Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1890-10-04 / 41. szám
Veszprém, 1890. XI. évfolyam. 41. szám. Szombat, okt. 4. f Megjeleli minden szombaton. — A lap ára : egész évre 6 fi t; negyedévre 1 frt 50 kr.; egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések petitsora 6 kr ; nyilttér petit-tere 20 kr., 30 kr., kincstár illeték.—A hírlap Előfizetési felhívás a „VESZPRÉMI FÜGGETLEN HÍRLAP“ 1890. (tizenegyedik) évfolyama 4-ik évnegyedére. A küszöbön levő uj évnegyed alkalmából, tisztelettel kérjük szives olvasóinkat, hogy előfizetéseiket megújítani s illetve hátralékaikat kiegyenlíteni szíveskedjenek. Az évzáró évnegyeddel a hírlapnak is ki kell egyenlitnie terheit s igv azon kell lennie, hogy követelései befolyjanak. Regienket nem írhatjuk nyílt számlalapokra, mert sem a kincstár, sem a posta nem ismerik a függő hitel-üzletet, s minden ilyes kísérletre a végrehajtóval felelnek. A papirmalmok, bettiöntödék s a nyomdásznép sem érik be a remény ideális eszméjével s a megszolgált munka árát kérik. Ez a kényszerhelyzet az, mely bennünket is, künlevő követeléseink beki- vánására utal. A hírlap is megtette elvállalt kötelezettségét s jogunk van e szerint a viszonos méltánylatra. Meg fogjuk tenni ezután is kötelességünket s betöltjük olvasóink szellemi igényeit, melyeket a vármegye legnagyobb s legelterjedtebb lapja ellenében joggal támasztanak. Változatos bötartalmu; híreiben gyors, irályában tiszta, könnyed, magyaros a lap. Nyílt, őszinte minden izében. Nem befolyásolja semmi hivatalos klikk; összes szellemi erejével védelmezi a polgárság minden érdekét s ostorozza a sunyi dolgokat és sunyi embereket. Tíz év számos üdvös eredménye bizonyít e nyílt irány jogosultsága mellett. S bizonyítja főkint az, hogy e hírlap oly elterjedést nyert, mely a vidéki hírlapirodalomban páratlan. Törekvésünk volt mindenha a támogatást megszolgálni s olvasóink hét- ről-hétre tanúi annak, hogy e törekvésünket hivatottsággal, szorgalommal emeljük érvényre. Beígérjük ezt a jövőre iss ezzel megnyitjuk az uj évnegyedet. Veszprém, 1890. szept. 26. A hírlap irodája. Előfizetési árak: Negyedévre ... 1 frt 50 kr. Félévre .... 3 frt -- kr. Egész évre . . 6 frt — kr. Itt fogjanak kezet. Remény a emlékezet! Negyven év visszafelé ! Nem is valami nagy idő ! Hiszen majd mindnyájan, kik ezt olvassuk, éltük már az 1849. október 6-dikát — ezt a g y á aznapját hazánknak! A gyászt eltették beire... fátyollal takartuk k ii 1 r e , . . A magyar természet nem reeriminál, nem tartogat bosszút, nem kiabál, hallgatva busul, de érez, és nem feled ! Nem is feledni való nap ez. Mert, nem szégyenna p, legalább nem a gyászolókra, még kevésbbé a meg- dicsőültökre, hanem ii n n e p ő é r- t ü k, akik dicsőségeink valának életükben. holtukban, és emlékükben is azok lesznek örökké, mig magyar él és mig a h o n s z e- r e 1 m e t emberi elme érteni s emberi szív fel érezni képes marad ! De ünnepnap ez saját reputati- ónkért is, mert a hálátlanság rút bűne volna tőlünk e napot felejteni! Tizenhárom hős, a 48-as dicső honvédségnek szine-java, derék vezérei haltak itt együtt a zsarnok bosszú golyóitól, értünk, e drága haza és szabadság védelmeért! Nagy dolog az : elhagyni tűzhelyt, családot, kényelmet, nyugalmat, és fel- i venni a kétséges élet-halál harezot — j tanulatlanból rögtönzött seregecskével, hétféle beltámadás felizgatott bősz hordái és két császárság gyakorolt zsoldos többsége ellen! Világra szálló fényes sikerekkel — s végre is csak árulással lefegyverezve, elszántan halni a martyr- halált! Ezt csak ők, ők a dicsők teliették igy, akik esz m óért hevültek : a hon szer elem szentséges szent