Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1890-12-06 / 50. szám
Veszprém, 1890. Veszprémi Független Hirlap. Szombat, decz. 6. rosi polgárságot sújtja most — s a jövőben ................. Hogy a saját vérén ép ülni nem akar. Hogy pióczája, Pelikánja nem akar lenni magamagának — V eszprém városnak. Vegye elvül a város, hogy a maga jogait, a helypénzszedés s a közvágóhid dijtariffáját házilag kezelvén : erre a kezelésre tisztviselőket választ és fizet, akiknek kötelességévé teszi e jogok pontos s könnyen ellenőrizhető kezelését, hogy azokból a városnak eddigi tisztességes jövedelme meglegyen s e tisztviselők kezeljék az állam két adójogát is úgy, hogy az állam bérösszege kikerüljön, de e czimen semmi vér- szi polyozás, további tönkretétele az érdekletteknek ne származzék. Ez elveket érvényesíteni kell is, lehet is. Sok ész se kell hozzá. De mindenesetre több, mint ameny- nyivel egy-két Mindenváró Adám e noli me tangere dologhoz hozzányúlt. Hogyan is van csak 1 Autem genuit . .. Autem az állam szüli a várost. Autem a város szüli az adófizető polgárokat. Autem a város Pelikánná lesz, s hogy fiai megéljenek : elpusztul maga. Autem az állam Saturnussá lesz — és a Pelikánok fiait,, unokáit megeszi ! Kompolthy Tivadar. A Balaton malija és jövője. Irta: Bolgár Mihály. (Folytatás.) A Balaton lecsapoltatása. Az első sikertelen kísérlet, nem csüggeszté el a még alig 13 éves fiatal somogyberki társulatot, hanem leste a kinálkozó alkalmat terveinek keresztülviteléhez. Nem sokáig kellett várakoznunk. A déli vasúti társaság ugyanis, épen a fölött tanácskozott, vájjon a Balatonnak melyik oldalán lenne előnyösebb végigbuzni vonalát? A somogyiak nem késtek alkudozásokba bocsátkozni; s a társulatnak felajánlották ingyen mindazon területeket, a melyeket! a vonalát épiteni fogja. A vasúti társaság ezen kedvező ajánlatot elfogadta s 1858-ban hozzá is fogott az építkezésekhez, mintegy 68 km. hosszú töltést vonva a Balaton csekély emelkedésű szélén. A vasúti társaság nem számított a Balaton rendkívül ingadozó területére, de igenis a somogyiak. S ennek tud ható be először is az, hogy a vasúti vonal védelméről kellőképen nem gondoskodtak, másrészről pedig a hibás informálták folytán, alacsonyra s közel épiték a Balatonhoz a pályát. Az építkezés megkezdésekor 1858-ban a Balaton legnagyobb magassága az Adriai tenger színe fölött 101.02 mtr. volt, melynél a pályát 1.91 méterrel magasabbra emelték. Elégnek vélték ugyanis a töltéseknek ezen magasságát, mert ez még az 1836-ik s tudtuk kai legmagasabb vízállást is 0.87 méterrel múlta fölül. Ámde nem volt tudomásuk az 1S27-iki 102.87 méteres állásáról a Balatonnak, amelynél pedig pálya vonaluk alig 6 cméterrel magasabb. Igv történhetett azután, hogy az 1861-iki esőzések alkalmával, a tavaszi hóolvadások idején, oly erővel dobta a partokra az erős északkeleti szél a megnőtt Balaton széttördelt jégtábtáit. hogy vasúti vonalukat részben elboritá, részben pedig szétku- szálva, hosszú időre megnehezité és veszedelmessé tévé a közlekedést. A déli vasúti társaságnak most már nem volt mást mit tennie, mint vagy a pályát emelni magasabbra, vagy i pedig a Balaton tükrét szállítani le annyira, hogy a jövőbe az ily káros eshetőségek ellen biztosítva legyenek. így tehát a somogyia1 nak tervük keresztülviteléhez, nemcsak uj szövetségest, de úgy szellemi, mint anyagi téren, hatalmas vezért is sikerült fogniuk. Ezen időtől fogva a déli vasut-tár- saság viszi a vezérszerepet