Veszprémi Független Hirlap, 1888 (8. évfolyam, 1-54. szám)
1888-04-28 / 18. szám
Veszprém, 1888. Nyolczadik évfolyam, 18. sz. Szombat, április 28. Előfizetési árak: Egész évre.........................(5 trt — kr. Félévre .............................3 írt — kt. Ne gyedévre.........................1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. ^v£egrjelen, minden szomloaton. — Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos-utcza, 105. szám a. küldendők. = KIEEETÉSEK ÉS a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babócbay-tér, Kovács-ház, a »Petőfi“-könyvnyomdában; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Idényszerii szédelgések. Veszprém, április 27. Tavasszal megjönnek a fecskék, a fülemülék, a pillangók — s az utazó ágens-swind- lerek, akik a földtnivelő népet mindenféle gazdasági masinákkal akarják boldogítani. Olyanok azok, mint a szőllőrágó csajkák. Nem látja senki, hogyan foszlik, de azért pusztai körülötte minden. Arra akarják rávezetni a jó magyar gazdát, hogy miképen arasson okosabban ; aztán az jön ki belőle, hogy az arató masinák tudománya annyi költségi be fáj neki — hogy rámegy az egész aratás. Soha szem — nem látott, fül — nem hallott világhírű ánglius, bécsi meg budapesti czégeket képviselnek, vagy azok képviselőinek adják ki magukat. Kínálnak arató, vető, kaszáló, rostáló, cséplő, fújtató és mindenféle dolgot csináló gépeket részletfizetésre. Csak az első részletet kell megfizetni, a többiről elfogadnak wexlit is. Aztán majd küldik a masinát. A jó gazda lépre megy; hiába bizonykodik az anyjuk, hogy nem hisz az ilyen ezifrabeszédü svindlernek. Hát csak lefizető- dik az első ráta, a többiről megiródik a wexli. No, most várják a masinát. Hát csak nem jön az a masina. Ha az nem jön, hát elmegy ő, a gazda — a téns főszolgabíróhoz, meg a kapitányhoz, majd tesz az róla. Tenne is az róla jó lélekkel, de hol kerítse meg azt a svindlert. Az már azóta a tizenötödik határban — arat. Nincs egyéb hátra. Körözni kell. Beleteszik a „Rendőri Közlöny “-be. Az eféle körözésektől csak úgy virít ilyenkor tavasz táján az a szomorú képű újság. Mint a ferbliben, az alsótól az ászig ott fest az egész banda. Girigári-szeren- cséje annak a magyar policziának, hogy ezt a bandát megcsípje. És így megy ez évről évre. Folyton újabb áldozatai vannak ennek a legújabb zseb metszésnek, s a nép még sem okosodik meg. Pedig az volna a mi apáink okigéje, hogy „kárán tanuljon a magyar.“ Tavai is szép eset volt erre a vármegyében. Május táján egyszerre, egy héten valami 50—60 levél fut be a „Veszprémi Független Hirlap“-hoz, melyben megyebeli j i olvasóink aziránt tesznek kérdést, bogy miután egy Németh nevű veszprémi uj gépraktárostól gépeket vettek, busás előlegekkel, hát hogy micsoda firma az? Mert azok a gépek nem jöttek meg. Megírtuk akkoron azt a dolgot; annak a nyomán meg is csípték az ipsét, valahol Nyírbátor táján — de hát a sok előleg avval nem került meg. Most meg a megye egy nagynevű papja, Lukacsek ur, beszél el épen mai hírlapunkban, egy ilyen gyalázatos dolgot. Hát ideje lesz a népnek — megokosodni. Az állam, meg a megyei viczispán nem állíthat minden jött-ment „mozgó ügynök“ háta mögé egy-egy csendőrt vagy hajdút. A fegyveres