Veszprémi Független Hirlap, 1888 (8. évfolyam, 1-54. szám)

1888-02-11 / 6. szám

Veszprém, 1888. Nyolezadik évfolyam, 6. sz. Szombat, február 11. VESZPRÉMI »EMI fflRUP MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP Előfizetési árak: Egész évre.........................6 frt — kr. Félévre .............................3 írt — kr. Ne gyedévre.........................1 frt 50 kr. Eg yes példányok ára 15 kr., s kaphatók Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. IIvdleg'jelerL xxxirLd.en. szoxn/toa/ton. — Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos-utcza, 105. szám a. küldendők, HIRDETÉSEK ÉS XT'H'IXjT'X'EE&IEEC a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8 -12, d. u. 2 7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a .Petőfi*-könyvnyomdában; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Tartsunk phylloxera-kongressnst! Veszprém, febr. 10. A pécsi kiállítás iránt nemcsak a Du­nántúl, de országszerte mutatkozó érdeklődés annak fényes sikerét jelentékenyen biztosítani látszik. Azt hiszem, a sikert még jobban elé- j mozdítani, illetve emelné a kiállítást, ha a rendező bizottságnak gazdasági szakosztálya a phylloxera-ügyre is kiterjesztené figyelmét. Minthogy a kiállításon — az eddigiek után ítélve — az egész országból, de külö­nösen a dunántúli megyékből jelentékeny számban fognak a gazdák megjelenni, igen üdvös lenne, ha a rendező-bizottság a kiállí­tás tartatna alatt egy alkalmas napot tiizue ki, mely napon phy 11 ox er a-ko n g r e ssus tartatnék. A kongressuson azután megvitatás tár­gyát képezné a szakemberek és termelők között a phlloxera-iigy jelen állása a külföl­dön és hazánkban, különösen pedig a minket i legközelebbről érdeklő dunánduli megyék­ben, hogy igy a szomorú valóság elénk tá- i rulván, minél tágabb körben ismeretesekké lehessenek a védekezési módok a veszélyes állat %llen s azok közül egyesek esetleg gya- koratilag is demonstráltassanak. Francziaországban az ily kongressusok egymást érték s azoknak jótékony hatását minden egyes termelő beismeri. Francziaor- szág után pedig hazánk van a pylloxera- vész által legelső sorban érdekelve s mig ott a 26 éves, mondhatni emberfeletti küz­delem után a borászat a végpusztulástól meg vau mentve, addig minden elfogulatlan ember szomorúan gondol arra, hogy a mi viszonyaink mellett a phyllozera-vész hogyan fog hazánk felett végig vonulni!? . . . Mert lehetetlen erővel szemet hunyni akarni a Magyarországnak közel 700,000 kát. j lioldnyi szőllőterületet végpusztulással fényé- | gető veszély előtt, oly veszély előtt, mely nem csak az állam egyik fő adóalapját, de I ezreknek fő jövedelmi forrását, ezrek egye- ; dűli megélhstését fenyegeti, s ha a mostani ! hitetlenségből és indolentiából fel nem éb- jedünk, azt romba is dönti. Egy oly nagy erkölcsi (testület, minő a pécsi kiállítást rendező bizottság gazdasági szakosztálya, [az ország minden részéből vonna erre szakembert és igen sok borter­melőt, kik esetleg a veszélyes állat pusztí­tásától rettegve, annak lehetőleg elejét akar­ják venni; és ismét másokat, kiknek talán ezelőtt pár évvel még szépen jövedelmező szőllőjük teljesen tökre ment s nem tudják, hogy mihez fogjanak, nincs ki őket a vész­szel szemben útbaigazítaná! De hiszem, hogy egy ily kongresszusból legnagyobb haszna magának Pécsnek s egy­általában Baranyavármegyének lenne, hol a termelők legnagyobb része nem hisz a vész létezésében, mint erről nemcsak személyesen meggyőződni alkalmam volt, hanem a helyi sajtó utján is értesülök, midőn egyes tollfor­gató egyének hirdetik a tudatlanságukat, a következőket Írva: , ... a franczia aka­démia kimondta, hogy a phylloxera túl aj don képen nem oka a vésznek, j hanem az csak secundeur jelenség! a beteg szőlőtőkén!!