Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1890-03-22 / 12. szám
Veszprém, 1890. X. évfolyam 12. szám. Szombat, márczins 22. IHPREl FD6GETLBI ffiRLAP Megjelon minden szombaton. — Alapára: Egész évre 6 f: t; negyedévre 1 írt 50 kr,; egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések petltsora 6 kr; nyilttér petit-tere 20 kr., 30 kr.. kincstár illeték.—A hírlap irodája: „PetöE“-intését Veszprém (városház-tér.) Előfizetési felhivás a „Veszprémi Független Hírlap“ 1890. (tizedik) évfolyama II. negyedére. Hírlapunk barátait, szives olvasóinkat felkérjük, bogy a közeledő ápril-juniusi évnegyed alkalmából előfizetéseiket mielőbb megujjitani szíveskedjenek. Az elmúlt évnegyed is bizonyságot tett arról, hogy úgy a szerkesztőségi iroda, gyors és sokoldalú szellemi munkával, — mint a kiadóhivatal is, költséges távirati közlésekkel s rendkívüli kiadású külön lapokkal törekszik, olvasóinknak egy elsőrangú vidéki hírlaphoz kötött igényeit kielégiteni. Mint az elmúlt 10 éven át, ezután is az lesz főtörekvésünk, hogy hírlapunk a vármegye s a városi élet hü és igazságos tükre legyen, melyben közéletünk képe hív visszatükrőzést nyerjen. Független minden hatalmi befolyástól, nyíltan-szabadon tárgyaljuk a közélet ügyét-baját s hogy a vármegye minden részében vannak hírlapunknak levelezői, ez teszi lehetővé, hogy hírlapunkban minden esemény gyorsan s pontosan feljegyzést nyer. S amint mi lelkiismeretesen betölt- jük hivatásunkat: ép oly joggal számíthatunk mi is az olvasók szives elismerésére. Hisszük, hogy meg nem vonják tőlünk azt a jövőben sem s midőn a viszo- nos méltánylatot kérnők — megnyitjuk a második évnegyedi folyamot. Teljes tisztelettel Veszprém, 18!)0. márcz. 20. A szerkesztőségi iroda. Hírlapunk árai: Az ápr.—jun. évnegyedre 1 írt 50 kr. Félévre...........................3 frt — kr. Három évnegyedre . . 4 frt 50 kr. A Sió-zsilip. Ez volt hosszú évek során át Somogy s a szomszédmegyék tengeri kígyója. A fontos kérdés minduntalan feltűnt a láthatáron, aztán megint elenyészett. Egyik felől Somogy, Veszprém, Zala megyék védték érdekeiket; más felől a déli vasúttársaság moudott contrát, mert hát neki érdekében áll, a part mentében futó vasútvonalát tekintve, hogy a Balaton lehetőleg be legyen szorítva, s a viz ne ostromolja töltéseit, mint a régibb időben. A mint a mellékberkek megteltek vízzel a Balaton magasabb vízállása folytán, a vasúttársaság azonnal feljajdult, mert töltései úsztak. Ha a Sión sok vizet leeresztettek a Balatonból, akkor Zalavármegye ütött zajt, mert B.-Füreden a fürdőhely volt veszélyeztetve, így az összes tóparti fürdők. A berek-tulajdonosoknak pedig az volt érdekük Siófoktól egészen le Fenékig, hogy a Balaton uagyobb helyet ne foglaljon el a partok felé, mert a berki legelőknek, itt ott már szántóföldeknek is vége van megint évekre s a beruházások kárba vesznek! Itt is roppant érték volt veszélyeztetve vagy 8 mértföldnyi hosszú vonalon le egészen gf Festetich Tasziló óriás nagyságú rét- és legelőjéig! A déli Balatonpart mentén már vannak kertek, luczernások, rétek, ültetvények stb., melyek mind tönkre mennek, ha a tó vize oda jut ki, hol 1850—-56-ban volt, hogy a Balaton- parti országúton ladikkal jártunk! Ha pedig azon nagy összegeket tekintjük, melyek B.