Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)
1887-04-09 / 17. szám
Melléklet a „Veszprémi Független Hírlap“ 1887. ápr. 9. 17-ik húsvéti számához. Czigányzenészek.*) Vannak az életben órák, mondá egy este barátom Fresner Jakab, midőn az elkövetett hibákon való bánat különös keserűséggel tölti el az embert. S én is ecryikében vagyok most e szomorú óráknak. Van ugyanis a lelkiismeretemen egy olyan meggondolatlan tett, melynek emléke, mintegy szemrehányásokkal teljes rém üldöz mindenfelé, s mivel Midás király borbélyának ideje óta valami gyötrő titok sulva alól való megszabadulásnak a Jeghathatósabb eszköze a vallomás, kell, hogy elmondjam neked ezt a húsz éves törénetet. Az 1876-ik év nyarán tömve volt Páris vidékiekkel, kik mind a kiállítás megtekintésére jöttek ide. Egy reggel kopognak az ajtómon, s belép egy magas, szakállas férfi, viruló arczczal, nyugodt és kedélyes arczkifejezéssel, kellemes vidéki és falusi illatot árasztva maga körül. — Hát már meg sem ismersz? kiáltá, tárt karokkal- közeledve felém. — Oh dehogy nem . . . hogyne ismernélek, felelém, zavartan, gondolkozva ennek az embernek a nevén, kinek tekintete és beszédje mégis oly ismerős volt előttem. — Collard Arisztid! kiáltá hangosan felkaczagva. — Hogyan! Csakugyan te volnál az, kedves régi barátom ? . . . Kérlek, bocsáss meg ... de első pillanatra igazán nem ismertelek meg szakállod miatt . . . Ekkor kezdtem csak reá visszaemlékezni. Arisztid földim és egykori iskolatársam volt. Együtt végeztük alsóbb iskoláinkat a v . . . . i kollégiumban. De a a „baccalaureatus“ elnyerése óta nyomát vesztettem. Pár szóval futólag vázolta életét. Mikor én Párisba költöztem, ő falun maradt, hol meglehetős nagy birtokai voltak. A Boetagneban lakott egyik birtokán, mely három oldalról erdővel volt körülvéve, s hol valóságosan úgy élt, mint egy gentleman-farmer, és hat évvel ezelőtt megnősült. De egy idő óta a fiatal Collardné asszony megunta ezt a falusi életet; idegessé, ingerlékenynyé lön s minduntalan búskomorság fogta el s úgy szórakozás kedvéért Arisztid elhozta őt Párisba, hegy megmutassa neki a kiállítást. — De, folytató, ebben az ördöngös nagy városban nem igen vagyok otthonos, ügyetlennek és felszegnek érzem magamat s minduntalan elkövetek valamit, a mi Evelinet felizgatja s még jobban elgyengíti. S ezért fordulok a te régi darátságodhoz. S te, ki ismered Parisnak minden zegét-zugát, szives leszel minket elvezetni olyan helyekre, a hol mulatni, szórakozni lehet, természetesen — tisztességes módon. Ez a kilátás, hogy mint cicerone szerepeljek, nem igen lelkesített; de hogy lehetne megtagadni egy ily csekély szívességet egy régi pajtástól, ki oly jóindulatú naivsággal kéri az embert! . . . Beleegyeztem s megállapítottuk, hogy másnap be fog mutatni Collardné asszonynak. * * * Azt hittem, hogy valami kis tapasztalatlan, sze- mérmetes, tudatlan és Ízléstelen falusi asszonyt fogok látni, de igen kellemesen csalódtam. Collard Eveline asszony igen finom megjelenésű, szép termetű, huszonhét, huszonnyolcz év közti nő volt, igen fehér arczbőrrel, gömbölyded, szabályos arczczal, ajkain kecses mosolylyal, mely kis gödröcskéket csinált mindkét orczájára, fénylő, sötét szemekkel és gesztenyebarna göndör hajzattal. Igen fesztelen