a Balaton lecsapoltatása körül. Nagy befolyásánál és kiterjedt összeköttetéseinél fogva mára következő év junius 17-én gr. Zichy Ferencz kir. biztos elnöklete alatt, sikerült összehívniuk azon gyűlést, amelynek czélja lett volna, a Balaton lecsapolásának módozatait megállapítani s a netán felmerülhető ellenérdekeket kiegyenlíteni. Résztvettek pedig e Balatonfüreden tartott gyűlésen az összes érdekelt felek, nevezetesen pedig: Fehér-, Veszprém-, Zalamegyék s több községek küldöttségein fölül Somogy balaton- szabályozási-, Nádor csatorna-, Ivapos- és sióberki vizszabályozási társulatok megbízottai, végül a déli vaspálya és a balatoni gőzhajózási társulatok képviselői. E gyűlésen túlsúlyban voltak azok, avik a Balatonnak lecsapoltatását óhajták. Voltak ugyan ellenzői is, — miután pedig a tihanyi apátságnak, a Nádor- és Kapos-csatornák társulatai- . nak s több másoknak, a bekövetke- ! zendő károkért méltányos kárpótlás igértetett; elvben egyhangúlag elfogadták a Balaton lecsapoltatását. Nyomban egy bizottság is szereztetett, amelynek hivatása lett volna a leszállítás módozatainak a kidolgozása. Meghagyatván nekik egyszersmind az is, hogy tervük elkészítésével, ne csupán a hydrotechnikai, hanem a meteorologiai és nemzetgazdasági tényezőket is figyelembe vegyék, a különböző társulatok érdekeinek megsértése nélkül. Ezen bizottság sehogysem tudott megegyezni, miért is még ez év, vagyis 1862. aug. 28-ikán, Balatonfüredre összehivatott a második érdekeltségi közgyűlés. Ezen gyűlés fordulópontot képez a Balaton történetében; amennyiben itt egyenlitetének ki az ellentétes érdekek, s hárittattak el végleg a terv kivitele elé gördülő akadályok; részben nagylelkű ajándékok és Ígéretek, részben pedig kölcsönös és méltányos szerződés folytán. Nevezetesen pedig: Eszterházy Pál herczeg, ozorai 200.000 írtra becsült malmát, ingyen fölajánld a társulatnak. A Kapos-csatorna társulata, nem követelt semmi kárpótlást az esetleg szenvedhető károkért. A Nádor-csatornának 50.000 frt szavaztatott meg, csatornáinak — ezen szabályozás következtében szükségessé vált — megerősítésére. Ebből 7500 frtot Batthányi Fülöp herczeg vállalt magára, 10.000 frtot a sióberki társaság, 32.500 frt pedig a somogyher- kiek azon kikötéssel, hogy a vámjogot 5 évig élvezhessék. A balaton-gőzhajózási társaságnak megígérték, hogy Siófokon eg}’ alkalmas kikötőt épitendenek. A déli vasúti társaság, biztositó s védgátakat kap a hullámverés és jégtorlódások ellen. Az alsó vidék ármeutesitése szempontjából zsilip fog építtetni a Sió torkolatánál. Megigértetett ezenfelül a sióberkieknek, a Sió folyó medrének a rendezése, s a Balaton fölös vizének oly módon való levezetése, hogy kárukra soha se váljék. A környék számára olcsó közlekedési eszközül, egy alkalmas s hajózható csatorna építtetése. Megái la pittatott az is, hogy a Balatonnak vi2szine az Adriai tenger fölött 99 61 méternél mélyebbre semmi körülmények között szállítható nem lesz. Végül a zalai és veszprémi károsultak számára, egy nagy semmi, A Sió-csatorna és zsilip kiépítése. Ezen gyűlés határozatainak végrehajtására s ellenőrzésére egy központi I választmány szerveztetett, amelynek ! tagjai voltak: a királyi biztos mint ! elnök, a Kapos- és Nándor-csatornák, a sióberki és somogy-balatoni érdek- j közösség, s végül a déli vaspálya-társaság választottjai. Nem volt tehát képviselője a választmányban, sem a gőzha józási társulat- sem pedig a zalai és veszprémi birtokosok érdekeinek. Úgy