Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1890-05-10 / 20. szám
sprém, 1890 X. évfolyam 20. szám. Szombat, május 10. idén szombaton. — A lap ára : Égési éve 6 frt; negyedévre 1 frt 50 kr,; egyes szám ár a 15 kr. — Hirdetsek petitsora 6 kr ; nyilttr petit-tere 20 kr., 30 kr.. kincstár illeték.—A hírlap irodája : „Petöflu-intéset Veszprém (vár oshás-tér íozgalom a Dunántúl. Veszprém, május 10. jük a dunántúli kulturegye- íban megindult mozgalmat, idvözli Veszprémmegye teilen ve biztositásával. nemzeti géniusz kelt a moz- missio útra, hogy megté- mak ami itthon is idegen és í nemzetségünknek avérünk- írünket. régen mi is, érezték a szom- egyék egyenkint és együt- dunántuli kulturegylet szük- y egyesület ne puszta czim e folytonosan cselekvő, mis- itő harezosa legyen a nem- túrának. is Gusztáv, jeles kollegánk , kiadta a jelszót, elvetette mely azonnal megfogam- í r é d j Viktor képviselőnk lel- a meleg érdeklődés, melylyel ninden iránt viseltetik, ami emes, ami nem egyesek, de nk ügye, arra indították a ősi családjának kimagasló ?y tért hódítson az elvetett és testet gyúrjon az igének, ombaton e czélból az ország már értekezletre is egybe- unántul negyven országgyü- iselőjét, kik mindannyian a a faktoraivá vannak hivatva, in megalakult a bizottság, további teendők kivitelével izva. ;yénk törvényhatósága hétfőn ivaszi közgyűléséből teljes ve biztositásával sietett üd- nemes törekvést és bizto- térités útjára kelőket, hogy ye székvárosa vendégszerető fogadja őket. se van velünk. Nekünk jutott ■ alkalom, hogy közvetlenül iulás után üdvözülhettük a yezőket. prémvármegyének sietve kel- agadni a kínálkozó alkalmat, idhatatlan égető szükség van j a kulturegyesület pezsdülő lt sziv-kamaráját a mi várszékhelyén helyezze el. célunk ezúttal a programra ,sába bocsátkoznunk, de any- asztalat után mondhatunk, ilturegyesület csakis egy erős való czentralizálással nyer letérőt. Az apró-cseprő kulturegyesületek mihamarabb a kallódás útjára térnek, mert egy-egy testrésznek nincs meg a kellő önfentartási ereje, hosszú életet a részeknek csak egy erős test állandó táplálásával lehet biztositaui. Ott van a pécsi, pápai, nagykanizsai, szombathelyi kulturegylet, irodalom és nyelv terjesztő egyesület. Mig a pécsi egy szerencsétlen bizottság kezében már halva született, addig a pápai egy-két népkönyvtár felállításán és nyilvános felolvasás tartásán kívül egyebet nem produkált, hasonlóan a nagykanizsai testvér egyesület sem. Szükség van tehát arra, hogy a Dunántúl központján, erős és biztos alapra fektetett egyesület létesüljön, mely életerejét innen lövelje szét a szomszéd vármegyékbe, a stájer határig épugy, mint a horvát területre, hogy az első helyen megmentse polgárságunkat az elnémetesedéstől, az utóbbi helyen pedig a horvátosodás- tól, főleg pedig hasson oda, hogy a Dunántúl szegény népének Horvátországba való kivándorlását tegye lehetővé, segítse elő a könnyebb megélhetést, de oly módon, hogy ne legyen veszélyeztetve nemzetségük, hogy azt ne csak fentarthassák, de a horvátok közt is terjeszthessék, hogy szükség esetén ott épugy, mint akár az alföldön fiainkra leljünk. Veszprémvármegye földrajzi helyzete, vasúti