-Füred, Keszthely, Siófok stb fürdőhelyekbe vannak befektetve, s a melyek a Balaton kiseb- bedése folytán — mint fentebb már megjegyeztük — mind elvesznek, s a közönség nyári üdülési, szórakozási helyeinek vége hosszú időkre, — ezeket véve pedig: a Balaton egy csepp vizéhez is hozzányúlni erőszakkal, valóban vétek. Aztán ott voltak más részen a Zala- vizlecsapoló-társaság, a sióberki ár- mentesitő-társaság; a nádorcsatorna- társaság, — mind külön-külön érdekeikkel. Ha mindezeket figyelembe vesszük, előttünk állnak a hosszú multbani j örökös szellemi és érdekharczok; nagy I anyagi beruházások. A kormánybiztos t nagy gondjai, nehéz helyzete : hogy most már merre szolgáltasson igazságot ?! A kormány maga is többször belenyúlt közegei által a fontos kérdésbe: a végleges, tökéletes megoldás a felek érdekeinek tökéletes kielégitésére még sem történt, mert nem is történhetett. Gf. Jankovich László volt főispán kormánybiztos, mennyi időt töltött évenkint Siófokon a gyülésezések alkalmával? majd Csépán Antal volt alispán? Köteteket lehetne az itt lefolyt dolgokról írni. Aztán az időjárás is sokszor belejátszott az emberek dolgába; nedves években, midőn sok hó, sok eső volt, a Balaton megdagadt; majd voltak olyan száraz évek, hogy a fürdőházakat beljebb kellett lerakni a mélyebb vízre, nagy költségekkel! Íme a Balaton ..-s a3 ebből kifolyó Sió és zsilipjének fontos kérdése, mely annyi éven át izgalom és gyülekezésekkel kötötte le az érdeklő megyéket, társulatokat. A Sió tehát nem más, mint érvágása a Balatonnak. Ha nem bir vizével, akkor a Sió zsilipjét jobban meglehet ereszteni; de ha kevés az, kár minden cseppért, melyet belőle erőszakkal kivesznek! Tehát a Balaton szabályozhatásának fontos kérdése a siófoki zsilip rendbehozása s ellenőrzése. Ez is megtörténik rövid idő múlva, melynek valóban itt van a legvégső ideje. Hogy az ügy végleges és az érdekkörökre kielégítő megoldást nyer; biztosra vehetjük, miután élén Tallián Béla főispán áll, ki erélyes, tapintatos és gyors működéséről általánosan ismert. A Sió-zsilip kérdése igy áll: Tallián Gyula alispán kiadta az engedélyokmányt Tallián Béla somogyi főispán és balatonszabályozási kormánybiztos részére, melyszerint a kormánybiztos a Balaton vízállásának szabályozhatása czéljából Siófokon a Sió-csatornán megrongált karban levő jelenlegi zsilip pótlásául egy teljesen új, kőből és vasból építendő zsilipet létesíthet. Az engedély 50 évre szól és a zsilip két 7 méter széles vízlevezető nyílással s a jelenlegi zsiliptől déli irányban 90 méter távolságra olyképen építendő, hogy az a hajózási igényeknek megfelelöleg annak idején egy 6 méter nyílású kamarás-zsilippel könnyen megtoldbató legyen. A zsilip küszöbe 60 centiméterrel alacsonyabb lesz a jelenleginél. A zsilipnek 8 kettős kapuja, két jégtörője s több vizmérczéje lesz. Az összes építési költséget, a mellékkiadások nélkül 33.662 frt 74 krban irányozták elő s az alispán azt határozta, hogy a költségek 40%-át a déli vasút, 337s%-át a Balaton-szabátyozó-társulat, 6*/3°/o-át a Zala-viz- és kiskomáromi lecsapoló- 1 társulatok, 1373%-át a sióberki ármen- | tesitő-társulat, 67s%-át pedig a nádorcsatorna-társulat viselje. A fentartás és a kezelés a déli-vasut kötelessége lesz. A zsilip építéséhez már tavasz- nyiltával hozzá fog a kormánybiztos. A nőkről - a férfiaknak. Veszprém, márcz. 20. Nagy hullámokat vert évtized előtt egy humánus eszme megtestesítése: a nők eman- czipálása. Kiemelni a női nemet régi, egyhangú helyzetéből; egyenjoguvá tenni a szereplés szinterén a férfiakkal; megnyitni előtte a tudomány csarnokának ajtait: kétségkívül szép, magasztos gondolat, mely méltán beillik a mai „modern“ kor fényes keretébe. A nő ép oly teremtménye az Istennek, mint a férfi; van nemesen érző szive, fen- költ lelke, helyesen ítélni tudó képessége, van minden, ami megkivántatik arra, hogy a társadalomban elfoglalja azt a helyet, melyet az „önző férfiak“ magukénak szeretnek tulajdonítani. Belátták ezt „humánusán“ gondolkodó emberek, siettek is segíteni a bajon: összevetett vállal, egyező akarattal fogtak a fényes diadallal kecsegtető nagy munkához, hogy