Veszprémi Független Hirlap, 1888 (8. évfolyam, 1-54. szám)
1888-03-31 / 14. szám
Szombat, márczins 31. Veszprém, 1888. Nyolczadik évfolyam, 14. sz. mm ftoem nur MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP Előfizetési Egész évre .................... Fé lévre.......................... Ne gyedévre .................... ár ak : 6 frt — kr. 3 frt — kr. 1 frt 50 kr. jelen, minden szombaton. Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos- utcz a, 105. szám a. küldendők, jjjj HIEDETÉSEK ÉS a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egykasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „Veszprémi Független Hírlap" 1888. (nyolczadik) évfolyama ápril-juniusi évnegyedére. Szives olvasóinkat tisztelettel kérjük, j hogy a közeledő nj évnegyed alkalmából előfizetéseiket megujjitva, beküldeni szíveskedjenek; akik pedig hátralékban vaunak az előfizetéssel, arra kérjük, hogy számláikat lehetőleg ápril 1—7-ike közt) kiegyenlíteni kegyeskedjenek. Utalunk arra, hogy hírlapunk talán az egyetlen, a magyar vidéki hetilapok közt, mely a szellemi munkától eltekintve — a gyors és rögtöni értesítésekre annyi távirati költséget áldoz s minden nevezetes!) alkalommal rendkívüli hírlapok kiadása állal, a csak másnap érkező budapesti napilapokat is megelőzi. Ezzel azt kívánjuk jelezni, hogy amit szellemi munkánkkal, fáradásunkkal s pénzbeli tetemes áldozattal, az olvasóközönségnek egy elsőrangú hetilaphoz kötött igényei kielégítésére tehetünk: azt mi megtesszük mindig, minden alkalommal. Joggal kérjük és várjuk eszerint, különösen vidéki olvasóközönségünk viszonos méltánylatát. Hisszük, hogy mint eddig, ezután is jóindulatú támogatásában fog részesíteni s ezzel megnyitjuk az uj évnegyed folyamát. Veszprém, 188& márcz. 31. A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztősége. ELŐFIZETÉSI ÁRAINK: Ápril-jun. évnegyedre 1 frt 50 kr. Ápril-deczemher végéig 4 frt 50 kr. A kiadóhivatal. A feltámadás ünnepén. Veszprém, márcziug 31. (N. P.) A kiengesztelés és felvilágosodás diadalának ünnepe a mai nap. E nagy napon az ige megtestesülésének, s az emberiségre legdicsöbb korszakot alkotó nagy eszmének, a Megváltó-Istenember vérével megpecsételt diadalünnepét üli meg a földkerekségén lakó vallásos emberiség. Ma 18S8-ik éve, hogy az Urunk Üdvözítőnk által alkotott szent vallás eget, földet betöltő f-zelid hatalma elűzte az emberiség feje felől a tévelygések démoni fellegét; tündöklő fényével megvilágította a kárhozat sötétségében gyötrődő milliók lelkét, s dicsfénysugaraival övezé körül az egész világot. Az égből hozott tan 1888 év óta tanítja az emberiséget az igaz hitre; melynek alapköve imádni az Istent lélekben és igazságban ; minden népet a haza és felebaráti szeretetve, a békessége» egyetértésre, és az emberi nem egyeseit az egymás iránti testvéries szeretetre. S most e nagy napon, mely a kiengesztelés és dicső mcgváltatásunk ünneplésére van szentelve, elfogulatlanul vessük fel e kérdéseket: Az emberiség mikép és mennyire haladt az Üdvözítő szent tana által megvilágított utón ? Megtanult-e, majd két ezer év alatt annyi generáczión át, vallásosnak, jóhazafinak és jófelebayátnak lenni? Milyen lábon áll a békességes egyetértés a népek és nemzetek között, s egyeseinél az egymás- iránti testvéries szeretet a hév melyik fokán áll ? Először is azon kezdte az a lázas sietséggel