Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1890-11-29 / 49. szám
Veszprém, 1890. XI. évfolyam. 49. szám. Szombat, nov. 29. fESM FIHETLEN KAP » ■' ~ i Megjelen minden szombaton. — A lap ára : egész évre 6 frt; negyedévre 1 fit 50 kr,; egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések petitsora 6 kr ; nyilttér petit-tere 20 kr., 30 kr., kincstár illeték.—A hirlap irodája : „Petőfi“-intézet Veszprém (városház-tér. Zsiványbanda Várpalotán. Veszprém, dot. 29. Várpalota maholnap nemcsak Kosztéi- után lesz nevezetes, hanem arról is, hogy a magyar hitelt, magyar tisztességet s speeicll a veszprémi üzlet- világ jóhirnevét ott teszik tönkre, egyes kupczihérlelkü szédelgők. Evek óta garázdálkodik ott egy 7 Kából álló, jólszervezett banda, mely kizárólag arra a czélra alakult, hogy a külföldi gyárosokat, üzletembereket kifosztogassa. Ez a svihák-társaság kereskedő-vállalkozó czégnek adja ki magát, czifra levélpapírokon, stampiliás rendelő-iveken összerendel a világ minden tájáról mindenféle portékát, amit csak hitelbe adnak s aztán potom pár forinton elvesztegetik veszprémi orgazdáknak. Rendelnek ezek a tolvaj gimplifogók szövetet, fűszert, teát, gépszijjat, cementet, ariston-verklit, olajat, czukorsüte- ményt, járdakeramitot, festéket, pokró- czot s a jó ég tudja még mi mindenféle portékát s amint az áru a várpalotai indulóházba ér, azonmód (ab Station Palota) eladják a Veszprémből Palotára kisereglett hyenáknak. Nem tudjuk, tud-e erről a lelketlen rablásról a veszprémi királyi ügyészség. Ha csak ezúttal vesz erről tudomást, hisszük, megteszi a kellő lépéseket ez Ügyben, hogy az ország-kompromittáló szédelgésnek egyszer s mindenkorra eleje vétessék, A közönség, melye sorainkat olvassa, bízvást azt. kérdi magától, mint lehetséges az, hogy a külföld óvatos gyá- •osai mint mehetnek, referencziák nél- uil, oly könnyen lépre ? A felelet egyszerű. Referencziákra itkán kerül a sor; ez esetben a gyá- osok tisztába jönnek, hogy szédelgőkkel van dolguk s nem is küldenek -rut. A bandának azonban az a forsz- za, hogy odaír a külföldi gyárosnak, ajszerint küldjön „próbaként“ bizonyos aennyiségü árut utánvéttel s dzik, hogy ha beválik a czikk : á 1- andó rendelők lesznek. Most ztán kiváltják az utánvétes árut s 0-szer annyit rendelnek hitelre. A yáros prompté látván az első üzletet, rül az állandó kundsaftnak s küldi holmit. A banda elkótyavetyéli s 4 ó múlva a végrehajtó jelenti, hogy lefoglalható tárgy nem volt“, mert a jjványbandának a rajtavaló ruhánál ?yebe nincs, Hogy mennyi erkölcsi s hitelbeli kárt csináhnk ezek a várpalotai pió- czák az ország tisztes kereskedelmének — ez elképzelhető. Ep ezért becsületbeli s lelkiismereti kötelességük az illetékes közegeknek, a bandát elfogni s megfenyittetoi. A várpalotai állomás protokollumai erős és biztos vádadatokat fognak nyújtani arra, hogy az illetők elvegyék méltó büntetésüket s megyénk ez erkölcsi fekélyektől mcgtisztitathassék. Hisszük, hogy soraink nem lesznek eredménytelenek s Justitia pallosa mielőbb leüt. Az ország becsületének kérdése ez. A városi stinkatóresz. 