modorú, és sokkal műveltebb volt, mint a vidékiek rendesen lenni szoktak, e mellett igen beszédes és kissé félénk, mi megkapó bájt kölcsönzött őszinte közvetlenségének. Egy szóval szeretetreméltó és rokonszenves jelenség volt s e tekintetben felette állt férjének. Engem teljesen elbájolt, úgy, hogy már nem sajnáltam azt, hogy elvállaltam a kalauzolást. Gyakran elmentünk a kiállításra és Arisztid, kivel Páris élvezetei nem feledtették el viaDtais-i otthonát, nagyon sok időt töltött a mezőgazdasági gépek között, mialatt megengedte, hogy mi ketten a Chams-de-Mars többi érdekes dolgaiban gyönyörködjünk. Az ily séták alkalmával sokat fecsegtünk Eveline és én, s igy lassanként őszinte bizalmasság fejlődött ki köztünk. Jónak látom előre is kijelenteni, hogy mind a mellett, hogy Eveline nagyon tetszett nekem, eszembe sem volt neki udvarolni. Egyrészt egy jó barátomnak volt a felesége, másrészt pedig valami oly tartózkodó tisztességet tapasztaltam benne, mely csak növelte iránta való tiszteletemet. Mindamellett, vagy tán épen ezzel megnyertem Collardné rokon- szenvét és veleszületett őszintesége következtében, mint a nyitott könyvben, úgy olvastam a szivében. Csakhamar sajátszerü búskomorságot tapasztaltam rajta. Arcza, mely a vigság perczeiben oly eleven volt, gyakran szomorú és bánatos kifejezést öltött. Társalgásban, melyet velem folytatott s melyben megkísértette a párisi társalgás szabad és fesztelen modorát utánozni, sokszor fedeztem fel bizonyos tapasztalatlanságot és szűziességet. Részletesen elbeszélte nekem egyhangú és csendes falusi életmódját, melynek legnevezetesebb eseményei voltak a szokásos látogatások s a vadász-évadban az unalmas vadász-ebédek. Gyermekei nem voltak s úgy látszott mar teljesen lemondott az anyai örömekről. Naivul bevallotta, hogy nagyon hosszuaknak s unalmasaknak találta a napokat s hogy gyakran, mikor az alkony leszállt, sötét bánat vett erőt rajta s ilyenkor jól kisírta magát. Mindezekből azt következtettem, hogy Arisztid, J®_®ti hogy jó fiú és kitűnő gazda, de bizonyára középszerű és esetlen férj. A hitvesi szerelem kényes hangszer, melyhez csak ahhoz értő és finom kezekkel szabad hozzányúlni. Nem szabad se nagyon dur- Tan kezelni, se nagyon magasra, se nagyon mélyre topG ahhoz, hogy valaki játszani tudjon rajta, ei en*e hell a modulálás művészetéhez, nehogy hamis es nem összehangzó húrokat pengessen. Mindaz, a ( A párisi „Figaro“ April 4-ikéről érkezett számának |Uf, ihlete Iheurét Andrénak a következő érdekes kis novel- e éjét közli, mely élénken illusztrálja a czigányzene hóditó ia a külföldön. Bemutatjuk azt mi is olvasóinknak. mit Evelin elbeszélt, meggyőzött arról, hogy a viantaisi- kastély hálószobájában soha sem viszhangzott a megosztott gyöngédség édes melódiája. * * * Junius végének egyik estéjén, mindhárman az Armenovillei pavillonba mentünk ebédelni. Mivel féltettük Collarduét a hűvös éjjeli levegőtől, egy első emeleti teremben téríttettünk, a melynek ablakai az erdőre nyíltak. A mint haladtunk a lépcsőn fölfelé, Arisztid találkozott egy gyárossal, kinek estére találkát adott. Ezt levesközben adta tudtunkra s egyúttal bocsánatot kért, hogy ebéd után el fog hagyni minket, de egyszersmind megígérte, hogy este kilencz óra felé ismét körünkben lesz. Evelin