mielőbb lerakhassák a szépnem lábai elé a drága mirhákat és tömjéneket az elismerés, tisztelet és hódolat képében. Az ige testté vált; a tudomány csarnokai országszerte megnyitották ajtajokat a prote- gáltak előtt; ügyvédi, orvosi* tanári oklevelek adattak kezökbe, mintegy diadal jeléül a XIX-ik század egyik legfönségesebb vívmányának ! És lettek belőlük a különböző kontinenseken ügyvédnők, orvosnők, tanárnők, iró- és költőnők — — csak egy nem lett belőlük, a minek pedig természet szerint lenniük kellene: avatott háziasszonyok, gondos édes anyák. De a czivilizált kor „modern* felfogása tisztázta az eszméket; az uj világnézlet kimentette őket a puritán gondolkozásu jámbor emberek „barbár“ elitélése alól; megadta nekik a mentséget az uj arany bullában, mely szerint a gazdaasszonyi teendők elvégzése s a gyermekek nevelése és ápolása nem az úrnőt, hanem a fizetett szolgaszemélyzetet terhelheti. A nőnek ép oly joga lehet a házon kívül érvényesíteni istenadta tehetségét, mint a férfinak, ha modern hivatása más, fényesebb irányt jelöl ki számára a tettek mezején. Neki a közjóban kell fáradoznia: védeni rablógyikost, oktatni a tudatlant, gyógyítani a szenvedő beteget, kik családján kívül állanak, — mig a szivéhez közelebb álló apró gyermekek legtöbb esetben imádkozás és meleg anyai szeretet nélkül nőnek fel, vagy halnak el a dadák és szobalányok gondatlan ápolása miatt. A czivilizáczió fogalma szerint untig elég, ha a „képesített“ úrnő szakszerűen végzi tudományos mesterségét, a „képesítetlen“ pedig routinirt elegancziával képes elfogadni vendégeit és udvariéit a fényes szalonban; a nagyságos kisasszony meg művészileg ért az öltözködéshez, hódításhoz, zongorázáshoz, tánczoláshoz, — a többi aprólékos a „rangnélküliek* dolga. Egyet azonban kifeledtek a nagy reformátorok s bölcs emanczipálók a számításukból : a boldog családi életet, melynek alapja nem a nő diplomája s routinirt szalonképessége, hanem bázinői szakavatottsága s édes anyai hivatásának lelkiismeretes betöltése ! Ne legyen a nő egyebe a háznak, mint őrangyala; gyermekeinek szerető édesanyja; férjének legőszintébb, legigazabb, legszeretőbb barátja, lelkének-szivének fele, ki lesimitja a borút homlokáról; biztató szavával, szelíd ölelésével türbetővé teszi a terhet, s szeplőtlen csókjával megpecsételi az oltári eskürel kötött szent frigyet! Egyedül ez a nő valódi hivatása, nem pedig a férfiak ügykörébe vágó teendők végzése. Mert arai egy férfiúnak megadja a valódi férfiasság jellegét, az egy nőt könnyen kirívóvá tehet. De ha már a társadalom humánusán gondolkodó tagjai minden áron feladatul tűzték ki a nők jogkörének ily téves módon való kiszélesbitését, nem lett volna-e czélszerübb ugyanakkor oly intézkedéseket is életbe léptetni, melyek egyúttal a szegényebb s keresetnélküli nők javát, boldogulását mozdítanák elő? Tudjuk, hogy mily nehéz manapság a megélhetés még az oly családoknak is, kiknek feje bizonyos mennyiségű jövedelmet biztosit becsületes munkája által : hát az árvák és özvegyek, kik támasz, segély és vagyon nélkül vergődnek a nagy világban, hogy élhessenek meg ily nyomasztó viszonyok között becsülettel ? A statisztika megdönthetien adatokkal bizonyítja, hogy az erkölcsileg sülyedt nők legnagyobb tömegét épen ezen szánalomra méltó osztályok szaporítják leginkább. Mert senki sincs annyira kitéve a csábítás veszélyének, mint azok a nők, kiknek existenczi- ája nem nyer tisztességes biztosítást. A társadalom tehát egyoldalulag intézkedett, mikor az emanczipáczió elvénél fogva csakis azoknak a nagyravágyó tudományszomjas nőknek adta meg a kedvezményezést, kiknek a vagyonosság a nélkül is kellő biztosítékot nyújt a gondtalan megélhetésre. — Az oklevelek