“ Haszna volna Baranyavármegyének a congressusból azért, mert az egész országban harmadik helyen áll — mint bortermelő { megye — Pest- is Zalamegye után s minő­ség tekintetében és a pécsi, pécsváradi, vil­lányi és szil vasi stb. borvidékek borai az országban a legelsők között foglalnak helyet, s úgy hiszem, hogy a kiállításon számtalan baranyamegyei termelőt a phylloxera-con- gressus érdekelne legalább is annyira, mint akár csak a — kalotaszegi varrottas ! Ismételve melegen ajánljuk az ügyet a pécsi kiállítást rendező bizottság gazdasági szakosztályának figyelmébe. Dr. Roboz Zoltán. Ipar és kereskedés. Az emberiség fejlődése történetében évszázadonként bizonyos vezéreszmék szerpel- nek, melyek jelszavakként hangoztatva, bejár ták a világot, fölriasztják a nemzeteket és azokat a legnagyobb erőfeszítésre serkentik. És ezen vezéreszmék a kultúra, a haladás lényegében lelik alapjukat, abból merítik létök jogosultságát s azon életerői, mely gyakorlati alkalmazásukban nyilatkozik a nemzetek életében. A 19-ik század egy ily vezéreszméje, jelszava az ipar és kereskedés fejlesztése a lehető legmagasabb fokra; kar­öltve vele jár a nemzet, az állam gazdag­sága, felvirágzása és politikai jelentősége, sőt mondhatni, hozzá van kötve a nemzet létkérdése is. Elég csak egy tekintetet vetni Európára és csodálatos bámulattal figyelhet­jük meg a lázas versenyt, úgyszólván ideges tevékenységet, mely a kereskedés és ipar terén a nemzeteket elfogta. Még a politika is hódol a 19-ik század e vezéreszméjének; a jelen és jövő háborúi, ipar és kereskedelmi indokokban rejlenek. Hiszen az angolok Sudani, s a francziák ton- kingi háborúi nem voltak egyebek, mint a gyarmatpolitika következményei: kereske­delmi és iparczikkek számára uj telepeket nyitni, idegen országok, világrészek termé­nyeit fogyasztási vagy ipar czéljából a kul- tnrvilág áruin változtatni s ezzel a keres­kedelem, a forgalom területét tágitani, ez s nem más volt a czélja a két legnagyobb kulturnemzet tengertuli vállalatainak. Hazánkban is, ámbár lassan, ama meg­győződés, miszerint csak hatalmasan fejlett ipar s kereskedés képes a nemzet vagyono- sodását elősegíteni, mindinkább tért Jaódit magának. A magyar nemzet a lefolyt évtizedek óta nagy változásokon ment keresztül; nem­csak politikailag, hanem gazdaságilag is, a legnagyobb áldozatok árán gyors fejlődésnek indultunk. — Hisz a legnagyobb magyar gróf Széchényi István legmerészebb álmait túlszárnyalta az utolsó húsz év története, vasutak, egyletek, takarékpénztárak, bankok s más közhasznú intézméoyek alakultak, ré­szint a kormány, részint a hazafias közszel­lem szabad, társulási ébredésének tevékeny­ségéből. Mind a mellett, őszintén szólva, a 19. század jelszava: »ipar és kereskedés“ még nem birt nálunk meghonosodni annyira, hogy nemzetünk testében, azzal hússá és vérré egybeforrt volna. Kormányunk férfiai sokat elkövetnek, mi az ipar és kereskedés emelésére, fejlesztésére szolgálhatna; keres­kedelmi s ipariskolák állíttatnak, kiállítások rendeztetnek, iparos egyletek alakulnak; a sajtó sokaséin felelt meg nemes hivatásának jobban, mint ezen kitűzött nemes czél eléré­sében, a közönséget serkenteni, buzdítani, az ipar fejlesztését lelkesíteni, hasábjai naponta telve vannak az ipar s kereskedésének fon­tosságáról, jelentőségéről a nemzetre, annak polgárai vagyonosodására, a hazára nézve. Nem eléggé ismételhetjük azt az igaz­ságot, hogy a 18 század-szülte e nagy ver­senyküzdelemben csak azon nemzet állhat fenn, mely abban részt vesz, mely minden szellemi és testi erőfeszitéssel oda töreke­dik a czélt elérni, gazdagságot és képzett­séget szerezni s az által magát függetlenné tenni szomszédjaitól, mely függetlenség leg­jobb őrzője nemzetiségünknek, magyarsá­gunknak. Milyen utón fejleszszük az