Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1890-09-20 / 39. szám
Veszprém, 1890. X. évfolyam. 39. szám. Szombat, szept. 20. Az első ijjedtség után. Veszprém, szept. 20. Előző hírlapunkban jeleztük, hogy kereskedőinket, iparosainkat mennyire megdöbbentette a városi hatóság abbeli rendelete, mely a „közvitákról szóló uj törvény “-re hivatkozva, megtiltja a kocsikkal való megállást az államut- testen, raktárak, vendéglők előtt stb. Nyomban megtettük erre vonatkozó észrevételeinket s kijelentettük, hogy lehetetlen úgy értelmezni ezt az új törvényt, a hogy itt értelmezik, mert ekkor összes üzletvilágunk tönkre megy. Mert fel kell tételezni a parlamentről, miszerint az új törvényekkel nem a gazdasági élet tönkretételét, de fej- lesztését czélozza. S úgy is van ezzel a törvénynyel is. Nem megakasztani akarja ez a törvény a szabad közlekedést, de szabadabbá tenni mint eddig volt s nem a közforgalmat kívánja akadályozni, de a z egyeseknek t i 11 j a m e g, hogy az úttestnek önkényes el foglalása által a szabad közlekedést a nagy közönségnek lehetetlenné tegye. Ez a törvény értelme, indokolása s magyarázata. Csak el kellett volna azt olvasni végig a t. hatóságnak, s akkor egészen másként hangzott volna amaz ominózus reudelet. Igazán különös állapot, hogy az ellenzéki hírlapnak kell felvilágosítani a hatóságot, a törvény helyes intentiójá- ról s a helyes törvényre alapított helytelen rendelet absurd voltáról. Tessék például csak elolvasni ugyanannak a törvénynek a 110. §-át. Mit mond ez ? Lássuk csak. A § így szól: 110. §. Üres vagy terhelt jármüvet az útpályán hagyni, vagy vonó állatokkal az utón huzamosan álldogálni nem szabad. Azon jármüvekkel, melyekkel a hosz- szabb ideig való megállás elkerülhetetlenül szükséges, az ut egyik oldalára kell állani, úgy, hogy melletük két egymással szemben jövő járműnek az útpályán közlekedhetésre kellő tér maradjou. Még az ut pályán eltört, I leroskadt, vagy feldőlt jármüvek is I csak a szükséges segély megszerzéséig maradhatnak, de akkor is felügyelet alatt és éjjel lámpával világítva, legyeuek. Az ily jármüvekről lerakott tárgyak, áruk stb. az útpadkákon helyezendók el és onnét legkésőbb hat óra alatt eltávolitandók. Az ezen szakasz határozatai ellen vétők 20 frt erejéig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendők.“ Nos, ez a § világosan azt mondja, hogy terhelendő üres kocsikkal huzamosabban az úttesten megálíani nem szabad ugyan, de ha e h u z a m o s m e g á 1- 1 á s mégis szükséges, akkor a kocsi álljon az fit szélére (ott fel és lerakod- hatik) hogy az út közepén szabad közlekedés legyen. Hogy a hatóságnak különben mi a kötelessége a boltok és vendéglők előtti fel- és lerakodás körül, azt egész világosan Írja körül, a hatályban maradt 1879. XL. t.-cz. 119 § is, mely szószerint igy szól : 119. §. Otven forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő: aki városban vagy más községben : 1. a szabad közlekedést akadályozza vagy nehezíti azáltal, hogy a fennálló szabálylyal ellenkezőleg, az utczán, vagy téren árukat, hordókat, ládákat, tűzi- vagy épületfát, kévéket vagy más nagyobb halmazt képező anyagokat lerak vagy lerakat; vagy 2. olyan tárgyaknak megengedett lerakása esetében, a figyelmeztető jeleket fel nem állítja; 3. a figyelmeztető jeleket ledönti vagy elviszi s a mennyiben ez lámpa volna, azt eloltja; 4. a megengedett lerakás esetében, azon tárgyakat a hatóság által meghatározott időre el nem szállítja.