29. Veszprém, nov. Csúnya dolog kezd kikerekedni megint a közvágóhíd kérdéséből. Pedig mikor a városi közgyűlés az uj vágóhíd ügyében tanulmányozás s jelentéstételre kiküldte a gazdasági-, pénzügyi-, közigazgatási s egészségügyi bizottságokat s ezek Szabó Imre elnöklete alatt mégis kezdték működésüket: azt hittük, hogy rendbe, tisztába hozzuk ezt az ominózus dolgot. Hanem hát a régi hibába estek ezek a bizottságok is. Erőszakhoz nyúltak. Ok ugyanis nem épületvásárlásra s építkezés foganatosítására voltak kiküldve, hanem — mint azt a jegyőkönyv bizonyítja — jelentéstételre. Ök azonban, felelőségükre, megvették a Nagy-féle épületet, építkeztek s mikor az uj vágóhíd igy fait accompli volt: jelentették a városnak, hogy megcsinálják a vágóhidat 6000 forintért — vegye át tőlük a város. Ezzel a csendes erőszakkal aztán abba az erkölcsi kényszerbe hozták a képviselőtestületet, hogy vagy átveszi tőlük a vágóhidat, vagy pedig bennhagyja a felelősséget vállaltakat — jogbérlőknek. A múlt szombaton megtartott képviseleti közgyűlés előtt, pénteken, ez a négy bizottság aztán ülést tartott e fránya dolog érdemében. A polgármester elnökölt s jelentette, hogy felhívta volt Brenner Lőrinczet, az épité* tészeti bizottság elnökét, miszerint vizsgálja meg szakszerüleg az uj vágóhidat s erről terjeszsze be jelentését. Erre Brenner elnök azt irta neki vissza, hogy miután neki a vágóhíd építése nem jelentetett be, miután semmi terv nincs, mely után épült s mely szerint megvizsgálható lenne ; ő az épületet nem vizsgálhatja meg. — Jelenté továbbá a polgármester, hogy a városi állatorvos azt TAB CZ A. A tyúkszem mint házasságközyetitö. Humorosak. — Szalady jegyző uramnál Pályiban névna- t ültek : Lajos napját. Lajos napja amúgy félünnep minden jóravaló magyar ember zábao, hátha aztán maga a gazda is erre névre hallgat, az aztán a dupla valami! >lt is muri ennek okáért Pályiban olyan, gy még a Bodri kutya is puncsot kapott tejfeles pogácsához. Uramfia! — Mennyi ndég összeverődött erre a nagy napra a ■egélyesi járásból. A koldusbiró attól tar- ;t, hogy az egész falut föléli a nép. A ígbéliek közül ott voltak: a református p, K. Kovács Dániel uram Seregélyesről; mzsi Gyuri patyikus Dinynyésről; Cser- •y Tóni nagybirtosos Gyöngyösházáról; r. Rapsitóné asszonyság Vilma és Ludmilla nyaival; a helybeli kasznár, ispán, gazda- ;i írnok, szolgabiró, esküdt, rektor, csend- tos stb. \zt meg kell adni, hogy a vendégek a ) méltóságához képest mindannyian ki- itak; mégis a jelenvoltak között legjob- \ festett Cserváry Tóni urambátyám, ki r ki volt nyalva, mint valami Radetzky- izár. Fején Kossuth-kalap volt árvalány- jal; • testén, szarvasbőr nadrág feszült; iáit rókaprémes bekecs takarta ; lábain pe- csak úgy ragyogott a formásán ránczolt joleon-csizma. ;ppen nyolezat ütött a kakukkos óra, mi- a háziasszony, Szalady uram bőbeszédű ilbordája — a köpezös Petronella -— fel- itotta a vendégeket, hogy tessék asztal- ülni: ki van tálalva. Az első hely — miután a ház asszonya nem üR asztalhoz — a nagytiszteletü urnák jutott; ettől jobbra ült Racsitóné, balra Cserváry Tóni urambátyám s igy tovább bizonyos rangfokozat szerint. Racsitóné elsőszülött leányát — a bájos Vilmát — a cselszövő háziasszony Tóni bátyám mellé ülteté, bár jól tudta, hogy a jő