Veszprémi Független Hirlap, 1891 (11. évfolyam, 1-55. szám)
1891-10-31 / 47. szám
Veszprém 1891. XI. évfolyam. 47. szám. Szombat, okt. 31. M I« legjelen minden szombaton. - Alapára: egész évre 6 frt; negyedévre 1 frt 50 kr,; egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések petitsora 6 kr ; nyilttér petit-tere 20 kr.. 30 kr., kincstár illeték. — A hírlap irodája : „Petőfi“-intéz at Vus^prám (városház-tér Zarándokoljunk ki a temetőbe. Haltak ünnepe van. Keressük föl a mi szeretteink sírjait. A hideg, néma hantokon moging a ervadó fűszál, az alant nyugvók szelénének suhanásától s ott egyesül a egy eleiben, az élők szeretete a halot- ak álmával . . . Boruljunk térdre a fübenőtte liánokon. Imádkozzunk . . . Az élők városa mellett a holtak-é. Az is nagy birodalom. Abban is annyi a jóság, szeretet, :rény, indulat, szenvedelem, mint ebien. Csakhogy már nem nyilatkozik többé. El van temetve mélyen a föld alá. És a halottak városában is megvan a pompa, fény és gazdagság — a ayomor és szegénységgel együtt. Ragyogó gránit obeliszkek, pompás kripták és mauzóleumok ... és hantolatlan szegényes sírok, igénytelenül korhadó ,pró sírkeresztekkel. A gazdag itt is selyemben porlad el; a szegény az ő rongyaiban. És porrá válik valamennyi és egyenlővé leszen a földdel. Ez a halál demokrációja. Amit az élet örömben, búban ad, azt a nagy* aránytalanságot a boldogság s boldogtalanság között, azt a mérhetetlen űrt a szerencse s a szerencsétlenség között ... azt ennek a csendes város kapujánál mind kiegyenlíti a végzet. Akiket ide kisér be a csontember, azokról leveti a földiség porhüvelyét örökre. Se öröm, se bánat; sem szeretet, sem gyülölség nem vonnak válaszfalat közéjük. Megtérnek szépen, egymás mellett. És beteljesül rajtuk, hogy minden küzködéstik hiábavaló hasztalan hivalkodás volt s a nehéz harcznak vége — csendes lemondás. Lasciafe ogni speranza voi, chi en- träte ... Kivilágítják ma a temetőket az egész kerek földön, mindenütt, hol keresztény emberek laknak. Azok a csendes városok, a lelkek elhagyott birodalmai, hol örök sötétség, borongós, kétes homály uralg — ma kigyulnak sok ezernyi lángtól, miket a szeretet és emlékezet Géniusza gyújt a kegyelet oltárán. Mintha az ég is lekiildené miriárdnyi csillagseregét a sírokra, vezérszövét- nekeiül a téveteg lelkeknek. Olyan fényes, tündöklő ma ez a szomorú halottváros. Az élők szeretetének viszfénye ez a meghaltak árnyaira, mely átragyog az életből — a túlvilágra. . . . Hogy az örök világosság fényes- kedjék nékik! És szomorúan cseng-bong a temetői kápolna harangja — és zendül az áhitat khórusa. Szivetrázó, megrendítő dallam — mely halaványnyá teszi az arczot s megfagyasztja a vért. Ézek a szomorú hangok visszacsengnek a múltba s elvezetik újból tétova lelkünket az elhúnyt apa, az elhúnyt gyermekeink ravatalához . . . Akkor is olyan szivettépő volt ez a dal, a papok bánatos khórusa — amikor a koporsót rá emelték a kocsira... az utolsó ut felé. Az ut ide vezetett. Erre a szomorú helyre. Oh az akkor szenvedett kin, az akkori fájdalmak most is átmetszik szivemet. Érzem. Circumdederunt me . . . Egész éven át az élet búja-gondja. Egész éven át a világ hivságai környeznek s az életküzdelem indulatai tartják fogva ideges lelkünket. Ma nem. Ma szűzi szárnyaira kél a lélek, leveti a földi port s a szellemvilágba szárnyal, ölelni a végzet által szivünkről letépett lelkeket. Ott künn a temetőben ma ismét egyesülünk vélük — mig aztán nekünk is inteni fog a csontember. . . . Imádkozzunk. . . . Requiesfant. Kompolthy Tivadar. Prosit! (K. T.) A budapesti lóversenyeken a yokey-lovászok 300.000 forintot loptak a gazdáiktól s a fogadó publikumtól. A bpesti