Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)
1887-08-13 / 38. szám
Veszprém, 1887. Hetedik évfolyam. 38. sz. Szombat, aii£>\ 1 6-> AO. MEGYEI- S HE1 LY1 ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP Előfizetési árak: Egész évre .........................6 frt — kr. Fé lévre...............................3 frt — kr. Negyedévre.........................1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. DOLLIIÉI.cLsn SZi03iXILlC>3-‘tC3n._ — Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos-utcza, 105. szám a. küldendők. = HIEDETÉSEK És a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8 12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babécliay-tér, Kovács-ház, a „Petőfi“-könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. A veszprémi iparosifjuság. Veszprém, aug. 11. Tizenkét év előtt kicsi körben testületté alakult a veszprémi iparosifjuság. A kicsinyke kör kicsiuyded kezdeményezését bizony szintén csak kicsinyléssel fogadta a városi polgárság. A vállalkozásnak se pénze, se valami sok befolyása sem volt. Hát félvállról vették az iparos-mesterek is, meg a hivatalnoki s a birtokos osztály is. Hadd lássuk, mit csinálnak „a gyerekek.“ Hát pedig csináltak sok üdvös dolgot, amitől az öregek is tanulhatnának. Mindjárt két évre rá 1877-ben i pa rkiál lit ást rendeztek, majd a humanitásnak áldozandók, betegségéi y v.ö egyesületet a 1 kották kebel ükben. A mellett nem hanyagolták el az önképzés főezéiját sem. Szakszerű felolvasásokat rendeztek s felolvasókul tudós férfiakat kértek föl, akik szives ügyszeretettel ápolák bennük a mívelődésre-törekvés becsülendő szép ambitióját. Külön klubbot voltak képesek föntartani 1 2 év óta! Nagy szó az! Szegény fiuk összetett garasaiból tellett a házbér, a lapok tartása, az egyesületi admi- nisztráczió ! Aztán az ifjúi lelkesedés mindig szép a pillanat hevében (hiszen ifjú emberek lelkesedést! dönt csaták és nemzetek és trónok sorsa felett!) hanem 12 hosszú éven át látni az ifjak állandó lelkesülését, mikor a higgadok helyébe uj ifjúság lép s a nemes törekvések zászlaját ismét uj erő ragadja kézbe: az már nem mindennapi látvány. Azt csodálni kell. Azt méltányolni kell! Es mi, és az egész polgárság meghozzuk a mi városi iparos ifjúinknak az elismerés köteles adóját Tiszteletből jő; tisztességül vegyék. Mert valóban megilleti őket a mindnyájunk tisztelete. Sem a közélet, sem a rendőri krónika nem találhat a mi iparos ifjúsági testületünkben gáncsolni valót. Nem harsog itt a fékevesztett indulatok, szenvedélyek TAEC1A, A szerelem dalaiból. i. Mikor még kis fiú voltam, Nagynak tetszeti a világ; Játékomnak éltem csupán. Becstelen volt a virág. Be másként van már ma minden : Kiesi nekem a világ . . . Keni adnálak téged érte Szép> leánglca. gyöngyvirág! . . . II. Kincs igazság itt a földön, Hogy elhigyjed példát mondok: Te loptad el a szivemet, Mégis a rab magam vagyok. Vádolnálak, de nem teszem, Nem törődik senki vele, Hiszen magam vagyok oka: Miért néztem a szemedbe?! . . Hullám. A napóra. Hosszú Gábornak nemhiába a legmagasabb állása volt Jakabfalván, — de meg is „volt hozzá a magyar királyi ész és tapintat. Ősidőktől lógva, legalább mióta csak az eszemet bírom, ö volt a harsonája. Hanem hangját halljuk mindig, ha a közélet egészséges szellemének emeléséről szó van. Akkor ott látjuk a derék ifjakat mindig. Bővítve ismereteiket, s becsülettel szolgálván a mivelődés és emberázere- tet fenkölt, magasztos ideáljait. És jó utón halad az ifjúság. Egyesiti törekvéseiben a hasznost a mulattatóval. Hódol a korszellemnek, mely igényeket támaszt, de ösztönt és csábot is ad reá. Mulatságaival egyesíti ismeretei, mivel t- sege