összeköttetései oly kedvezőek, s a vármegye német, tót, vendajku lakosainak nehéz asszimu- lálása oly szomorú jelenségek, melyek elvitázhatatlan argumentumok arra nézve, hogy a Dunántúl kultur- egyesületének központja vármegyénk székhelye legyen. Meg vagyunk arról győződve, hogy a nemzeti ügyért áldozatkész lakosság támogatása el nem marad. Eltekintve a mozgalom hatalmas médiumaitól, az Esterházyak, Hornig báró, S u p k a Jeromos, Eötvös, Véghely, Fenyvessy, Beöthy Ákos oly nevű birtokosai a vármegyének, akik az ész isteni adományán felül még földi javakkal is rendelkeznek és ha áldozatokról van szó, azt sohasem késtek letenni a nemzeti kultúra oltárára, valamint a klérus sem mulasztja el egy alkalommal sem leróni hazafias kötelességét. Mi bizva-bizunk a mozgalom elnökében Bezerédj Viktorban, ki ismeri helyzetünket, aki ennélfogva nem kételkedhetik abban, hogy jogunk van a kulturegyesület központjára. És azt hisszük, hogy Veszprémvármegye is erre gondolt, midőn közgyűléséből sietve üdvözölte az üdvös mozgalmat. Üdvözletünket! A missio útját egyengesse a nemzeti Géniusz! A dnnántóli kulturegyesületek. A dunántúli kivándorlás és a Dunántúl fekvő törvényhatóságokban közmívelődési egyesületek szervezése ügyében B e k s i c s Gusztáv és Bezerédj Viktor múlt szombaton értekezletre hívták össze a Dunántúl országgyűlési képviselőit, kik mintegy 40-en jelentek meg a képviselőbáz I. osztályú tanácskozó termében. A gyűlés elnöke B e- z e r é d j Viktor veszprémi képviselő háznagy volt. B e k s i c s Gusztáv nagy figyelemmel hallgatott hosszabb beszédben foglalkozott a Dunántúl lakosságának egyes vidékekről Horvát-Szlavonországba való kivándorlásával s utalt arra, hogy mig 1848-ban a Szlavon- országban lakó magyarok száma alig haladta meg az 5—6 ezeret, addig 1880-ban a ki- vándorlott magyarok száma 85 ezerre rúgott. Az ezen idő óta kivándorlottakkal együtt a Szlavóniában lakó magyarok száma meghaladja az 50 ezeret. Szóló a kivándorlás főokát a filloxera pusztításában látja, minek következtében a szőlőgazdák kenyerüket elvesztve, kénytelenek a kivándorláshoz folyamodni. Kétféle eljárást lehetne az ellen követni. Az egyik a kormány közbelépése és pedig a telepítés által. Erre nézve megjegyzi szóló, hogy a kormány tervez is ilyen telepítési törvényt, nem ugyan specialiter a Dunántúl viszonyaira való tekintettel, hanem tekintettel azon nagymérvű kivándorlásokra, melyek főleg az ország 8 részéből: a felső vidékekről, a Székelyföldről és a Dunántúlról történnek. A másik eljárás a közmívelődési egyesületek alakítása, a melyeknek czélja volna a kivándorlás irányítása olyképpen, hogy a kivándorlók megőrizzék nemzetijellegüket, másrészt pedig feladata volna, hogy a Dunántúl törvényhatóságainak területén az idegenajku lakosság körében a magyar kultúrát terjeszszék. Végül szónok javaslattételre bizottság kiküldését indítványozta. P e r c z e 1 Miklós ismerteté ezután az ily irányban évekkel ezelőtt kifejtett mozgalmakat, a melyek azonban eredményre nem vezettek. R a d o c z a János a maga részéről mindent fel fog követni, hogy Zalaegerszegen kulturegyesület alakuljon. Fenyvessy Ferencz egy központban kívánja egyesíteni a dunántúli