“ Ebből az következik, hogy a városnak szabályrendelettel ke]l bírnia, mely a város utczáin való közlekedést, a kocsiknak az illető helyeken való megállását s a megengedett árulerakást szabályozza. ügy tetszik, hogy ily szabályzatunk még nincs; pedig 11 év alatt ez is elkészülhetett volna. Ilyenről gondoskodni kötelessége a városnak, nem pedig olyan absurd dolgot mivelni, hogy mint a héten s a tegnapi hetivásár alatt is történt: kiállítani a rendőröket a piaczra, akik minden kocsit, mely egy-egy bolt előtt megáll, rögtön elzavarjanak onnét. Tessék csak elgondolni, micsoda boloud állapot volna, ezt az absurdumot folytatni az országos vásár napján. Hiszen 1000 rendőr sem felelhetne meg annak a feladatnak, hogy az áru fel- és lerakodást, szóval a vásári forgalmat az üzletek s raktárak előtt megakadályozza. A gabnás-, lisztes-, vasas-, fűszer- s papirkereskedések, korcsmák elé lehetetlen az árukat máskép vinni, mint kocsival; azt kézi erővel nem lehet megcsinálni. Hát hogy lehessen ezt a „kocsiknak huzamosb megállása“ nélkül végbevinni? Sehogy. Bolond ember, aki azt máskép képzeli. S hogy az uj törvény sem képzeli igy: arra tanúság a 110. §, melyet feunebb idéztünk. Az első ijjedség elmúlt s a kereskedők lemondtak a miniszter elé való monstre-deputátio tervéről. Hanem több mint százan megbízták Fischer Manó helybeli ügyvéd irodáját, bogy a hatóság e körüliratlan s semmi városi szabályzatra nem támaszkodó rendelete ellen, jogaikat védelmezze meg. A Fischer-iroda a megbízást készséggel vállalta el. Hisszük, hogy röviden bánik el ezzel a miserábilis „meg- hagyatik“ stylussal. Legjobb lesz azonban, mielőtt or- szágoshirü nevetség lesz a dologból, ha a tanács belenyúl ebbe a dologba s megreparálja. Elég a városnak a saját nyomorúsága. Rátóti kupakfilozófiás hírbe ne ke- verödjünk amiatt, hogy egy jó törvényt sehogjr se akarunk megérteni. = Veszprém-Somogy-Zalamegyék alispánjainak — régóta tervezett értekezlete s illetve összejövetele, a Balatonkultus» egyetemleges programmjának megállapítása végett s tekintettel a Sió-zsilip ügyére is, mint illetékes helyről értesülünk, még ez őszön létrejön. A nagy horderejű értekezlet idejét s határozmányait, melyek elé feszült érdekkel tekint az összes Balalon- vidék, annak idején részletesen közölni fogjuk. A vármegye budget-je az 1891. évre. (Hivatalos.) s *<3 tSJ aj U o GQ T á r y II Az 1890. évre a minisztérium által megáll apittatott Az 1891. évre a költségvetési bizottság által terveztetett forint kr. forint kr. 1 1 Tisztviselők rendes fizetésére..................... 47320 47320 2 „ lakbér és utiátalányaik . . 10850 — 10850 — 3 Szolgaszemélyzet és szegődményesek rendes fizetése .......................................................... 53 66 — 5366 — Szolgaszemélyzet és szegődményesek rendes lakbére ..........................................., . . 88 0 — 880 4 Szolgaszemélyzet és szegődményesek mellékjárulékai1)................................................ 2092 76 1970 36 5 Szolgabiróság hivatali helyiségeinek bérlete 450 — 450 — Irodaszerek, fűtés, világítás, bútorjavítások ö és egyebekre') .......................................... 01 66 87 6214 90 7 Útiköltségek, napidíjakra.......................... 25 0 — 250 — j Épületek fentartására és biztosítására3) 737 19 612 19 8 Kamat- és tőketörlesztésre s egyéb rend9 szeresített kiadásokra ...... 410 — 410 — 10 Előre nem látható kiadásokra .... 500 — 500 Összesen ..................... 75 022 82 74823 45 Fedezet. 11a. Az 1883. XV. t.