ipart ?! Ezen fontos kérdés megoldását kétféle utón érjük el, hs közakarattal s lelkesedéssel karoljuk fel az ügyet s amenyire mindenkitől kitelik — tovább terjesztjük. A nemzet reménye a jövő s a felser­dülő nemzedék. Az öregektől követelni, hogy iskolába menjenek, képtelenség volna; az öreg mesterek bizony már csak vissza­emlékeznek a régi jó időkre, de elméleti tanulmányokra már nem képesek, de annál is inkább a fiatalság, a tanonczok, kiknek ABLAKNÁL. Künn lassan, lassan hull a hó, Szerte szállongó pelyheit Lágyan ringatva, altatón Dallá szelek elrengetik. Mi szép! Kihajtok ablakomra — S mig tépnek bus gondolatok, Tekintgetek ide s tova, Ah, én oly egyedül vagyok! . . . Hozzám is jut belőtök még, Lágyan hull rám a tiszta hó . . . Ledig nekem úgy is elég Fagyos és rideg a — való! . . Beleütődik ablalcomba A fürgén tánczóló pehely S a fényes üvegekre halvány Jégvirág csokrokat lehel.... Ah, szeretném szivem bezárni Mint ezt a zúzos ablakot; Egy újvilág titkába látni És nem tudni azt, hogy — vagyok! LENGYEL ELZA. A láda titka. Parádi Menyhért gróf eredeti ember volt. Habár fejét megkopasztotta az idő vas foga, beesett arcza es megüvegesedett szemei fényes bizonyítékát nyúj­tották előrehaladt korának, szive azért állítólag lázas tudott dobogni s erszénye, amit szive olötti zsebében szokott hordani, a százasoknak 'íapadhatatlan forrása volt és igy nem lehet csodálni, a Menyhért gróf szerette fizni a legdrágább spor- °t, a szerelmi viszonyok kötését — ideiglenes idő­tartamra. Pajtás — szólt oda egy alkalommal Jenő gróf barátjának — nekem rendkívül tetszik a szörn­yek Miczikéje. — TJgy látszik, még nincs kihalva belőled az esthetikai érzék. Megtudod különböztetni a szépet a mindennapiastól. — Mit gondolsz pajtás, igaza van annak a tragédiái szabálynak, hogy aki ellenáll a társa­dalmi törvénynek, aki küzd a tömeg ellen, annak buknia kell ? — Kétségtelen. Ez bebizonyodott nemcsak I legjelesebb íróink tragédiájában, de számos példa van rá az életben is. — És aki ellenállhatatlan a szerelemben? — Az könnyen beleeshet a sötét verembe. — Te, én meghódítom Miczikét! — Lehetetlen. — Tudom, hogy nagy nehézségekbe fog ütközni s arra is elleszek készülve, hogy nem sikerül a csel, de állok elébe! — Szép, s ha sikerül, az installation megisszuk az áldomást. — Jól van! — szólt lakonice Menyhért gróf és olyan mozdulatot tőn, mint aki valami világra »szóló müvet talált fel. Ajkait harapdálta, majd pedig halkan felnevetett. A gúnyos mosoly azonban soha sem hagyta el ajkait. — Bravó! Haidd csak pajtás a tervemet. A dolog nem fog nehezen menni. Miczikével már régebb idő óta kokettirozok s úgy látszik, ő is sze­reti a kalandokat. Te az öregjét magadhoz kéreted üzleti dologban. Rendelsz nála valami csekélységet. Ilyenkor a mamája megy az üzletbe, mert fűszer- kereskedést nem jó főnök nélkül hagyni. És ekkor Miczike maga marad otthon. A többi az én dolgom. Bejelentés, engedély, ostrom, vallomás, tervszövés stb., stb., stb. . . . ugy-e pompás ? — Szép, szép, de . .. ember tervez . . . — Értelek ; de nekem mindegy. Tudod, hogy én a közvéleinénynyel^ nem gondolok. Mit nekem köz­vélemény ?! Én tetőtől talpig sportsmen vagyok és ez nekem untig elég, akármilyen közvélemény keljen is szárnyra. Tehát a terv mellett maradunk. A viszontlátásig. — Szervusz ! És ezzel Menyhért gróf rohant, mintha kergették volna. De talán kergette is valami? Hogyne. A szen­vedély, a sport. O szerette hajhászni az érdekes­séget; nem kereste fűzfapoéta módjára a hatást, hanem azért az sohasem maradt el. Most is óhajtotta az érdekes helyzetet amit elérnie nem nagy fáradt­ságába került. Kicsipte magát amungy fiatalosan és leste az ablakából, mikor megy el hazulról a szomszéd keres­kedő, mikor megy le az anyjuk az emeletről a keres­kedésbe és mikor leszMiczike egyedül. Nem sokáig kellett várakoznia. Jenő gróf ma­gához hivatta inasával a kereskedőt, aki két perczig sem váratott magára, hanem beszólitotta a mamát a boltba s ö rohant az üzlet után. Menyhért grófnak nem kellett több. Egy surranással lenn termett a földszinten s egy pillanat mulya már ott látjuk kopogtatni Miczike ajtajánál. — Szabad ! — Kezét csókolom drága nagysád!... „ — Jó napot, atyámat tetszik keresni talán? 