megszerzése költségbe kerül, melyet a szegény árvák és özvegyek . nem képesek mindenkor előteremteni s igy az emanczipáczió reájuk semmiféle jótéteményt nem áraszt. Mi volna itt a tenni való? A francziák rég megfeleltek e nagy horderejű kérdésre, sőt foganatosították is azt olyképen, hogy az állami egyedáruságok üzleteit kizárólag csakis oly tisztességes mngaviseletü özvegyeknek és árváknak adományozzák, kiknek férjeik, illetve apjuk érdemeket szerzettek a közügy terén való becsületes szolgálatuk által. Hát nálunk más viszonyok állanának fen ? Mi nem tehetnénk hasonló intézkedéseket ? Nem könyithetnénk a nyomoron ? Nem törölhetnénk le sok fájó könyet az özvegyek és árvák szemeiről?! . . . A trafik, lottó, zálogközvetítő, bélyeg és só-elárusító üzletek többnyire kufír szellemű emberek kezeibe vannak letéve hazánkban, kik csak az anyagi haszon növelését tartják szem előtt, — miért ne lehetne hazánkban ezen jövedelmező forrást a lelkészek, tanítók, katonák és más, az állami v CLARISSE. Csókot dobálni nyegleséggel Nem szoktam sohse, édesem. Szerelmet álnokul hazudni Nem voltam képes sohasem. Hisz annyiszor néztem merengve Szemednek csillag-sugarát, Amig szivem, agyam s velőmet Titkos varázslat járta át. Ekkor sem voltam én beszédes —■ Szivem hevesen dobogott — S lázas verése, dobbanása Szavakhoz jutni nem hagyott. Édes, megértőd dobbanását S ez nem hazudik sohasem, Most is vidáman azt dobogja Minden verése: szeretem. V. Hullám József. Valami nagy szerencsétlenségnek kellett történnie. Fájdalom — úgy volt. A kis Ferenczy Dezső, egy két éves kedves kis fiúcska, a cselédszobának a lépcsősikátorra nyíló emeleti ablakából fejtetőre zuhant le < a kölépcsőzetre. Onnan vitték be, véres fővel, a kétségbeesett jó apának lakásába. Az orvosok lelkendezve siettek a szegény gyermek ágyához s a résztvevő jó emberek százai siettek a mélyen sújtott apa vigasztalására. Az anya — végzetteJjes véletlen ! — nem vott a városon, s két óra múlva érkezett haza. Én Istenem ! Micsoda szivet tépő kin lehetett annak a jó nőnek ez a szörnyű bir. Nem hiszem, hogy e város tizenhárom ezernyi népéből csak egy is lett volna, ki ■ át ne érezte volna szive teljével azt a szörnyű fájdalmat, a mit a szegény szülők átszenvedtek s épen úgy, mint ők, lelki aggódással ne csüggött volna azon, hogy a jó ég megmenti-e a kis ártatlan életét. Isten máskép akarta. Magához vette, hogy egy angyallal több legyen az égben. Az embsri lázas szívverésnek csendesülni kell; az agy bölcselmeinek nem szabad kutatni Istennek kimagyarázhatlan utait. Isten adta a földnek, Isten elvette a földről. Legyen áldott az ő akarata. Mikor egy gyermeket sirat egy egész Yáros. Veszprém, uiárcziua 20. Múlt szerdán délelőtt 10 óratájban iszonyú zavar támadt a piaczon. A nép összefutott s rémült arczczal szaladt a Ferenezy-gyógy- m mellett, a Buhim-utczába levezető lépcső- I sikátorba. Évtizedek kellenek ahhoz, hogy az ember elfeledje az ily ártatlanok szerencsétlenségét. Ki ne emlékeznék arra, hogy másfél évtized előtt B. Károly helyi vagyonos iparosnak kis gyermeke lezuhant a bfüredi Hor- váth-ház emeleti ablakából s nyomban szörnyet halt. Vagy ki feledte volna el azt a még rémítőbb katasztrófát, mely négy év előtt ott a Quirico-féle aranyműves bolt mögötti utczában történt. Hogy ott az emeleti ablakból fejtetőre kiesett St. M. kereskedő kis gyermeke, oly szerencsétlenül, hogy fejével a lent levő vaskorlát egyik nyílhegyébe esett... Borzalom fogja el lelkünket most is, mikor toliunk e sorokat papírra veti. Mert ha szánalom, részvét rázza meg szivünket, ha egy-egy felnőtt ember balesetéről, vagy szerencsétlen haláláról értesülünk, — mennyivel fájóbb, mennyivel lázasabb kin járja át