durczáskodni kezdett s megkoczkáztatott egy ellenvetést, de mivel valami gazdasági dologról volt szó, Arisztid nem is hallgatott reá, kijelentette, hogy lehetetlen holnapra halasztania a dolgot s az egész, amit kicsikarhattunk tőle, az volt, hogy megígérte, hogy nem lesz tovább távol egy óránál. Ennek daczára is kedélyesen megebédeltünk s ebéd után élveztük a czigányzenét. A vendéglős szerződtette őket arra az estére s a kert végiben játszották először a Rákóczy-indulót s utánna egy bécsi keringőt. — íme, mondá Arisztid, búcsút véve tőlünk, van mibe gyönyörködni, mig visszatérek ... a viszontlátásra ! Én és Eveline ott maradtunk kikönyökölve az egyik ablakon és néztük a czigányokat, kik egy szellős lugasban játszottak; közepén volt a czimba- lom, melynek húrjain egy rezesképü nagy ördög tánczoltatta végig könnyed verőit, a háttérben egy kövér, fekete szakállu ember kezelte a nagybőgőt; a klarinétot egy sovány, csupaszarczu és hosszufülü gyerek fújta; az előtérben három hegedűs, s mindezek közt a középen ott állott a kék magyar ruhába öltözött prímás, egyszerre játszva és az ütemet verve, majd jobbra, majd balra fordítva ragyogó szemű és pödrött bajszu kifejezésteljes arczát. A háttérben lévő fák ágai közt észrevétlenül homályba borult a kék ég, s halványan, mint a gyöngyszem, felcsillant egy-egy csillag. S a czigányok hangulatos és pompás zenéjébe belevegyült egy-egy kocsi tompa dübörgése az erdőből, melynek lombjai közül ki-ki pis- lant egy-egy gázlámpa halvány lángja. Eveline teljes odaadással élvezte az idegen zene csábitó hangjait. Csak úgy tágultak orrának kedves czim- pácskái. Mikor elkezdett tapsolni, kivágott ruhaderekának nyílásán át megpillantottam remegő keblének gömbölyded hófehér halmait . . . * * * Egy kis szünet után elkezdte hegedűjén a prímás egy csárdás bevezetését játszani, majd belevágott az egész zenekar és rázendített egy erőteljes, szenvedélyes mélabuval teljes motívumot. Olyan volt ez, mint a vihartól felkorbácsolt tenger moraja, szinte hallotta az ember a hullámok zúgását s az orkán tombolását. De fel és lefelé futó hangok tömkelegében újra meg újra visszatért, mint a zokogás egy bus, szinte beszélő melódia. Lassankint, szinte észrevétlenül mindinkább távolodott és gyengült a vihar elhaló moraja s felvilant egy vidám tánczmotivum, mint a ragyogó napsugár ... De ez az örömujjongás csak rövid ideig tartott. Az a bánatos motívum folyton tovább fűzve a prímás hegedűjén s kitartva a czimbalmon, szivszak- gatón panaszkodva s mégis oly lágyan emelkedett ki a többi hangszerek halk kíséretéből; érzelegve és szenvedélyesen, mint egy nagy pusztaságban eltévedt pásztor szerelmes éneke ... S midőn elhangzott e frázisnak végső halk sóhaja, egyszerre az egész zenekar, mintegy vad és gúnyos nevetésben tört ki. Gunykaczajjal és durva hahotával feleltek a megelőző szerelmi hymnus szenvedélyes panaszára. Kábultan s felizgatva e zenétől, mely átjárta egész idegrendszeremet, fordultam vissza szomszédnőmet keresve. S láttam, amint hirtelen elrohant mellőlem. Szinte magánkívül odavetette magát a terem pam- lagjára. Égy pillanatig ott ült kezeire hajtott fővel, majd egyszerre el kezdtek hullani könnyei. — Az istenért, asszonyom, mi baja? — kérdém ijedten tőle. Nem volt képes