öreg idegenkedik a fiatal hölgyektől, mióta egy szép színésznő miatt végzetes párbajt kellett vivnia egyik legjobb barátjával. Ez az affair volt oka, bogy a különben joviális férfiú végkép lemondott a házasságról. Tóni bátyám azonban csakhamar urává lett kínos helyzetének és oly kedélyes társalgásba egyeledett bájos szomszédnőjével, hogy az szinte feledte az őszbe csavarodó férfiú vállaira nehezedett öt x-et. Tömzsi barátunk, ki mellett a szende Ludmilla csaknem nónába (ha ugyan ismerték e modern betegséget Pályiban) esett az unalomtól, mindezt kaján irigységgel figyelte; lelkében keserű mély fájdalom, gyomrában a kitűnő ételek és italok láttára határtalan étvágy támadt s ennek a két különböző érzelemnek, illetőleg érzetnek harcza okozta gyászos ballgatagságát. Az igazság kedvéért kellett mindezt elmondanom, mert nem szabad azt hinni, hogy Tömzsi ur holmi unalmas fráter, ki beszélni sem tud a szép nemmel. Oh! világért sem. Sőt ellenkezőleg, Tömzsi kitünően szavalja saját költeményeit, szépen beszél francziául, elegáns tánezos és előzékeny udvarié. Hogy most oly borult a kedélye, annak oka egyedül az, mert ő szeretett volna Vilma mellé kerülni, kivel fél év óta fachéban van azon ártatlan tréfája miatt, bogy a bugyii búcsún illuminált fővel kipublikálta, mennyi szépítő szert fogyaszt el évenkint az ő imádottja. A mai naptól remélte a kibékülést, de oh fátum! Tömzsi tervezett és Szaladyné végejelenti, miszerint az uj vágóhíd uj építkezései csak gyökeres átalakítások mellett használhatók ; végre jelenti, hogy a városi összes mészárosok azt a jelentést teszik, hogy az uj vágóhíd ezidőszerint e czélra teljesen használhatatlan. A legérdekesebb jelentést legvégül tette a polgármester s ez az, hogy nem 6000, de 7500 írtba kerül az uj vágóhíd, tehát 1500 frttal többe, miut azt a vágóhíd vevő-épitő albizottsága jelentette. Másnap volt a közgyűlés s ennek kellett volna szavazni e kuszáit história fölött. é Hatvan képviselőnek kell jelen lenni, mikor vétel-eladás fölött szavaz a közgyűlés. Voltak is jelen 66-an, mikor a névsor olvasására került a sor, de nehogy egy újabb 66-iki königräezi katasztrófa sikerülje ki magát: a legjobb kabátu urak egymásután iramodtak meg, úgy, hogy mire a Stinkató- resz-re szavazni kellett volna: nem volt több városapa, mint 56................................ íme, igy áll a, közvágóhíd — a Stinkatóresz ügye. Pipálja meg a — Benkő. Mert tetszik tudni, ezt az építést is ez a mi mindentudó vasutas rókánk építette. S úgy látszik, ez is olyan fáinul sikerült, mint a Sándorffy-csatorua, melyet duplán megfizettünk. mint az evang. egyház terasz-sza s az uj flaszter, melyeket szintén kétszer kellett megcsinálni s az uj lőportorony, mely harmadnapra — összedült. Ezekhez a pompás Benkő-épitkezésekhez méltán sorakozik im a Stinkatóresz — köz- vágóhid, amely olyan dühösen bűzlik, hogy attól még C s o 1 n o k y városügyész is prüszszögni kezdett — s megfutamodott. Azt hiszszük, hogy mire Benkőt a győri ügyészség hoppra veszi: még mások is elkezdenek ettől tüszszögni. Prosit! Váljék majd egészségükre! A Balaton múltja és jövője. Irta : Bolgár Mihály. A Balaton őstörténetéről tudomást csak a geológia utján