-cz. alapján nyerendő állarni javadalmazás .................................... 71 600 — 71600 11b. II Fekvő vagyon haszonbéréből .................... 36 0 — 360 — 11c. A gyámpénztári tartalék-alapból fizetendő átlag ........................................................... 30 10 — 3010 — lld. Téritményekből melléklet szerint4) . . . 4174 — 4424 Összesen ......................... 79 144 — 79394 _ Ellenében a kiadás a fedezetnek . . . 74823 45 Várható pénztári maradvány | 4570 55-V-: •) Kevesebb mente lévén szükséges a tavaiihoz képest. 2) Az emelkedett ügyforgalom miatt több papir szükségeltetik. 3) Az épületeken csupán külső tisztogatás terveztetik. 4) Nagy mennyiségű előleg lévén künn, a térítmény reménye is nagyobb. 19855 Veszprém vármegye állandó választmányától. 1-890.'" ------------------------------------------------------------’ A vármegyének 1891. évi közigazgatási, árva- és gyámhatósági bevételei és kiadásairól szóló költségvetési előirányzata tárgyaltatván Határoztatott: Az állandó választmány ezen költségvetési előirányzatot egész terjedelmében elfogadja és a törvényhatósági bizottságnak elfogadásra ajánlja; ugyanezen alkalommal felkéri a vármegye alispánját, hogy ezen költségvetési előirányzatot 1890. évi szeptember 18-tól kezdődő 15 napon át közszemlére tétesse ki. Kelt Veszprómvármegye állandó választmányának 1890. évi szeptember hó 15-én tartott üléséből. Jegyzetté és kiadta: Végh István, megyei aljegyző. r Czinege - a kMorta#, A »tpagy. Szemlédben Ipjzli: HollacR fenő. A pzinkataj itpzéqek eredete — úgy tar- top) —r ismeretes e lap m’nden olvasója előtt. Azt azonban merem allftani, fiogy nem minden olyasó-társam tud Czinege uramról, a bii'es kántorról, aki agyafúrtságával ön- magát is, a harangodét is kimentette a csávából. Úgy adom a dolgot, amint hallottam egy öreg juhásztól, akinek állítása szerint —• Isten tudja — hányadik őse elmesélte azt a család-tagoknak. Czinege kantor-uramnak, mint legtöbb kartársának, az volt a legnagyobb baja, hogy tág vala a torka, szűk pediglen azon osa- torna, amelyen n jövedelem folydogált. Váltig panaszkodott az idők mostobasága s az emberek zsugorisága fölött: hogy meg nem tudják becsülni azon fáradozását, melynél fogva ő az írás-olvasás nagy művészetét beleveri neveletlen tacskóik koponyájába s meg nem hívják sem lagziba, sem paszitára, sem borszedés alkalmával, sem pedig disznótorba, bogy a különféle más titulust, mint a születés- és névnapot ne is említsem. Tűnődött is elégszer önmagában, hogy ez állapotokon miképen segíthessen. „Az alkalom nagy kerítő“, szokták mondani s Czinege uram kebelében hatalmasan kezdett működni az Önfentartás ösztöne, midőn már a sz. ádventi időben észrevette, hogy kamrájában az élet fogyatékán van s felülkerekedett benne e gondolat: „mig másnak lesz, nekem is lesz!“ Tervével csakhamar készén is volt s mivel minden leleményessége mellé egy kis gyávaság is vegyült íelkületébe, beavatni ment a dologba a harangozót is. Illő köszöntéssel beállított az hozzá, aki pecsenyét szintén csak sátoros ünnepen evett, bort pedig csak akkor ízlelt, ha vendégségbe , volt hivatalos; máskülönben szerény asztar ^ Ián egy üveg pompázott, melyb.ől félreis- merhetlenül a pálinka szaga terjedt el a szobában. — Adjon Lton — monc|á — harangozó gram! Lám itt van a sz. karácsony ünnepe s nekünk sem enni, sem inui valónk nincsen. Nem kutatott-e mód után, hogy mi is kellőeu megünnepeljük e nagy napot? — Ilyenekkel soh'sem szoktam bajlódni, ámbár elismerem, hogy a templom egere sem mondhat kevesebbet magának, mint én. Fában bővelkedünk ugyan; de mit ér fűtött kemencze mellett nyújtózkodni s a mellett éhezni. Ön talán gondolt valamit? — Ha megengedi, rögtön elő is adom.