válaszolni, ajkai remegtek s szemei újra megteltek könnyekkel. S én magam is igen meg voltam hatva attól a váratlan látványtól, mely elém tárult. Eveline azok közé a ritka nők közé tartozott, kik akkor is szépek, mikor sírnak, és fátyolozott barna szemei olyanok voltak, mint egy holdsugártól megvilágított forrás. Én soha sem tudtam egy szép nőt sírva látni a nélkül, hogy ne jött volna kedvem nyakába borulni s őt átkarolni. S ebben az esetben elbódulva a zenétől, nem tudtam ellenállni a csábitó kisértésnek, megcsókoltam Eveline Collard ajkát, szemeit, nyakát . . . Nem birt többé erőt venni magán, nem is szabadkozott, csak egyes érthetetlen és zavart szókat mormogott, melyekben ép annyi volt a gyöngédség, mint a szemrehányás, mialatt a czigányok mámoritó zenéje folyton hízelgőbb, átha- tóbb és vadul szenvedélyesebb lön . . . s végre jóformán elvesztettük az eszméletünket . . . * * * «j. Szerény kopogtatás riasztott föl mámorunkból. A pinczér volt, ki jelenteni jött, hogy Arisztid lenn vár a kocsira!. Evelinnek alig volt ideje, hogy haját kissé rendbe szedje, rám sem tekintve, intett, hogy induljunk s pár perez múlva újra együtt voltunk Arisztiddel. Nem igen volt kedvem együtt kocsizni a férj és feleséggel. Felsegítettem őket a kocsira, magam pedig gyalog tértem vissza, még mindig kissé kábultan, s ajkamon még mindig ott éreztem annak az édes szerelemnek a mámoritó illatát. Másnap felébredtem, leverten és meghasonlottan önmagámmal, siettem a Hotel de Louvre-ba tudakozódni barátaim után. Arisztid már felkelt és el is ment. Eveline fogadott, kinek kezemet nyujtám. Visszautasította: halvány volt és szemei kerülték tekintetemet. — Egy szót se arról, mi tegnap történt . . . mormogd . . . Felejtsen el mindent, a mint én is szeretném, ha tudnám elfelejteni! . . . Ma este utazunk. Megmondom férjemnek, hogy itt volt s ki fogom menteni előtte . . . Ne igyekezzék engem viszont látni . . . Isten vele! Erre szobájába sietett s hallottam a zárt lecsattanni mögötte . . . Én pedig kétségbeesve és lesújtva távoztam. * * * Evelinet nem láttam többé soha, de kevéssel 1876. után találkoztam Collard Arisztiddel. Semmit sem változott, csak hogy kissé megcsiszolódott. Midőn meglehetős zavartan megkérdeztem tőle, mit csinál Collardné: — Egészséges, feleié, de kedélye teljesen megváltozott. Teljesen elvadult, fásult, sőt mondhatni közönyössé lön; nem akar többé Viantaisból távozni és sajátságos dolog, ö a ki egykor imádta a zenét, most meg egy Barbaric-féle orgonát sem képes meghallgatni a nélkül, hogy idegrohamai ne legyenek. Aztán meg teljesen átadta magát az ájtatos- kodásnak. Azt mondja, hogy az az egyedüli vigasza. Ez ugyan nem hízelgő reám nézve, de azért békét hagyok néki, mert ő is jól érzi magát, én is. Nem akart mellőlem távozni, de én valami sürgős ügygyei kimentve magam, elmentem, s azóta nem tudok róluk semmit. De azért gyakran gondolok erre a viantaisi magányba vonult szegény asszonyra, ki már a zenét sem bírja élvezni. S érzem keblemben a keserű és kínos szemrehányások küzdelmét. Irodalom. „Fejórvári Hírlap“ ez a czime annak a kitünően szerkesztett, hetenkint ötször megjelenő napiközlönynek mely S. Szentirmay Geyza szerkesztésében megindult Székes-fehérvárott. A lap igen változatos tartalmú s élénken