lapok úgy adják elő a dolgot, hogy ezek a yokey-k saját általuk lovagolt lovak ellen fogadtak s arra az egy lóra rakták pénzüket, amelyik győzelmében előre megegyeztek. így aztán zsebre vágták mindig az összes tételeket s meglopták nemcsak saját gazdájukat, de a fogadást tartó közönséget is. Csak háromszázezer forintot zsebeltek igy össze két futtatáson. Most aztán kriminálist kezdtek ellenük, a lefőzött grófok kicsapták a lo- var-egyleti istállókból — szóval ütik a nagy bankók nyomát. Egy csepp sajnálattal se vagyunk a meglopottak iránt. S a közvélemény is úgy van vele, mint mikor Farkas Menyhért megszellőztette a kislutri bu- gyellárisát. Azt mondja, úgy kell nekik. Mert csakugyan horribilis butaság, az őrület abberratiója az, amit a mi magyar főuraink ezzel a sporttal elkövetnek. Egy-egy lóért nem sajnálnak 100.000 irtot s egy-egy rongy-lovásznak 8000— 10.000 frt fizetést adnak évenkint. És miért ez a kötözni való őrültség ? . .. Hiszen a versenylovaknak semmi praktikus hasznát nem veszi az állam. Az se hadi, se gazdasági czélra nem való. A fajlovakat nem a versenytér, hanem az állami ménesek s a Hortobágy neveli. Hanem hát mert izgatóbb a futtatás, mint a ferbli meg a maccao, hát lóra bízzák a szerencsét s egy-egy ilyen bestiára ráteszik egész vagyonukat. Nagyon okos dolog, hogy a lovászok túljárnak a bolondfejü gazdáik eszén — s a nyereséget ők emelik el. Egy-egy ilyen 100.000 fitos luxusállat árán, hány szegényházat, ápoldát, lelencz- és árvaházat lehetne fölállítani ebben a szegény országban s egy-egy 10.000 forintos tolvaj lovász fizetésével mind megannyi száz nyomorult néptanító sorsán lehetne segíteni. De persze, az ilyen ideális eszmények, nem az istállók légkörében csíráznak föl s a Semsey Andorok honfiúi áldozatkészségét — fi done! — kinevetik. Hát lett nekik most érdemük szerint. Prosit ! Egészségükre váljék! A herczegprimási szék betöltése. Veszprém, okt. 31. Most, hogy Vaszary Kolos benezés- rendi főapát ur Öméltóságának, Magyar- ország herczegprimásává való kinevez- tetése biztos ténynyé vált: nem lesz érdektelen visszapillantást vetnünk ama kombinácziókra s erőfeszítésekre, miket a kormány Samassa egri érsek primási jelöltsége érdekében kifejtett. E képet a következőkben vázolhatjuk, rövid foglalatban: Miután a kormány az egri érsek jelöltségét elfogadta, mielőtt erre nézve előterjesztést tett volna, két ízben pnhatolódzások alakjában intéztek kérdést Rómába, ha vájjon Samassa kine- veztetését az egyházi juriszdikezio szempontjából a szentszék nem kifogásolná-e? E kérdésre nem jött igenlő válasz s a másodszori kifogásolás után Rómából a nunciatura utján megnevezték : Hi- dassy Kornél szombathelyi, Hornig Károly báró veszprémi és Steiner Fülöp székesfejérvári püspököket, mint olyanokat, kiknek kinevezését a kúria a legszivesebben látná. A király Hidassy kinevezéséhez hajolt, a kormány azonban ismét határozottan Samassa József mellett foglalt állást, kinevezése iránt a királynak formális előterjesztést tett. Innét került az ügy harmadszor Rómába s onnét ismét tagadó válasszal vissza. XHI. Leo ekkor állítólag e szavakat használta: „Quid vexant me cum isto homine?“ (Minek zaklatnak engem ezzel az emberrel?“) Midőn a pápa válasza Bécsbe megérkezett, I. Ferencz József erre igy szólott: „Negyven esztendő óta uralkodom s a pápával mindig a legszive- sebb viszonyban voltam, azt akarom, hogy ezentúl is úgy legyen.