nyerhetünk; mert a földnek minden rétege egy lap a múltból a ráirt betűk az ősmaradványok. Az északnyugati kies zalai partot alkotó hegyláncz, bámulatosan szabályos s részben szabadon álló csonka kuphegyei: Badacsony, Szigliget, Gulács, Szt-György, Csobáncz, Hegyesd, Haláb stb. fényes tanúi annak, hogy a Balaton környéke hajdan, igen erős ráz- kódtatásoknak kitett tűzhányó vidék volt. Hogy ezeknek a múltban, úgy a hegyrendszerek megalkotásában, mint a Balaton vizvidékének rendezésében nagy szerepűk lehetett, kétséget sem szenvedhet. Bizonyítják ezt a geológiai érvek is, mert a vele szomszédos Bakony kőzetei, meglehetős szabályossággal helyezkednek egymás fölé idő és sorrendben; a Balaton melletti hegvlánczról ezt azonban nem mondhatjuk el, mert rétegei sok helyen fölvannak forgatva, hegylánczai széthasogatva, bizonyságául e tűzhányók hajdan erős munkáinak. Hegyeket emelt s területeket sülyesztett, elzárt vizmedenezéket nyitott, másokat elválasztott a vulkanikus erő, mig megal- kothatá a Balaton mostani vizvidékét. S mindezeket talán még az ember megjelenése előtt téve a földön. A tűzhányók által egymásra hányt rétegek egyenetlenségét lecsiszolni, s a kopár sziklákat termőfölddé átalakítani : a viz volt hivatva. A viz tehát oldva, vájva és mosva, kiszabta a folyók- medreit, s kimérte a Balaton vizbirodalmát is, a legnagyobb geometriai pontossággal. A tűzhányók és vizek eme földát- alakitó ereje nem szűnt meg még ma sem, csakhogy évszázadok kellenek ahhoz, hogy mi e lassú, de biztos működés nyomait, csak némileg is észre vehessflk. A Balatonnak emberemlékezet óta ugyan nem az volt a vizvidéke, ami most, s igy tehát a betelepült lakóknak is előbb ezen természetszabta előnyökkel és hátrányokkal kellett számolniok; minden újabb s önképzés változtatásnál pedig, egymás érdekeit figyelembe venniök. A Balaton vízgyűjtő területének legnagyobb része, Zala-, Somogy- és Veszprém vármegyékben fekszik; de a Zala folyó alkotó forrásainál benyúlt Vasmegyébe, sőt érinté a Steier határt is. Közel 5113 □ km. területéből esik: Keletre 27, északra 1028-, uyugotra 1365-, délre 2099-, végül a Balatonra 594 négyszögkilometer. Nézzük ezeket egyenként, hydrografiai szempontból. A Balatontól keletre eső 27 □ km. dombvidék, valamint a múltban, úgy most sem jöhet számításba, mert csak a legnagyobb esők alkalmával bir némi kis részszel hozzájárulni, a Balaton vizének szaporításához. A partszegély jelentéktelenül szaggatott s terméketlen futóhomokkal van borítva. Az északra eső, jobbadán hegyes részlet, 5 nagyobb s 17 kisebb ér- és patakban önti vizét a Balatonba. A nagyobbak vize helylyel-közzel malmok hajtására is használtatok, a kissebbek azonban csak nagy esőzések alkalmával, vagy pedig a Balaton magas állásakor bírják vizüket a tó medrébe szállítani, egyebekkor pedig a nádasokban oszlanak szét. 1028 □ kmnyi területéből a dombos vidékre 693-, a lapályosra pedig 335 négyszögkilometer esik. A tó környéke, gazdag s bőven jövedelmező nádasokkal volt hajdan szegélyezve, mire a helylyel- közzel köves ugyan, de iszapos fenék kiválólag alkalmasnak bizonyult. Szélei több helyen szaggatottak, kisebb nagyobb öblöket alkotók. Medre, a tihanyi félsziget környékét kivéve, lassan s fokozatosan sülyedt, úgy, hogy fürdésközben némely helyen több százlépésnyire is meglábalható. Nagyobb lapály e részen csak Keszthely körül és Szigliget mellett van, ez utóbbinak 8 □ km. terjedelmű mocsarában hajdan két patak veszett el, most azonban csatornázva s bőven termő rétté van átváltoztatva. A Balaton nyugati partján terültek el a keszthelyi hévvizek és források. 