van szerkesztve. Előfizetési ára egy évre 8 frt. Á „Házi szárnyasaink“ czimü baromfi, galamb, madár és minden hasznos gazdasági mellékfoglalkozást felkaroló kitünően szerkesztett tartalomdus szaklapot a legmelegebben ajánljuk t. olvasóink figyelmébe. A nevezett lap munkatársai, amint azt a lefolyt évnegyedben alkalmunk volt tapasztalni, hazánk legkitűnőbb szakférfiúi. Negyedévi előfizetési ára, — ami Parthay Géza szerkesztőhöz Budapestre (Buda) küldendő — csak 1 frt. A lap eddig megjelent számai megkaphatok. A „Magyar-Album“ egyetemes gyűjteménye a leg- régrégibb időtől kezdve a mai napig keletkezett magyar népdaloknak. Ezen közkedveltségü, nemzeti mü 6-ik folyamának 6-ik füzete most jelent meg az 1101—1120. számú dallamokkal, zongorára alkalmazva. Tartalma: 1. Hegedüszó, dinom-dánom. 2. Hej, a csitli, csitli, csatló. 3. Hej Lucza Panna megy a kútra. 4. Hej, szivem Kiliti. 5. Hej te kis lány, hamis kis lány. 6. Hogy ha én azt tudhatnám. 7. Holtom után vajon mi lesz belőlem? 8. Hosszan veti a jegenye árnyékát. 9. Hosszú télre, hosszú fagyra. 10. Hunnia nyög letiporva. 11. Húzd rá czigány, be jó kedvem van. 12. Icza-ricza, kukoricza. 13. Igyunk azért, aki busul. 14. Irgalmazz, egy-két fillért adj! 15. Jaj be szennyes a kendője. 16. Jaj de hideg a te szived. 17. Jó estét, jó estét, biróné asszonyom. 18. Jóska fiam haza jőve. 19. Jót vagy í'osszat nyújtson élted. 20. Juhász vagyok, juhász vagyok. — Előfizetéseket még mindig elfogad a „Magyar Dal-Album“ kiadóhivatala Győrött, és pedig 1 évre (10 füzetre) 1 frt 80 kr; félévre (5 füzetre) 90 kr. Egyes füzet ára 25 kr. A füzetek bérmentve küldetnek. Veszprémi £jH Szinház. Az utolsó öt előadás meggyőzött bennünket arról, hogy Balog Árpád társulata, a magában foglalt erőket s a jó igazgatást véve tekintetbe, nem mondható épen a vidék másodn ndü társulatának, hanem inkább az elsőrendüek közé sorozható. Bár az Operette előadások értékéből és hatásából igen sokat levont ama körülmény, hogy zongorakiséret mellett tartattak az előadások; már pedig a müveit közönség figyelmét sohasem az operette gyenge meséje, de annak zenéje köti le, ezt pedig a zongora, mely itt rossz karmester kezei alatt egészen tompa volt, soha sem képes visszaadni egész valójában, mint a hegedű ; magától következik, hogy Balog Árpád operett előadásai, bár azok kiállitás és betanulás tekintetében a legmagasabb igényeknek is megfeleltek, de a zene irányában nem voltak képesek a müveit közönség lelkét ama magasabb stádiumba emelni, a mely hatás általában minden kitünőbb operett végig hallgatása után a müveit ember keblében önként keletkezik. Az igaz, hogy a kar mindenképen iparkodott e hiányt ellensúlyozni, mindazonáltal e hiány igen érezhető volt. Régen volt az, midőn városunk közönsége beérte az operettet zongora-kisérettel is. Azóta az operette is minden tekintetben fejlődött s lehet mondani, hogy a legmagasabb fokra hágott s vele együtt fejlődött közönségünk műveltsége is, valamint igényei is. Legtöbb erőt birt a társulat a vígjáték teréről. Az előadott vígjátékok correct előadásban folytak le és a legmagasabb igényeknek is megfeleltek. Hasonlókép a népszínmű előadások is. Ami a drámát illeti, határozottan nem nyilatkozhatunk, mivel nem volt alkalmunk valamirevaló drámát