rabló ellen van jó és sok fegyveres emberünk, de az okos gazemberek ellen — csak a nép józan, oko^ esze lehet az ellenméreg. Jól mondja panaszlevelében az ugodi pap, hogy forduljon az ilyes gépszükségleteiben a nép az illető megyebeli város ismert vaskereskedőihez. Azok bízvást nem csalják meg. S ha bajuk akadna azok ügynökével, vagy masinájával — azt közel kapja a törvény. I)e meg a magunk iránt való kötelesség i is: elébb pártolni azt az üzletembert, mely a mi megyei terheinkbeu velünk egyaránt osztályos, mint az idegen, jött-ment zsebrák-népet. Ceterum censeo: Okosan, magyarom, azzal a kis észszel, pénzzel! A halászati törvény vitája az országgyűlésen. Veszprém, ápril 26. A halászati törvény, melyet az országgyűlés e héten letárgyalt (s hírlapunkban már ismertettük) az ország összes vidékei közül minket a Balatonvidéket érint legközelebbről, bár erről a törvénytervező a legkevesebb tudomást sem vette. Mert nemcsak az, hogy a Balaton az ország büszkeségeshirii „tengere“ s a haltenyésztésre legalkalmasabb tó az európai kontingensen, — nemcsak az, hogy a balatoni-halak a legjobbak s igv legdrágábbak is a világpiaczon, (mert hisz minden európai fővárosba szállíttatnak,) hanem az a körülmény is, hogy kizárólag az éjjeli halászat az, mely a Balatonon sikerrel űzhető, a melyet pedig a törvény világosan tilt: j mutatnak arra, hogy a kormány a Balaton halászatát annyiba sem vette, mint a bakfittyet. Részűnkről, a mily7 egykedvűséggel vesz- szük tudomásul ezúttal is, mint annyiszor már, a Balatonvidék iránt tanúsított hatalmi negligentiát, oly mérvben megbízunk abban, hogy ez a „sikerült“ törvény elébb-utóbb módosításnak lesz alávetve s abban majd talán külön előfordul ez a szó is, hogy: Balaton. Elismerésünk mellett ide igtatjuk a vita ama részét, melyben a Balaton iránt némi felvilágosítással szolgáltak Eötvös s Feny- vessy urak a Balaton elemi iskolai kátéjával sem rendelkező szakminiszter urnák: Eötvös: Azt mondja továbbá az előadó ur, hogy a törvényjavaslat lehető teljességgel megszabja a halászatnak tízesét; de nemcsak „lehető teljességgel“, hanem „tökéletes teljességgel“ megszabja, sőt még a rákászatot is oda sorolja. Azt kérdem, mikép tartozik a halászat körébe a rákászat, vagy ha a rákászat oda tartozik, miért nem tartozik oda a teknőcz- szedés, a békaszedés, a sulyomszedés, a nadályszedés. De nem azért teszem fel ezt a kérdést, hogy a kormány és a t. előadó ur ezekre is kiterjeszszék a törvényjavaslatot, (Derültség a szélsöbaloldalon.) hanem csak azért, hogy nem akarom kiterjesztetni a ráká- szatra se. A rák az országnak nagyon kis részén és kis mérvben képezi a nép táplálékát, általában élvezete olyan forma, mint a spárgáé, de talán még olyan se. Tehát különös törvényhozási intézkedés tárgyává tenni a rákot csak úgy nem lehet, mint a hogy nem lehet és nem szükséges pl. azzá tenni a spárgatenyésztést, (Zaj.) Elnök; (csenget). Csendet kérek. (Halljuk!) Eötvös Károly; Én nagyon megköszönöm a t. elnök ur kegyességét, hogy csendet kér a t. háztól, de mivel itt nagyon fontos jogokról van szó, természetes, hogy ez a t. túloldalt nem érdekli. (Tetszés a szélső baloldalon. Mozgás a jobboldalon.) Minket azonban érdekel, mert a t. túloldalnak, ha a törvényjavaslat