19 □ km. felületű mocsarat alkotva. Négy patak közül 3, vékony erekben kígyózott a Balatonig, egy pedig teljesen elveszett az ingoványbán. Most ezen mocsár is csatornázva s jó részt hasznavehető rét és termőfölddé van átalakítva. A nyugoti 1365 □ km. hegyes vidék csapadékát a Balaton legnagyobb folyója a Zala fogadja magába, torkolatánál ez is mocsárrá szélesedett ki s vizének jó részét a somogyi berkekre önti ki. A part itt is nádasokkal köritett, a viz igen sekély s medre futóhomokkal vau borítva. A Balaton legdélibb csúcsánál terült el a somogyi berek 68 □ km. felületű mocsara, Battyán, Ormánd- hida és Szabár községek között. — Mintegy 560 □ km. terjedelmű nedves berek csapadékát 3 nagyobb patak szállitá a Balaton felé, ketten ezek közül, daczára 70 km.-nél hosz- szabb folyásuknak, sehogysem tudták magukat összeszedni, hanem mentükben mocsaras völgyet alkotva, vesztek el a nádasok között. — A Balaton feneke itt is homokos és sekély, a lecsapolt mocsarak helyét azonban a felsőbb vidékekről lefutó s e helyen leülepedett iszap jóltermő földdé változtatta át. zett, mert ő is haragudott patyikusunkra, miután a Vilma legérzékenyebb oldalát érintett sértés az ő hiúságán is halálos sebet ejtett. Ezért kellett bünbocsánat helyett mellőzést és a Tóni bátyám kitüntetését tapasztalnia. Öregünk i* észrevette a Tömzsi lelkében dúló vészes fergeteget s midőn látá, hogy az bujában egyik üveget a másik után nyakalja, nehogy végzetes legyen eme reá nézve sem egészen kényelmes helyzet, már-már át akarta azt engedni zavargó ellenfelének, de ez meggátolta őt ebbeli jószándékában a parókás vén kecskéről mondott néhány ezélzatos megjegyzése által. Tóni bátyámnak különben nyugodt lelkét ez a gorombaság annyira felháborította, hogy feloldotta magát 30 éves fogadalma alól és a legifjabb hévvel kezdett Vilmának udvarolni. Vilma, ki a felső leány-sikolában megtanulta az észszerű gondolkozást, szívesen fogadta az udvarlást, mert nem tartotta volna bolondságnak a dúsgazdag Cserváry feleségévé lehetni! Tóni bátyám szépelgett, anélkül, hogy egyébre gondolt volna, mint a méregkeverő boszantására. Az első fogás után, mely valódi cserhaju kolompárral ganirozott birkapörköltből állott, felkelt helyéről a nagytiszteletü ur és szép lendületes toasztban köszöntötte fel az ünnepeltet. Arre az ordódi első czigány zenekar tusst húzott: Tóni bátyám pedig Vilmuska füléhez hajolva, jó hangosan — hogy Tömzsi is meghallja — sugá: „Ezt a pohár gencsi bakatort a nagysád egészségére !“ A szép Vilma fülig pirult — azon alól pirosítva volt — a gyengéd figyelem eme önzetlennek látszó nyilatkozatára s elbatá- rozá magában, hogy meghódítja figyelmes udvarlóját. Tömzsi barátunk ezen idő alatt derekasan evett és ivott — bujában. Nem volt szükséges a szívélyes házigazdának kínálni a vendégeit, mert a jó hangú rektor csengő tenor hangon dicsérte minden egyes fogás után a kitűnő háziasszony remek konyha-művészetét; nem mulasztván el egyúttal a szokásos felhívást sem : „No hát erre igyunk egyet!