gyarapítása czéljat. Kirándulásokat rendezett tavaly a herendi porezellángyár telepéhez s holnap a csingervölgyi an dali tószép-» ségfi kőszénbányatelephez s esteliden az ajkai üveg-gyárhoz. Dicséretünk a rendezőségé, melynek élén a derék egyesület elnöke (szilágyi M i- liál.y áll. Utazott és életet-világot próbált férfi. Egyenes jellem, jószivü s nemes czélokért rajongó. Nem kunvorálja a hatalmi befolyást, és talpnyalás árán a hivatalos kegyeket. Nem vesztegeti meggyőződését, politikai elveit hitvány konezokért — de nem is áll ma a. kifacsart czitromok szomorú ármádiájában, mint annyi, valamikor tisztelt-becsült iparostársa. Ott van ő az igazi helyén, a romlatlan lelkű magyar ifjak, a veszprémi iparosítják élén. Ami tapasztalattal az élet-, ami ismerettel őt a világlátottság felruházta: azt a nagy erkölcsi adományt senki szívesebben, senki lelkesülteidé szívvel meg nem tudná osztani itt. e léleksivár iparos-városban, az iparosság jövő nemzedékével, mint épen ő. S hogy ezt teszi, és a napi gond, mely mindnyájunkkal közös s az élet terhei őt ebben meg nem nyűgözik — nagy lelkierejére vall. Amely erőnek impozáns nyilvánulása a holnapi vállalkozás is. Adja az ég, hogy sokáig vezérelje biztos, erős kézzel a mi iparos-ifjainkat. Amit a műhely, az iparos-iskola befejezetlenül hagy : azt az ömnivelődés vágya, ez az egyedüli eszmény fejezheti be csak. S ha ez a korszellem kívánalmai szerint, a haladás igeijeit kielégitőleg történik: akkor a fejlődő magyar ipar jövő nemzedéközség hites harangozója. Nem szészaporitás kedvéért mondom e szót: hites, mert Jakabfalván a harangozóba sokkal több bizalmat helyeznek még mai napság is, mint másutt a prókátorba. Különben ami Hosszú Gábor uramat illeti, ő sem sokat külömbözött a fiskálistól. Esze több volt neki, mint két fiskálisnak, tekintélye meg épenséggel nagy volt már magas állásánál fogva is. Akármiféle ügyes-bajos dolog fordult is elő Jakabfalván, mind- járt Ho SS zu uramhoz fordultak véleményadás végett. Ugyan tisztelendő ur és Nyakigláb Áron, a ,Makk- hetes“ jogos birtokosa sem valami megvetendő észbeli tekintélyek voltak, még sem fordultak soha ezekhez, mert az első holmi széni Írási czitntummal, utóbbi pedig az enyiintiedet meg nem külömböztető elvvel iparkodott elütni minden egyes alkalommal az ügyet. Hanem Hosszú Gábor uram, akit a falubeliek csak .Gábor bácsi“-nak neveztek, sokkal lelkiismeretesebben járt el a tanácsadásban és a vélemény nyilvánításban. Egy alkalommal valami választási apró-cseprő dolog miatt tanunak czitálták be a vármegyeházára és ekkor sokat elsajátított a formulárisból. Megkérdezte mindenkitől, hogy hány éves; nős-e, vagy férjes-e, a szerint, amilyen nemű volt a tanácsot kérő személy. Aztán elkérdezte töviről-hegyire az egész előzményt, mig végre kimondta sokat nyomó véleményét, tanácsát. Ebben azután senki sem kételkedett, meghittek benne, mint a szentirásba és vakon követték tanácsait. Egy ember azonban mégis akadt Jakabfalván, aki pellengérre tette Hosszú Gábor uram lelkiismeretességét és kételkedésének adott kifejezést a fölött, t'Ofíy a harangozásbau nem jár el annak rendes módja szerint, hanem akkor huzza a levesnótát, mikor a saját gyomrának korrogni méltóztatik, a hajnali misére pedig akkor harangoz, ha kialudta magát. Aki ezt a körülményt észrevete, nem volt más, mint a tisztelendő ur. 0 tudta, hogy Jakabfalván nincsen több óra, mint az ő zsebórája, meg a folyosón levő romlott kakuk óra, amit azonban használni nem lehetett. No meg azután a templom tornyán levő napóra, amihez pedig a tisztelendő űrön kívül egyik atyafi ; kében, a mi iparosifjuságunkban, a hazajobb- I létének, felvirágozásanak egyik