mindig építő és újat alkotó, de egyúttal a saját alkotásait szünet nélkül örökké romboló emberi nem, hogy gyarló ésszel beleavatkozott az Istenember tökéletes munkájába, és azon századévről századévre vitás módosításokat tett. S ennek következ- I tében az egy tiszta vallásból számos vallás- | felekezetet alkotott. És fájdalom, időről időre egv-egy vallás- ’ felekezet megalakulásáért országok borultak lángba és kiszámithatlan ezrek vére és élete árán alapittatott meg az. Az örökké forongó és surlódó emberiség a helyett, hogy üdvöt, boldogságot és békét keresett s merített volna az Üdvözítő égi tanából, viszályt, gyülöletett szított s fegyvert kovácsolt egymás üldözésére és kiirtására. A századokról századokra tartó viszályok dühöngő hullámaiba lett temetve az igaz vallásos érzet: az országok és nemzetek virágzó haladása meg lett bénitva; a társadalmak szálai összebo- molva; a békességes egyetértés helyét kaján gyűlölet dominálta ; és végül; testvéries szeretet helyett egymást üldözték és gyilkolták az emberek. És a mai napon hol állunk 1 Ott, hogy a keresztény emberiség" minden tudományát arra zsákmányolja ki, hogy ezerféle öldöklő eszközt készít egymás kiirtására. A béke, egyetértés és testvériség szent lancza szét törve, rabbilincseket kovácsol abból. . Ilyen üdvöt, ilyen boldoságot teremtett magának az U r fia vérével megpecsételt égi szent tanokból 1888 év óta — az ember. Keresztény emberiség! Te fennséges, kegyetlen szörnyek légiója! Teljes életed alatt mikor voltál igazán hálás azok iránt, kik javadra, boldogságodra munkálkodtanak ? Te, ki nem tudtad, vagy nem akartad 1888. év óta teljesen megérteni a Megváltót, soha sem fogod tudni önzetlenül megérteni tenmagad. Mint eddig tevéd, ezután is csak (lolgothát fogsz építeni, hogy boszu és nagy- ravágyásodat kielégithesd azokon, kik érted naponta izzadnak, éjeken virrasztanak s üdvödért testüket megfesziték s csak azért, hogy a Golgothára hurczolhassad! 9 Am szakítsuk félbe a világfájdalom gyötrő hangjait. Csak ez egy hő fohász leb- benjen el ajkainkról a megváltás e nagy ünnepén : az egyet nem értés miatt már any- uyit szenvedett magyar nemzet fiai valahára értsék meg egymást: hogy testileg és lelkileg erős nemzetünket ne félthessük ezernyi ellenségeivel szemben, a hit, haza és testvéri Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a „Petőfi“-könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. szeretetben minden fiai, a palotától a kunyhókig egygyé olvadjanak ! Akkor a magyar nemzet méltán ünnepelheti meg a kiengesztelés és felvilágosodás diadal ünnepét. „A vasmegyei botrány.“ Hírlapunk előző számának e cimft vezércikke, melyben az összes fővárosi és vidéki lapokat megelőzőlegfoglalkozunk Szt.-Györgyi Horváth Zsigmond cs. kir. kamarásnak az „Egyetértés“- ben közölt ama nyilt levelével, mely szerint Vasmegye árvaszéki elnöke a Rumy-hagyaté- kot képező Mátyás lvirály-billikumot 52 ezer írtért eladta a Rothschildoknak, — nem csak megyénkben, de Vas vármegyében is elképzelhető nagy hatást keltett. A Szombathelyen megjelenő „Dunántúl“ szerkesztősége táviratilag utánreudelte lapuukat. A czikk érdekelt körökben is nagy hatást szült, amit a szerkesztőségünkhöz intézett alábbi levelezőlapból következtetünk: A „Veszprémi Független Hirlap“ felelős szerkesztőjének Veszprémben. „Mielőtt Vasmegye-árvaszékének elnöke ellen, a rágalmazó vezérczikkét közzé tette, jó lett volna az árvaszéki elnök urnák az „Egyetértésiben megjelenő nyilatkozatát elolvasni, azt hiszem a vezérczikk nem gyakorolt a közönség körében oly hatást, mint aminőt azon ítélet fog gyakorolni, melyet a szombathelyi esküdtek ön felett elmondanak. Szombathelyen, 1S88. 