0 épen most távozott hazulról. — Tudom, nem is hozzá jöttem. — Egyedül nagysád volt a delej, aki engem ide vonzott. — De uram?! — Nagysád ért engem. Hisz azok a kacsin­tások eléggé bizonyítják, hogy tud hőn szeretni. És én olyan kimondhatatlanul szeretem kegyedet. Higyje el, se éjjelem, se nappalom, folyton kegyedre gondolok. Én szeretem az őrülésig. — De uram, gondolja meg, hogy —• Tovább nem folytathatta. — Miczi! Miczi! kiáltott fel az apja, aki hamar visszaérkezett Jenő gróftól. — Uram, atyám biv, kérem távozzon, hagyjon magamra. — De mit gondol nagysád. Az Isten szerelmére kérem, ne idézzen elő botrányt. Ha apja innen távozni lát.. . — Tehát rejtőzzék el addig a kamrában. Ott van az az üres láda, melyben Mohai-vizes palaczkok voltak. Menyhért gróf követte a tanácsot. Bebújt a ládába és magára hajtotta annak fedelét. E közben feljött a kereskedő. — Miczi! Miczi! — Parancsol apus. — Gondolom ebből a ládából még nem szedtük ki a palaczkokat, szólt a kamrába lépve, arra a ládára mutatva, a melyben Menyhért gróf rejtőzött. Miczike zavarban volt. Megbánta tettét, tanácsát, de ha már elkövette a baklövést, nem akarta meg­szégyeníteni sem magát, sem a grófot. Nem mon­dott ellen. És a kereskedő hozzá látott a láda leszege- lésébez. — így ni, készen vagyok. Most el kell vinni a „Koroná“-ba, ahol az installáczió bankettje lesz. Menyhért grófot taligára tették és vitték az installáczióra. Nagy szerencséje volt a szerencsétlen­ségben, hogy meg nem fuladt. A ládán lévő egy-két lyukon szívódott keresztül csak egy kis levegő és ez épen elég az üdvösségre. Fölért egy gőzfürdővel, azzal a különbséggel, hogy mig azt legfeljebb 30 perczig szokta élvezni Menyhért gróf, addig ebben a helyzetben órákig kellett »élveznie* a néma magányt. •— Hisz szólhatott volna a járó-kelő pinezér- népségnek, hogy szabadítsák ki e kényelmetlen helyzetből'1 —mondod kedves olvasó. Menyhért gróf nem tette. Szerette hajhászni a »rendkívüli helyzeteket* s most volt alkalma. Inkább merengett a néma magányban, merengésében gyönyörű álomkép szövődött szemei elé, eszébe jutott a szép Miczike ábrázatja, majd hallotta az instal- lacziós pezsgők durrogását. Merengését csakhamar félbeszakitá. Figyel­messé lett. A láda körül mindinkább jobban hal­lotta a járókelők lépteit szaporodni. Egyszerre fejteni kezdték a láda tetejét. Zsupsz! A láda teteje le lett feszítve és Menyhért gróf méltóságteljesen lépett ki az »érdekes hely­zetből*. — Nini, Menyhért gróf! — kiálták a jelen­levők, a kik éppen akkor jártak-keltek a folyosón. — Az ám, én vagyok. — És hogyan került oda ? — Fogadásból! — Fogadásból?! — Igen fogadásból! szólt odalépve Jenő gróf. — És mi fölött fogadtatok, ha szabad kérdezni? — A szép Miczike fölött. — Miczike ? Ki az ? Kezd érdekes lenni ez a Menyhért gróf. Mondták többen, nagy meglepetéssel. — Hát önök nem ismerik hölgyeim a szép Miczikét! — Nem. — No, majd holnap megismerhetik.. Meg is ismerték. Menyhért gróf is bámult rajta, midőn a másnap reggeli lapokban olvasta a következő újdonságot: — (A szülök meglepetése.) Érdekes meglepetés érte városunk egyik köztiszteletben álló nagykeres­kedőjét. Szeretett Miczi lányuk, akit az egész város, mint házias hölgyet becsült és tisztelt, tegnap este megszökött egy — uhlánussal. ______ Hullám.

Next

/
Thumbnails
Contents