elfogadtatik, meg lesz a halászata, rákászata, nekünk pedig nem lesz meg majd választások idején. (Derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Nem akarom humorisztikus tárgyalás tárgyává tenni e kérdést, de arra figyelmeztetem a t. előadó nrat, ki fiatal korától fogva többnyire fővárosi lakos volt, mérje csak meg annak a módját, miként jut falusi ember egy kis rákhoz most, mert hisz minden nap nem esik az meg. Azt mondja a gazda a czi- gánynak vagy a cselédnek: eredj, hozz egy tarisznya rákot, majd kapsz 10 krajczárt. A czigány erre mit csinál ? Elmegy az alispánhoz és vesz halászati engedélyt 2 frt, (Élénk derültség a szélső baloldalon) láttamoztatja ezt a szolgabiróval, azután a község elöljárójával, ez utasitja a csendőröket, a finánczo- kat, — mert mindez szükséges — őrizzétek a czigány t,. hogy csakugyan rákot fog-e és nála van-e a czentiméter, megmérni, mekkora rákot fog P Mikor mindez megtörtént, akkor meghozza egy hét múlva a czigány a rákot és akkor kap érte 10 krajczárt. (Derültség a szélső baloldalon.) Ez kérem, egyszerű j bolondság. (Úgy van! a szélső baloldalon). Bocsánatot kérek, de törvényeket akként hozni meg, hogy azok vagy végrehajihatatlanok vagy a polgárok czél- talan zaklatásával járók legyenek, vagy a polgárok szabad mozgását ok nélkül megnehezítsék, nem okos dolog. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A miniszter urra bizatik e törvényjavaslatban annak meghatározása, mely vizen kell az illető halászat-tulajdonosoknak társulniok, melyen nem, és a miniszter urra bizatik annak meghatározása, hogy valamely vizen okszerűen üzhető-e egyénenkint a halászat, annak a világ minden miniszterénél mégis csak illetékesebb bírája legelső sorban maga a halászat tulajdonosa, kinek a maga magán érdeke az, hogy okszerűen űzze a halászatot. És ha nem az volna a legilletékesebb bírája, vagy ha ez tévedne abban már, mégis az illetékes község vagy törvény- hatóság ezerszerte illetékesebb arra, mint a miniszter. Mert a miniszter gyakran semmiképen nem lehet illetékes. A jelenlegi miniszter ur, a ki oly területen gazdálkodik, hol apró halászatot űznek, Somogymegye benső területén, de közelben nagyobb halászat is a Balatonon, például abszolúte nem lehet abban a helyzetben, hogy tájékozva lehessen, hogy az ecsedi lápon, vagy az erdélyi vizeken hol űzhető okszerűen halászat. Ha mégis ő intézkedik, mily alapon intézkedik ? Intézkedik az illető törvényhatóság jelentése alapján, de akkor az intézkedési jog miért nem adatik meg a törvényhatóságnak ? Miért tétetik a miniszter ur mindenható emberré, kinek mindenhatóságára nézve nincsen meg a jólértesültség sem, és nincsen meg a viszonyok ismerete, mert a viszonyok ismeretét épen azon hatóságoktól szerzi meg, melytől ezen intézkedési jog el van vonva. Ez megint képtelenség. A tervezett institucziók zaklató természetére nézve felhozok még egy és más esetet. Azt mondja a törvény az első fejezetben, hogy árvizek alkalmával az árvizek kiöntésében az illető terület tulajdonosa kifoghatja a halat, a mi ott van, csak gátolni a halak visszamenését nem szabad. Ez egészen helyes, de nemcsak helyes, sőt közigazgatási szempontból indikált, sőt szükséges is, mert kiöntések alkalmával oly tömérdek