egyesületeket. Veszter Imre hangsúlyozza, hogy e nagy czél elérésére nagy materiális erőre van szükség, ezért a klérus közreműködését is igénybe kell venni. A maga részéről Ígéri, hogy Mosonmegyében a czél érdekében mindent el fog követni. Bezerédj Viktor elnök konstatálja, hogy a dunántúli képviselők egyhangúlag helyeslik Beksics kezdeményezését. A bizottságba nyomban megválasztattak: Baranyamegyéből Perczel Miklós, Esztergomból Reviczky Károly, Fehér megyéből Madarász József, Gv őr- megyéből Ziskay Antal, Komárommegyéből Kun Miklós, Mosonmegyéből Veszter Imre, Somogymegyéböl Széchenyi Aladár gr., Sop- ronmegyéböl Nagy István, Tolnamegyéböl Krammerer Ernő, Vasmegyéből Széli Kálmán, Veszprémmegyéből Fenyvessy Ferencz és Zalamegyéből Hertelendy Béla. Elnök Bezerédj Viktor lesz, alőadó pedig Beksics Gusztáv, ki bár nem dunántúli képviselő, de a Dunántúl szülöttje és e nagy fontosságú eszme megteremtője. Veszprémvármegye közgyűlése. — Eredeti tudósítás. — Veszprém, május 5. A gyülésterem festett üvegü ablakaira zuhogva hullott a tavaszi zápor, hogy délig együtt tartsa azokat a megyebizottsági tagokat, akiknek jelenlétére szükség volt a fontosabb tárgyaknál. A zöld asztalokat sűrűén körül ülték a jóképű bizottságosok és teljes figyelemmel fordultak az elnöki emelvény felé, honnan a főispán meleg emlékezete hangzott el Andrássy Gyuláról. A főispántól Véghely kir. tan. alispán vette át a szót, felolvasva terjedelmes jelentését, melybe ugyancsak belemelegedett, hogy jónak látta a meghűlés ellen magát megóvandó, felöltem a tavaszi kabátját. Példáját követte Fenyvessy Ferencz is, aki az egyszer nem a pápaiak érdekét jött istápolni a megyei közgyűlésre (csak azért, mert nem voltak érdekelve) hanem, hogy elmondja a politikai hitvallását, amire itt, a fiók országgyűlésen volt alkalma. Kolozsváry főjegyző, a tőle megszokott flegmával olvasta fel az állandó választmány azon ajánlatát, hogy az uj kormányelnöknek s a távozó Tisza Kálmánnak „nem politikai színezettel, de csupa udvariasságból“ küldjön a megye üdvözlő és búcsúzó feliratot. De az „aranyszáju“ Szabó Imre felemelkedett idősb. P u r g 1 y Sándor mellől s kitörő pathossal azt ajánlja, hogy igenis fejezze ki nyíltan a vármegye bizalmát és rokonszenves támogatását az uj kormányelnöknek. A praktikus Fenyvessy hozzájárul az indítványhoz, mert azt tartja, hogy egy vármegye mint törvényhatóság politikai testület is és mint ilyen nem puckedlizhet tánczmesterszerüen. Egyszerre van olyan tekintély, hogy nincs szükége udvariaskodásra, kurizálásra, hanem ha komoly és tisztességes a szándéka, akkor valljon szerelmet nyíltan, szabadon. A vallomás részéről megtörtént, már Fenyvessy jegyben jár — a kormánypártnál. Fenyvessy vallomása önzetlen, szerelme érdeknélküli. A vármegye már nem teheti igy. Ha a vármegye szerelmet vall, akkor kerülj >n szóba mindjárt a hozomány is. Épen ezért azt ajánlja, hogy a minisztereknek küldendő föliratban Írja i azt is meg a vármegye, hogy viszonzásul legyen a kormányelnök figyelemmel a vármegye iránt; A kölcsönös szerelmi vallomások után Bezerédj Viktor dr. a balatoni három gőzhajó ügyét vette pártfogásába, aminek meg is volt a kellő hatása, mert