reményteljes 1 zálogát bírjuk. Övék a jövő. Velük a haza remélje ! Az arczuícsapott nemzet. Mezőszentgyürgy, aug. 10. A magyar nemzet türelmét próbára tették. Arczulcsapták azt a nemzetet, mely felebaráti szeretetének s a nemzetiségek iránti tiszteletének már oly sok alkalommal adta fényes tan uj el ét. A tót atyafiak nem férnek a bőrükbe. A fó-főpánszláv izgató, H u r b a n, aki már annyi kellemetlenséget okozott, megint veszekedik és demonstrál. Nem elégszik meg a hódított hatáskörrel, neki nem elég, hogy pánszláv testvérei istenítik, nem éri be a meghódított Tnrócz-$zt.-Mártonnal se, hanem neki egy pánszláv Magyarország kell! Alattomos aknamunkákkal iparkodnak a pánszlávizmust elterjeszteni és meggyengiteni a magyar nemzetiség erejét. Igen, valóságos aknamunkálatokhoz hasonlítanak azon merényletek, melyeket nemzetiségünk ellen a vakmerő Hurbanok elkövetni elég bátrak. Es mi látjuk, amint ezek alánk ásnak, hogy egyszerre az örvénybe sodorjanak bennünket! Látjuk és nem intézkedünk. Akik megérdemelnék, hogy minden lépésüket szuronyok kisérjék, azok szabadon járnak- kelnek, izgatják bátran és szabadon a népet, minden szavuk szurony önmagunk ellen! A legutóbb megnyitott „Z s i v e n a“-nőegyleti kiállítás is elég fényesen bebizonyította, hogy ez állapot már tűrhetetlenné kezd válni. Azon ürügy alatt, hogy a tót-ipar fejlődését akarják bemutatni, összeülnek, terveznek, kovácsolnak és izgatnak a magyar nemzetiség ellen. Egy-két kiakasztott kötény, szövött asztalterítő és becskor képezi a kiállított tárgyakat. és ezekkel akarják eltakarni az akna- I munkálatokat.. Mikor azután már a „kiállításra“ megérkezett cseh és orosz testvérekkel összediskusem érteti. Ezt ők csízió-planétának keresztelték el. Ennél fogva nem is lehet neheztelni a tisztelendő úrrá, ha megrovásának adott kifejezést, a fölött, hogy nem jól harangozza az időt Hosszú Gábor uram, a „bites“ harangozó. Egy szép vasárnapi délelőttön, szentmise után magához hivatta Hosszú Gábort, aki mindjárt sejtette, hogy valami rendkívüli dolog adódott elő, mert arról szentül meg volt győződve, hogy a tisztelendő ur nem tanácskérés végett kéri magához. Bár vasárnapi ünneplő . ruhájába volt öltözve, mégis sokáig kente-fente magát, hogy állásához megfelelő legyen a tisztelendő ur előtt megjelenése. Kalapját a hóna alá csapva, lábujhegyen beállít a tiszelendő úrhoz. — Szerencsés jónapot adjon Jézus Krisztus urunk, kinek dicsértessék a szent neve. — Mindörökké, Amen!-— Eljővén főtisztelendő szentatyaságodhoz, miután hivatványozni méltóztatott. Elvégezvén az hivatalt, eljövök, hogy itt állván várjam bé az menybéli mannát, akarom mondani szent atyám virágos szavait. — De kelmed, Hosszú Gábor, ne beszéljen olyan sokat virágos nyelvével! Tudja-e, hogy panasz van? — Biz’ még nem értesülvén! — No, hát tudja meg kelmed Hosszú Gábor, hogy kelmed nagyban előidézi Jakabfalva községének hátramaradását! Érti! — Nem, biz én! Megkövetem alázattal. — Hát csak azt akarom mondani, hogy nem huzza a harangot rendes időben, hanem hol előbb, hol utóbb, amint éppen eszébe jut. Mondja csak, mi az oka ennek ? ! — Kérem alázattal, nem titkolván az ügy állapotát, bizony nem lévén órám, csak úgy szokás után húzom. Hanem, ha meg nem sérteném szentatyámat, kérnék kölcsönbe egy órát. — Bizony Hosszú Gábor, nekem is csak egy járó órám van. Azonban ott van a folyosón egy romlott , kakuk-óra, esináltassa meg a városban. Az éppen j meg fogja tenni a szolgálatot. Az órát is mutatja, meg fel is ébreszti. ráltak, akkor egy vén véress^áju pánszláv, a vakmerő Húrban, „ kirándul ás “-t ajánl a közeli erdőbe. A kirándulás megfcartatik a magyaroknak tüntetőleg való kizárásával. Itt