Veszprémi Független Hirlap, 1888 (8. évfolyam, 1-54. szám)
1888-03-03 / 9. szám
Veszprém, 1888. Nyolczadik évfolyam, 9. sz. Szombat, márczius 3. I 1 MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP Előfizetési árak: Egész évre.........................6 frt — kr. Félévre .............................3 frt — kr. Ne gyedévre.........................1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr.. s kaphatók Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. ZL^eg-jelen. minden szombaton. — Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos-utcza, lOő. szám a. küldendők. — mxaüET’ÉSEK: És itT-H-iXjTTEiEaiEiic a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: __ Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a .Petőfi*-könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Lesz-e háború ? Arra persze legilletékesebb feleletet a muszka czár adhatna s mi jó balatoumelléki magyarok nem is azon vagyunk ma, hogy a keleti kérdés tragikomédiájával vesződjünk hanem inkább azon, hogy a balatonmelléki gazdasági tönkkel, a napról-napra inségesebb válsággal, küzdjük meg az élethalál harezot. Mi már benn vagyunk a háborúban nyakig, muszka nélkül is. Ha a mi napégett, megölt tőkéiü szőllő ültetvényeinken végig nyargal ötven kozák lovasezred — oda se neki. Az már nem csinál nekünk egy hatosára kárt. A mi földalatti muszkáink, a phyloxerák elvégezték vélünk már a dolgot — a czár nagyszerű parancsa nélkül is. t Es hát mégis az a kérdés lebeg minden szájon: Lesz-e háború? Máskor nagy háborúk küszöbén aggó, szorongó lélekkel vivődött a nemzet. Kicsi- nye-nagyja, örege-apraja suttogva beszélt a kitörendő égiháboruról. Ma már nem úgy van. Valami rendkívüli erruptiót vár és óhajt minden ember, mely megváltoztatná alapjában a tespedés, a pangácj e nyomorúságos korszakát. Mint mikor lassan megtelik a lég a fülledt földrétegek miasmáival, a büzhődő tavak és pos- ványok dögleletes gázaival s vágyva várunk egy dörgő égi háborút, melynek villámai ] ha ölnek is és falvakat gyújtanak is föl, de -— megtisztítja a beteg levegőt, üdévé teszi a kopár rétek virányait s uj .életerőt lehelünk pettyhüdt véredényeinkbe. Ma attól fél a nemzet, hogy nem lesz égiháboru. Attól fél, hogy a muszka utóbb is megi-etirál s vége minden reménynek, amit az északi földrengéstől várunk. A társodalom bízvást szükségét érzi, annak, hogy az élő-halódó gazdasági, ipari, kereskedelmi viszonyok erőteljes lökést kapjanak, hogy a pénzügyi világ az összehalmozott tőkéket (ha a háboru-kölcsönők révén is) kiszellőztesse; szóval, hogy a társadalmi életfeltétel első idegeibe vissza- s szétezent- ralizáltassék. Azért várja, óhajtja a társodalom a háborút — melyet, ugylátszik, a diplomatia sem kerülhet ki. Ha megkérdeznék a nemzetet, akkor megvolna a háború még a télviz idején. Nemcsak rendes katouai háború pedig — hanem igazi népháboru, Népszerűbb hadjárata még nem volt a kettős birodalomnak, mint amelyik most van készülőben. Most a sárga-fekete hapták- igyekezet mellett szivvel-lélekkel ott lesz a magyar lelkesedés is s milliók ajkán örvendve riad fel az „Előre“ — amitől a muszkák oly pompásan czurukkoltak már negyven év előtt. Hát lesz-e háború? Vagy fenmarad-e a béke? Sok bába közt elvész a gyerek s azért nem bízunk a béke életerejében. Hanem a bábomnak van jövője. Ha szeretik Moszkvában a muszkák, szeretjük mi is, itt a magyar Duna ősi partjain. Hát csak magyarok előre! Zatraczeni upre! Elő avval a — világosi kontóval! Fábián Gábor emlékezete. A múlt év elején felhívtuk városunk nemes közönségét, hogy a jeles író és műfordítónak, Fábián Gábornak Almádi-Vörösbe- rényben levő szülőházát méltó emlékjellel díszítsük fel. Felhívásunk, bár nein volt egészen hasonló a pusztába kiáltónak szavaihoz, mégis némi hideg közönynyel fogadta azt Veszprém város és vidéke közönsége. Pedig