezerrnesterség.) Nemde, kedves férjem, Fazil pasa, ki most számkivetésben él európai gondolkozása végett, nekünk azt tanácsolja, hogy maradjunk jó mozlimek, de azért simuljunk már egyszer az úgynevezett nyugoti polgáriasodáshoz és szokásokhoz, máskép a sors elsodor bennünket, mintha a világon se lettünk volna. A férj: Hát te, hol merítetted mind ezt a bölcsességedet? A nő: Anyám beszélé, ki Fazil pasinak bölcs könyvét olvasá. Férj: Szép, szép, de mi ebből a következtetés ? A nő: Az, hogy simuljunk az európai szokásokhoz. Európában pedig az a szokás, hogy az ember saját házába, lakásában mindenkit beereszthet, vagy meghívhat, a kit akar, a nők fogadhatnak; fáiyol nélkül mutathatják magukat stb. A férj: Allah! Allah! a fejem fő bele, annyit kell hallanom egyszerre, hiszen én is tudom mindezeket, de én a nyugatiakhoz való simulást nem épen a magyar hegedüs- 1 nél kezdeném, már azért sem, mert az olyas-
