Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1890-06-28 / 27. szám
Veszprém, 1890. X. évfoyam. 27. szám Szombat, jun. 38. f Előfizetési felhívás a „Veszprémi Független Hírlap“ 1890. (tizedik) évfolyama II. félévi folyamára. Pro domo sua, fordulunk ezúttal hírlapunk barátaihoz, előfizetőinkhez, hogy szives rokonszenviikkel továbbra is támogassák ez orgánumot, melyet, hogy 10 éven át pártfogoltak: jele, hogy megismerték, megszerették. Népújság a mi hírlapunk, a szó igazi, nemes értelmében. És 10 évi mult a bizonyság arra, hogy ebbeli hivatásának s czimének egyaránt megfelel. Nem nyűgözi semmiféle hivatalos presszio, nem befolyásolja semmi ur- hatnámos klikk és nem engedjük su- galmaztatni semmiféle képzelt poten- tástól. Szabadon, nyíltan írjuk ki, a mit a polgárok igazának vallunk; ha tetszik, ha nem tetszik a magasabb fórumoknak. S mert őszinte a szó. melyet tiszta meggyőződés mondat . . . megtalálja ez az útját a szivekhez s a nyugodj agyhoz egyaránt. Ez a mi erősségünk épugy, mint alapbástyája minden független, szabad sajtónak, melyet kincsül őriznek-véd- nek a szabad nemzetek s mely legfőbb biztosítéka minden törvények szentségének. Lelkesedéssel szolgáljuk pályánkat. Hivatásunkhoz leki erővel, összes szellemi tehetségünkkel ragaszkodunk. És nyugodtan bocsátjuk bírálat alá munkánkat, tiz év óta minden héten, mindeneknek. Van vagy háromszáz lapkollegánk a vidéken. Hasonlítsák össze olvasóink. Mi önérzettel álljuk helyünket a sorban. A lap irálya magyaros. Magyar szellem lengi át minden izében. Meglehet azt érteni az emeletes házak szalonjaiban — s a nádfedelek alatt egyaránt. Béltartalma pedig a lehető legváltozatosabb. Egy-egy hirlappéldányunk száz meg százféle eseményt, közügyet ir le ..............és mégis egyöntetű ez, me rt minden sorát nyilt őszinteség, függetlenség jellemzi. A vármegye s a város hivatalos ügyeit, a közéletet, Balatonvidékünk s a Bakony népe érdekeit, a hét eseményeit, újdonságait, szóval V e s z- p rémvár megye beléletének hü tükörét mutatjuk be hétről-hétre s tanulságos tárczaczikkek mellett közélétünk ferdeségeit az immár országszerte kedvelt stylusu „G y e r k i ó r“, szatirizálja pompás, pezsgő humorával. Napirendeu lévő életkérdéseink hova- hamarább előtérbe kerülnek. A megyét majdnem átszelő két uj vasút s az elszegényedett balatonparti népnek telepítési ügye, oly kérdések, melyekkel mindnyájunknak foglalkozni kell. Aztán itt van a pár hét múlva megejtendő képvisel ő választás, mely bízvást roppant arányú hullámokat fog verni társadalmunkban, már csak azért is, hogy az ellenzék, a már többször tőle erőszakkal és alattomos ármány nyal elrabolt győzelmet — ezúttal minden erejéből visszahóditani törekszik, Híven fogjuk vázolni mindez eseményeket s hü tolmácsai leszünk anép meggyőződésének, közvéleményének. Rendkívüli lapokat, távirati különla- pokat adunk ki, valahányszor arra szükség van, esetleg napjában többször is. Olvasóink jól tudják, hogy amit ígértünk valaha, azt becsülettel megtartottuk mindig. Azt ellenségeink is kénytelenek konstatálni. Hát azt mondjuk most Í9. hogy a jelzett programmot beváltjuk. S ha úgy találják hírlapunk olvasói, hogy megérdemeljük — úgy részesíti sék népünk ez orgánumát továbbra is jókaró támogatásukban. Hazafias üdvözlettel Veszprém, junius 21. 