még Barthalos Istvánt is beszédre hangolta. Pedig a pápaiak édes-keveset járnak a balatoni gőzösökön. Esterházy Ferencz gróf a megye monográfiája, Fenyvessy a dunántúli kulturmozgalom ügyében tett felszólalásai után kiderült az égboltozat. a tavaszi nap sugarai belopóztak a megázott üveglapokon s kicsalogatták a bizottsági tagok fiatalabbjait. A gyűlés többi napján már csak egypáran voltak együtt, nagyot sóhajtoztak a jegyzők chablon- szerü jelentésein, majd ezek is szétoszoltak — zsebjükben Fenyvessy röpiratával a görögnyelvrőf. ... A főispán visszatért a turfra, Fenyvessy sietett az országgyűlésre, hogyha kell hát szót emeljen a pápai (nem az ugodi) kir. tábla ügyében . . . Este még csak egypár mezőföldi és zirczi fiatal virilista dicsérte Körmendy sörét . . . aztán csendes lett minden, a Válint portás letette a nagybotot 8 rágyújtott a tajtékpipájára. * Veszprémmegye közgyűlésén, a napirend előtt Észtérházy Móricz gróf főispán meleg szavakkal emlékezett meg Andrássy Gyula grófról, a nemzet egyik legkiválóbb fiáról, a kiegyezés egyik megalkotójáról és indítványozta, hogy a megye az emléket jegyzőkönyvileg örökítse meg s a családhoz részvétiratot intézzen. Az elnöklő főispán több megyei hivatalra kinevezést tett, mely után érdekes felszólalások történtek. Szápáry Gyula gróf miniszterelnök leirata felolvasásánál Szabó Imre indítványozta, hogy arra válaszoljon Veszprémmegye, annyival is inkább, mert a megye és az uj kormány prog- rammját helyesli. Fenyvessy Ferencz orsz. képviselő helyesli az indítványt, mert szóló is évek óta az uj kormány programmját vallotta magáénak és igy politikai pártjának elveit látja az uj kormánynál képviselve, melyet még a kormány e programúihoz hű marad, Veszprém- megye is kész lesz pártolni. A megye különben is már tavaly felirt és kívánta az állami adminisz- trácziót és bizonyára kívánja most is az igazságügyi és kulturális reformokat. De a feliratban hangsúlyozni kívánja az általános politikai nézet kifejezése mellett azokat a megyei ügyeket is, melyek a kormány elhatározását várják, és melyekre annak figyelmét fel- hivandónak tartja. A közgyűlés általános helyeslés mellett Szabó és Fenyvessy indítványait egyhangúlag elfogadta. A balatoni gózhajózási társaságnak az évi 3000 frt szubvenczió Bezerédj Viktor felszólalása után egyhangúlag ABC1A. Szeretni , . . Szeretni .. és szeretve lenni: oll lelkmnek vágya, álmai a sivatag vándorának forrás partján a pálma . . Szeretni .. és szeretve lenni: mennyit küzdött lelkem értei — a csalódások viharja lyát szegve — össze tépte. Szeretni . . és szeretve lenni: ringat már e dóré álom; mi .. és csak elpihenni .. •ba: oda-oda vágyom. Soós Lajos. Balaton-Hegyesd, (Sonett.) lyen áll a rangeteg Bakonyba os kúpjával a Hegyesd tető, ára feledésnek fátyla vonva, n a várrom bár föllelhető. dja, mennyi vér lett erre ontva, 'ölgye nem-e hősi temető ? nép ajkán nincs róla semmi monda, lősiről sokat regélget ö. szolgált rejtekhelyül e vár, t pogány zsarnokság üldözött elyre lelt a falai között. bizton élt, miként szabad madár, török mégis beköltözött, ) nyomuk csak rom mutatja már. Vázsonyi Izidor. „KÉTSZER ÉVES EMBER.