a közönség nemesen érző szivéből erdő kegyeletre utaltunk azzal, midőn megemlékeztünk ama derék Íróról, kinek lakóházát az aradiak már megjelölték méltó diszszel. Nekünk is le kell róni emléke iránt kegyeletünk adóját, mert mi éltünk hozzá legközelebb. Köztünk töltötte gyermekéveit, láttuk itt felnevelkedni, és nagygyá lenni. Ha felhívásunk ismétlése melegebb fogadtatásban részesül, miként az előző, örvendeni fogunk, mert fel tudjuk fogni ama mondás valóságát, hogy amidőn nagyjainkat méltón megtiszteljük, csak önmagunkat tiszteljük meg. Emeljünk tehát emléktáblát Fábián Gábor szülőházára! Ha mindenki csak egy-két kraj- czárral is adózik a derék férfiú emlékének, czélunk kivihető lesz, az eszme megvalósul. Adja Isten! Ki volt Fábián Gábor? A magyar tudományos Akadémia hétfői összes j illésén Zichy Antal emlékbeszédet tartott | Fábián Gábor, rendes tag fölött. Fábián Gábor, ki máj 10 év óta alusztza az igazak álmát, két barátjával, az öreg F áy Andrással 1 és Zsoldos Ignáczczal együtt ama szép táblabiró ; világnak egyik kiváló képviselője volt, melynek érdemeit az utókor feledni kezdi. Az emelkedett hangú emlékbeszéd tömött vonásokban rajzolta Fábián j Gáborban a magánembert, a közélet emberét és az j Írót. Az érdekes reflexiókkal kisért életrajz, mely j egy gazdag tevékenységű hosszú életkort méltatott, j több helyen az elhunyt életirójának, Jancsó Benedek tanárnak adataira támaszkodott. .Fábián ereje — mondja az emlékbeszéd — j nem tört meg czéltalan küzdelmekben ; az önismeret higgadtságával összpontositá azt elérhető és gyakor- 1 lati czélokra. Nem lett ünnepelt költő, bár érzette az I ihlet egy-egy andalító fuvalmát; lett műfordítóink közt, ha nem az első, úgy egyike az elsőknek. Nem lett nagy szónok, miniszter vagy pártvezér; lett még Kossuth mellett is, egyik legjobb publicistánk, s az j igazi haladásnak és szabadelvüségnek egyik szószólója, előbbre vivője. A miben korát megelőzte, az a ! zsidók emancipatiójának kérdése volt. Első sürgette | a keresztények és zsidók közötti házasság megenge- j dósét, mely nélkül, mint mondá, a zsidók polgárosít- j tatásuk után is magukon fogják viselni megvettetett helyzetük bélyegét, úgy mint a felszabadult négerek j Amerikában. Academiánk levelezője tagjává választatására Fábián az Ossián fordításával, rendes taggá lett választatására pedig az akkor elhiresült Tocque- ville Democratia Amerikában czimü állambölcsészeti [ művének fordításával felelt. Mig a legnagyobb bűz- ! gósággal teljesité a reá váró academicus feladatokat, j otthon megyéjében (Arad) az országgyűlési utasitá- j sokat készítő bizottságoknak ő volt a lelke, valamint | minden egyéb küldöttségnek tagja, a megyei nép I szegénysége okainak nyomozója, enyhítője, a kórháznak szintúgy, mint az iskolának felügyelője, sajat ref. egyházának gondnoka, más hitíiek tanácsadója, esetleg békítője, közmunka rendezője, templom és vasút építője, részvevő mindenben mi jó történik, mi rossz elmarad.“ Fábiánt 1848-ban beválasztották az első nemzetgyűlésbe ; ő természetesen idegenkedett minden erőszakos rendszabálytól. Elment ’ Debreczenbe és csupán a törvényesség védelmében forradalmárrá lett; koczka fordultával pedig mint rebellis került a haditörvényszék elé, de kegyelmet nyert. A mi Fábián parlamenti szereplését illeti, azok- j ról könnyű számot adni. Az 1848-diki meleg napokban, midőn az első magyar közoktatási törvény ko- j moly tárgyalás alá került, Fábián volt az első, ki j a kisdedóvás ügyét szóba hozta és az ó indítványára I Eötvös József báró miniszter ez irányban törvényja- ! vaslat benyújtására utasittatik. A közélet hosszas szünetelése alatt Fábián égé- ! szén az irodalomnak szentelte erejét, öreg napjaiban különösen a latin classicus itók és költők müveit í forditgatta lázas sietséggel. Cicero, Seneca, Juvenalis, Horatius, Lucretius, Valerius