2e/3. Szabó“. Mint e levelezőlap tartalmából láthatni mi már négy nappal előbb értesültünk arról, hogy az árvaszéki elnök ur nyilatkozand az „Egyetértésiben. A nyilatkozatban sajnálatunkra nem áll több, minthogy a billikotn csakugyan eladatott, de az árvaszéki elnök ur személye ez ügyben érintetlen, amiért ő — a nyilatkozat szerint — a kellő lépéseket megteendi. Mi azonban eddig erről semmit sem tudunk s igy azt kell hinnünk „hogy az első sorban Szt.-Györgyi Horváth Zsigmond cs. kir. kamarás és az „Egyetértés“ N Fekete Ferencznek. — Szinuiüködésének 40-ik évfordulójára, Veszprémben, 1888’ márczius 28. — Légy üdvözölve a mai napon, Feledj el minden but és bánatot, Midőn körülted annyi szív örül, Ma bánkódásva nem lehet okod. Ki negyvenévig élt a színpadon És ünnepelhet negyvenév után, Ke bántsa szivét az az öntudat: Színész-kenyér keserves e hazán! Keni fáklyafény volt, nem is délibáb A színvilághoz ami lekötött, Hon s z er elmed volt a hu vezér, Mely megvigasztalt annyi baj között. Azt hirdetőd szép, büszke hangokon, Hogy minden nemzet csak nyelvében él S mint annyi sok, mi is letűnhetünk, Ha drága nyelvünk egyre csak henyél! Ez öntudattal léptél e világba És mint színész a nyelvet ápolád S ki karddal is vívtál szabad honért Szavakban is szolgáltad a hazát. Légy üdvözölve derék veterán, Te is vagy oly nagy, mint más, annyi sok, Bár nincs nevedhez fűzve sok babér, Be a szived nagy czélokért dobog. Ah, negyven év, biz hosszú, nagy idő S keservesebb ez még a színpadon, Ahol ezernyi küzdelem után Elismerés is ritka jutalom! Mint a lidérezfény sötét éjszakán A színpad is vonz s egyre csalogat, S ki e világba féng után eped Itt nincs helye . . . sokáig nem marad. Ábrándozás is hulló tünemény, Egy-két csalódás — és már elmúlik, Be kit e térre honszerelme visz : Bármily veszély közt el nem bukhatik, Te sem bukat él derék férfiú, Ki negyven évig nyelvünk ápolád S ha éhezel is, ott a színpadon, Mint egg király, szolgáltad Thálíát. Légy üdvözölve, adjon uj erőt Es boldogságot néked Thália! Féledj el minden but és bánatot Es ne husit son a közöny soha! Ki negyvenévig élt a színpadon Es ünnepelhet negyvenóv után, Ke bántsa szívét az az öntudat: Színész-kenyér keserves e hazán! V. Hullám József. így rémes álom, (a mely valónak is megjárja.) Néhány gyarlóan összetákolt, gyalulatlan deszka néhány kopottas, festékkel bemázolt vászondareb egy-két petroleumlámpás — és készen van az egész világ; készen a paradicsom, — készen a színpad. Egy egész tündérország, a hol semmi semmi igazi, minden festett, minden! — Még tán a levegő is másból van alkotva, mint amit a közönséges em- berek beszivuak. Legalább vannak lények, kik e levegő nélkül élni nem tudnak. 