1890. A „Veszprémi Független Hírlap“ irodája. Hírlapunk ára; Jul. — decz. félévre ... 3 frt — kr. Negyedévre . . . . . 1 — 50 kr. A kiadóhivatal. A nagyhét Júniusban. Veszprém, 1890. jun. 28. Mikor azt látjuk, hogy tiszteletreméltó Kovács lgnácz, városi tb. főjegyző örökmosolygó képe egyszerre birsalma-fanyarrá változik, komorrá lesz s hóna alá csapott hosszú írásokkal, hexameter-szökelésekkel robog végig az utczákon: akkor mindjárt tudjuk, hogy valami választás 1 e s z. () nélküle ez nem eshetik meg. Városi választások előtt kikurizálja az özvegy asszonyok voksait; megyei választásokkor bekvártélyozza a hivatalos voksokat; országos képviselőválasztás évadán pedig beáll hittérítőnek s a renitens balpártiak átkeresztelését szokja megkisérleni, több furfanggal, mint szerencsével. Most is imigyen nyargal ő, az ele- íántos bolttól a kálváriáig, Jeruzsálemtől Jutásig. Hát bizonyosan képviselőválasztás lesz. Már csakugyan úgy lesz. * * * A hét története abban kulminál, hogy ki a balpárti jelölt ? Kopácsy feliép! Ivopácsy nem lép fel! Mért lépne fel, erre a másfél évre? Miért ne lépne fel ? Jól teszi! Dehogy teszi! így folynak az utezai és kaszinói polémiák. S most azt tetszik képzelni a neutrális olvasónak, hogy ezeket a polémiákat a balpárti választók követik el? Vastag tévedés. A kormánypárt emberei cselekszik azt, kik most két eszményi részre oszolvák. Az egyik rész, amely komoly, az azt szeretné, hogy Kopácsy ne lépne fel. Nyerve lenne a győzelem, minden áldozat nélkül. A másik része pedig retteg a gondolattól, hogy nem lesz ellenjelölt. Hát hol lesz akkor a Csáky szalmája s ki fizeti a regement-kontót í És alattomban erősen biztatják a balpártot, hogy okvetlen állítsanak jelöltet. ( yózni fognak. „Schlézin- ger, ne hadd magadat!“ Szerencsétlen kormánypárti jelölt. Ha tudná, hogy mennyi a Judása, bizony nem vállalkozna apostol- ságra! * * * Őszinte szó ez. S oly igaz, mint a milyen megszé- gyenitő, erre a társadalomra. Aztán még ravasz szemforgatással nyiltan neki állnak fellebb, és elég vakmeróek azt vágni a balpárt ar- czába, hogy „ők ugratják bele“ a jelöltségbe Kopácsyt. Micsoda infamia, feltételezni azt egy becsületes, müveit megyebeli notabili- tásról, ki mindenkit s kit mindenki ismer, hogy azt „ugrasztani kell“, hogy azt ugrasztani lehet. No az ilyen szavakhoz, az ilyen fegyverekhez kár fohászkodni. Mert vagyon a botnak két vége. A türelemnek pedig csak egy. Aztán hiába lesz ismét a szörnyííkö- dés, meg a jajszó! Elv áll az elvnek ellenében. Meggyőződés a meggyőződés ellen. Aki nem tiszteli a másik emberfia elvét — meggyőződését: az nem hisz az eszejárása tökéletességében. Ez a nem-tisztelete az ellen-elvnek: sértő mindenképen. S a ki sért, sértetésre tarthat számot Tessék azt elhinni s megszívlelni. Úgy a jobb, mint a baloldalon. Akkor megférünk szépen, békessége- sen, egymás mellett. * % Aztán nincs szükség az idegeskedésre. Az ellenzék komolyan, tisztesen fogadta Szabó Imre felléptetését. Nem kisebbíti magát azzal, hogy alacsony disqualifikáló fegyverekhez nyúljon. Nem ócsárol, nem rágalmaz, nein kissebbit, nem gyűlölködik. Megmutatta csak pár év előtt is, hogy a kormánypártnak ezrekbe került választása ellenében az utolsó éj hajnalán felvette a keztyüt s 500 embert szavaztatott le becsülettel, bor nélkül, lélek vásár nélkül, pressio nélkül. Hát mindjárt, a jelölt említésére idegeskedni, kisebbíteni, debonestálni: rút dolog, csúnya dolog! Tessék a túlsó részen levő uraknak fordítani a manőveren. Mert igy aligha férünk össze !