“ Erre a kormány Samassa József jelöltségét elejtette s a püspöki karra való neheztelésében a benezés szerzetesek főnökét, Vaszary Kolos pannonhalmi apát urat terjesztő kinevezés végett a király elébe. Ez nem fog nehézségekbe ütközni Rómában sem, bár a szerzetesi fogadalmak alól való felmenték alakisághoz lévén kötve, némi időt vesz igénybe. Még érdekes momentum. Mikor Samassa jelöltsége tárgyában Rómához kérdést intéztek: a válasz egy nagy irománycsomag volt, a melyhez a pápának levele volt mellékelve. Az iratcsomag igen nagy meglepetést tartalmazott a kormányra nézve: majdnem az összes magyar fópapak, prelá- tusok, káptalanok folyamodványát a pápához, Samassa, mint primásjelölt ellen. A pápa levelének tartalma pedig ez: „a világért nem kíván a magyar alkotmány dolgaiba vagy a király alkotmányos jogaiba avatkozni; de kérve kéri ő felségét, hogy az ő hiveit, az ő egyházát részesítse az itt kért oltalomban.“ Ennek folytán pénteken múlt egy hete foglalkozott a minisztertanács a kérdéssel s e minisztertanács határozataidból ment el a távirati felszólítás Vaszary Kolosnak, a ki a jelölést elfogadta. Konstatálni kell, hogy az eszme, hogv a szerzetesek közül vétessék a prímás: Wekerle miniszteré. „Közigazgatásunk.“ Ajka, okt. 30. Ha a megymgyülési alispáni jelentéseket olvassa az ember, őröm száll ja meg keblét, hogy mily példás rend, jólét, megelégedés van a megye területén ; rend- és törvénynek őrei, az alantas és felsőbb tisztviselők, mily példásan felelnek meg kötelességeiknek, nincs szükség a hanyagok serkentésére, annyival inkább a fenyitésre, mert mindegyik versenyezve a másikkal, igyekezik a reá bízottaknak lelkiisme- tes teljesítésére. Azonban, ha közelebbről szemügyre vesszük a községi életet, nem találjuk azt oly rózsás színben, mint ott írva és jelentve van. Nem sorolhatok fel pedig egy rövid czikkben minden hibát, melyet a községi elöljárók, a szolgabirók, sőt a megye fatisztviselőjének elnézése, hogy úgy mondjam, mulasztása folytán, mindenfelé, mint gaz esős időben, bőven terem az egész megye területén; a magunk községéből mutatok be pár esetet, melyek a többi Községekével azonosak lévén — valódi állapotában mutatják be köz- igazgatásunk képét. Az állat-egészségügyet veszem első sorban, mert ez minden gazdát érdekel, mert erre maga a kormány is talán több gondot fordít, mint a gyermekekek nevelésére, az emberek erkölcsére. Állatorvosok vannak magánosok, 1 megyeiek, államiak; ezek örködnek az állatok egészségügye felett; meg is mondják az illető tanácsot kérőknek, hogy marhaállományukban mikor van Egy ebéd a „Hableány“-forrásnál. (Vész-levél a feleségemhez.) Balaton-Csopak, okt. 20. Asszonykám! Ha ön csak halvány sejtelemmel is bírna I arról, hogy én itt micsoda rém-malérba jutottam s a balatoni sirályok már közeli éh-halálom szomorú De profundis-át sipogják fejem fölött; tudom, rögtön mentő-expediót szervezne nyomdász-népünkből s jelentést tenne Hableány-sarki szerencsétlen expedition! katasztrófájáról a viczis- j pánnak, polgármesternek. (Azok alighanem lóhalálban sietnének mentésemre.) Ám hallja a dies irae szomorú történetét, | amint következik: Azt mondja a kocsisom, mikor tegnap reggel megálltunk a „Hableány“ melletti bérházunknál : — A Lasz vinczellérnó nincs itt. Nem tóm hogy leszünk' az ebéddel, tekintetes uram ! — Hát valahogy csak leszünk. Köss be s rakd meg a tüzet. Mig a Józsi kocsis a tüzet rakta, szemügyre tettem a savanyu részvénytársaság éléstárát — s megelégedéssel konstatáltam, bogy V. J. derék kompanistám nemcsak a városi tanácsoskodás- hoz ért, de be is tudja biztosítani kutszerető inspekeziós kollégáját, az éhenhalás ellen. Volt itt a spájzban minden. Bor, zsir, liszt, burgonya, hagyma, ezukor, kávé, thea, rhum, rizs, tarhonya, griesz, makkaroni, káposzta, gesztenye, só, paprika és minden egyéb füszerszámok. Mindezen gondosságot betetőzé pedig egy frissen requirált szelet borjúhús. (Már csak megélünk