sorban követték egymást. Cicero összes leveleit és Lucretius: „De rerura natura“ czimü müvét is Fábián ültette át a magyar irodalomba. Nagy megnyugtatás és örömére szolgált a szerény buzgalmu műfordítónak, hogy utóbbi derék fordítása második kiadást is elért. .Az ö érdemei mellett — igy fejező bő Zichy feszült figyelemmel kisért emlékbeszédét — leghangosabban szól a kegyeletes megemlékezés ez órája. Mert sietünk élni; gyorsan feledünk. Elkísérjük jeleseink hült tetemét a temetőig, leteszszíik koszorúinkat, s ha még egy követ is állítottunk sirdomb- jukhoz emléktáblát illesztettünk szülőházuk falába, vagy éppen érezszobrot emeltünk valamely piacz közepén: azontúl hátat fordítunk nekik, tovább megyünk a magunk utjain, napirendre térünk felettük. Hisz eszméik már köztulajdonná váltak, számba sem vesszük többé, akár a nappali világosságát, vagy az éltető levegőt. Öreg barátom! ki 82-ik évekig megóvtad szived iljuságát, légy ebben is kivétel közöttünk : s vedd ennek zálogául tőlem ma, akadémiánk megbízásából, ez elkésett myrtus-ágat!“ A nagyszámú akadémikusok hosszú, zajos éljenzéssel köszönték meg azt a kellemes órát, melyet a szép emlékbeszéd az egész hallgatóságnak szerzett. 0-113TCZ37' Magyarország nagy halottainak jegyzéke egy jelentékeny névvel gazdagabb lett, az ország egy fölvilágosodott szellemmel, egy odaadásteljes hazafias szívvel szegényebb: Ghyczy Kálmán elhagyta a küzdelmek és tévedések csillagát, és beköltözött a teljes nyugalom és kétségtelenség birodalmába. Az óva- intőnek tiszteletreméltó alakja örökre eltűnt szemeink elől, de sokáig tovább élni fog mindazoknak kegyeletteljes emlékezetében, kiknek van szivük a közjó iránt és a kik a közérdeknek szentelik gondolkodásukat. Lelkiismeretesség és kötelességérzet voltak jellemének legkimagaslóbb, makacs vonásai; nála egész eszmény- nyé váltak azok ; lelkiismei*etessége egész a kínos töprenkedésig, kötelességérzete az önfeláldozásig fokozódott. A mi nagygyá tette őt s köztiszteletet ébresztett személye iránt, az gátolta, hogy még nagyobb legyen s tette elszigeteltté. Embere volt ő a tanácsnak, a bölcs, jól megfontoló tanácsnak, de nem volt embere a cselekvésnek, a kezdeményező, erélyes cselekvésnek. Mint kép viTÉPETT FELHŐK . . . Tépett felhők a dalok: Melyeket lelkem egéről A fájdalom villámival Vagdalok. S a mint egy-egy leszakad: Körül fonja lány csókjával A szivemből csörgedező Vérpatak. Óh! e csók úgy égeti: Mignem vándor útja közben Könye csordul, s enyhet ád a Köny neki . . . És az a kis meny darab: — Mely e tépett fellegek közt Leragyogyva, pillanatra Nyílt marad: — Tündér álmot üz velem . . . Ott fürdik egy fehér hatytyu: Az üdvösség kék taván, a — Szerelem------így vivőm meg az eget: Melynek azúr bársonyára Csillagokból van kirakva A — neved. Soós Lajos. Kaland. Pap Elemér jóképű gyerek volt a maga nemé- ben. Szerette a kalandokat s ebből csinos külsejénél lógva bőven kijutott a része. Egyike ő ma is a jókedvű czimboráknak, akik megfogadták egymás között, hogy sohasem fognak megnősülni. Hanem j a körülmények másképen rendeződtek s ma Pap Elemér egyike ama lumpolásban megkopaszodott agggyerekeknek, akik már kopaszságuknál fogva is elég bő térrel rendelkeznek a szarvak számára. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a mi Elemér czimboránk nősembe r. Ezt a „nögyülőlő egylet“ tagjai bűnül róják fel neki, de azzal mégis vigasztalódnak, hogy a kalandok dolgában ma is a régi. Szereti az élezeket és ilyeneket csinálni maga j is próbálgat. Ha jókedve van, kitellik tőle az is, hogy a kávéházban egy délutánra kibéreli, illetve lefoglalja a biliárd asztalokat s igy elzárja a tért a szenvedélyes billjárdozók előtt. Minden este talál fel valami ügyes hazugságot, melylyel bebeszéli a feleségnek, hogy sürgős érteke- kezé6 végett el kell pár perezre hazulról távozni. Az