aztán még szabadabb lett a vásár. A hírhedt néptribun, Hurbán megnyitja a politikai pánszláv-gy ülést és tajtékzó düh vei adja elő testvéreinek a proklamáczióját. Nem akar egyebet, mint a tót atyafiak külön függetlenségét, sőt parlamentet és egyetemet, a tót Katicát újra feltámasztani. Csak úgy habozott a szája, midőn arra liivta fel a testvéreket, hogy rázzák le az ezeréves bilincseket, szabadítsák ki rangúkat a rabság alól és tapossák a sárba azt a nemzetiséget, mely nem engedi véreit meg- fertőzteleniteni az orosz rubelek által. A „kirándulás“ köpönyege alatt összeesküdtek ellenünk, izgattak és hajtogattak ellenünk, akiknek köszönhetik politikai exis- teutiájukai, Azok, akik alig látszanak ki a piszokból, sarat merészelnek dobálni arczunlcba. Es mi ezt látjuk és törjük birkatürelemmel. A sajtó hiába emeli fel hatalmas szavát, ha a kormány nem intézkedik, avagy sokat is intézkedik és agyonbizottságolja az intézkedést.. Aztán azt is mondják, hogy nem lehet ellene tenni semmit, ők kiállítást rendeztek és kirándulást tartottak. Hát nekünk mindezekhez semmi közünk sincsen? Minket ki lehet azokból zárni, hogy véreink ellen összeesküvéseket szőjjenek és beszenynyezzék, rágalmazzák azt a szent nevet, melyre ezer év óta büszkék vagyunk?! Jgaz, hogy csak véresszáju Hurbanok beszéltek és azt mondják, hogy amelyik kutya ugat. az nem harap! Ha igaz is e közmondás, tagadhatatlan, hogy a már évtizedek óta lop- pangó szikra az éledés stádiumába lépett ismét. Pedig sokkal könyebb a szikrát csirájában elfojtani, mint a már-már to valóira púd zó taplóban a lappangó tüzet tovaterjedésében megakadályozni. Ha mi tömeges számmal képviseltetjük magunkat e tót ünnepélyeken, akkor nem lesz tartva pánszláv gyűlés és a Hurbanok még köhögni is alig merészeltek volna. — Igen, de ez is időbe kerül ! — Nem tesz az semmit, ott van a napóra, szolgáljon az addig irányadóul. Hosszú Gábor megnyugodott ós nyájas-rózsás szavakkal megköszönvén az órát, távozott. A legközelebbi hetivásár alkalmával bevitte a városba s az órás legnagyobb szerencséjére el is készítette még aznap. Ez időtől fogva rendesen harangoztak Jakabfalván. Egy nap azonban a kakuk-óra megint felmondta a szolgálatot. Éppen karácson éjjel volt. A menyboltozat befellegzett, a csillagok állásából nem lehetett következtetni, az óra elromlott. — Úristen, most már mitevő legyek ! kiáltott fel Hosszú Gábor a kétségbeesés hangján. — Ejféli misére kell harangozni és ha megkésem, elcsapnak a hivatalomból. Ezt már csak gondolta magában Hosszú Gábor. Ekkor mutatóujját homlokának szegezve, olyan mozdulatot tett, mint aki okosat gondol. Eszébe jutott a napóra! Meggyujtotta a lámpát és kibaktatott a templom elé, hogy megnézze, hány óra van. ügy kilencz óra lehetett. Oldalvást tartváu a lámpát a napóra elé, a vessző l/á12 órát mutatott. 'Hosszú Gábor nem sokat gondolkodott, hanem beharangozott az éjféli misére. Lassan összejöttek a hivek. Néma csend volt a templomban, feszült figyelemmel várták a tisztelendő urat, de ez bizony aludt a saját órájára. Tizenkét óra volt valójában, mikor megérkezett, ekkorra azonban a hivek már boszankodva szétoszoltak. A tisztelendő ur nem tudta elképzelni, hogy miért e rész vétlenség. Hosszú Gáborra gyanakodott, hogy nem harangozott be. El is csapta a hivatalából. Hiába állította Hosszú uram, hogy ő rendes időben harangozott be, mert a napórán nézte meg, nem használt semmit. A tisztelendő ur jót nevetett, azután csak annyit mondott: — Elmehet kelmed, ilyen buta embert nein hasz- , Hálhatunk ! i Hosszú Gábor máig sem tudja, hogy mért csapták i el, és azt állítja, bogy a tisztelendő ur volt a hibás, amiért nein jött el idejében. H.