-Jí * * Es nem csak 2 bét a világ. Még a választás után is együtt akarunk maradni. Jobbpárt, balpárt egyaránt. Ha jobbra, ha balra dűl a sors: a társadalmi békének nem szabad áldozatul esni. Ezen az oldalon mi igy gondolkozunk. Tessék a túloldalról nekünk igazat adni! Képviselőválasztás elrendelése. (Hivatalos.) Hirdetmény. Dr. Bezerédj Viktor Veszprém vármegye veszprémi választókerületének Internationale. (Amerikai naplómból.) Irta: Kompolthy Tivadar. (Folyt.) Reggeli 11 óra volt Főn a kék, felhőtelen égen tüzfényben ragyogott a nap. Szikrázó, gyújtó sugarai lehulltak a földre s a fii széniünk láttára sárgult s lehajlott. — Látja ön uram, — szólt Jakab — igy van az emberi szív! Ha csak önszenvedélyének áldoz, ha csak indulatjainak s indulatai által él a szív, igy hervad az le, mint efü! Lássa ön, én tudora, hogy magara is igy járok, de hát tehetek-e én arról, hogy a szabadságszeretet őrjöngő szenvedélyéről nem tudok lemondani. Lemondani!,. , meghalni* annyit tesz az uram, Amerika szabad polgárára nézve! . . . Mi megszoktuk a szabadságot, nekünk ez éltető léggé vált. Ha köztársaságunk egyszer koronás főt emelne a „szent“ elnöki székbe, akkor vége Amerikának; kiköltözködnénk mind s keresnénk lakhelyet egy boldogabb hazában ! így az én társam. Eközben ríast-Newyork felé közeledtünk. Kgv csomó négergyermek játszott itt a kopár homokos tengerparton. Közeledtünkre üvöltve ugrottak föl játékaiktól s körülnyargaltak bennünket. Én sajnálkozva tekintettem reájuk, mert többnyire meztelenek voltak. — Ne sajnálja őket uram, — szólt szenvedélyesen társam. — Ezek boldogabbak lesznek egykor, mint az önök gyermekei. Ezek mint rabszolgák születtek s szabadok lesznek, — önök szabadok voltak , . , s uram, bocsásson meg, a jövő ellenük szól, — Amerika szabad gyermekeinek nincs szükségük sajnálatra, mert nekik meg van a legnagyobb kincsök — á szabadság. — Good morning, Sirs! — kiáltozák a kis ördögök körülöttünk. Good morning! Társam egyet elcsípett borzas fejénél s meg akarta ajándékozni valamivel. De e perezben a kis sátánok, rosszat gyanítván, (mert társam a másik kézzel zsebébe nyúlt), neki rohantak mind, s ha azonnal el nem ereszti a oorpus deboti-t, bizonyára rosszul jár, A kis négerek aztán üdvriadóval ismét a tengerpart felé nyargaltak ; közbül a kiszabadított kollegával. Tvöltesök még soká hangzott utánunk. — Lássa ön, — szólt hozzám a fiatal new-yankee — ezek kicsinyek, mégis értik már azt: „egy a többiért; a többi az | egyért!