eszméjéért! Boruljatok le emlékoszlopukhoz hálás honfiak, — ti is ez önző kor epygon- jai, sőt ti is, az akkori ellenfél utódai is egyaránt. Hisz a legyőzött fél érdemét minden nemes győző felérzi és méltatja! — Manap pedig m á r nine's is itt ellenfél; közös az eszme; amit ünnepiünk: a honszerelem s az ezérti önfel á 1- d o z á s ! Vajh ki volna itt e szép hazában, szíván ennek legét, lakván virányait: és nem tenné tehetsége szerint meg szent István jogállama fennmaradásáért és házi oltáraink megvédéséért ugyanazt ma, holnap és jövendőben, amit ő k cselekedtek (a hovédel- met 10 év előtt ? ! Ki volna oly bitang: aki csak táplálkozik e haza emlőin, de édesanyául nem tekintené ? Ki az, aki „ világpolgársági “ tágkeretben ott lát és vall hazát, ahol jól megy sora ? Ki az a korlátolt, aki csak általános emberi szabadságot, de sziikebb honszerelmet : nemzetiséget, f a j- sze retetet nem ismer ? Fű, fa, állat, ásvány természe t törvénye szerint önfaját, családját, szaporítja. Csak mi, magyar állam fiai ne tegyük, ne teltessük ezt? Magyar honfinak lenni, még külföldön is szép, sőt előnyös utravaló. Ki ne epedne érted szent hazánk, panthe- onja, sírhalma annyi történelmi hős elődök hamvainak. Ki ne heviilne érted ezeréves nemzetem — e most úgy is élére állított nemzetiségi, faji, kor-kérdés közepeit ? Vesse ki szivét bordái közül: kié nem érted dobog első és utolsó lüktetésével! Ugy-e, nincs ilyen ? Minden igaz honpolgár megtenné most is, jövendőben is (ereje szerint), mit ők a 48-as félistenek tőnek ! Lehet, hogy nemsokára nekünk is hulló vérünkkel kell megvédeni e haza szent oltárait! Addig is ünnepeljük a dicső útmutatók emlékét közáhitattal! És rajok emlékezvén, merítsünk ebből reményt, hogy imádott hazánkat átadhatjuk a második milleniumnak! Mert mig ez ország ily önzetlen hősöket, terem (pedig Magyarország meg szokta teremni ezeket ily válságos időkre), addig biztos reményünk lehet az önfentartó tovább éllie- tésre. „ így foghat itt kezet: Remény s emlékezet!“ * * * Ti pedig dicsőültek égi honotokból tekintsetek le ünneplő népetekre v i- g a s z t a 1 ó d v a : hogy kiomlott véretekből méltó utódok sarjadozván : azon eszméért élünk — melyért ti meghaltatok! Miként Dalmady Győzőnk irja e napra: „Honszeretet el ne feledd soha : Merre van a hősök szent pora ? És sírd ki magad keservesen, Még reményt is lelsz e gyászhelyen.“ Czigány Károly. Községi közegészségügy. (A „Veszprémi Függ. Hírlap“ tek. szerkesztőjéhez.) Berhida, 1890. okt. 3. A vallás- és közokt. m. kir. miniszter, midőn 1885-ben elrendelte az egészségtannak a népiskolákban leendő tanítását, ez által bizonyára a köznépet, a talvak lakóinak millióit, közegészségügyi tekintetben — ismeretlen lévén az egészségtan legelemibb szabályaival is — elpusztulással fenyegeti. E rendelet szellemét megértvén a haza népét szeretők jobbjai, hogy az eszmét kivitelében hathatósabban támogathassák, „Országos kőzegészségi egyesület“-té alakultak s e szakban oly könyveket adtak ki s terjesztettek a nép között, melyekben a köznép eszejárásának és értelmiségének megfelelő egyszerű és világos nyelvezettel elmondatik egy község története, a TÁECZA. A legalaposabb újság. (Hírlapírói mizériák.) Sok baja van a közönségnek az újságokkal s ezeknek viszont a közönséggel. Az ujságiró ir. vesződik, a közönség olvas és kritizál. Hogy melyik a könnyebb és kényelmessebb, azt a kedves olvasóra bizom eldöntés végett- A közönség kritikája pedig erős és panaszkodó. A közönség nincs soha megelégedve. Nem tetszik neki, ha a lap hetenkint csak egyszer jelenik meg; nem tetszik neki, ha kétszer jelenik meg: nem tetszik neki a papiros, a betű; de legfőkép a tartalommal nincs megelégedve. Baj, ha sokat hozunk. „Mi az ördögnek az a sok üres szó?