valahogy!) S mig ezt a sok elemózsiát igy spektálnám — elkezdtem azon spekulálni, hogy maga édes asszonykám hogyan is szokta ezeket sütni-fűzni, Mondhatom, konyha-kuktálkodási reminisezen- tiáim, hatalmas memóriámról tanúskodtak. Ám hallgassa meg. Fogván a borjúhúst, letevőm az konyha-asztalra, s a fakalapácscsal akkorákat vertem rá, mintha a Harapiscsipis háta lett volna. Mikor már olyan lapos lett, mint a palacsinta, a Józsi kocsisnak alaposan lelkére kötöttem, hogy mossa meg s aprítson hagymát Mindössze öt fejet utalványoztam ki e czélra, megspékelendő vele a borjuszeletet Bőséges zsir olvasztatván egy vastepsziben, a szelet erre fektettetett s pikánsabb iz okáért megfiiszerszámoztatott paprikával. — No Józsi, most én lemegyek az aknába a kútfúrókhoz. Mig odaleszek, te itt állsz a spórherd mellett s meg-megforgatod a pecsenyét, mi ? — Meg én, tekintetes uram, nem lesz hiba abban. — Aztán ress-re süsd meg, érted. — Igenis ress-re, értem. Egy óra múlva visszakerültem a hajlékba. A Józsi már messziről jelenti: — Eess ám már, teins ur, — már szinte füstöl is. — Nono. — Az ám. Aztán akár merre forgassam, füstöl az furtonfurt. — Hogy a ménykő üssön furtonfűrt a te vámosi termésű tatár fejedbe. Hiszen megégetted a pecsenyét- — Az-e ? Hiszen úgy parancsolta, hogy ress legyen ... Hát ress volt biz az, csak úgy kopogott a tüzetszikrázó tepsziben s külalakjára hasonlított egy feketére pörkölt csizmatalphoz. A Józsit nyomban felfüggesztettem az alsza- kácsi hivataltól, megmagyaráztam néki, hogy „ki minek nem mestere, gyilkosa annak.“ Bünbánólag hagyta helyben, hogy ő is úgy véli. Abban állapodtam meg, hogy lesz: darás- maccaróni, gesztenye s fekete kávé. 1.) Egy vasfiindzsába fekete kávét tettem föl 2.) A gesztenyét elhelyeztem a rerni-be. 3. ) Egy vasfazókba beletördeltem a macca- ronit, megsózám, s fazekat megtöltvén vízzel, elhelyeztem a spórherd közepén. 4. ) E vasfazék mögött egy újabb vaslábosban uj zsjrmenyíséget olvaszván föl, ebbe már csak 3 fej aprított hagymát illesztettem s szintén megfúszerszerszámozván bőven paprikával, ez anyagok fölé egy meszely grieszt öntöttem, (ügy hiszem, asszonyom, odahaza ön is ügy csinálja — csakhogy jobban spórol, mert nem ; a társasági kaszszára megy !) Aztán alája tüzeltem az állapotnak hatalmasan. , Félóra múlva lígy vettem észre, hogy a makkaróni fazékból elpusztult a viz s az egyes j csövek össze- és egymásba tapulván, compact tömeggé törekszenek egyesülni. (Ezt meg keU akadályozni. A kannából újra teleöntöttem a fazekat, ! aztán szorgosan megforgattam a griesz-állo- mányt. Negyedóra múlva beállt a katasztrófa. A makkarónit le kellett szűrni, mert rendkívül gyanúsan pöffögött. Fölragadtam a fazekat s kivittem a házikó elé s egy vasfedővel leborítva, igyekeztem leszűrni belőle a fehér- pépes vizet. Nagysokára sikerült az s bevittem ! a konyhába. Ott penetrans bűz (illatára hasonló az égett j borjúhúsához,) fogadott s elrémülve látom, hogy j a grieszes lábos sárgásbarna fústgombolyagokat ereget a légbe. ! A makkaroni fazékét letenni s a grieszes lábossal kirohanni — pillanat műve volt. A mentés müve hasztalan volt. Alaktalan füstös kölönczczé égett össze a prézlinek szánt griesz-tömeg. Időbe került, mig kiszabadítottam a lábosból. És éppen ez az időveszteség, bele került a makkaróniba. Mire ugyanis visszanéznék akkora a makkaróui úgy odasült a vizteleu fazék fenekéhez s oldalához, mint valami elsőrangú port- land-czement majolika formátum. A sors-csapások ily rohamos egymásutánya megbénította idegrendszerem. Egy kétségbeesett gondolatom támadt s a káposztafejet ragadtam föl. Ezt persze előbb bekellett volna savanyítani, mely czélra a ^avanyu-kut jó szolgálatot teendett. (De hátha az experimentum a vegyelemzés ro- I vására lett volna.) Tört kebellel s nagyszerű j lemondással, vonultam a belső szobába. — Józsi fiam —- rebegém — hozdd be a veszet fejsze nyelét. A gesztenyét s a fekete-kávét ibriket. Be is hozta, de nem volt benne köszönet. A a példátlan sok elemi csapás közt e terményeket is elhanyagoltuk. A gesztenyék úgy néztek ki, mint a kőszónkorszakból kileletezett ősrégi zsapó-gubacsok s a feketekávé a buzgó dinszte- lés következtében .... égre szállt. íme édes asszonykám, leírtam a legújabb rém-maléromat s egyben Írást adok róla. hogy „ még is csak jó az asszony a háznál!11 Emlékezzék arra, mit fogadott nekem egykoron, hogy t. i. el nem hagy engem semmi Ínségemben és semmi nyavalyámban ; hát itt az alkalom a nagyszerű fogadalmat beváltani, mert vagyok az ínségben és nyavalyában nyakig. i Ádja át jóllakott kompanistáimnak áldó vég- sohajom s telegráfon küldjön ki három kiló parizert. Az éh-tífuszig az öné K. T. I Emlékirat. (Folytatás.) ! Népesedési viszonyok. E tekintetben kedvező eredmény nincs, ugyanis az 1880 évi állapot szerinti nép- számlálás 12 575 az 1890 évi állapot szerinti népszámlálás pedig 12 658 lakost tüntet ki j és igy tiz év alatt a népességi szaporodás elenyészőleg csekély. Ennek oka abban keresendő, hogy e város vidékének nagy részét, i s a Balaton mellett fekvő szőllőhegyeket a múlt évtizedben a phyloxera elpusztítván, az I e miatt beállott szegénység e város ipar- j készítményeinek és kereskedelmi czikkeinek forgalmát megbénította, mely miatt már több ! iparos és kereskedő a városból eltávozott, ! újabb beköltözködések által pedig a népesség , nem szaporodott. Adózási viszonyok. Az utókor számára kimutatjuk, hogy a városi lakosság folyó évi állam adója : földadóban 8124 frt. 77 kr. házbéradó : 30 674 frt. 18 kr. házosztály adó: 15 frt, I-ső osztályú kereseti adó: 6465 frt 75 kr. Il-ik osztályú 4720 frt. III-ik ossztályu 18686 írt 99 kr. IV-ik osztályú: 1285 frt. nyilvános számadásra kötelezett egyletek és vállalatok adója: 5555 frt. 27 kr. tőke kamat adó: 7511 frt 82 kr. általános jövödelmi pótadó: 19437 frt 67 kr. összesen tehát, 102-476 frt 45 kr. — Ezenkívül fogyasztási áliamadó: 35000 frt. az italmérési adó pedig 25000 frt. Ez idő szerint terheli még a város lakosságát, hadmentességi adó : 831 frt. Megyei székház építési pótadó 1726 frt 34 kr. megyei tisztviselői nyugdíj pótadó 647 frt 38 kr. Katona beszállásolási adó: 764 frt iparkamarai illeték 1020 frt 75 kr. és 8% megyei útadó is. Továbbá kimutatjuk, hogy a f. é. költség- vetés szerint a város évi közigazgatási költségének összege 79311 frt 72 kr. mely egészben a városi vagyon jövedelmekből nem fedeztetvén a községi adó (községi pótlék) minden egyes állami adóforint után 34 kr. Gyámsági ügyek. Veszprém város gyámhatósága alatt van 1117 áron, kik közül 412-tőnek van vagyona, a többi vagyontalan. Az árvák készpénzbeli értéke 288-690 frt 44 kr. mely a városi gyámpénztárban gyümölcsözőleg kezeltetik. Az árvák ingatlan vagyonának értéke. 132534 frt 38 kr. Pénznemek. Az utókor számára feljegyezzük, hogy jelenleg nálunk is az osztrák érték van forgalomban. Egy forintban van 100 uj kraj- c<ár, forgalmi bankjegyek 1., 5, 10., 50., és 1000 forintosok. Az idegen pénznemek pedig osztrák értékben a következő név (nominális) értéket képviselik. Anglia 1 frt. Sterlingje 10 frt 5 kr. Belgium-Franczia ország, Schveicz, Fraukja, 40 kr. Német-birodalmi, (Orosz ország) reichsmarkja 50 kr. — Olasz ország, lírája 40 kr. Orosz ország, subele 2 frt 61 kr. Romania, piasztere 40 kr. Szerbiai, dinár 4 krajezár. Éjszak amerika dollára 2 frt 27 krajezár.