a tervek elkészítésével mint a munkálatok végrehajtásával, a juthi átkelésig a somogy-balatoni és déli vasúti társaságok; ettől fogva pedig Ozoráig a sióberki társaság lett megbízva. Az építkezésnél fölmerült, valamint a kezelés és fönntartáskor szükséges költségeket födözendik azok, akiknek a lecsapolásból hasznuk lett, a nyert területek arányában. A munkálatok már 1862. szept. havában megindittattak, noha a tervezeteket csak 1863. apr. 9-éu hagyta helyben, minden kifogás nélkül a központi választmány. Nézzük mindenek előtt, hogy eme tervezetek készítésénél mennyiben vették figyelembe az 1862-iki második közgyűlés határozatait, s mennyiben oldották is meg azt? A balatoni hajózás előmozdítására, tervbe vétetett; hogy egy 546.45 mtr. hosszú s 22.12 méter széles vezércsatorna fog huzatni a kikötőig, mely kikötőnek hossza 183.32 m. szélessége pedig 75.85 m. lesz. Hogy pedig e vezércsatorna Balatonra néző vége, óva legyen a hullámveréstől s a talaj homokja zátonyokat ne alkothasson, 31.61 méter szélességben kőgátak, (molo) vonatnak oly meszszeségre, mig csak a Balaton e helyen el nem éri a 2.84 méter mélységet, mert ezen mélységben már nincs a hullámoknak erejük. A kőgátak északra eső fele 37.92 méterrel hosszabb lesz, mivel különö sen ez oldalról fújnak a legerősebb szelek. A Balatonnak mélysége hol nagyobb, hol kisebb, s igy tehát folytonos ingadozásoknak lévén kitéve; kiindulásul az 1862-iki kis vízállást vették, a mikor is a tó felszíne 100.56 méter magasságban állott az Adriai tenger színe fölött. Ehhez mérteu 95 cméterrel, az 1827-iki legmagasabb vízálláshoz pedig 321 centiméterrel kellett mélyebbre szállítani a vizet, hogy a közgyűlés által megállapított 99 61 méter magassága legyen a tó tükrének a tenger színe fölött. Ez a Balaton magasságának 0 pontja. Az alsóvidékiek érdekeinek megóvása s a rendszeres lecsapolás szempontjából, egy 7 táblás zúgó építtetik 13.25 méter összbelvilággal, s 1*58 méter széles és magas kapukkal. — Amint azonban a Balaton elérte rendes magasságát a zúgok lerontatnak s szabad folyás engedtetik a víznek. — Ezen intézkedésnek mélyreható czél- jai voltak, s talán kárpótolva lettek Május 12-ón. E perezben tértünk vissza a falusi kirándulásról. Ez évben először tenkintettem ki a város falain. Minden évben megteszem ez utat, mely 3 óráig tart oda és vissza. Múlt évben ketten jártunk ki Klotilddal. Nyolcz mértföldet tettünk nyitott hintóbán, s visszatértünk óriási mezeivirág-csokorral. Ah ! én úgy imádom e falusi kirándulásokat, melyek nem tartanak tovább egy napnál! Különösen az ilyen legelső pülantás a sorompón túl nyíló kilátásra, mindig csodálatosan hat lelkemre. Megindít, mint valami szép és megfoghatlan zenéje a szin- és hangvegyü- léknek; midőn a karmester láthatlan marad, valamint a faemelvény is; és nem érzed a gázlángok nyomasztó hőségét, s nem hallod a tapsok siketitő zaját . . . A mai kirándulás sokat ígérő volt rám nézve. De fájdalom, csalódtam. Zsigmond nem szereti a falut! A mezei virágok szedését, egyszerűen ostobaságnak tekinti. Ennek daczára kötöttem belőtök egy kis csokrot, mig ő jegyzőkönyvébe jegyezgette benyomásait, melyeket felakart használni elbeszélésében, melyen épen dolgozik. Csokromra egy csinos gallért tettem zöld füvekből, s oda nyújtottam neki megszagolni. — Mered-e még állítani, hogy nem szép ? — Bájos — feleié — mihelyt kezecskédben tartod. Nagyon hamar visszatértünk a városba. Általában észrevettem, hogy hajlamaink kü • lönbözők. Azért.nincs benne semmi rossz. Ki tudja, nem épen e különbség-e, mely bennünket titkos erővel vonzott egymáshoz ? Zsigmond egész leikével iró. Komoly, szigorú, mély. Elbeszéléseiben többet ad a formára, alakra. Az életben kissé száraz . . . Ah! mennyire különbözik ő azoktól az elegáns, színtelen, csacsogó uraktól, kik minden szerdán összegyűlnek salonomban. Első tekintetre fel lehet benne ismerni az erő és igazság emberét, ki nem tesz mást, mint amit lelkiismerete rendel. Még a bókok is, melyeket nekem időnként mond, teljesen különbözők azoktól, mikkel ezen urak tömnek. Hangjának minden rezgéséből kiérzem az őszinteséget. E banális phrazisok, általa kimondva, oly csábítókká, mámoritókká lesznek, hogy pillanatra hinni kezdek a varázslatban, hogy szemeim csillagok, s szavam angyali beszéd zenéje. Később kinevetem, azonban elégedetlen volnék, ha valamely nap elfeledné ismételni mindez esztelenségeket. Zsigmond falun nevelkedett. Meglehet ép ezért siklik át lelkén minden benyomás felületesen, anélkül, hogy húrjait rezgésbe hozná. A falu varázsa, mely nekem oly andalító, bájos, neki hétköznapi megszokott dolog. — Midőn távozott, azt kérdé: — Nemde, ma bánatot okoztam neked? — Tudod mért szeretlek annyira Zsigmond? — kérdém — Nos hát azért, mert van bátorságod másnak lenni, mint a többi! * Május 15-ón. Ma valamely könyvben egy tételt találtam, mely három egész másodperczig rémületben tartott. Tegnap, mielőtt elaludtam volna, egy kérdést tettem fel magamban, melyre mintha az álomtól vártam volna feleletet, rögtön elszenderedtem. „Mi van az emberben* — gondolám — „a mi a boldogságnak egy egész szunnyadó világát költötte fel bennem? Vájjon megszerettem volna bárki mást is, ha utaink elválnak, s én őt nem ismerem?“ — És ime mit olvasok ma: „Aki megállapodik szerelme fölött, az már nem szeret.“ Hát én már nem szeretem Zsigtnondoi ? Ez esetben soha sem is szerettem; mert egy hónap óta, azon óra óta, melyen először életemben, reszkető ajkokkal azt mondám: „szeretlek“ — bennem mi sem változott. Mindig egyformán remegek közeledő léptei neszére, mint most, e pillanatban is . .. Belépett; a küszöbön nyakába vetettem magamat s igy szóltam : „En szeretlek Zsig- mondom !* Csodálkozva az ily „jó reggelt“ felett, s e szokatlan elérzékenyülés okát tekintetével kutatva, fürkészön, várakozásteljesen nézett rám. Megfogtam kezét, az asztalhoz vezettem és rámutattam újammal ama mondatra s mondám vidáman: íme az emberi természet legjobb ismerőinek is mint sikerűinek a baklövések. Május 25-ón. Igen, Zsigmond bizonyára nagyon is „iró.“ Tegnap meggyőződtem a felöl. Varsóba érkezett nagybátyám, „Kazi bácsi,* mint általában nevezni szoktuk. Az én kedves bácsikám, ki engem lovagolni tanított! Először természetesen a térdén, később igazi, , gyönyörű pejlovon. Szép, hosszú lengyel | bajuszára csomókat kötöttem, hogy alig j győzte kibontogatni, de azért türelmesen állta máskor is. Mióta nagy néném meghalt, — (valamely bál alkalmával meghűlt és tüdőgyulladást kapott) —- egyszer sem mozdult ki falujából. Pedig annak már hét éve, ha több nem. És most eljött hozzám! — Elbeszélte nekem, mily szorgosan gazdálkozik otthon falujában; mint kél fel korábban, mint saját ispánja. Hogy nem ismer más lábbelit, mint nagy csizmáit. Megértettem őt. Szegény ember ! Elkábitja magát, hogy felejtsen. Nagyon szeretem ezt az én Kazi bácsimat. Családunkból csak ő maradt életben. Megvagyok győződve, hogy ő is szeret engem, bár nem mutatja. Nagyon