“ ; baj, ha röviden írunk: „Csak ennyi az egész P Pedig erről hasábokat lehetett és kellett volna irni !* Az Acbilles-sark pedig a hol leginkább szereti a közönség az újságot megsebezni: az alaposság, a hiteles értesültség. Ezen nyargal minden újság olvasó, pedig ő maga igen jól tudhatná, ha kissé bírálat alá fogná önmagát, hogy ő szokott a legrosszabbul értesülni egyes esetekről (no nem a lapokból) s az ő hirbordása rendesen a legborzasztóbb, mert hemzseg a túlzásoktól s nagyon szenved az alaptalanság betegségében. De hát a közönség kritizál, neki ehhez joga van s ő nekünk tanácsokat osztogat: mikép kellene a lapot szerkeszteni, hogy az mindig jól értesült legyen es soha se kelljen „minden alapot nélkülöző“ híreket közölnie. Nos hát én nagyon a szivemre vettem j ezeket a jó tanácsokat, elmentem egy remetebaráthoz. annak meggyóntam minden zsurnaliszta bűnömet, megkaptam az abszolutóriumot s most fedbetlen múltú, szenytelen zsurnaliszta lélekkel új életet kezdek. Amint tudják önök: én a „Csonopla és Vidéki* czimü társadalmi, közgazdasági, irodalmi, művészeti .és méhészeti hetilapot szerkesztem, melyet csonoplai péksegédek egylete, a restenyási tűzoltó testület és a csibrik- kállóközbottyánfai szódavíz-részvénytársulat hivatalos közlönyévé választott meg — majdnem mind egyhangúlag. Elvemül tűztem ki: minden sor, a mi a lapomban napvilágot lát, csak a leghitelesebb adatok alapján, a legalaposabb tudással megírva kerüljön a világ szeme elé, hogy ahhoz sem tudományokban való járatlanság, sem a törvényekben való tájékozatlanság, sem semminémü alaptalanság vádja hozzá ne férjen. Egyik hétfői napon hozzá kezdtem az új élethez. Kerestem a cserepéldanyok egyikében vezérczikket a mit átlehessen venni minden veszedelem nélkül. Csereviszonyban elvből csak olyan lapokkal vagyok, a melyek az országnak tölünk minél távolabb eső városkáiban jelennek meg, honnan az én olvasóimhoz még a legnagyobb földrengés idején — a mikor a helységek véletlenül összekeveredhetnek — se juthasson egyetlen lap se. Találtam is egy igen szép tárgyú czikket. A bábaképző intézetek felálitásáról ozikkezett az iró s széleskörű ismeretekkel gazdagította túlságos értekezését. No ez jó lesz — gondoltam — hadd lássa a közönség, hogy mi még a bábaügyhöz is milyen alaposságai értünk. Elővettem az ollót s már nyesni akarom a czikket, mikor megakad az eszem azon, hogy hátha ez is csak úgy hasból van Írva? Utána kell nézni a dolognak, szakértőket meghallgatni, esetleg tudományos szakkönyvekben kutatni, vájjon helyesek-e az adatok, melyek a czikkben fölsorolva vannak. Városunkban egyetlen orvos van, aki a bábászathoz ért, mert ki van irva a táblá- I jára, hogy „szülész és szemész.“ Elmentem hozzá. Elolvastam neki a czikket. Nagyon érdekesnek találhatta, mert egyre jártatta a szemeit, húzogatta a vállait, csücsörgette a száját, megtörülte a pápaszemét meg a homlokát s a pápaszemet dugta a zsebébe és a zsebkendővel akarta bekötni a szemét, végül pedig igy szólt hozzám meglehetősen kivörösödve : — Tudja szerkesztő ur, ez nagyon szép czikk, sok uj dolog vau benne, ami igen tanulságos; jó lenne, ha ön ebben a nagy könyvben utána nézne; itt mindent megtalál, ami a bábászathoz tartozik. En is innen szedegetek ki egyet-mást, amire szükségem van. 8 azzal egy arasznyi széles könyvet nyomott a két kezembe, hogy majd elejtettem, olyan nehéz volt. Hanem arra gondolva, hogy ebből aztán alaposan kiképzem magamat bábának : robamlépésben szaladtam haza a nagy könyvvel. Otthon fölütöttem az első lapnál & kezdtem