“ Irta: V. HULLÁM JÓZSEF. A falu alvégi részén, szegényes szalmafe- deles viskóban lakott Rátky István földmi- ves a feleségével és öt apró gyermekével. Abban a szalmafedeles viskóban állandó tanyát ütött a nyomor, mely annyi barázdát szántott a még élete delén levő asszony arczára. De a jó anyát nem ejtette kétségbe a nélkülözések hosszú sorozata, nem volt indulatos a sors ellen, lefeküdt igen gyakran éhezve, mert az utolsó darab száraz kenyeret megosztotta cseperedő magzatai között, akik nem értették még, hogy mi a szegénység, ha éheztek, siránkozva kapaszkodtak anyjuk ruhájába, aztán esdeklően néztek a jó asszony arczára: — Éhes vagyok anyácskám, adj kenyeret... A jó asszony pedig félretolta a kopottas diófaasztal tetejét és kivette az utolsó karéj rozskenyret s felosztotta az apróságok között. Itt van édes gyermekeim. Nem sokára meg jön a városból édes apátok, hoz pénzt s akkor veszek hozzá jó füstölt szalonnát. Az éhes apróságok nem vesződtek a gondos anya biztatásával, mohón megették a száraz rozskenyeret és még a nyolezórai harangszó előtt lefeküdtek. Már erősen besötétedett, mikor porosán, fáradtan hazaérkezett Rátky István. Kérges tenyerével letörölte homlokáról az izzadtságot és szótlanul foglalt helyet a teritetlen asztal mellett. A jó feleség némán ringatta ölében a legfiatalabb gyereket, olykor-olykor azonban mély sóhaj tört ki kebeléből. — Ettek valamit a gyerekek ? — kérdő mogorva hangon az apa. — Az utolsó darab kenyeret adtam nekik. •— Akkor holnap éhen halhatunk. A Stern botos megbukott, oda a napszám. Elmehetünk koldulni. A gyerekek majd jók lesznek koldusvezetőnek . . . — Hátha megsegít bennünket a jó Isten. Tudod, hogy a minap prédikálta a tisztelendő ur, hogy aki Istenben bízik, nem csalatkozik. — Kisebb gondja is nagyobb az Istennek ! — tört ki Rátky István keserű fájdalommal. — Ne káromkodjék kelmed . . . — Imádkozással sem lakunk jól . . . Aztán itt van a házbér is a nyakunkban. Kitesz bennünket az árendás az árok szélére pereputtyostól. — Én csak a mondó vagyok, bízzék kelmed az Istenben, hisz még soha sem folyamodtunk hozzá segítségért, hát kisértsük meg. Nem a kelmed restségén múlt, hogy nincs kenyerünk, hát ha van Isten, meghallgatja az a kérésünket ... Én sokat imádkoztam ám már hozzá. — De sokat használt az imádságod! — Eddig csak oltalomért fohászkodtam, de majd holnap irok hozzá instancziát — szólt a szegény asszony, egész együgyű komolysággal, Istenbe vetett bizalommal. Rátky István nem válaszolt. Elkeserítette nagyon a váratlanul jött csapás. Meg volt szokva ahoz, hogy két kezével, verejtékes napszám-munkával keresse a betevő falatot mindnyájuk részére. Nem ismerte a kérést, hát nem is bízott a jó emberekben, azt meg sejtette az ő közönséges eszével, hogy az Isten nem igen müvei ma olyan csodákat, hogy pénzt hullasson a szegényeknek. Pedig hát mégis úgy történt, hogy az Isten csodát müveit. A jó asszony kora hajnalba megirt egy instancziát a „Felséges Úristenhez.