hosszú leveleket szokott nekem Írni. Végre is kit szeressen ? Nincsenek gyermekei. Örültem, hogy megismertethetem Zsig- mondot e komoly emberrel, ki oly híven szerette neje emlékét. Miután bemutattam egymásnak, magokra hagytam őket a salon- ban. Óhajtottam, hogy e két ember közeledjék egymáshoz. Bizonyos voltam benne, hogy kölcsönös rokonszenvet fognak egymás iránt érezni. Mily szépen elrendeztnm magamban, hogy midőn Kazi bácsi azt súgja a fülembe: „ez nagyon kellemes ember“ — én azt felelem szintoly halkan: „Bácsikám ez azon ember, kit szeretek.“ Zsigmondot, pedig, — kit kissé beleavattam ez érzékeny történetbe — feltettem magamban, hogy megkérdezem: — „Képes volna-e uracskám I úgy szeretni, mint ő?“ — Készakarva kissé késlekedtem, s midőn végre visszatértem a salonba, nagy bátyám azonnal felkelt s elbúcsúzott mindkettőnktől. „Éppen ütött az óra — mondá — melyben néhány egyénnek otthon lenni Ígérkeztem a hotelben.“ — Távozta után azt kérdeztem Zsigmondtól: — Nos, hogy tetszik neked bácsikám ? Mire ő azt félelelé : — Oh igén, kitűnő . . . typus. Bácsikám, ki az éjelli vonattal készül másik hét esztendőre haza utazni falujába, midőn ma azt kérdeztem tőle, milyen benyomást tett reá Zsigmond, ilyen formán válaszolt : — Nagyon müveit ember. S oly különös hidegen ejté ki e szavakat . . . hogy nem mertem vele közölni a titkomat. Bizonyos idő óta Zsigmond nem képes Írni. Ilyen hangulat gyakran meglepi az irót vagy művészt, midőn minden vonás, mit tollával vagy ecsetjével tesz — hamis. Zsigmond, ki ezt tapasztalásból ismeri, be akarja várni, mig e felhő elvonul. Nem vesz tollat kezébe, mert fél, hogy valami torzalakot teremt. De azért eljárogat kis dolgozószobájába, s az egész időt, melyet munkára szánt, semmitevéssel tölti. Oly foglalatosság ez, melyben derekasan segítek neki. Ö karszékén ül az iró asztalnál, én a másik oldalon székemen, s ezer dolgot mesélünk egymásnak. Zsigmond csakugyan nagyon müveit, s hozzá még alaposan képzett is. Ezt mindjárt meglehet látni. De képzettsége egy irányba haladt: A szépirodalom, minden, mi történt, történik és történni fog, minden, mi volt, van és lesz, ránézve csak szépirodalmi szempontból létezik, csak innen érdekes. Mindent az iró szemével néz, annak elméjével itél. Elbeszélte nekem, iparkodott velem megértetni, hogy mily üdvös és hasznos nyereség volt a tudományra nézve azon óriási eredmény, mely az irodalomnak a történettel való összehasonlításából származott. S valóban amit mondott, az mind igen meggyőző volt. — Eszméi elragadtak, s úgy éreztem, hogy szemem — nagyon is messze — a múltba tévedt, egy nekem idegeD világba, melyet hasztalanul igyekeztem ismerni. Valamikor a római ötöst (V) a plussal (-(-) általános világtörténelemnek tar- tottam. Úgy vágyom újabb kirándulást tenni a falura. A tavasz már kiárasztotta az egész világra bájait. Hiszem, hogy egy tekintet az erdők és mezőkre újabb lendületre keltené Zsigmondot. Közöltem is vele e nézetemet, de nem látszik osztani. (Vége köv.) 1 volna még a veszprémi- és zalame birtokosok is a szenvedett káro Hogy miért, majd visszatérek még alkalomadtával. — De liogy ez ig már csirájában nem volt őszinte, műt ama törvényellenes építkezés is, hős zúgó talpát a megengedett 98'35 mé nél 13 cméterel fektették mélyebbre. Ezen egy törvényellenes tett kivi lével azonban, értelmes vezetők áll’ a munka élén, a déli vasút társa ígéretét be váltotta, s az 1864-ik ben a vasúti erőditvényekkel és Juthig terjedő 8 kilometer hosszú c torna kiásásával együtt jól és gyón be is fejezte. De nem a sióberki társulat, a nem ez életre valóságának már itt fényes tanujelét adta. A tulajdonképeni Siócsatorna ásá val, hosszabb alkudozások után abt állapodtak meg, hogy a másfél lej ti tervezett part rézsűi úgy épitessen hogy a hajózásra okvetlenül szüsé( 126 cméter mélységű viz minden 1 ros következmények nélkül levezi hető legyen rajta. Ehhez mérten Jutl 8 kilométer hosszúságban csak !.