egy pár perczből rendesen éjfél lesz, de megtörténik, hogy Elemér barátunk egy-egy este reggel fekszik le. Most is rászedte kedves oldalbordáját és megszökött pár perezre hazulról. A kávéházban már együtt ült az asztaltársaság, a „nőgyülölő egylet“ tagjai. — Szervusz Elemér! Azt gondoltuk, hogy ma ismét szaporodik szarvaid száma és nem ereszt a feleség! — szóltakoda a pirult arczczal belépő Pap Elemérhez gúnyos hangon a fogadásukhoz mindvégig bű maradt jóképű agglegények. Elemér megelégedett mosolylyal válaszolt. — Nos, mi újság ? Kérdő az asztaltársaság másik tagja. — Nagy újság pajtások, nagy! — Egészen kiváncsivá téssz bennünket. — Képzeljétek, a feleségem egészen megvál- j tozott. — Nem értjük. — Hát úgy áll a dolog, hogy az anyósom szives engedelmem következtében meglátogat . . . — Gratulálunk . . . — Igen barátim, saját külön engedelmem foly- 1 tán — szólt hangnyomatékkal Elemér. — Erre aztán a feleség annyira meg lett. velem elégedve, hogy ma vacsora után minden kérés nélkül azt mondta, hogy belátja, miszerint szükségem van nekem j a szórakozásra s azért meg is engedi, hogy 10 óráig kávéházba mehessek. 0 is eljött volna, hanem a , Honor leányomnak most jön az első foga s azért j otthon kellett maradnia. — Pravo, tehát szabad vagy! •— Nem, barátim, inkább kétszeresen rab vagyok. | — Ne beszélj ? . . . — Igen barátim, rab vagyok! — Nos beszélj . . . — Tegnap sétáltam feleségemmel a ligetben és----— És? — Megpillantottam egy csinos leánykát. A mamájával sétált. — Ah, tehát ismét kaland? — Igen, pedig ilyen még nem is volt. Élte- j kiütve minden kalandtól, e pereztöl fogva szerelmes lettem abba a herczig kis pirospozsgás leányba. Ezt megengedtem magamnak s hiszem ti is megengeditek. — Hát a feleséged ?! — Annak nem szükséges az engedelme, csak ne tudja meg. — Tőlünk sohasem. De folytasd csak tovább. — Tovább? lehetetlen. — Lehetetlen? — Igen lehetetlen. Mert azt érezni lehet és nem kimondani. — Ejnye be jó!-— íme olvassátok a folytatását, itt egy levél- j másolat. Eredetijét elküldtem a bájos Henriettnek, i így hívják a hercziget. A czimborák maguk között halkan és mohón olvasnak: „Kedves Nagysád! Tegnap megpillantottam a ligetben. Amúgy is hullámzó kedélyem viharos tengerré változott. Igen, a szerelem tombol keblemben és éget kér magának. Nagysád az ég, a menyezet, ragyogó szemei rajta a csillagok. Kérem adja tudtomra tudna-e engem szeretni. Láthatta, vagy ha nem látta, lehet alkalma meggyőződni, bogy még mindig igen csinos -gyerek vagyok. S hogy erről csakugyan meggyőződhessék, találkozunk a ligetben, mikor szóval is kitárom keblem érzelmeit. Mondhatom, ha tagadó választ nyerek a lét zajgó tengerén tépett vitorla lesz életem Igenlő esetben én leszek a világ legszerencsésebb hajósa, legboldogabb embere. Ismertető jel gyanánt szivén felett halvány tbearózsát fog láthatni. Üdvözli Elemér“— Barátom ez mindenek felett érdekes! — Nem annyira, mint kellemes! — szólt a kalandok hangján Elemér. — És mikorra reményied a választ? — Ide várom. A levél vivővel megizentem, hogy itt legbiztossabban kézbesíthető. Én erősen reményiem, hogy pár perez múlva itt fog lenni a válasz. — Rendkívül kiváncsiak vagyunk. — Magam is. — No, erre ihatunk egyet! — szólt az indítvány és csengtek a poharak. Megeredt a tere-fere egyről is másról is majd az élezezésre került a sor. , — Tegnap, kezdé az egyik czimbora — kegy hazamentem a hivatalból, találkoztam a Marczi pajtással. — Hova olyan lélekszakadva, komám? —: kérdem tőle, mert megjegyzem, úgy szaladt, mintha kergették volna. — Ezt a csomagot viszem haza a feleségemnek. — Mi van benne. — Turn ür. — Nos, hát azért kell lélekszakadva rohannod? — Igen, mert félek, hogy mire haza megyek kimegy a divatból — szólt Marczi. — Sohse félj pajtás. Megmarad ez, atnig csak anyósok lesznek — feleltem neki vigasztalóig.