hal gyülemlik össze helyenkint, hogy ha azoknak kifogása akadályozva lenne, a vizuek elszáradása alkalmával ott dögletes lég képződnék, mely a közegészségre ártalmas lenne. Tehát az ilyen helyeken okszerű, czélszerü, sőt szükséges is kifogni a halakat. De aki ki akarja fogni, hogy teheti azt? Teheti akként, hogy kér az alispántól 2 frtos engedélyt, máskülönben nem. Engedélye pedig szól egy esztendőre. De minek neki egy esztendőre engedély, hisz egy hét alatt ki foghatja azt, ami kell, és ami szükséges, hogy kifogassék. Tovább megyek. Intézkedik ezen törvényjavaslat a kiméleti terekről. Miket mond ezen törvény- javaslat kiméleti tereknek ? (Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter a terembe lép. Lelkes éljenzés minden oldalról.) Megmondja, hogy oly terek jelöltessenek ki kiméleti tereknek, melyek állandóan vízzel vannak borítva. Azonban a t. előadó ur tudhatja, nem tudom, hogy a porosz törvényjavaslatban benne van-e — hogy tavaszkor ivás idején a nagyobb halak nemcsak oly vizet keresnek fel, mely állandóan fennáll, de oly vizeket is, melyek idönkint csak tavasszal a viz megeredésekor a vizárkokban, apró nádasokban, ideiglenes erekben, vályogvetö gödá féltékenység áldozata. — Igaz történet. — Ott állt mereven a tükörasztal előtt, majd idegesen verdeste kalapját térdeihez s erős füstkarikákat fújt a levegőbe. Pusztai Alfréd nagyon ideges ember. Szép Eliz neje a szomszéd ablaknál elhelyezett hintaszékben ült és keservesen zokogott. Egyszerre gondolatgyorsasággal kis kendőjével felszántja köny- nyeit, kibontakozó aranybaját lázas izgatottsággal ionja be, az elegáns báli öltözéken összegyűrt csipkéket kiigazítja és beszélni akar. Ingerlőén emelkedő márványkeblén meglátszik, mint fojtja magába zokogását, apró gyöngyfogaival idegesen harap kis eperajkába; — nehezen tud határozni. Beszélni akar, de nem bir szóhoz jutni. Majd elhatározó mozdulatot tesz, oda lép férje elé, gyenge, hófehér karjaival repkény módjára öleli at a mogorva férjet, magához vonja és szenvedélyesen megcsókolja annak homlokát. — Haragszol még, Alfréd ? — Te kis bohó! — Mond, ki volt az a csúnya ember, aki annyi rágalmat mert rólam állítani ? — Az titok, kedvesem . .. —- Ne tégy úgy, vald meg őszintén. Hisz látod, hogy én igaz szivemből szeretlek tégedet. — Sajnálom aranyos, de nem árulhatom el. — Alfréd, te nem szeretsz engem igazán! — fis te ezt miből következteted kicsikém? •— Mert nem vagy hozzám őszinte. Pusztai Alfréd forró öleléssel szorította keblére a szép Elizt. — Ne kivánjad aranyos, hogy eláruljam n*vét. Látod, olyan rosszul esnék az nekem, aztán meg is ígértem, hogy titokban tartom. — Hisz ha velem tudatod, annyi mintha örökre titok maradt volna. Nos, ne hagyj annyit könyörögni, valid meg, ugy-e Bárdossy volt az az alávaló jellem ? —' Nem ! — Hát ki? Pusztai idegesen bontakozott ki a szép Eliz karjai közül. — Csakugyan olyan nagyon kiváncsi vagy? — Még kérdezheted is?! De most már ne is beszélj, úgyis tudom, hogy Bárdossy volt. — Csalódol . . . — Nos, beszélj tehát! — A lelkiismeretem ! — Alfréd, te engem nem szeretsz, sikoltott fel a szép Eliz, majd hangos zokogásban tört ki ismét és végig veté magát a hintaszékben. Alfréd lehorgasztott fővel mereven állott