“*) j Ezentúl hallgatva folytattuk utunkat. * Már majdnem a városban voltunk; egyszerre vad lárma ütötte meg füleinket. Odasiettünk. A kikötői parton két csapat katona verekedett. Matrózok voltak. Az egyik rész egy angol fregatt, a másik egyesült állami kis corvette legénységéből való volt, Mikor odaértünk, már teljes dühhel folyt a harGZ. Az angolok lehettek mintegy 40-en; amerikaiak számszerint 18-an, A rövid matvózkardok; a kések mint villámok úgy fel-fel villantak a sűrű tömegben : közbe-közbe egy-egy karabiu tompa dörgése, vagy valamely revolver éles recsegése hangzott. Mindkét részről volt már halott és sebesült ; az angolok voltak előnyben ; de hirtelen megfordult a szerencse s az angolok csol- nakaikba ugrálva, berohantak a kikötőbe hajóikhoz .... Én és társam mozdulatlanul álltunk a parton. A nép pedig csomókba gyülekezett s halkan suttogta: — The Internationale ! Társam meglepetve kiáltott fel. Néhány ember mellettünk ment el. F . . . . Jakab megfogott karjánál egy magas barna embert, s eltűnt vele a tömegben. * • * Úgy tetszék most nekem, mintha Miss Mary arozát láttam volna egy a kikötőben tova rohanó Ferry-boat fedélzetén. De nem! Hisz a kis lányka világosan megmondta, hogy Saratogá-ban fogom találni . . . A gőzös a parthoz állt. Oda siettem . .. Az emberek egyik a másik után ugrottak le a partra; hátba csalódtam ? *)^Az egyesült államoknak ez a jelszavuk. De nem! Miss Mary egyszerre könnyücske ugrással a parton — előttem termett! Arczárói láttam, hogy megdöbbent. — Hogyan, ön itt, rny lady? — És ön; — — ön nem utazott 8ara- togá-bu ? — A mint látja. Miss! — De uram. hát igy tartja szavát? — Mis-i Mary, önnek nincs joga szemrehányást tenni. Én is hasonlót tehetnék. Ezalatt a kis leány intésére egy Sonth Ferry kocsi állt meg előttünk. — De mondja men legalább barátom, mi- ért maradt ön New-Yorkban ? — A véletleu akarta, Egy new-yankee ismerősöm lemarasstott a Hudson-Itiver gőzösről. — Ah ! , . . Különös. De Ígérje meg, hogy ma 9 órakor eljön az ,Atlantic*-ba. — Nem lehet, Miss! Időm igénybe van véve, —- Hová Ígérkezett ? —- Nem mondhatom! A kis leány arczán megütődés jelei látszottak, — Súgja meg! Esküszöm hullgatni fogok, —- szólt most hirtelen s kis fejecskéjével felém hajolt. — Ma esti 9 órakor az Internationale titkos ülésében leszek! Miss Mary elhalványult. — Vége ! atyám igazat mondott . . . igaz tehát — szólt most alig hallhatólág, aztán ingva lépett a kocsiba. — Isten önnel! vigyázzon . .. heves kézszorítást éreztem kezemen. A kocsi elrobogott. * • * Késő este volt. Az égen a sápadt, kilum- polt arczu Luna kóborolt hűséges éji bakter [ módjára. i Rongyos fekete felhő-ruhája, hol lefoszlott | róla, hol meg ujabbb felhöleplek borították el. A csillagok csak gyéren ragyogtak körülte, álmos pislogásuk „jó éjszakát“ kívánt a földi lényeknek. De Amerikában az éj is a naphoz tartozik, itt az emberek éjfélkor még nem álmosak. Kinek-kinek meg van a maga business-e — — hiába: Time is Monney! New-York városa újra kivilágosodott. A gázlángok ismét ragyogtak; a járdákat mindkét felől rohanó üzletemberek tömegei lep- 1 ték el. — — S mégis, mégis ez a halotti csend! A IV. Avenue; 27. í-treet-ben sétáltam. Egyszerre hangos zaj ütötte meg füleimet távolról. Egy rendőrt — policemant — kérdeztem a zaj oka felől. The Stricke in the second Street! — volt a válasz. * * * A St. George torony órája kilenczet ütött. Kettőztettem lépteimet. Nehány perez múlva az Internationale titkos gyűlésének palotája előtt voltara. A kapu alatt egy óriási ember állt keresztbe font karokkal, lábait kifeszitve. Beléptem. Az óriás elébem állott. — „Manufacturing!