-= Halljuk tehát', — A bird harangozd uramnak a szomszédja. Van annak egy tehene, amelyet a legközelebbi vásárra akar hajtani. Hiszen tudja harangozó uram, hogy szükség törvényt ront s hogy cselekedetem, melyet a végső szükségben véghez viszek, nem esnék oly elbírálás alá, mint olyané, aki mindenben dúskál! — Jól van no! — hagyá helyben a harangozó, — csak arra vigyázzon, hogy meg ne égesse a körmét. Biró uram megváltotta a marha-paszszust, megbeszélte „öregjével“ a kérni szánt árt, még egyszer benézett az istállóba s miután mindent jé rendben talált, pihenni tért egész báznépével, hogy másnap annál korábban indulhasson a vásárra. Czinege mester uram ott ólálkodott a bíró ablaka alatt s csak azt leste, mikor oltják el a „világot.“ Amint a a^ob.áb.au elsütéte- dett. csenáesep bement az istállóba, leoidozta a tehenet a jászolról s vezette a bírónak saját pajtájába, ahol egy ügyesen irányzott vágással elmetszette annak torkát s bőre lefejtéséhez fogott. Javában folyt a munka, mikor a harangozó is °da somfordáit, nagy csendesen, s a „működő“ mesterhez ép’ azon pillanatban érkezett, mikor a zúge- relésre került a sor. — De már annyiban nem hagyom — szólalt meg, amint látta, hogy a mester épen • azon fáradozik, hogy a kimetszett nyelvet 1 egy sarokban elrejtse, — legkedvesebb falatomét nem engedem ! —- De én sem áru, — volt a lakonikus válasz. — Kendnek amúgy sem akadt teendője a „dolog körül; érje be azzal, ami esetleg jut. Ha pedig nem tetszik, ám döntse el köztünk a sors, hogy kié legyen a — nyelv. En az egyik végét fogom, kend a másikát — fogával s huzni fogjuk s akinek a fogában megmaradt, azé lesz. A szóbeli egyezség megtörtént. Czinege a vastagabb végét, a harangozó a vékonyabbat fogta. Az eredmeny világos volt. A mester lett a győztes s azonfölül a tehenet feldarabolván, javarészét magának tartotta meg, a selejtesebb a harangozóhoz került. Czinege uram a tehén bőrét is szépszerivel pénzzé tevén, a keresményen szépen megosztozkodtak s midőn már volt pecsenye is, pénz is — pálinkára, nyugodtan hajtotta álomra a fejét s még nagyobb lelki nyugalommal várta a szent karácsonyi ünnepeket. De nem igy a biróéknál. Nagy lármát csapott a gazda, mikor tehenét a jászol mellett nem találta. A cselédek meghozták a hirt, hogy a pajtában nyomát lelték annak, miszerint az eltűnt tehenet valószínűleg ott ölték meg. A biró, mint törvénytudé ember, rögtön jelentést tett a szolgaiménak, aki viszont a csendőrséget értesítette g utasította a nyomozás megindításába^ Az asszony, folyvást a szeméhez emelgette köténye savkát s átkozta az „orczátlan gazembert“-, aki még arra is tudott vetemedni, hogy tulajdon tehenüket a saját istállójukban ölte le, midőn Czinege uram széles jó kedvvel benyitott a pitvarajtón s látva a siránkozót, nagy buzgón kérdezősködött a btíbánat oka felől. — Már tovább ne is kérdezősködjenek — monda komoly hangon, — ha már any- nyira akarják tudni, hogy ki voR a tolvaj, itt vagyok én magam, csakhogy a harangozó is bele van a dologba gahajodva. Általános megütközés követte e szavakat s a gyanús tekintetek majd keresztülszurták a szegény tolvaj — Czinegét. — Igazán? — Lehetséges volna? — Már hogy ne! — elmondom iziben. Amint biró uram és házi népe lefeküdt, eloldottam a tehenet s a saját pajtájában megöltem. Amikor a zsigerelésre