olvasni. Az arasznyi vastag s misemondó nagyságú könyv petit betűkkel volt szedve s majd egy órába került, mig az egyik oldallal végeztem. Épen este lett, mikor a bevezetéssel elkészültem. Másnap reggel korán már a bábakönyvnél talált a feleségem s olvastam délig, délután már az első fejezetből is elolvastam egy fél oldalt; hanem ekkor uj akadályokkal kellett megküzdenem. Rettenetes sok latin szót kevert a szövegbe a szerző, csupa merő orvosi műszó, a miket nem értettem meg. Elszaladtam a bábász orvosomhoz, hogy adjon nekem orvosi müszótárt. Nem volt. neki, mert — azt mondja — ö minden műszót ismer. Hazaszaladtam s két óra alatt leirtam annyi műszót, a mennyit épen egy oldalon találtam, azokkal visszaszaladtam a doktor úrhoz, hogy irja melléjük a megfelelő magyar műszókat. A doktor föltolta a pápaszemét, nézegette a papirost, magában mormogva olvasgatta a műszókat', fölnézett a plafondra, de ott nem találta meg a magyar fordítását azoknak a borzasztó latin szavaknak — éu sem láttam ott semmit. Vagy fél óráig hagyott igy állni, aztán azt mondta, hogy hagyjam nála a papirost, majd reggelre meglesznek a magyar műszók. Reggel a doktor odaizent hozzám, hogy ő sem tudja azokat a műszókat magyarul, hanem már irt föl Budapestre egy könyvkereskedőnek, hogy küldje meg az orvosi műszótárt. A bábakönyvbe tehát szamárfület csináltam ott, a hol félbe kellett szakítani az olvasást. Épp en szerda reggel volt s a szedőgyerek már jött kéziratért. Adtam neki tárczát és csarnokot, ebben talán nincsenek hamis adatok. A tárczaczikkekben és elbeszélésekben nem bánja az olvasó, ha minél több a hazugság. Addig is mig a vezérczikket odaadhatom szedésbe, újdonság után kell néznem. Elmentem a rendőrséghez. Ott adtak egy öngyilkosságot. Hanem az öngyilkosnak nem tudták a keresztnevét,' s nem tudták, miféle méreggel emésztette el magát — meg kell várni a vizsgálatot. Addig mig a vizsgálat kideríti, hogy miféle méreg volt az, a mivel véget vetett életének, elmentem a plébánia-hivatalba, hogy az anyakönyvben meg tudjuk, mi volt a keresztneve az öngyilkosnak. Délig kisütötük, hogy nem ebben a plébániában keresztelték az atyafit, hanem a másik külvárosban, itt csak az öcscsét eskették meg. Ellolioltam a másik külvárosi plébániabivatalhoz. A plébános ur nem volt otthon. Kértem a gazdaasszonyt, hogy ere z- szen be az irószóbába, csak megnézem az anyakönyvet — mindjárt kijövök. A gazda- asszony nem akart beleegyezni. Én hivatásom magaslatán állva minden áron be akartam jutni a hivatalszobába, mert nekem keresztnév kell okvetlenül. A rendőrség nem tudja, az öngyilkos nem mondja meg, tehát innét kell megtudnom. Keresztnév nélkül nincs jólérte- sültség, hasból csinált keresztnevet nem tűr az alaposság. A közönség jól értesültséget és alaposságot követel az újságtól. A gazdaasz- szony nem akart megérteni, én dühbe jöttem a termetes hölgyet elguritottam az ajtótól s ő lezuhant a lépcsőkön, én pedig egy rúgással belöktem az ajtót s vadul kerestem az anyakönyvben az öngyilkos keresztnevét. Még a felén se jártam az anyakönyvnek, mikor jött a rendőrség, melyet a gazda- asszony hivatott s engem bekísértek, a rendőrkapitányságnál jegyzőkönyvet vettek föl s csak jótállás mellett hagytak szabadlábon. A gazdaasszony könnyű testi sértés és magánlak megsértése mi attbiinvádi eljárást, a betört ajtóért pedig kártérítési pert indíttatott ellenem. Hanem a keresztnév még sem volt meg. Azt majd csak a plébános ur hazajövetelekor fogom megtudni. De más irodája: „Petöfi“-intézet Veszprém (városház-tér.) mely lelkipásztora és orvosa buzgól- kodása folytán piszkos, egészségtelen, járványdnlta faluból, barátságos, egészséges