“ súgtam fülébe. Az óriás zsebébe nyúlt., kivett zsebéből egy kékrefestet plehjegyet, ezt nyakkendőmre tűzte. Kezével intett; a bemenet szabad volt. Hosszú folyosó elején álltam; ennek végén gázláng égett. Előre mentem. A lámpa alatt egy fehér tábla volt. Rajta csillagbetükkel a következő felirat: 1872. Sch. TI. section. 1. T. N. O. L. Only for the: □ A □ jegy helyén egy olyan kékre festett pléhecske függött, mint a milyint a kapus nyakkendőmre fűzött. Mig a tábla előtt álltam, egy kis ember jött hozzám. Megfogott karomnál fogva s ezt súgta fülembe: — Mérséklet! Ma vedégünk van. Ismeretlen egyén. Igent bólintottam fejemmel s végig néztem „ismeretes“ magamon, mert hogy az „ismeretlen“ ma itt én leszek, arról perczig sem kételkedém, de óvakodtam a bajtársi erről fölvilágosítani. A gázlámpától balra egy másik folyosó vezetett. A kis ember ide tért be velem. Ebből ismét egy harmadik folyosó; ez teljesen ki volt világítva. Falai, tetőzete és padlója barna posztóval volt behúzva. Lépteink nesztelenek voltak, mint a kisértetek lebbenése. A folyosó végén két férfi állt, háttal a folyosó felé fordulva s arezukat a földre sütve. Társam leoldotta nyakkendőjéről a kék jegyet s azt az egyiknek kezébe adta. En hasonlóul cselekedéin. Ekkor a másik ember kivett zsebéből egy kulcsot. Odalépett a roppant szárnyajtó elé; a kulcsot a zárban kétszer megfordította; balkézzel hirtelen mozdulattal bizonyos helyére ütött az ajtónak s ez nesztelenül föltárult előttünk. Egy zavaros embertömeggel telt nagy teremben álltam. A terem színtelen, szürke posztóval volt behúzva, úgy a padozat mint a falak, a tetőzet és minden bútorzat, mely padokból állt. Velünk szemközt magas emelvény állott. Rajta kis asztal, ezen két gyertya, egy könyv, több iratcsomag és egy szekrény. Az emelvényen 3 férfi ült. Kettő teljesen ismeretlen volt előttem; a harmadik . . . megdöbbentem ! A harmadikban fölismertem azt az embert, a ki oly szeretetteljesen tud mosolyogni mindenkire; de ki senkit sem szeret és senkit sem gyűlöl. Miss Mary atyja volt! A három elnöklő mozdulatlan ült helyén. Tekintetüket az asztalon fekvő irományokon nyugtaták . . . úgy ültek ott, mint három faragott bálványszobor. A padokban ülő tagok többnyire idős, vén emberek voltak. Elvétve csak, lehetett itt- ott egy-egy fiatal arezot látni. Komoly-, mozdulatlanok voltak ezek is. Egyik sem szólott a másikhoz. Fölöttük fényes gázcsillár ragyogott s megvilágította halvány, hideg arezukat. Néha meg-megnyilt még a nagy szárnyas ajtó; egy-egy tag jött be azon s körülöttem foglalt helyet; a mellettem ülők föl sem pillantottak az érkezőkre — — ott ültek csendben, szótalan. A padokban ülök előtt egy-egy fehér lap feküdt; rajta autographikus írással az ülés napirendje volt jelezve: 1872. I. T. N. O. L. 1. A vita folytatása társulatunk czéljáról. 2. Munkások ügye. Striekok rendezése. 3. A spanyol-brazíliai szekezio leirata. Most már értettem a gyűlés titok» atos- sága czélját! Nehány perczig csendesen ültünk még. Egyszerre fölkel a három elnök helyéről. A középső hangosan elkiáltá a gyűlés jelszavát: „Manufacturing!“ — — Az ülés meg volt nyitva !