“ A poharak összecserrentek, a czigány tusst húzott. Tóni bátyám a bortól és a zenétől, (no meg Vilma tüzes tekintetétől) nekihevülve, rettenetesen vallotta a szerelmet. Mire az asztaltól felkeltek, mindenki a legrózsásabb hangulatban volt, egyedül csak Tömzsi és Ludmilla gunnyasztottak; előbbit szokása szerint a jóllakás utáni álom kerülgette, utóbbit pedig a hosszú vacsora alatt folytonosau ivó szomszédja hangolta le. A fiatalok tánezra kerekedtek, az öregek pedig elszélyedtek a kártyaasztalokhoz. Tóni bátyám szenvedélyes ferblista bár, de ma mintha kifordították volna, „csöndes“ helyett a „kopogós“-t választotta és a bájos Vilmával oly szilajul járta a csárdást, hogy éveinek számát szinte feledni is tudtuk volna, ha az a szürke hajpamat a tarkóján el nem árulja bősünkben az agglegényt. Tömzsi barátunk mindezt boszankodva nézte s azon töprenkedett, hogy mikép taposhatná agyon dühös vetélytársának három tuczat tyúkszemét. Ep e gyilkos gondolatok kergetöztek patyikusunk szellemes agyában, mikor a háziasszony hátulról gyengéden vállon érintve megszóllitá: — Tömzsi ur! Miért nem tánczol ? — Ah, szabad kérnem egy fordulásra! Egy kecses bólintás és Tömzsi ur termetes tánczosnőjével Tóni bátyám mellé fura- kodott, ki még mindig úgy dolgozott, (mert 5 a tánezot mindig terhes munkának tartotta) mint egy hatlóerejü cséplőgép. A következő pillanatban egy hangos sikoly — és Vilma ájulva omlott Tóni bátyám izgatottságtól remegő karjai közé, mert a neki szánt gyilkos lábtiprás Vilma parányi czipöjében sajgó tyúkszemet zúzta agyon. Természetes, hogy erre félbeszakadt a táncz: a prímás kiejtette kezéből a vonót; a kártyázok összefutottak, sőt még a kasz- nárók parádés kocsisa is beugrott a konyhából — hol éppen a szakácsnéval csinált egy fordulót — a nagy zajra. Vilma csakhamar magához tért és halkan sugá a Tóni bátyám jobb fülébe (mert a bal fülével nagyot hallott): —- Elégtételt szerezzen! Elégtételt! Tóni bátyám, ki a párbaj-ellenes klubbnak elnöke volt, nem tudá elképzelni, hogy minő utón szerezzen ő Vilmának elégtételt. A legnagyobb tépelődések között törölgette a jó öreg gyöngyöző homlokát, midőn mentője a jegyzőné asszony személyében segítségére jött és tudatá, hogy Vilmának legédesebb elégtétel volna, ha most mindjárt, e barbár ember jelentétében, megkérné kezét. Tóni bátyám esküvel fogadta bár a pöstyéui szent Imre szobra előtt, hogy nosülni soha nem fog, mégis felmentve érzé magát ez alól, miután ő is ezt tartá a lovagias elégtételadás legegyszerűbb nemének. Az édes boszuállás mindkét részről megtörtént. Harmadnapra már a „Bihari Híradó“ is közölte a hymen-hirt. Csakhamar reá megesett a lagzi is, melyből a Lajos- napi vendégek közül egyedül csak Tömzsi barátunk hiányzott, ki ez alatt valószínűleg azon törte bánatos fejét, hogy miféle szerrel (akkor még Visnya nem árulta annak a német patyikusnak a tyukszem- flastromát) pusztíthatná el a világ összes tyúkszemeit ? Gerlits Sándor.