került a sor, egyszerre csak betoppan a harangozó s a maga részére követeli a tehén nyelvét. Higy- jék el: nem azért vagyok kántor, hogy a marhanyelvet ne szeressem. Szeretem már csak azért is, mert ha a búcsúztatót kell faragnom s marhanyelvhez férek, azt érzem, hogy könnyebben megy a rigmusfaragás. Azonban a harangozó neai tágított. Ekkor azt javasoltam, hogy mindegyikünk a nyelvnek egy-egy végét fogja és huzza a fogával s aki jobban bírja, azé lesz. Dictum-factum, megtörtént. Én a vastagabb végét fogtam, a fogam is sokkal egészségesebb, mint a harangozóé, igy hát a siker is az ón részemre hajolt s a harangozó látván kudarczát, a nyelvet idő előtt kiszalajtotta foga közül, én meg úgy odavágtam a fejemet a pajta oldalfalához, hogy rögtön — fölébredtem. — Tehát csak álmodta ? — kérdé a gazda szomorúan. — Természetes! — volt a válasz. Hiszen csak nem tételeztek fel rólam olyan ostobaságot, hogy nem is kényszerítve, önmagam ellen vallják ily főbenjáró dologban — mondá általános elképedés között a házi népnek. Nyoma veszett a szegény tehénnek. A tolvaj soha sem került meg. Csakhogy a hús és a bőr ára sem tarthatott örökké. Ennek fogytával szaporodtak újból a kántor ur gondjai. Uj terve fogamzott. Beavatta ebbe is a harangozót. E szerint a harangozó és Czinege kántor uram birtokában van egy olyan könyv, melyből meglehet tudni, hogy valamely elvesztett vagy ellopott jószág hol található meg. Czinege uramnak gondja volt arra, hogy ezen fontos hir elszivárogjon a tizedik batárba is. El is szivárgott. Czinege uram pedig a harangozóval csak várakoztak nagy csöndesen azon balra, amely elsőnek akad meg a horgon. Az első pisztráng, amely megakadt volt, egy — gróf, aki elverte ugyan már ősi javainak nagy részét, de azért híven ragaszkodott az ősi hagyományokhoz. Szörnyen fájt neki tehát, midőn egy szép napou észrevette, hogy családi pecsétgyűrűje eltűnt. Nosza, felhajszolta cselédségével az egész környéket, keresték a becses családi ereklyét: de csak nem tudtak nyomára akadni. Akkor értesült a gróf a csodakönyvről. Nyomban elhivatta Czinegét s miután kétségtelenül megtudta, hogy ez a könyv csakugyan birtokában van, fösvény létére egy perezig sem habozott vele alkuba bocsátkozni. A gróf tartozik 1. Czinege kántorért és a harangozóért négyes fogatát küldeni ; 2. item, tartozik számukra kastélyában egy alkalmas szobát berendezni, hová bárkinek is tilos a belépés; 3. item, a dolog, fontosságánál fogva, komoly megfontolást igényelvén, a kutatás három egész napra fog kiterjedni, mely idő alatt a gróf tartozik a két „kereső“ urat urilag kitartani s mindazt feltálalni, a mire csak úri éléskamrája és pinezéje képís ; 4. item, végre; a biztos eredmény reményében, az elveszett tárgy megtalálása után fizet a gróf a megtalálóknak kerek hatezer rhenusi forintokat, ráadásul megvendégeli őket s ugyanúgy, amint idehozatta, haza is viteti őket,, mellékeltetvén egy oldal szalonna és 2 akó érmelléki. A szerződés Írásba nem foglaltatott ugyan, azonban a gróf, családi ereklyéjének föltalálása reményében készségesen teljesítette a föltételeket, nem is gondolván arra, hogy minő kártérítést követeljen ö azon esetre, ha a gyűrű meg nem kerülne. A fényes hintó megállt a grófi kastély nyitott tornácza előtt s belőle kiszállt Czinege uram, hóna alatt czipelve egy istentelen nagy könyvet. A köteles tisztelgés után elfoglalták a J számukra kijelölt szobát s midőn magukra I maradtak, képtelenek voltak egy kicsinylő mosolyt elnyomni arezukou, mert szerepök