láthatnunk. Tagadhatatlan ugyan, hogy Balog , Alajosné, Bera Paula, Szabó Gábor. Szabó Gáborné, Balog Árpád és a fiatal Szath- máry Lajos jó erői valónak a társulatnak, amit bizonyított egy-két drámai előadás is. Igaz, hogy ma már a drámák iránt nem mutat a közönség oly kedvet, mint régen, mindazonáltal nem ártott volna Balognak különb repertoirt csinálni a drámából, mert aki a szinügyet igazán szivén hordja, kell, hogy mindent elkövessen jó drámák szinrehozásával a közönséggel e műfajt a régi kedvhez hasonlóan megkedvel- tetni, mivel épen a dráma azon faja a szinmüvészetnek, melyben az igazi színész leginkább érvényre tudja emelni tehetségét s a közönség a drámából tanulhat legtöbbet. Csak igy van a szinmüvészetnek értelme, csak igy érhetni el azon kettős czélt, melynek megfelelni megkívánják a színművészeitől. E kettős őzéi: erkölcsileg mulattatva oktatni és a legdrágább nemzeti kincset, a nyelvet művelni, Pénteken „A tót leány“ adatott. Szabó Gábor, Balog Alajosné, Ferenczy, Borossné, Berzsenyi Julia, Boross Endre egyformán osztoztak az est sikerében. Szombaton Schiller „Haramiák“ czimü drámája jött színre. Balog Árpád Károly és Ferencz, egymással egészen ellentétes két alak személy esitésé vei tanujelét adta alakitó tehetségének. Meg kell még említenünk Szabó Gábort és Bera Paulát .kiknek volt alkalmuk igazi tehetségüket érvényre juttatni. Kár hogy Szathmáry nem tudta szerepét. V asárnap „Ördög pilulái“ látványosság adatott zsúfolásig megtelt hát előtt. Az előadáson azonban épen semmi látni való sem volt. A közönég nem tudta nevessen-e, avagy boszankodjék. Hétfőn. Lukácsy „Magyar zsidó és hazája“ színmű adatott népelőadásul. Kedden Lendvay kitűnő vigjátéka adatott: „Amit a mama akar.“ Mezey (Hámori) nem tudta szerepét. A jutalmazandó Monori Sándor Pető szerepében nyílt jelenetben is zajos tapsot kapott, a mit meg is érdemelt. Balog Á. (Peterdi Béla) ismét kitűnő alakítást mutatott be. A kis Borosnéról is csak jól emlékezhetünk meg. Boross Endre Körmös ügyvéd szerepében kifogástalanul megállta helyét s nem egyszer gerjesztő kaczajra a közönséget. Keleti Glükkenstein szerepében épen nem állta meg helyét, de megbocsájtjuk neki, mert ő nem komikus, de ne is akarjon az lenni. Balog Árpád nem ment el deficittel városunkból és ez első sorban közönségünk, másodsorban az igazgató érdeme. Midőn a társulatot eltávoztakor üdvözöljük s kívánunk neki a jövőben is sok szerencsét, egyszersmind ajánljuk a derék igazgatónak, hogyha még Veszprémbe jő egykoron, vesse jobban mérlegbe Veszprém város müpártoló közönségének igényeit. Közönség köréből. Nem szükség addig használnunk, mig kellő tájékozást nem szereztünk magunknak, s erre nézve legjobb alkalmat nyújtanak azok a sok ezerre menő köszönőiratok, melyek Brandt R. gyógyszerész svájezi labdacsairól közzététetneK. Brandt R. svájezi labdacsai kaphatók a gyógyszertárakban, egy dobozzal 70 kr. Nyilt-tér.*) Rohseidene Bastkleider, (ganz Seide,) fl. 9.80 ^ per compl. Robe, sowie schwerere Qualitäten versendet a b. Abnahme von mindesfens zwei Roben, zollfrei ins y Haus das Seidenfabrik-Depot G. Henneberg (k. u. k. Hoflieferant), Zürich. Muster umgehend. Briefe tosten 10 kr. Porto. Schwarz Satin merveilleux (ganz Seide) fl. 1.15 per Meter bis fl. 6.45 (in 16 verschiedenen Qualitäten) versendet in einzelnen Roben und ganzen Stücken zollfrei in’s Haus das Seidenfabrik-Depot von G. Henneberg (k. und k. Hoflieferant), Zürich. Muster umgehend. Briefe kosten 10 kr. Porto. ta-o-o-« *) E rovatban közlőitekért nem felelős a s z e r k. Felelős szerkesztő: KOMPOLTHY TIVADAR. 