“ Egyszerű tyukkaparással (hisz olyan régen tanulta a betűvetést) elpanaszolta keserűségét, nyomorúságát. Nem is a maga, hanem a gyerekei számára kért segedelmet az Istentől, most egyszer és utoljára, hogy éhen ne veszszenek addig, mig férje valahol munkát kap. Mikor elkészült az Írással, beporozta az agyagpadló porával, összehajtotta a papirost és sietett vele a templomba. Ott elhelyezte szépen a misekönyv lapjai közé, hogy elolvashassa az Isten, mikor a tisztelendő ur imádkozik belőle. A tisztelendő ur, aki valóságos atyja a falu szegényeinek, megtalálta és magához vette a folyamodványt s mindjárt mise után magához hivatta Rátky Istvánná asszonyt. — Szegény asszony, maga segítségért folyamodott az Istenhez . . . Rátkyné nem válaszolt, hanem egy köny- cseppet törölt le köténye sarkával. — Az Isten sohasem hagyja el azokat, akik bíznak benne és imádkoznak hozzá. Kelmed kérését is meghallgatta s engem bízott meg a segítség közvetítésével. Itt van jó asszony húsz forint. Takarékoskodjék, hogy elég legyen, mig munkát kap az ura. A szegény, jó asszony kezet csókolt s szaladt megvinni az örömhírt férjének. — Tegye el kelmed, ezt a pénzt az Isten küldte ! Rátky István rémülve tekintett a feleségére. — Mit műveltél, asszony? — Amit az este mondtam. Instancziát nyújtottam be s az Úristen meghallgatta esdeklésemet. A tisztelendő urat bízta meg, hogy adja át nekünk ezt a sok pénzt. — Sok pénz .... sok pénz .... mormogta Rátky István, miközben leolvasta a húsz forintot, (valamennyi vadonat uj egyes volt). — Sok pénz . . . sok pénz, — ismételte újra, — de . . . — Mit de? — kérdé kíváncsian a feleség. — De én azt hiszem, — szólt Rátky István, — hogy a tisztelendő ur megtartott belőle. Ha az Isten csodát müvei, akkor nem küld csak húsz forintot. íme a kétezer éves ember, annyi millió bűnével. Bizalmatlan az iránt, aki vele jót tesz. SzentgyörgyYirág. Hiába csúfolják változékonynak a kora májusi tavaszt, a mostani verőfényes idő nem csalóka mosoly, nem kaczérkodó a meleg napsugár, mint a szeszélyes nő tekintete, mely első pillanatban felbátorít, hogy csalódva a második pillanatában még inkább vágyódjunk utána. Itt a valódi tavasz fecskéivel, melyeknek nem kell magukat fészkükben meghuzniok, virágaival, melyeket nem fogyaszt le a párta nélkül maradt szűznek, a télutónak, utolsó fanyar mosolygása. A fák rügyeiből kifestett a rózsaszínű bimbó és illatukat közénk hozza a kósza szellő. Nem kábít ez el, mint a zsebkendőre öntött Ylang-Ylang, vagy a parfümerik egyéb gyártmányai, nem is emlékeztet a szalonok tündéri hölgyeire, kik szellemes csicsergés közt hajtották e szagositott levegőt orrunk alá, nem is izgat; de elméláztat és vissza visz a pásztorórák idejére, midőn az öreg baraczkfa alatt szövögettük a jövő ábrándjait naiv leánykák társaságában. Kinyílott a gyöngyvirág is, de nem az a gyöngyvirág, melyet didergő lányok hoznak a jól befiitött kávéházakba, hogy egy- egy csokrocskát a nyakunkra sózzanak, nem a meleg ágyakból fakadtak ki ezek, hanem a mohosodott gyepen a biztató napsugárra. Az igaz, hogy ezt sem mi szakítjuk le. Régen elmúlt az idő, midőn felkerestük az árnyas völgyeket s mogyoró-bokrok tövénél kutattunk szentgyörgyvirág után, pajkos leányok ölébe raktuk s abból kötöttük csokorrá. Más az idő, mások az emberek is. Május virágát a földhöz ragadt gyermekei szedik össze s táczákon hozzák ülő helyünkbe, a mint a veszprémi kávéházakban ezitromos viz