• méter leend, mivel a laza talajt itt váz önerejéből is képes lesz kiszélesl teni. — Hibás volt ez indokolás m csak azért is, mert itt nem egy foly meder átvágásáról illetve szabályozás ról, hanem a hajózásra alkalmas állandó csatornaépítésről volt szó. lg; ugyan, hogy a viz önerejéből is kép kibőviteni medrét, de jelen esetben < mind a csatorna oldalainak s az alsói csatornák tisztaságának rovására törtéi hetett. — Mig egyrészről tehát en hibás intézkedésük által, a hajók voi tatására alkalmas és tartós part építi tését tették lehetetlenné, kárt oko/.ba tak volna a Kapos-csatornának i melyben e lehordott földtömegnek 1 kellett volna rakodnia, szerencséjét azonban az alsó vidéknek, a kavicsé talaj nem engedett! A csatorna mélységét és elnyelő ké pességét illetőleg már régebben is tör télitek szakvélemény nyilvánítások. - Kitűnt ezekből, hogy a sióberkieknel nem szabad túlságosan alábbszállitan a vizszinét, különben bozótjaik annyin kifognak száradni, hogy a nyert terii letet sem rétnek sem pedig szántóföld nek nem használhatják többé. — A hajózás előmozdítása, a csatorna köny nyebb tisztogatása és ásása szempontjából, ajánltatott még egy kettős csatorna vonása is, összekötve egy szekrényes zugó építésével; mert ezen szekrényes zúgó, különben sem lesz nélkülözhető; ha azt akarják, hogy a csatornában a különböző évszakokban a hajózáshoz szükséges mélységű viz folyhassék. Mindezen ajánlatok azonban fölöslegeseknek bizonyultak, amennyiben a sióberki társaságnak eszeágában sem volt ily s a hydrotecnika törvényeinek megfelelő csatorna vonása. Megelégedtek a benőtt meder némely helyeinek kitisztításán fölül, néhány átmetszéssel; de még ezeket sem mélyítették le mindenütt annyira, a mennyire azt e csatornához kötött követelmények megkívánták volna. A szabályozási munkálatok egyébként erélylyel folytattattak, hogy már 1863. okt. 23-án megnyittatván ja Siózsilip, megkezdődött a Balaton rendszeres le- csapolása. (Folyt, köy.) A tekintetes vármegye. — Közgyűlési karczolat. — Az emberek semmit sem felejtenek el könyebben, mint az időjárást. Tavaly ilyenkor befújta az utat a hó és itt rekedt a központban az egész tekintetes vármegye, még pedig díszben. A veszprémi vendéglősök örültek a ezudar állapotnak, mert akik itt rekedtek, azok addig ittak és toasztiroz- tak, mig meg nem rekedtek. Csak a Brejer kiadó, meg a távirótiszt nem örült. A Brejernek minden nap újabb ebédjegyeket, meghívókat kellett írni litog- ráph-tintával, a távirásznak meg tömérdek pénzt kérő telegrammot kellett lekopogtatni. Borzasztó idő is volt az, rettenetes hófúvással. Akármilyen lyukból fuj t is a szél, bizony bolond lyuk lehetett csak az. Mert hát nem olyan novellái hófúvás volt, mikor zúg, tombol, üvölt, nyargal a szél és kriptaajtókat csapkod ... ah, ennél is borzasztóbb volt. A vámosi határban a farkasok megették az embert, a városban pedig az emberek megettek minden szarvasmarhát és talán kiüt az éhínség, ha egyik húsvágó-mester meg nem vigasztalja a korcsmárnanVaf •