803/1887. tkv. szám. Árverési hirdetmény. A veszprémi kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság köztudomásra hozza, miszerint Zsurki János végrehajtatónak 260 frt és 12 frt 50 kr. tőke, ezeknek 1876. évi január hó 1-től járó 7% kamatja 32 frt 40 kr., 27 frt 55 kr., költségének behajtása tekintetéből Veszprémmegyébe kebelezett, a veszprémi kir törvényszék területéhez tartozó Vámos község 248-ik számú tjkvében a régi felvétel szerint a j 1—12 sor alatt foglalt ingatlanokból Nemes Péterné Sári Erzsébetet illető 300 írt 50 kr., becsértékü jutalék azzal hogy ezen jutalékoknak a vegrehajtatónak előadása szerint a vámosi kihasitási térképen 1100 és 879. helyrajzi számokkal jelelt 2. becshold 564 ö öl szántóföld 86 Cl öl rét tagbirtok felel meg 1887. évi május hó ll-ik napján d. e. 10 órakor Vámoson a község házánál a körülményekhez képest a becsáron alul is el fog adatni. Veszprémi kir. törvényszék mint tkönyvi hatóságnak 1887. évi február hó 21-ik napján tartott üléséből. Sárflfy Elek, Dr. Laky Kristóf, tanács-jegyző. kir. tszéki elnök. £.3 p. <D P.C? * >-3 O CT* láriaczelli gyomorcsöppek. Kitnnii hatása szer a gyomor iniiidcii hctcgségciben. Védjegy Fölülmúl hatatlan étvágy- hiány, gyomor- gyöngescg,rosz illatú lélekzct, felfuvédás, savanyú felböft'e- nés, kólika, gyomorhurnt, gyomorégés, hnínok-és dara- képződés, túlságos nyálka- képzödés, sárgaság, undor és hányás, főfájás (ha a gyomortól ered), gyomorgörcs, székszorulás, a gyomornak ételekkel és italokkal való túlterhelése, giliszták, lép-, máj- és aranyeres bántalmak eseteiben. i Egy üvegcse ára használati utasítással együtt 35 kr. Központi szétküldés Brady Károly gyógyszerész által Krenislerbon 5üd (Morvaország). Kapható minden ayógyszcrtárhfm. £ óvás! A valódi mariaczelli gyomorcsüppekct sokat hamisitják és utánozzák. A valódiság jeléül minden üvegnek piros, a fenti védjegygyei ellátott borítékbakén göngyölve lennie és a minden üveghez mellékelt használati utasításon meg kell jegyezve lenni, hogy az Krem- sierben Gusek Henrik könyvnyomdájában nyomatott. EQUITABLE az Egyesült-Államok életbiztositó-társasága NEW-YORK-ban. Alapittatott 1859-1) en. Biztosítási állomány 1886. decz. 31-én 1,747.000,000 márka. Az uj felvételek kitettek : 1884-ben 1885-ben 1886-ban 360.000,000 408.000,000 474.000,000 m. Az összalap emelkedett 1886. január 1-től 1887. január 1-jóig 272.000,000 márkáról 321.000,000 márkára. A tiszta nyerbménytöbblet 1887. január hó 1-én 680.000,000 márkát tesz ki és a múlt évhez viszonyítva 130.000,000 márkával emelkedett. Tőke- befektetések Európában 16.000,000 márkán felül. A kötvények 3 év múlva kifogásolhatlanok. Minden kötvény visszavásárlási és leszálitási joga 3 év múlva. A 100.000 dollárból álló részvénytőke alapszabályszerüleg csak is 7°/0 kamatoztatik. a* uzon felüli sok millióra rugó nyereség kizárólag a biztosítottak javára esik. Aligazgatóság Magyarország részére : Budapest, Andrássy-ut 12. s z.