0b! gyermekkori szép ábrándjaim, végre hát valósultatok! Szívom tehát én is ez édes, ez áldott ; levegőt, amely talán lassan ölő mérget is tartalmaz | magában, de amelyet én olyan kimondhatlan kéjjel élvezek, hogy szivem tágul a boldogságtól és mint az opiumevő, a hetedik menyországban képzelem magamat. Ki tudja, meddig tart ?... Ki tudja, mikor válik majd a menyország pokollá?!... Néha-néha rósz álmok kínoznak, -— * *és ez álmok láttára agyam megtelik bajsejtelmekkel, gyötrő előéltetekkel; az álmot valónak képzelem, pedig hát az olyan meseszert!, olyan hihetetlen. És mégis! . . A napokban is álmodtam egy ilyet. Elbeszélem. * Egy vármegye fővárosában találtam magamat, a melynek ép olyan ócska, rozoga színháza és színpadja volt, mint a milyet már csak régi krónikákban lehet olvasni. Alacsony terem, egyetlen egy ajtóval, kopott vásznak és egynéhány sorszék. Hahaha! de bolond álom . . . Hát lehetséges ; ez? . . . Egy megye fővárosában! . . . Hajh! mikor ilyen színpadokon játszottak, akkor még a színészek apostolok is voltak. Régen volt, talán igaz se volt! ... Az álmok angyala kézen fogott és rozzant lépcsőkön felvezetett a színház előcsarnokába. Ott szomorú kép tárult elém . .. Leborotvált arczu művészek nyugtalan ábrá- zattal, lázasan járkálták ide-oda,- néha egy-egy szemrehányó pillantást vetve az üres pénztár felé, mely | tátongó^ szájával, mintha fennhangon ordította volna: „Mit bámultok úgy rám, ma úgy sem lesz előadás !* És a színészek ijedten kapták el szemeiket a lesújtó látvány elől és a helyett, hogy öltözni mentek volna, csak járkáltak tovább és tovább . . . És csodák csodája! — Úgy tetszett, mintha ez alakokat egytől egyig ismertem volna .. . Az angyal még egyre fogta kezemet és a * lézengő alakok kilétét magyarázni kezdé. Ez a szerelmes, ez a komikus, ez az apaszinész stb. stb. Hát ez kicsoda? — kérdéin a nemtőtől, egy alacsony öregre mutatva, aki szomorúan állott egy helyen és az emberi élet gyarlóságáról látszott gondolkozni. — Ez a jutalmazandó — felelt a nemtő; — ez már negyven hosszú évet küzdött keresztül ezen a ti szép pályátokon és most jubileumát tartja. — No szép jubileum — gondolám ’magamban, de nem szóltam. Hiszen úgy is csak álom ez az egész. A nemtő megszorította kezemet és egy előttünk elsétáló alakra mutatott. — Ez a kritikus — monda! Megnéztem. Álomszerű magas czilinder volt a fején és egy kezében levő pálczával nagyban hadonázott az orrunk alatt, mert mi láthatatlanok voltunk. — Ez érdekes ember, — monda az angyal, Verseket és novellákat ir, nézd meg jól, jobban az arczába néztem és . . . megrémülék. Égy kedves, jó barátomat ismertem fel benne, a kivel együtt ta- podtuk egykor az iskola küszöbét. Felsóhajtottam: — Hát mindnyájan elkárkoztunk ? ! Ekkor a nemtő hevesen megrántotta karomat és halkan suttogá: ° < — Most figyelj. Nézd azt az embert, a ki a kritikussal kezet szőrit. Az egy retteues ember, az a súgó. Hirtelen odanéztem — és a rémülettől a vér faoyvni kezdett ereimben. A súgóban önmagámra ismertem. Szakasztott, mintha tükörbe néztem volna. Úgy van! Hiszen ez én vagyok! . . . — Ezer pokol és kárhozat! hiszen én nem vagyok súgó!-— Csitt, most az vagy. Hiszen csak álom, mondá az angyal és én megnyugodtam. Most egy olyan leverő jelenet következett, a milyet csak alomban tud az ember végig nézni. A rendező kijelenté, hogy előadás nem lesz. Szomorú perez, vessünk fátyolt reá ! Az az egy pár ember, a kit a rósz végzete ide hozott, eltakarodott.- a lámpák már rég elolt- vák... Vége, vége! ... És a borzasztó álom csak egyre folytatódott. . . * Benn voltunk a teremben. A nemtő magyarázott; .— Latod, ez egy megyei főváros sziuházáuak belseje. -- Mialatt ezt mondá, úgy látszott, mintha