községgé változik. Legújabban pedig a belügyminiszter ur ő nagyméltósága megbízásából irt dr. Osváth Albert „A jó egészség“ ez. alatt egy munkát, mely kiváló becsénél fogva hivatva van köznépünk figyelmét felébreszteni az iránt, hogy a jó egészség ápolására és fen- tartására szükséges : tiszta levegő, jó lakás, alkalmas ruházat, gondos tisztaság, megfelelő táplálék, arányos munka és nyugalom stb. stb. Azonban ez mind nem elég a valódi veszély elhárítására. Népünk pusztulása és elsatnyulása oly nagy mérvű, hogy ezt már nem lehet csak társadalmilag, vagy sajtó utján megorvosolni. Véleményünk szerint s évek óta gyakorlati megfigyeléseinkből szerzett tapasztalataink alapján az a meggyőződésünk, hogy mélyebben a forrásához kell mennünk e nagy fontosságú ügynek, hol aztán a minisztérium, illetve a törvényhatóság teljes támogatása és szigorára lenne szükség. Dr. Berényi Ferencz berhi- dai körorvos ez előtt négy évvel a köréhez tartozó községek részére egy közegészségügyi jegyzőkönyvet állított össze, melyet Kompolthy Tivadar ur „Petőfi“-könyvnyomdájában nyomatott. Ezen közegészségügyi jegyzőkönyv, a közegészségügyi kormány s törvény- hatósági rendeletek kivonatban való leírására szolgál s tartalmazza a következőket : 1. A közegészségügyi szemleut alkalmakor bejelentett betegek névsora. 2. Ingyen gyógykezelésre igényt tartó községi vagyontalanok. 3. Ingyen gyógykezelésre igényt tartó vagyontalan betegek. 4. Lelenczek, hülyék, süketnémák stb. felügyeletére vonatkozó orvosrendőri jegyzőkönyv. 5. Újszülöttek s himlő-oltonczok ellenőrzésének nyilvántartása. 6. A tanköteles gyermekek egészségi állapotára, valamint a felnőttek ismét oltására vonatkozó jegyzőkönyv. 7. Járványok, ragályok jegyzéke. 8. Halottvizsgálati jegyzőkönyv. 9. Iskolák megvizsgálására szolgáló kimutatás. baj is volt a dologban : a vizsgálat nem tudta kisütni, hogy mi volt a méreg, a mivel az öngyilkos megölte magát. A fölbon- czoltnak a gyomrát tehát föl kellett küldeni az országos vegyészeti intézethez s az majd két hét múlva megmondja, hogy mi volt a méreg. Csütörtökön más újdonság után kellett néznem. Épen ki akarok menni az ajtón, mikor előttem áll egy borotvált arczu ember, aki Bodor Benőnek mondja magát és recitálással folalkozik. Földicséri magát és kéri, hogy mi is dicsérjük föl, mert előadást akar tartani. — Nem lehet barátom. — Mondom neki szigorúan. — Miért nem ? — Kérdi ő megrökönyödve. — Mert mi önt még nem ismerjük s előre nem dicsérhetjük, hátha fölülünk — a publikum megkövez bennünket. — Önök nem ismerrrnek engem? Eugem nem ismerrrrnek ? Engem, Bodnrrrr Benőt, a Sekszpérr r-recitátorrrrt ? Akit a fél világ a tenyerén horrrrdozott! — Menjen hát, barátom, a világnak arra a felére, ott már ismerik önt, azok földicsérhetik ; ezen a felén a világnak még nincs szerencséjük önhöz. A művész ur fölforgatta a szeme feketéjét a plafondnak, a fehérjét le a földre, egyet csettentett a szájával, sarkon fordult és ott hagyott a faképnél. Másnap a szomszédfalu közlönyében olvasok egy irtózatos „Nyilat- kozat“-ot, melyben a művész ur olimpus? dühhel tanácsolja nekem, hogy maradjak a kaptafámnál és ne legjek lapszerkesztő, ha nem ismerem Bodorr Benő Sekszpér-recitá- tor urat, akit a félvilág tenyerén szokott hordozni. Péntek volt már s még a tárczán és csarnokon kívül semmi kézirat sem volt a laphoz: mert a vezérczikkhez még el kell olvasni a nagy bábászati könyvet, annak pedig csak a harmadik lápján vagyok, ott is meg kellett állnom, mert a műszókat nem értem s az orvosi műszótár még nem érkezett meg Budapestről, miután a könyvkereskedő most az anti(|uáriusoknál kutathatja azt a ritka