még mindig a tükörasztal előtt, ügy érezte magát, mintha lábai gyökeret vertek volna. Szeméből egy könnycsepp gördült arczára, melyet azonban csakhamar eltüntetni igyekezett. Soha sem hitte volna, hogy neje előtt ki merje fejezni szerelme fölötti kétkedését. Gondolatokba merült; szive lázasan dobogott, mintha lelkiismeretével vitatkozott volna. Lelkiismeret! Mily jelentőségteljes röpke szó. És értéke, hatalma megkétszereződik, ha az a férfi kebelben lakozik és kétkedés, gyanú alakját ölti fel. Pusztai Alfrédnak is valami rosszat súgott a balsejtelem. Szerette Elizt igaz szivének minden dobbanásával, rajongott érte a midőn először megpillantotta, midőn az oltár előtt megesküvének, földi angyalként imádni kezdte. Eliz nagyvilági hölgy volt teljes életében. Annak nevelték szülői, férje társadalmi állása is megköveteli, hogy az legyen. Barátságosan leereszkedő, a ki szívesen mosolyog a nevetőkkel és könnyez a zokogókkal. Jó szive van, igazán, őszinte hévvel tud szeretni. De a túlságos szerelmet egy hajszál választja el a féltékenységtől. Eliz féltékeny volt s ez olyan magaviseletre készteté férje iránt, melyet Alfréd sehogy sem tudott magának megmagyarázni. Merev állásából fürge mozdulattal szökellt fel. — A viszontlátásig asszonyom! — szólt oda hidegen nejéhez és azzal távozott. Eliz hátraveté magát a hintaszékben és keservesen sirt .... zokogott, . . . Keserves zokogása egybeolvadt a falióra monoton ketyegésével. * A „Nemzeti Kaszinó“ ódon termeiben együtt ült a főúri kompánia. Kedélyes dolgokról folyt a beszélgetés, midőn Pusztai Alfréd lépett a társalgó terembe. Mindenki figyelme feléje fordult. Ritkán látták öt a kaszinóban. Nem is lehet csodálni. A ki úgy szerette nejét, mint Alfréd, az örült, ha szabadidejét neje társaságában tölthette. — Hát téged mi szél fújt ide ? — kérdék kíváncsian a jókedvű czimborák. — Talán elkergetett a feleséged ? — kezdte bizalmas élezelődését Bárdossy. — Ugyan mit kérdezitek, nem látjátok kétségbe esett ábrázatát! — vágott közbe a másik „jóbarát.“ Pusztai Alfréd nem válaszolt. Szótlanul, mintha búskomorság vett volna erőt rajta, leült az olvasó asztal mellé s olvasni kezdé a hírlapokat. Egy napihir úgy látszék, lekötötte a figyelmét. Többször is elolvasta, mintha be akarná tanulni az alábbi újdonságot : „— A féltékenység áldozata. X. mezővárosban történt a következő szomorú eset. A férj és feleség rajongásig szerették egymást. A nő jószívűsége emberbarátai iránt féltékenységet keltett a férjben. A szerető feleség e feletti elkeseredettségében szivén lőtte magát férje fovgópisztolyával. Az eset az egész vidéken elképzelhető feltűnést keltett.“ Egyszerre kiejti kezéből a hírlapot, arcza színeket játszik. Balsejtelem fogta el szivét. Kétségbeesve hagyja el a kaszinót és gondolatgyorsasággal lakásán terem. Mintha csak az ő tragédiáját Írták volna meg előre a lapok. Ott feküdt a szép Eliz a hintaszékben, aranyhaja széthullva márványkeblére omlott s eltakarta a szív felett azt a kis nyílást, melyet a gyilkos ón-golyó okozott. Lábainál kis forgópisztoly s ugyanaz a hírlap feküdt, melyet Alfréd olvasott a kaszinóban. * A ház népe csak másnap értesült a szomorú esetről. Ott találták mind a kettőt — kibékülve a halálban. Hullám. J