lelkünket akkor, ha egy magával jótebetlen istenadta kis teremtésnek halálos tragédiáját kell registrálnunk, kinek a halálát saját fizetett cselédségünk lelketlen gondatlansága, Isten legrettentőbb átkára érdemes bűnös könnyelműsége idézte elő ?! Valóban, nem lehet az emberi igazságszolgáltatásnak oly borzasztó büntetése, niely- lyel az ily cselédnép gaz hanyagságát sújtani kellene. Mi úgy érezzük lelkűnkben, hogy a ki az ily ledér teremtést egy csapással agyonütné, vagy mentten agyonlőné: a megérdemlett istenbüntetést csak félig végezné el rajta. A pokol minden kínjára rászolgált az ... . Ám csendesítsük le a lázadó vért. Ejtsünk egy könyet a kis ártatlan ravatalára s vegyünk részt a szülék gyászában — lemondó, néma fájdalommal. Az örök jóságu Isten, ki megengedte történni a bánat okát, vigaszt fog hozni a sajgó sebre, melyet kérlelhetlen végzete által a szerető szülői sziveken üttetett. Legyen meg az ő szent akarata. Mindörökké! K. T. MIBE UTAZIK? — Veszprémi karczolat. — A székesfejérvari vasúti állomás perronján kétségbeesett hangon átkozódott egy úriember a rósz vasutcsatlakozás fölött. A második osztályú étteremben vig kedélyű „vikécz“-ek mondtak egymásnak rósz viczcíeket. Hogy kik ezek a „vikécz“-ek ? Ezek kereskedelmi utazók, akik britanika szivart szívnak naphosszant, harmadik osztályú kupéban utaznak (mert nincs negyedik), de mindig a második osztályú váróterembe mennek, az első vendéglőbe szállnak, ahol árleengedéssel laknak, mindig befstäcket esznek s a kávéházban csak a „Reisender Courir“-t és a „Presse*-t olvassák, karambolt csak olyannal játszanak, aki ahoz nem ért, de ezzel is tiz „regalia media“ szivarban. A „vikecz“-ek pedig: Friedhof Ignácz, a Schwarcz & Weisz kiházasitó-czég ügynöke, tehát fehérneműbe utazik, a másik Sauerbitter Jakab, aki czipöhöz való ebe- lasztin-czagban járja be a kontinenst, a harmadik Eisenstein és vasban utazik, a negyedik Bemdek Ignácz, aki a „Gresham“ megbízásából emberéletben és tűzkárban zó- názik. Elérkezett a várva-várt 3/l 10 óra. A kalauz beszállást jelzett. A veszprémi fiskális beosont egy II. oszt. koupéba. Friedhof Ignácz, aki gyengélkedő és ezért éjjel szintén II. oszt. koupéban utazik, utána száguld s miután hat kézibőröndjét elhelyezte, oda ül a mi ügyvédünk mellé, aki ismerve a „vikécz“-ek tolakodó természetét, negligálva bámul ki a sötétségbe. — Hova tetszik utazni? — kezdé Friedhof ur. Az ügyvéd hallgat. — (Kiáltva): Hova utazik?! Ismét hallgatás. — Ah, pardon, be kell mutatni magamat: én Friedhof Ignácz zagyok, a „Schwarcz & Weisz“-czég megbízottja, — azzal egy névjegyet nyom az ügyvéd markába. — Amint tetszik látni, én fehérneműbe utazom. A vonat Várpalotához közeledett. A gép zakatolása kísértetiessé tette a kupé belsejét, melyet alig világított meg a kis olajlámpa. A flegmájából kihozott ügyvéd dühösen ugrott fel, úgy tett, mintha revolvert vett volna ki zsebéből s kassakulcsát Friedhof ur mellének szegezve, igy szólt: — Én meg rablásban, rablógyilkosságban s több hasonló dolgokban utazom ! A vonat megállt Várpalotán. Friedhof ur magán kívül volt. Izgatottan zörgette meg a kupé ablakát és gyorsan átült egy III. osztályú kupéba, ahol társainak remegve mondta el, hogy egy rablógyilkossal utazott eddig, aki most is ilyen ügyben utazik. Veszprémben aztán jelentést tett a rendőrségnek, ahol a személyleirás után a kapitány mindjárt ráismert — a veszprémi fiskálisra. — Igaza van, szólt a kapitány, az az ember csakugyan rablógyilkosságban utazott. Friedhof urban az ijedtséget elnyomta a — kereskedő. — Nincs a fejére kitűzve 1000 forint ? — Már hogy volna Hiszen ügyvéd és ezért utazott rablógyilkossági ügybeu. — Ab — hisz ezt mindjárt gondoln. tani volna!
